Délmagyarország, 2002. november (92. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-16 / 267. szám
2 • BELFÖLD - KÜLFÖLD« SZOMBAT, 2002. NOVEMBER 16. Földi is Irakba utazik RÖVIDEN AZ MTV KÖZVETÍTI A NOBEL-DÍJ ÁTADÁSÁT A jövő hét közepére válnak véglegessé azok a feltételek, amelyek alapján az idei Nobel-díj átadását közvetíti a Magyar Televízió. Az információ szerint annyi már bizonyos, hogy a Magyar Televízió élőben közvetítheti a december 10-i stockholmi eseményt, s attól a műsorjelet a Duna Televízió is átveheti. PANASZBIZOTTSÁG ELŐTT AVALÓ VILÁG Az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottsága megállapította, hogy a M-RTL Televízió Rt. október 23-án sugárzott „Való Világ" című műsor megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényt. A műsorszám 20.00 és 21.00 óra közötti tartamában egy pornó szereplő és á műsorszám egyik szereplője a szexuális önkielégítés módszertanáról oktatta egymást, azt követendő magatartásmintaként feltüntetve, illetve a szexualitást és a szexuális vágyak felkeltését öncélúan ábrázolta. BOLDOGGÁ AVATJÁK A SZEGÉNYEK ORVOSÁT. Batthyány-Strattmann Lászlót (1870-1931), a szegények orvosát 2003. március 23-án, a római Szent Péter-bazilikában avatják boldoggá másik négy személlyel együtt. A pápai kongregáció illetékes bizottsága megerősítette, hogy egy rákban megbetegedett és az orvosok által már reménytelen esetnek tartott magyar beteg meggyógyulását csodának kell tekinteni, ami Batthyányi* Strattmann közbenjárásának köszönhető. KÉSZÜL AZ ÜVEGZSEBTÖRVÉNY A közpénzek felhasználásának átláthatóbbá tételét, a korrupció visszaszorítását célzó üvegzsebtörvény többek között újrafogalmazza az üzleti titok fogalmát, és szélesíti az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzési lehetősé* geit; a tervezetről várhatón a jövő héten tárgyal a kormány. A 20 törvény módosítását magába foglaló tervezetről van szó. MAGYAR-MAGYAR A Magyar Állandó Értekezlet tegnapi ülésén a résztvevők támogatták a kormányt a kedvezménytörvény céljainak megvalósításában, elfogadták a jogszabály módosításának szükségességét, s üdvözölték a kabinet azon szándékát, hogy a határon túli magyar szervezetek számára tényleges részvételt biztosít az őket közvetlenül érintő kérdések eldöntésében. BUDAPEST (MTI) Magyar szakember is részt vesz az ENSZ iraki vegyi fegyvereket ellenőrzők munkájában: a 35 éves Földi László őrnagy várhatóan december elején utazik Irakba. A tiszt vegyész szakot végzett az ELTE-n, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen környezetvédelmi analitikus diplomát is szerzett. Ausztriában elvégezte az iraki fegyverzetellenőrzési bizottság tanfolyamát is. NINCS KIFOGÁS! UTAZUNK A VISTÁVAL! Hihetetlenül kedvező áron vásárolhat repülőjegyet 30 európai nagyvárosba november 4. és december 15. közötti utazásokhoz. Repülőjegy ára: 29 900 Ft + repülőtéri Illeték. Néhány úticél: Stokholm, Athén, Párizs, Róma, Hamburg, Frankfurt, Madrid, Milánó, München, Prága és még további 20 úticél. Részletes Információkért forduljon Irodánkhoz! $ Sieljen a Vistával! Ausztria, Olaszország és Franciaország legkeresettebb sí terepeinek ajánlataival várjuk a Vista Utazási Központban. 0 Nyár a télben! Megjelent a Vista téli üdülő programfüzete. Szilveszteri ajánlatok, egzotikus utazások, csoportos utak. Programfüzeteinket keresse a Vista Utazási Központban, vagy rendelje meg a szeged@vista.hu, marketing@vista.hu e-mail címen. Vista Utazási Központ 6720 Szeged, Oroszlán u. 4. Tel.: (06 62) 548 480, Fax: (06 62) 548 481 E-mail: szeged@vista.hu Hét országot hívnak mega NATO-ba Amerikai vadászgépek vigyáznak Prágára Az EU-csatlakozásról tárgyaltak a baloldali miniszterelnökök Varsóban Nagyobb mozgástér várható A NATO a jövő heti prágai csúcsértekezleten fél évszázados történetének legnagyobb bővítésére készül. Várhatóan hét országot hívnak meg a szövetségbe. A cseh fővárosban rendkívüli biztonsági intézkedések mellett készülnek az értekezletre. Ha az utolsó pillanatban valami váratlan fejlemény közbe nem jön, a szövetség 19 tagjának, köztük Magyarországnak államés kormányfői november 21-én prágai csúcsértekezletük első eseményeként bejelentik, hogy meghívják a szövetségbe Észtországot, Lettországot, Litvániát, Szlovéniát, Szlovákiát, Bulgáriát és Romániát. Amerikai vadászgépek fogják védeni Csehország légterét november 15-től november 30-ig. A cseh hatóságoknak ugyan nincs tudomása arról, hogy bármiféle terrorista merénylet fenyegetné Prágát, de a szigorú biztonsági intézkedések feltétlenül szükségesnek tartják. A villanyáram néhány órás kikapcsolásával tervezte megzavarni a jövő heti prágai NATO-csúcstalálkozót fiatal cseh szélsőségesek egy csoportja. A szervezőket letartóztatta rendőrség. Eddig több mint negyven NATO-ellenes tüntetést jelentettek be a hatóságoknak a különféle anarchista és globalizációellenes szervezetek. A belügy a rend fenntartására 12 ezer rendőrt és mintegy 4500 katonát vezényel a cseh fővárosba. Eddig összesen 37 külföldi állampolgárt - többségükben ukránokat utasítottak ki az országból. A hatóságok megszigorították a beutazó külföldiek ellenőrzését a határátkelőhelyeken is. A védelmi szervezet tanácskozására 46 ország legfelsőbb vezetőit várják a cseh fővárosba. Prágai diplomáciai források szerint Magyarországot Medgyessy Péter kormányfő, Kovács László külügyminiszter és luhász Ferenc védelmi miniszter fogja képviselni a tanácskozáson. Nem kis diplomáciai bonyodalmat okozva, az emberi jogok megsértésére hivatkozva, Csehország nem ad beutazási engedélyt Akaxandr Lukasenko fehérorosz államfőnek. A meghívás alapján a hét jelölt ország tárgyalásokat kezd a szövetséggel. Ha minden szövetséges parlamentje megerősítette az új országok befogadását, akkor újabb csúcsértekezleten kerül sor az ünnepélyes felvételre, várhatólag 2004 tavaszán. Újhelyi István az isztambuli közgyűlésen Robertson bírál A NATO parlamenti közgyűlésén Isztambulban tárgyal a magyar delegáció tagjaként Újhelyi István szegedi országgyűlési képviselő. MUNKATÁRSUNKTÓL - Igen kellemetlen érzés volt hallgatni George Robertson NATO-főtitkár bíráló szavait, aki a diplomácia nyelvén, Magyarország említése nélkül fogalmazott meg kritikát a szövetségbeli szerepvállalásunkkal kapcsolatban - mondta Újhelyi István. A szegedi szocialista országgyűlési képviselő a Vári Gyula vezette négyfős magyar parlamenti delegáció tagjaként vesz részt Isztambulban a NATO parlamenti közgyűlésén. A tanácskozás a prágai NATO-csúcs előkészítése jegyében zajlik. A konferencia legfontosabb témái között van a katonai szervezet esetleges bővítése, az orosz dumával való szorosabb együttműködés kérdése, illetve a terrorizmus elleni nemzetközi harc. Újhelyi István a Biztonság civil dimenzióban elnevezésű munkabizottság tagjaként folytat tárgyalásokat a pénteken kezdődött és keddig tartó közgyűlésen. Varsóban tanácskoztak az EU-tagországok és tagjelöltek szocialista, illetve balololdali értékeket valló kormányfői. Balról jobbra: Günter Verheugen EU-bővítési biztos, Algirdas Brazauskas litván, Medgyessy Péter magyar, Leszek Miller lengyel, Tbny Blair brit miniszterelnök, Robin Cook, az Európai Szocialisták Pártja tanácsának elnöke, Göran Persson svéd, Vladimír Spidla cseh és Adrián Nastase román kormányfő. MTI Telefotó: Illyés Tibor Az EU-tagországok és a tagjelöltek szocialista párti illetve baloldali kormányfőinek varsói találkozóján Günter Verheugen bővítési biztos megerősítette, hogy az unió újabb tárgyalási javaslatot terjeszt a tagjelöltek elé a hétfői brüsszeli külügyminiszteri értekezleten. VARSÓ (MTI) Az Európai Szocialisták Pártja ülésének keretében rendezett találkozón a brit, cseh, görög, lengyel, litván, magyar, román és svéd kormányfő vett részt, nem volt jelen a német kancellár és a finn miniszterelnök. . Medgyessy Péter a találkozót követően magyar újságíróknak elmondta, hogy a tagjelöltek a mezőgazdasági kvóták tekintetében várhatólag nagyobb mozgásteret fognak kapni, a költségvetési kérdésekben viszont nem számíthatnak jelentősebb elmozdulásra. A magyar miniszterelnök lehetségesnek tartja az álláspontok közelítését a közvetlen agrártámogatások ügyében, ami - mint mondta - már csak azért is valószínű, mert a francia-német megállapodás alapján a jelenlegi rendszer 2006 végéig marad fenn, tehát nehéz lenne az EU számára elkötelezettséget vállalni egy későbbi időszakra. Medgyessy ebben kedvező lehetőséget lát arra nézve, hogy az EU-csatlakozástól a 2006 végéig terjedő időszakban gyorsabban lehessen növelni a közvetlen támogatásokat. A 2004. január elsejére tervezett belépési időpont esetleges néhány hónapos csúszásával kapcsolatban Medgyessy elmondta, hogy az EU-ban ilyen nagyságrendű bővítés még soha nem volt, és az unió a ratifikációs folyamat bonyolultsága miatt a tagjelöltek megértését kérte. A magyar kormány mindenesetre arra törekszik, hogy a csúszás esetében is a teljes támogatási összeget kapja meg az ország a 2004-es évre szögezte le Medgyessy Péter. A magyar kormányfő és Kosztasz Szimitisz délutáni kétoldalú találkozóján a görög miniszterelnök ismertette a 2003. január elsejével kezdődő görög EU-elnökség prioritásait, melyek a lisszaboni stratégia megerősítésére (gazdasági és szociáhs fejlődés, versenyképesség javítása, közös kül- és biztonságpolitika, legális migráció, közös határvédelem ügye) összpontosítanak. Magyarország számára jelképes jelentősége van annak - hangsúlyozta Medgyessy -, hogy a csatlakozási szerződés aláírására éppen Athénban kerül sor, hiszen a tagfelvételi kérelem benyújtása is a görög elnökség időszakában történt. A két fél megállapodott, hogy szorosan együttműködnek az EU-tagországok és a tagjelöltek közvéleményének tájékoztatásában, a bővítés előnyeinek megismertetésében. Szimitisz februárra Athénba hívta a magyar miniszterelnököt, ahol még egy utolsó konzultációt tartanak a csatlakozási szerződés áprilisi aláírása előtt. Orbán mutatta be a volt észt kormányfő könyvét Vissza a jövőbe Mart Laar egykori észt miniszterelnök (képnkön, Vissza a jövőbe című könyve a múlt átmaszkírozását célzó hamisítások elkerülésére íródott - fogalmazott Orbán Viktor, volt miniszterelnök a szerző jelenlétében a könyv pénteki bemutatóján a Tferror Háza Múzeumban. Az észt kormányfő szerint, könyve a közép-európai útról szól. MTI Telefotó: Koszticsák Szilárd Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ŐRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek, mb.|, MISKOLCZI RÓBERT (fotó), OLÁH ZOLTÁN (hír és információi, SÜLI JÓZSEF Isportl • Délvilág szcrkcsztőségvezető: ÚJSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pí.: 153. Telefon: 627567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.dclmagyar.hu • E-mail: szerkesztőségé! delmagyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. ThL/fax: 62/241-905. Hirdetési telifax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 13./ATel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés. Széchenyi tér 10. Tel/fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Ibi.: 63/401-024. ThL/fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. • Kiadói titkársági fax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Ifcrjcszté»: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 80/821-821. Előfizetési dl! egy hónapra 1165 Ft (Délmagyarországi, 1055 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Délhír Rt • ISSN 0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. lagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.