Délmagyarország, 2002. november (92. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-02 / 255. szám

Sámil Bászájev hadúr vállalta a felelősséget Ellentmondásos hírek keringe­nek a Mclnyikov utcai színház­ban történtekről. Egy csecsen hadúr elismerte: ő állt a túsz­dráma háttercben. MOSZKVA, GROZNIJ (MTI) Egy kilométeres körzetben pusz­tított volna a detonáció, ha a ter­roristák felrobbantják a moszk­vai Melnyikov utcai Dubrovka színház épületét - ezt Vlagyimir Ieremin, az orosz Szövetségi Biz­tonsági Szolgálat (FSZB) krimi­nalisztikai intézetének igazgató­helyettese közölte Moszkvában. Beszámolója szerint a túszejtők 120 kilogrammnyi robbanószert halmoztak fel a megszállt épület­ben, és 16 gránátot, gránátvetőt és 89 házi készítésű kézigránátot találtak náluk. Mihail Adjukov moszkvai főügyész cáfolta azo­kat a napok óta keringő híreket, hogy számos kiszabadított túsz mintha nyomtalanul eltűnt vol­na - hozzátartozóik semmit nem tudnak sorsukról. Egyre több kri­tika éri a színházból kiszabadí­tott túszok evakuálásának a megszervezését. Mentősök arról számoltak be, hogy nem volt megszervezve, kiket melyik kór­házba vigyenek, és az informá­cióhiány miatt több egészségügyi intézmény nem volt felkészülve gázmérgezésben szenvedők ellá­tására. Jurij Sevcsenko orosz egészségügyi miniszterhelyettes szerint viszont azonnal rendel­kezésre állt több mint 1000 adag antidotum, a fentanilgázt semle­gesítő ellenanyag. • Sdmil Bászájev hadúr elismer­te, hogy ő állt a moszkvai Dub­rovka színház elfoglalásának a hátterében. Leszögezte, hogy Aszlan Maszhadov, a szakadárok politikai vezetője nem tudott a készülő túszejtő akcióról. Szerin­te legközelebb nem túszejtők mennek, hanem olyanok, akik­nek legfőbb céljuk, hogy „meg­semmisítsék az ellenséget, és maximális veszteséget okozza­nak neki". GLÓBUSZ KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁG Mircea Geoana román külügy­miniszter pénteken üdvözölte a Moldovai Köztársaság parla­mentjének azt a döntését, amely lehetővé teszi a kettős állampol­gárságot az ország lakosai szá­mára. Szerinte ez a döntés „a he­lyes irányba tett lépés" volt. NÉMET NEM loschka Fischer német külügy­miniszter szerint hazája és az Egyesült Államok barátok és szö­vetségesek maradnak, de Né­metország nem támogatja az Irak elleni katonai fellépést, és nem vesz részt benne. BOLGÁR RAKÉTÁK Bulgária bejelentette, hogy meg­semmisítette a hidegháború idő­szakából megmaradt összes ra­kétáját. Ez növeli Szófia esélyét arra, hogy a novemberi NA­TO-csúcsértekezleten meghívást kapjon a szövetséghez való csat­lakozásra. LÍBIAI TÖREKVÉS Az amerikai védelmi minisztéri­um magas rangú vezetője szerint Líbia nagy hatótávolságú raké­tákhoz akar hozzájutni. Ronald Kadish, az amerikai légierő tá­bornoka, aki a Pentagonban a ra­kétaügyekért felelős osztályt ve­zeti, kijelentette, hogy Líbia „igen aktívan próbálkozik raké­ták megszerzésével", és tervei kö­zött nemcsak rövid hatótávolsá­gúak szerepelnek. BELGRÁDI EMBARGÓSÉRTÉS A jugoszláv kormány elismerte, hogy a szövetségi hatóságok „né­hány alkalommal" valóban meg­sértették az ENSZ Irakkal szem­beni fegyverszállítási tilalmát. A kormány elfogadta az embargó­sértés kivizsgálására alakult bi­zottság jelentését. > •BELFÖLD - KÜLFÖLD- SZOMBAT, 2002. NOVEMBER 2. Az ellenzék nadrágszíj-költségvetésnek minősíti az előterjesztést Kétszer száz nap hozadéka A kormány csütörtökön - a törvényes ha­táridőig - beterjesztette az országgyűlésnek a 2003. évi költségvetésről szóló törvény­javaslatot. Az alábbiakban közöljük a leg­utóbbi lapszámunkban még nem ismer­tetett főbb adatokat. BUDAPEST (MTI) A jövő évi költségvetés főbb prioritásai a kor­mányprogramban, az első és a második száz­napos programban foglaltak, illetve a nyáron elfogadott gazdaságpolitikai program célkitű­zései - hangsúlyozta László Csaba a kor­mányszóvivői tájékoztatón, csütörtökön. A pénzügyminiszter elmondta: az államháztar­tás csökkenő hiánya szolgálja a hosszú távon fenntartható gazdasági növekedést, jövőre folytatódnak az idén elkezdett jóléti progra­mok. Az állami kiadások szerkezetével, illet­ve az adószabályokkal kívánja segíteni a kor­mány a vállalkozókat. Több pénz jut az okta­tásra, az egészségügyre és szociális támogatá­sokra. A László Csaba által ismertetett főbb számok szerint a központi költségvetés hiá­nya 569 milliárd forint lesz, a bevételek na­gyobb mértékben nőnek majd, mint a kiadá­sok. László Csaba szavai szerint takarékos költségvetés készült, ami tartalmazza a jóléti intézkedések fedezetét. - Összességében a gyermek- és családtámogatásokra fordítható összeg 12,5 százalékkal nő, ami reálértéken is jelentős, 7,5 százalékos emelkedést jelent - hangsúlyozta. Az idén eldöntött közalkal­mazotti béremelésen túl július 1 -jétől a tör­vénynek megfelelően nőnek a köztisztviselői bérek, a bírák és ügyészek bérei 25-25 száza­lékkal emelkednek jövő július l-jén, illetve november l-jén. Elmondta, hogy a nyugdíjak 8,4 százalékkal emelkednek 2003-ban, és a 13. havi nyugdíj 2006-ig történő bevezetésé­nek első lépése is megtörténik jövőre - a havi nyugdíj 25 százalékát, a következő esztendő­ben 50 százalékát, 2005-ben 75 százalékát, 2006-ban pedig az egyhavi teljes összeget kapják meg a nyugdíjasok a rendszeres járan­dóságaikon felül. • Medgyessy Péter miniszterelnök a francia kormányfő meghívására november 5-én Pá­rizsba látogat - közölte Gál J. Zoltán kor­mányszóvivő. ¡acques Chirac francia államfő is fogadja Medgyessy Pétert. A tárgyalások középpontjában várhatóan az EU bővítése és a csatlakozási tárgyalások még nyitott kérdé­sei szerepelnek. • Varga Mihály nadrágszíj-költségvetésnek nevezte a jövő évi büdzsé tervezetét. A volt pénzügyminiszter szerint a kormány jövőre semmit sem ígér, de azt be is tartja. Varga el­képesztő nagyságúnak nevezte az államház­tartás ez évi 8,7 százalékos hiányát. Utalt ar­ra, hogy a törvényjavaslatban, amely néhány nappal korábban készülhetett, csak 8,4 szá­zalékos hiány szerepel. Végső búcsú a szúró-vágó eszközöktől; sztrájkhelyzet Malév-figyelmeztetések BUDAPEST (MTI) Végleg meg kell válniuk az utasoknak a kézipogy­gyászukban talált szúró-vágó eszköztől november elsejétől - mondta Kiebsz Adrién, a Malév szóvivő­je. A szeptember 11-i terrorcselekményeket köve­tően szigorúan ellenőrizték az utasok kézipoggyá­szait a Ferihegyi repülőtéren is. Péntektől az új gya­korlat szerint a szúró-vágó eszközöket kidobják, az utasoknak végleg búcsút kell venniük a kézipogy­gyászukba tett manikűrkészletüktől, ollóiktól, ké­sektől vagy bicskájuktól. Arra kérik az utasokat, hogy a veszélyes eszközöket a poggyásztérbe fel­adott csomagokban helyezzék el. • Várhatóan a Malév légiutaskísérőinek mintegy 80 százaléka csatlakozik a vasárnapi munkabe­szüntetéshez a felmérések szerint - mondta L6­rinczy Zsolt, a Hunacca elnöke. Nem született megállapodás a Malév és a légiutaskísérőket képvi­selő Hunacca vezetői között a csütörtöki egyezteté­sen, így a sztrájk elkerülhetetlennek tűnik. Magyarország lenne a NATO berkein belül a negatív példa Vélt mulasztások jegyzéke? WASHINGTON, BRÜSSZEL (MTI) Magyarországot az előző kor­mány mulasztásai miatt már ki­zárták volna a NATO-bői, ha lenne ilyen lehetőség a szövet­ségben - olvasható Celeste A. Wallander biztonságpolitikai szakértőnek a Foreign Affairs cí­mű amerikai külpolitikai folyó­iratban mégjelent írásában. Wal­lander megállapítja, hogy a nem­zetközi intézmények közül a NATO szinte egyedül áll abban, hogy nincs eljárása a szabályait és normáit megszegő tagok kizá­rására. A szerző érvelésében Ma­gyarország az első számú negatív példa. Magyarázatul az „előző kormány antiszemitizmusát, a szomszédaival szembeni extra­territoriális követeléseit, vala­mint a balkáni stabilitás megte­remtésében elmulasztott konst­ruktív szerepét" említette. • „Nem vezetünk a NATO-ban bizonyítványt a szövetségesek­ről" - mondta Yves Brodeur, a NATO-főtitkár szóvivője az amerikai folyóirat legújabb szá­mában a magyar tagságot bíráló cikkéről. A szóvivő nem látta még a cikket, nem ismeri a szer­zőjét sem, de az bizonyos, hogy az illető csak a saját nézeteit fejt­hette ki. Brodeur elvként leszö­gezte: - Mint az közismert, a NATO-ban nincs ilyen minősítő eljárás vagy mechanizmus. A do­log így számomra értelmezhetet­len. Mi nem kommentáljuk soha a nyilvánosság előtt a szövetsé­gesek teljesítményét. A szövetsé­gesek együtt - ez az alapelv. RÖVIDEN ELUTASÍTOTT NAGYKÖVETJELÖLT Nem támogatta Nikicser László tallinni nagykövetjelölt kineve­zését az országgyűlés külügyi bi­zottsága. A bizottság 8 igen sza­vazattal és 8 tartózkodással uta­sította el a nagykövet jelölését. Ilyenre utoljára két évvel ezelőtt, Katona Tamás Varsóba jelölése­korvolt példa. KDNP-VÁLASZTMÁNY Összehívták szombatra a KDNP országos választmányát a Legfel­sőbb Bíróság szeptemberi ítélete alapján meghatározott személyi összetételben: a budapesti ta­nácskozásra azok kaptak meghí­vást, akik tagjai voltak az 1997. június 21-22-én ülésezett vá­lasztmánynak. Várhatóan meg­választják a KDNP új elnökét és elnökségét. A tervek szerint az országos választmány dönt a KDNP-ből kizárt személyek visz­szavételéről. KORRUPT RENDŐRÖK Előzetes letartóztatásba helye­zett öt budapesti rendőrt veszte­getés alapos gyanúja miatt a Pes­ti Központi Kerületi Bíróság. A rendőrök egy kerületi építkezés vezetőjétől 150 ezer forintot kér­tek annak fejében, hogy nem tesznek bejelentést a beruházás­nál feketén dolgozókról. Sáron időnyerő terve Ariel Sáron izraeli miniszterelnök (jobbról) reméli, hogy a Mun­kapárt hét miniszterének lemondása után a Likud szövetséget köthet két szélsőjobboldali politikai formációval. Az izraeli mi­niszterelnök egyelőre nem akar előrehozott választásokat, ezért próbál új partnerek után nézni. A koalíciós kormány eddigi kül­ügyminisztere, a munkapárti Simon Pcrcsz ásítva fogadja a saroni terveket. MTI Telefotó/EPA/Gali Tibbon Gyermekhalál az iskola romjai alatt CAMPOBASSO (MTI) Péntek délután újabb földlöké­sek rázták meg a dél-olaszországi Mobse tartomány több városát és települését ugyanabban a kör­zetben, ahol az előző napon a földrengés 29 halálos áldozatot követelt. Nem sokkal délután négy óra után történt az első ren­gés, amely a Richter-skála sze­rinti 5,3 fokos erősséget ért el |az előző napi gyilkos földmozgás 5,4 fokos volt). Alig negyedórával később egy 4,1 fökos újabb ren­gés következett, majd egy har­madik folytatta a sort, az 3,1 fo­kos volt. A rengés epicentruma Molise tartományi székhelyétől, Campobassótól északra volt, te­hát ugyanazt a körzetet sújtotta, mint az előző napon. Ezúttal Colletorto, Casa Calenda és Sant'Elia települések szenvedték meg a leginkább a rengést. A csütörtöki földrengés által csaknem teljesen romba dőlt kis­városban, San Giuliano di Pugli­ában az utolsó holttestet is kibá­nyászták annak az iskolának a romjai alól, amelynek leszakadt födémje maga alá temette a bent Amikor a mentőalakulatok még reménykedtek. MTI Telefo/APAäncenzo Maizri lévő diákokat és tanárokat. Ezzel a halálos áldozatok száma e tele­pülésen elérte a huszonkilencet, közülük huszonöt a gyermek, kettő az iskola tanára, további két felnőtt pedig más házak ösz­szeomlásakor vesztette életét. San Giuliano di Puglia polgár­mestere elrendelte a város kiürí­tését, a hajléktalanokat a hatósá­gok átmeneti sátortáborban pró­bálják elhelyezni. Fő-orki - irt SZETF.Y ANDRÁS • Főszertesnó-helycttcs: ÖRFI FERENi • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek, mb.l, MISKOLCZ1 RÓBERT |fotrt|, OLÁH.ZOLTÁN (hír «a információi, SÜLI JÓZSEF Isportl • Délvilág szerkesztóségvezetó: ÚISZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Saitúliíz Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 627567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.delmagyarhu •E-mail szerkesztőségi" diTmagyar.szcgcd hu «6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3 TEL/fax: 62/241-905 Hirdetési tel/fax: 62/242 419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 13./A Tel : 62/213-391 hirdetésfelvétel és előfizetés: Széchenyi tér 10. Tel./Iax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel 6.1/401-024. Tel t;tx h < 5 14-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) Ttl./íax: 63/481-010. • KIADTA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAG YARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: l'ÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. • Kiadói titkársági fax. 62/442-958 Hirdetésfelvétel 6 '. 567-832, 62/567-835. Fax 62/567-885 • Nyomdavezető: 110CZ PÁL Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés 62/567-864 Terjesztési zöldszám: 80/821-821 EkUizetcsi dfj egy hónapra 1165 Ft (Délnjagyarországl, 1055 Ft (Délvilág! • Árus terjesztés Délhír Rt • ISSN0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kit tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents