Délmagyarország, 2002. november (92. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-09 / 261. szám
CSÜTÖRTÖK, 2002. NOVEMBER 14. •AKTUÁLIS" 3 Csongrád megye a kilencedik a „bűntoplistán" Bűnözési térképet rajzolnak Mind a bűnmegelőzési munkát, mind pedig a bűnüldözést hatékonyan segítheti az a „bűntérkép", aminek elkészítésén munkálkodik a Belügyminisztérium. A jelenlegi rendőrségi statisztikai adatfeldolgozás új, korszerű formája lesz az a bűnözési térkép, amely az ország különböző területeinek bűnözési fertőzöttségéról szolgáltat napra kész információkat. A „búntérkép" elkészítésénél a Robotzsaru- és a Netzsaru-rendszerek adatbázisait használják fel, s természetesen e sokrétű munkát segítik az egyes régiók rendőrségei is. A bűnözési térképről leolvashatják majd a bűnüldözők a bűncselekmények helyét, típusait, de például azt is megtudhatják, melyek azok a helyek - legyen szó pénzintézetről, bevásárlóközpontról, piacról, szórakozóhelyekről - amelyek a leginkább veszélyeztetett helyzetben vannak. Csongrád megye bűnözési térképének elkészítéséhez - megelőzve az országos munkálatokat - már ez év elején hozzáláttak a főkapitányság szakemberei tudtuk meg Lukács János dandártábornoktól, Csongrád megye főkapitányától. Ezért aztán megyénk rendőreinek már nem ismeretlen ez a feladat, s eredményesen tudnak közreműködni abban, hogy elkészülhessen a minden részletre kiterjedő országos búntérkép. A főkapitány arról is szólt, hogy a jelenlegi statisztikai adatokból is kiolvasható: Csongrád megye hazánk közepesen fertőzött régiójának számít. Tavaly például 100 ezer lakosra számítva 4249 bűncselekményt követtek el megyénkben, s ezzel a 9. helyen állunk a „búntoplistán". A bűnözési térkép „megrajzolásával" egyébként a honi rendőrség nem csupán egy korszerűbb információs rendszer gazdája lesz, hanem ez a módszer nagyban segíti az igényesebb munkavégzést is a rendőrségen - mondta Lukács János. B. Z. Évente 3 ezer műtét a szegedi baleseti sebészeti klinikán Egyre súlyosabb sérülések A dél-magyarországi régió traumatológiai központjában, a Szegedi Tudományegyetem baleseti sebészeti klinikáján évente 3 ezer műtétet végeznek, amelyek közül 2 ezer komplikált operáció - mondta el lapunknak Simonka János Aurél, a klinika igazgató professzora, akit a mai, VII. dél-magyarországi traumatológuskongreszszus kapcsán kérdeztünk. - A súlyos, életveszélyes sérülések többsége közlekedési balesetből származik, de sok a komoly sport-, illetve a munkahelyi, háztartási balesetből fakadó sérülés. Nemcsak emelkedik a közlekedési balesetek száma, de ezek egyre súlyosabb kimenetelűek - részletezi Simonka János Aurél. - Az országüti tragédiák áldozatai közül mind többen szenvednek el többszörös, főleg mellkas-, illetve koponyasérülést. A szegedi traumatológiai klinika hivatalosan csak kétnaponta felvételes ügyeletes, de naponta szállítanak ide sérülteket, főleg Csongrád megye, s a régió többi kórházából is. A traumatológiai centrum ugyanis a legmagasabb szintű ellátásra hivatott és felkészült. A legkomplikáltabb esetek orvoslására itt megvannak a szükséges diagnosztikai és műtéti eszközök, s a legfontosabb: a kiváló szakmai háttér. Az állandó ügyeleti team fenntartása jár a legnagyobb költséggel - mondja Simonka professzor, mert az orvosokból, asszisztensekből, műtősökből álló, 20-22 fős szakembergárdát akkor is megilleti a készenléti díj, ha azon a napon nem kell ellátniuk sérülteket. A hazai baleseti sebészeteken évek óta jellemző TRAUMATOLÓGIAI KONGRESSZUS Hetedik alkalommal rendezik meg ma a dél-magyarországi traumatológuskongreszszust. Az új klinika tantermében délelőtt fél tízkor kezdődő tudományos tanácskozásra 100 baleseti sebészt, altatóorvost, gyógytornászt, műtősnőt várnak. A kongresszuson a más szakterületeken már bevált, de a baleseti sebészetben újonnan alkalmazott módszerekről: a többi között a mikrosebészeti eljárásokról, a komputeres műtéti tervezésről, valamint a ritkán előforduló sérülések sajátos kezeléséről lesz szó. szakemberhiány a szegedi traumatológiai központot is sújtja: kevés a műtősnő, az altatóorvos, a nővér. A műszerekkel sem jobb a helyzet, mert a régi, elavult eszközök cseréjére nincs anyagi fedezet, marad az évente több millió forintba kerülő műszerjavítgatás. A baleseti sebészeti központokban a legnagyobb anyagi ráfordítást igénylő, legsúlyosabb sérüléseket látják el, amelyeknek orvoslását nem értékén finanszírozza a biztosító. így minél több súlyos baleset elszenvedőjét gyógyítjuk, annál nagyobb veszteséggel dolgozunk a finanszírozás anomáliái miatt - szögezte ie Simonka professzor. KALOCSAI KATALIN Kerékpáros kisfiút gázoltak - állapota súlyos Életveszélyben Zsombón A világ minden demokráciájában (is) van korrupció. Továbbá mindenütt találni olyan politikust, akinek maga felé hajlik a keze, plusz törvényen felübnek képzeli magát. Az ilyenek aztán elóbb-utóbb lebuknak, ez a demokrácia sajátossága. Eme bölcselmeknek álcázott közhelyek egyáltalán nem a volt szegedi polgármester állítólag áron alul megvásárolt volt hivatali autójáról jutottak eszembe, hiszen e helyi ügylet teljesen a törvények betartásával bonyolódott. Hogy akkor miért lett médiatéma? Gondolom, amiért a volt kancelláriaminiszter szintén törvényesnek mondható milliós házbérletének ügye, meg a többi hasonló történet. Valakik szagot fognak, mint a vadászkopók, csakhogy a fárasztó nyomozás végén nem bűzös dúvadat találnak, hanem illatos, ártatlan liliomot. Vadászkutya persze kell, kéne, de jól kiképzett, nem pedig könnyen megtéveszthető. Mivel dúvad is akad. Fenébe a képes beszéddel! Jó lenne, ha végre nem holmi kétesnek látszó autóvásárlási akciókra ugranánk, hanem a közösségnek előre eltervezett módon, szándékosan komoly kárt okozó visszaéléseket göngyölítenénk föl - biztatom magunkat, ugatás kutyákat, a mindenkori hatalmasok ellenőrzésére elszegődött újságírókat. Csakhogy azt föltérképezni, hogy káros volt-e és menynyiben és mennyivel például a szegedi önkormányzati cégek földarabolása, részbeni áruba bocsátása és ellenőrizhetetlenné kuszálása nevezetű akciósorozat, na ez sokkal-sokkal nehezebb mutatvány, mint a VW fíassatot meglátni az utcán, benne a volt polgármesterrel. Meg az is egy megfejtés, hogy a Passatot mindenki látja az utcán, benne a... stb. És csodák csodája, valami miatt nem arra gondolnak: mert megérdemli! Egyébként addig is, amíg az a szép világ eljön, hogy senkinek se jut eszébe rosszat gondolni, amint meglát egy fíassátot, benne a... stb., javaslom, a Ihssat helyett mégis figyeljünk másra. Például a kávéfőzőre. Amit kifejezetten a fideszes polgármesteri hivatalnak adományozott használatra valaki, hiszen amint a fideszes jelző másra váltott a torony alatt - elvitte onnan. Ez itt az igazi téma! A túlfejlett pitiánerség. Afgánok, irániak, irakiak főttek át a zöldhatáron Asotthalmon határsértőket fogtak Összesen 26 határsértőt fogtak el csütörtök este a határőrök Mórahalom térségében - kaptuk a tájékoztatást Kovács Iván alezredestől, a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság sajtóreferensétől. MUNKATÁRSUNKTÓL Külföldiekre, mint utóbb kiderült, határsértőkre figyeltek fel az ásotthalmi benzinkútnál a helyiek. A bejelentés nyomán a helyszínre érkezett határőrök a közeli erdősávban 11 iraki és 9 iráni határsértőt fogtak el két, tíz év körüli gyermekkel, valamint egy afgán házaspárt egy kétéves és egy hároméves gyermekkel. A külföldiek meghallgatásuk során elmondták, hogy különböző utakon jutottak el Isztambulba, ahonnan embercsempészek szállították őket a magyar-iugoszláv határig. Menekültstátus iránti kérelmüket az afgánok a hazájukbanzajló belviszályokkal, az irániak hatalmi zaklatásokkal, az irakiak erőszakos besorozásokkal indokolták. Folytatás az 1. oldalról A kisdiák nekivágódott a jármű szélvédőjének, majd tizenöt métert repülve, lezuhant az útra. Olyan súlyos, életveszélyes koponyasérülést szenvedett, hogy még mindig eszméletlenül fekszik a szegedi gyermekklinikán. Állapotát azonban már sikerült stabilizálni. Zsombó főutcáján nem a csütörtöki eset volt az egyetlen kerékpárosgázolás. Itt szinte minden évben elütnek kerekezőket. Ennek az az oka, hogy a Felszabadulás utca nagyon forgalmas, mivel ez egyben a Szegedet Kiskunmajsával összekötő főút is. Ráadásul a baleset helyszínétől nem messze torkollik a Felszabadulás utcába a Szeged-Kiskunhalas főút összekötő szakasza is. Az önkormányzat már évek óta sikertelenül pályázik kerékpárút megépítésére. - Még az előző ciklusban összefogtunk Szegeddel, Ülléssel, Bordánnyal és közösen adtunk be pályázatot - tudtuk meg Monori Gyula önkormányzati képviselőtől. A kiskundorozsmai elágazótól kerékpárút megy Sziksóstóig. Ezt szeretnék továbbvinni Bordányon át Üllésig, valamint a másik irányban Zsombón át Forráskútig. Közel két hete jött válasz a közös pályázatra Budapestről, amiben az áll, hogy lesz pénz a beruházásra. A 78 éves Monostori fózsefné a Zsombó főutcáján folyamatosan veszélyben vannak a közlekedők. főút mellett lakik. Annyi autó jár itt, hogy néha percekig kell várnia, míg át tud menni a másik oldalon lévő boltba vagy postára. A néni, mint a zsombóiak többsége, kerékpárral jár. - Megpróbálok vigyázni, de a nagy kocsik úgy mennek, mint az őrültek mesélte. Van egy kicsi tanyája nem messze a községtől, ahonnan csütörtök délután éppen hazafelé tartott, amikor a szerencsétlenül járt fiút beemelték a mentőbe. Zsírosné Vass Judit tanárnő is úgy véli, a kerékpárúinak minél előbb el kell készülnie. - A tanulókat rá akarjuk szoktatni az egészséges életre, ezért igen sok kerékpáros túrát szervezünk nekik - mondta. Az autósok viszont semmibe veszik a kerekefotó: Gyenes Kálmán zőket. Már az is előfordult, hogy a Szikire mentek a gyerekekkel és a rendőri felvezetés ellenére néhány autós bevágott a hosszú sorban bicikliző gyerekek közé. Úgy látszik, egy újabb súlyos balesetre van szükség ahhoz, hogy kerékpárút épüljön végre Zsombón. K.T. Passzátszél SULYOK ERZSÉBET Kübekháza elektronizál Jelentősen csökkenhet a kübekházi polgármesteri hivatal kiadása, ha rátérnek az úgynevezett e-önkormányzati rendszerre. A kübekházi önkormányzat évente közel 100 millió forintból gazdálkodhat. Még az új testület megalakulása előtt arról tanácskoztak a képviselők, hogyan lehetne lefaragni a költségeket. Mind a kilencen egyetértettek a település első emberével, Molnár Róbert polgármesterrel az úgynevezett e-önkormányzat megvalósításában. Ennek a rendszernek köszönhetően ugyanis feleslegessé válik a papíron való levelezés, előterjesztések készítése, küldése. Ami azért fontos, mert egy-egy testületi ülés előtt akár 50-60 oldalnyi előterjesztést is kaphat egy képviselő. - Egy ciklusban mintegy 6,5 millió forintot költünk csak papírra és ez az összeg egy ilyen kis község életében jelentős - tudtuk meg Molnár Róberttől. Ha a képviselők nem tartanának igényt a tiszteletdíjukra (ez havi bruttó 15 ezer forint), a kilenc képviselő kilenc hónap alatt „gyűjthetné össze" a számítógépek árát. Persze, az önkormányzat az önerő mellett pályázni is szeretne. Nem sokkal több mint egymillió forintból meg lehetne valósítani az e-önkormányzatot. Mind a kilenc képviselő kapna egy számítógépet, s így nemcsak elektronikus leveleket fogadhatnáMolnár Róbert polgármester elektronizált hivatalt akar kiépíteni a községházán. fotó. Schmidt Andrea nak, hanem hozzáférhetnének zi képviselő-testület a közeljövőaz önkormányzat szerveréhez is, ben dönt az e-önkormányzat illetve különféle programokat is megvalósításáról, igénybe vehetnének. A kübekhá- K. T.