Délmagyarország, 2002. november (92. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-16 / 267. szám

Szombat, 2002. november 16. SZIESZTA II. Anettka Vidám Színháza A bosszú olyan, mint a nemzeti fűszerünk, a pirospaprika: különösen édes, ha nemes. Még akkor is, ha Anettka, az éjszakai show-műsorok királynője nem tudatosan akar borsot törni Bóka B. Lászlónak az orra alá, csupán a művész barátain kíván segíteni. Közülük többen már hónapok óta nem kaptak fizetést az óriási hagyományokkal rendelkező társulat fiatal igazgatójától, aki azért érezheti a csípős fűszert a szaglószerve alatt, hiszen Anettka szereplési lehetőséget kínál a Vidám Színpad mellőzött művészeinek. - Bóka B. Lászlót én személyesen nem ismerem, de még tavaly novemberben olvastam egy televíziós kritikát, amely rólam szólt - mondta érdeklődésünkre, Anettka. Egy úr azt írta, hogy borzalmasan szörnyű vagyok és miért nem mondja már meg ennek a nőnek valaki: takarodjon el a tévé képernyőjéről! A cikk végén pedig ott állt az aláírás: Bóka B. László. Én felolvastam a kritikát a műsoraimban, majd nyilvánosan megköszöntem neki, hogy végre van egy Senki, aki mindezt elmondta nekem. - Bármilyen furcsának is tűnhet, soha nem én lépek elsőként, nem stílusom és szokásom, hogy találjak olyan embereket, akikkel böködjük egymást és csipkelődünk. Nem vagyok ilyen, viszont ha valaki veszi a fáradságot, és véleményt alkot rólam és a műsoraimról, akkor nem vagyok rest reagálni. Nem hiszem azt, hogy ha valaki közszereplő, akkor egy céltábla, s el kell viselni minden kritikát, vagyis a céltábla sosem lő viszsza. Aztán miért nem? így teljesen egyértelmű, hogy milyen véleménnyel vagyunk Bóka B. Lászlóval egymásról. Ez azért érdekes, mert a korábbi igazgatónál, Bodrogi Gyulánál volt szerződésem, miszerint nekem havonta talkshow-im lesznek a Vidám Színpadon, de Bóka B. lett az új igazgató, nincsenek fellépéseim ott. - A dolog egyébként arról szól, hogy közelről ismerem Csala Zsuzsát, Harsányi Gábort, Verebély Ivánt, Sáfár Anikót, Faragó Verát, hiszen gyakran szerepelnek a műsoraimban, s tőlük rengeteg elképesztő panaszt hallottam az új igazgatóra. Sikeres darabokat a műsorról, színészek képeit a falról veteti le, számos dolgot, amely a Vidám Színpadra jellemző, megszüntet. Ezt nem értem, hiszen az intézmény hagyományait ápolni kell, s a nevében is benne van, hogy milyen darabok kellenek a repertoárba. Bóka B. mindenre fittyet hányva új elképzeléseket képvisel. A darabokat pedig kevesen tekintik meg. - Kitaláltam, hogy Terézvárosban a Jókai utca 6. szám alatt fogja kitárni kapuit az Anettka Vidám Színpada. Ott a Bóka B. Lászlónak nem kellő színészek tisztességes fizetésért előadhatnak kitűnő darabokat, mint például a Mindhalálig szex, Leszállás Párizsban, Család az interneten és két nagyszerű Camoletti-vígjátékot. 0. JAKÓCS PÉTER „Egy úr azt írta, hogy borzalmasan szörnyű vagyok." „OLYAN ORSZÁGBAN SZERETNÉK ÉLNI, AHOLTÖBBFÉLE NÉZET IS MEGFÉR EGYMÁSSAL" Ki vagy, Verebes István? Ki vagy? - áll Verebes István könyvének elején. A művész szerint attól még senki nem lett kevesebb, hogy erre a kérdésre keresett választ. Verebes Istvánnal a könyv dedikálásakor beszélgettünk színházról, szellemi kondíciókról és némi politikáról. -Nemrégiben nagy nyilvánosság előtt nehezményezte, hogy nem kérdezik meg öntől: most éppen mivel fogalakozik. - Sok mindent csinálok, ám nem rendezek, s jövőre sem „Ha már a pofám kirakatban van, legyen egy jó könyv, amely mind a gyűlölködést, mind a rajongást árnyalja." Fotó: Schmidt Andrea fogok rendezni. Kicsit abbahagyom, pihenek. Premier után vagyok, a Radnóti színházban a Három nővért rendeztem. -A pihenő nyugalomból fakad vagy kényszerből? - A magyar színházi céh és a színészek olyan végtelenül elhidegültek egymástól és olyannyira nehezen vallanak magukról, hogy meg kell kérdeznem: lehet-e örömöm a színházban. Ha magamat nem lephetem meg, ha tudom, hogy olyan korlátok közé szorulok, melyek között a csoda nem megkísérthető, akkor nincs értelme ezt csinálni. Ma a színész - önhibájából, vagy azon kívül - nem tud lemeztelenedni, nem képes vallani azokról a titkokról, amelyekért érdemes színésznek lenni és színházat csinálni. Úgyhogy miután anyagilag nem szorulok rá, most picit pihenek. -A Heti hetes mennyire árt, vagy használ a „színházi Verebesnek"? - Nem élek önreflexiókkal, így hidegen hagy minden olyan ítélet, amely a sekélyt és a mélyet műfaji korlátok közé szorítja. Egy Csehov-előadás is lehet roppant sekély és a Heti hetesben is lehet két mondat hallatlanul mély. Egyébként lehetetlen ilyen hektikus politikai-társadalmi légkörben mindig bölcsnek, árnyaltnak és sokszínűnek lenni. Ezért a Heti hetessel úgy vagyok, mint a cirkuszi ló, egész héten arra gondolok, hogy tollat tűznek a fejemre. Ám amikor odakerülök csütörtökön este, tényleg érdekel, hogy mi történik ott. Ha az embernek eszébe jut valami épületes, már megérte ott lenni. Megjegyzem, a Heti hetes alá jól „alávert" a mostani ellenzék, mert szinte lehetetlen őket védeni. Ha valaki két Magyarországot akar, annak borítékolható a bukás. Ugyanis olyan ország kellene, amelyben elfér egymás mellett kétvagy három-, vagy nyolcféle, akár nyolcezerféle nézet is. - Többen úgy vélik, a műsorban érezhető a kormány iránti lojalitás. Mi erről a véleménye? - Igen, érezhető. Egy művész többnyire liberális, szabadelvű. Akkor is az, ha azt mondja, hogy konzervatív. Persze vannak, akik azért konzervatívok, mert úgy találják meg a számításaikat, de ez más téma. Egy normális művész mindig liberális, ami nem azt jelenti, hogy SZDSZ-es, pusztán anynyit, hogy a személyes és emberi szabadságjogok pártján áll. Egalitárius és nyilvánvalóan van szociális érzékenysége, hagyománytisztelete. Ha nem sok-sok színből áll össze egy ember, akkor vagy szürke, vagy unalmas, vagy hiteltelen. Tessék választani. - Óhatatlanul a politika felé kanyarodik a beszélgetés. Miért van ez így egy színházi ember esetében? - Én nem politikáról beszélek, hanem erkölcsről és szellemi kondíciókról. Nem értek a politikához. Egyet tudok és érzek, hogy az emberek mit tartanak erkölcstelennek és hülyeségnek. Ezért hiszi mindenki azt, hogy én egy balliberális pasas vagyok. Pedig nem, csak szabad. - Szellemi kondíciók után a fizikairól is érdemes szót ejteni. Vidéken él, Budapesten dolgozik, ott a Heti hetes, reggeli műsort vezet, kutyát játszik, Csehovot rendezett. Hogyan bírja? - Köszönöm, jól. Sokat utazok, de ez pihentet, mert jön értem a kocsi, így az úton alszom vagy olvasok, vagy nézelődök. Még bírom. - Igényes kivitelű, nagyszerű képekkel illusztrált könyv jelent meg önről. Tetszik? - Igen, de zavarban is vagyok. Csaknem minden ember élete alkalmas arra, hogy dokumentálják, s hogy ebben a könyvben én vagyok a főszereplő, zavarba ejt. Szebeni András világszínvonalon fotózik, Odze György könnyeden és árnyaltan ír, inkább ettől jó a könyv. Eddig ellenálltam minden olyan ajánlatnak, amely engem taglaló könyvről szólt, most viszont elégedett vagyok, hiszen ha majd az unokám leveszi a polcról, azt mondhatja: a nagyapám tényleg ilyen volt 2002-ben. Egyébként, ha már a pofám kirakatban van, legyen egy jó anyag, amely az irántam érzett nemtelen gyűlölködést, de az alaptalan rajongást is árnyalja. KATKÓ KRISZTINA P0DMANICZKY SZILÁRD Ork és Orkla 29. RESZ A pék mindenestül összerezdül az asztalnál, mintha az Úr szólítaná magához. Tanácsot se fogok adni, meg fog épülni az a baromfi-feldolgozó, mondja Ork, ott fog állni a temető helyén, sok pénzt hoz, és a sok pénzt mind elisszák a kocsmában, ki lehet bővíteni a kocsmát, kerthelyiséget építeni, föl fog virágozni minden. Azt mondod, kérdezi a kocsmáros, és egy pillanatra lefejeli az asztalt. A vendégek már elmentek, pénz az asztalon, a kocsmárosért kijön a segédje, beviszi a konyhába, ott lefekteti a díványra, és már horkol is, a segéd mellékucorodik egy báránybőrre, a konyhában étel és mosószer szaga terjeng. Induljunk, súgja Orkla Orknak. Beszélni szeretnék veled, mondja a pék Orknak. Itt vagyunk, mondja Ork. De négyszemközt. Semmi akadálya. Orkla a kabátokhoz megy, elővesz egy szál cigit, rágyújt. Már vagy két éve nem, most jólesik, megpróbál karikákat fújni, de szelelnek az ablakok, a huzat kitépi a karikák szélét azonnal. A pék előre hajol, egy csomag összehajtott papírt vesz elő a zsebéből. Elolvasnád, kérdezi a pék. Persze, válaszolja Ork, széthajtja a papírt, beleolvas a kézzel írott szövegbe. Próza?, kérdezi. Ne itt, ne előttem olvasd, mondja a pék, tedd el inkább, majd ha lesz hozzá kedved. Nem akartam most, csak belenéztem, majd lapozgat a sűrűn teleírt lapok között. Ez egy történet, kérdezi Ork. Egy, mondja a pék. Micsoda nevek, csodálkozik Ork, ezeket honnan szedted? Kitaláltam, mondja a pék. Mióta írod, kérdezi Ork. Már vagy tíz éve. Tíz éve? Igen. Otthon hússzor ennyi van, ez az eleje, meg egy rész a közepéből. Hány oldal? Nem tudom, nem számoltam meg. Nem tudom befejezni. Mindig történik valami, ami miatt folytatni kell. Nem bírom lezárni. A múlt héten is akartam, és akkor megint eszembe jutott valami, hogy ez és ez a szereplő ezt meg ezt csinálná még. De ahogy csinálta, nyilván találkozott amazokkal, akkor meg azt a szálat se lehetett ejteni, belebonyolódtam. Rám van csavarodva az egész. Benne élsz, mi? Olyasmi. Te meg, gondolom, értesz hozzá, hogy hogy van ez. Majd meglátjuk, mondja Ork, összehajtja a papírokat, zsebre teszi, föláll, és kezet nyújt a péknek. A pék habozik, érzi, hogy ebben most több van, mint egyszerű búcsúzkodás, mondja is: Béküljünk ki! Orkla odaugrik a kabátokkal, és mintha fogadás lenne, kettévágja a kézfogást. Egy pillanat, mondja Ork, és a vécé felé veszi az irányt. A pék visszaül az asztalhoz, mintha otthon lenne. Orkla riszálja a csípőjét, szorongatja a meleg kabátokat. A pék zavarban van, föláll. Mi van, kérdezi Orkla. A pék egészen közel megy Orklához. Semmi, mondja a pék, és szikrázik az egész férfi, egy pillanat alatt kijózanodik, vagyis ebbe a másik részegsége megy bele. Orkla mosolyog. Nem szabad, mondja Orkla. Tudom, mondja a pék. Pedig jó volna, kérdezi Orkla. Nagyon, mondja a pék, majd' szétrobbanok. Nekem se lenne ellenemre, de nem szabad, ugye tudod, mondja Orkla. Akarod te is, csodálkozik a pék. Nem úgy, ahogy te, mondja Orkla. Hát hogy, kérdezi a pék. Csak kíváncsiságból, mondja Orkla. Végül is, én is nagyon kíváncsi lennék rá, mondja a pék, az első verejték megindul a homlokán. Már le is izzadtál, látod, mondja Orkla, pedig még semmi nem történt. És gondolom, nem is fog, mondja a pék. Nem, mondja határozottan Orkla. Rendes vagy, legalább ezt tudom, és bocsánat, de nem tudtam máshogy ezt elmondani, meg hát ezt érzem, de majd elmúlik, ne haragudj, mondja a pék. Semmi baj, ez így van jól. Orkla kezéből kicsúszik az egyik kabát, a pék lehajol érte, mikor Ork kilép a mosdóból, mintha minden amonnan folytatódna. Akkor szia, veri oldalba Ork a péket, aki egy pillanatra ellenségnek érzi Orkot, de majd hamarosan túlteszi magát rajta, legalábbis nagyon reméli. (FOLYT. KÖV.)