Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-29 / 252. szám
Kedd, 2002. október 29. A PÉNZ BESZÉL 9 ELTÉRŐ VELEMENYEK A TÖRVENYMODOSITASROL Huszonöt százalék áfa az oktatásra is A kormány elfogadta és a közeljövőben a parlament elé kerül az a módosító javaslat, amelynek elfogadása esetén az oktatás is 25 százalék áfaköteles lesz. A médiában indulatos vélemények hallatszanak a tervezetről, de vannak ettől eltérő vélekedések is. Mi az igazság? Erről kérdeztük Nagy Ottó Lászlót, a magyarországi felnőttképzést reprezentáló Felnőttképzési Vállalkozások Szövetségének elnökségi tagját, a nemzetközi bizottság elnökét. - Elnök úr, mi a szövetség állásfoglalása a tervezetről? - Amióta az áfatörvény él, azóta harcolunk az oktatás áfakörbe vonásáért. Ezért örömmel támogattuk mi is véleményünkkel a tervezetet. Mi ugyan a 12 százalékos áfakulcsot szerettük volna elérni, de végül 25 százalékot fogadott el a kormány. Ezt a lépést előbb-utóbb mindenképpen meg kellett volna tenni, mert az EU nem ismer nulla áfát. - Mivel jár ez a változás az oktatási intézmények számára? - Ez a módosítás azért kedvező, mert eddig számunkra minden 25 százalékkal többe került, mint más gazdasági társaságok számára. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy hátrányos helyzetben voltunk. Ez különösen a minőség iránt elkötelezett oktatási intézményeket érintette, amelyek beruházásokra is sokat költöttek. Természetesen minden intézmény pénztárcája valaOlyan mértékben emeljük a tanfolyamdíjakat, amilyen mértékben számunkra többletteher jelentkezik. milyen mértékben dagadni fog ettől, mert a gázszámláktól az áramig és sorolhatnám, minden költségük csökkenni fog. - Nem tartanak attól, hogy még kevesebben tudnak majd befizetni a minőségi képzésekre, ha 25 százalékkal emelkednek a tanfolyamdíjak? - Nagyon remélem, hogy az intézményvezetők reálisan látják a hátrány mellett az előnyt is, és aszerint döntenek a továbbterhelésről. Nyilván most csak az egyéni befizetőkről beszélünk, hisz a cégek számára ez többletterhet nem jelent, ugyanis ők visszaigénylik az áfát. Mi nagyon körültekintő számításokat végzünk, és csak olyan mértékben emeljük a tanfolyamdíjakat, amilyen mértékben számunkra többletteher jelentkezik. Számítások nélkül is biztosan mondhatom, hogy ez semmiképpen nem lesz 25 százalék. P.B. íggapip % ? í'-i^y* rt\ 'íj { líííífí^ íSflílPilte •MíHínt&W: íiíínUmM fíííi, FELKÍNÁLOM ÜZLETI, KOOPERÁCIÓS LEHETŐSÉGEK Német cégek keresnek: megvételre mezőgazdasági üzemet (tejgazdaságot); gyártókat, akik CNC-technológiával nemesacélból forgórészeket gyártanak; blodízelgyártáshoz repcemagot; mézet; ágymatracot, ágykeretet és komplett szetteket; vércukorszintmérő tesztcsíkot és inzulinpumpát; 40 ezer db európai szabványú (GSM, kétsávos) rádiótelefont. Német export-import vállalat nagykereskedőket keres hosszabb távú együttműködésre. A cég elsősorban telekommunikációs (mobiltelefonok) és szórakoztatóelektronikai (tévé, DVD-lejátszó) termékeit forgalmazza. Elektromos háztartási gépek német gyártója forgalmazót keres a magyar piacra: nagykereskedőket és/vagy Importőröket jó nagy- és kiskereskedelmi kapcsolatokkal. Német kisiparos gyártót, beszállítót keres ortopéd cipők felső részének, szárának beszállítására. Német cég a műanyagipar területéről keres kooperációs partnert, tömlők, üreges testek polikarbonát-fröccsöntésére, poliészterszűrő, vértranszfúziós tasak stb. gyártására, szerelésére. MUNKALEHETŐSÉGEK, KÜLFÖLD Angol nyelvterület: Kuvaitba, Dubaiba, az Egyesült Arab Emirátusokba, Egyiptomba keresnek hotelalkalmazottakat, ügynököt, szakácsot, szobalányt, felszolgálót, takarító-, konyhai személyzetet, tánccsoportokat, angolnyelv-tudás szükséges. 30 fő gyári munkást (nők és férfiak) egy máltai paradicsomgyárba. 3-4 hónapos szerződés, kezdés: 2003. június 1. Minimális angolnyelv-tudás szükséges. Nagyszámú tapasztalt vagy pályakezdő ácsra, asztalosra, szerelőre, fémmunkásra, varrónőre van szükség, valamint segédmunkásra, építészre, építészmérnökre, gépészmérnökre, művezetőkre, műszaki rajzolóra, deslgnerre és acélipari munkásra építőipari cégeknél Máltán és más országokban történő foglalkoztatásra, 2-5 éves szerződéssel. Német nyelvterület: csak bejelentkezés, munkaadó-keresés, kiajánlás, szezonmunkák. AJÁNLAT MUNKAADÓK, VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE Kínálunk a céljaiknak mindenben megfelelő vezető, speciális, kvalifikált, szak- és egyéb szakképesítés nélküli, betanított munkaerőt, leendő munkatársakat. Szlovákiai munkaerő-ajánlattal is állunk folyamatosan rendelkezésre. BEFEKTETÉS, TANÁCSADÁS Görög partnerünk befektetőt keres Theszaloníki melletti, tengerpartközeli, 14.000 négyzetméteres területhez, mely három részre osztható. Az üzleti melléklet olvasóinak ingyenes üzleti, iparjogvédelmi, munkaerő-piaci tanácsadással, továbbá kedvezményes szolgáltatással áll rendelkezésére az FMMC, áru, termék, termény menedzselésében, forgácsoló, lakatosipari, műanyagfröccsöntő, fűrészüzemi, nyomdaipari szabad kapacitások lekötésében, általában bérmunka-, befektető-, közös vállalati partnerkapcsolatok kiépítésében. Bővebb felvilágosítás: (96) 411-879,523-910; 523-911; e-mail: fmmc@mail.datanet.hu, www.fmmc.gyor.hu. Állandó helyszínen 607 millió euró: megéri, hogy Brüsszel Európa fővárosa maradhasson MTI Az Európai Unió brüsszeli bővítési csúcsértekezletének előestéjén fontos döntések születtek a leendő csúcsok állandó színhelyéről és az Unió végrehajtó szerve, az Európai Bizottság székhelyéről. Az évi négy csúcsértekezlet állandó színhelye Brüsszelben a miniszteri tanács nagy épülettömbje, a Justus Lipsius mellett fekvő Résidence Palace lesz. A '20-as években a belga szecesszió egyik szép példájaként luxuslakások komplex épületének készült tömb az évtizedek során fokozatosan állami intézmények irodaépületévé alakult át, két éve pedig kialakították benne a belga EU-elnökség sajtóközpontját. A belga kormány döntése értelmében további átépítéssel és hozzáépítéssel ez lesz a csúcsok állandó színhelye, mert a nizzai szerződés egyik pontja értelmében 2004-től kezdve már minEU-orswgolc Hiti) I EU-tagjetölt országok If 2504-ben c^tlakoiok) további ELMagjelölt országok (Romania «$ Bulgassa aattíÁozasara a 2!5Ö7-«s Mariijet javawtta m Európai Unió bizoteafja de nem tűzött ki idűponíct Torokorwag europa uwos csaHakozasarot folííataikto tatgyalasok mégkezdesae) Jf den csúcsértekezletet Brüszszelben tartanak. A miniszteri tanács terebélyes barna épületegyüttesét újabb szárnnyal bővítik. Fölépül a Résidence Palace mellett egy teljesen új épület is Lex 2000 néven, amely szintén a 25 tagra bővülő Unió miniszteri tanácskozásainak fog helyet adni. Időközben két jókora szárnnyal bővítik az Európai Parlament irodaházának brüsszeli épülettömbjét is. NOVEMBERTOL INDUL A KEPZES SZEGEDEN Vizsgára kötelezik a „hűtősöket" Hűtőberendezésekkel foglalkozó mesteremberek 2003. december 31-étől csak úgy dolgozhatnak, ha letesznek egy speciális szakvizsgát. A környzetvédelmi igazolványt Csongrád és Bács-Kiskun megye „hűtősei" egyedül a szegedi Móra szakközépiskola tanfolyamán szerezhetik meg. Minisztériumi rendelet írja elő, hogy csak arcképes igazolvánnyal rendelkező személy végezhet hűtőközeg-kezelést, vagy bármilyen munkát hűtőberendezésen, melynek során hűtőközeg kerülhet a környezetbe. Ugyanis ez az anyag a levegőbe jutva károsítja az ózonréteget, ezzel erősíti az üvegházhatást. A hűtőközeggel pedig igen sok helyen találkozhatnak a szakemberek. így az egyszerű hűtőszekrényektől kezdve a lakásés autóklímákon át egészen a hatalmas hűtőházakig. Délkelet- Magyarországon még nincs olyan képzés, ahol a „hűtősök" megszerezhetik a szóban forgó papírt. Csongrád és Bács-Kiskun megyében mintegy 380 fő foglalkozik hűtőberendezések felszerelésével, karbantartásával. Ezért volt fontos, hogy a Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetsége az ország tíz műszaki szakközépiskolájában bevezesse ezt a képzési formát. Régiónkban a szegedi Móra Ferenc Szakközép-, Szakiskola és Kollégiumban novembertől beindítják a képzést. - Két éven keresztül az iskolánkbői két tanár, Gera István és jómagam részt vettünk egy oktatáson, melyen elsajátítottuk az alapokat, tavasszal pedig letettük a speciális szakvizsgát - mondta Rácz László. Ő a gyakorlati, míg kollégája az elméleti részt fogja majd tanítani. Az intézményben kialakítottak egy szaktantermet, tanműhelyt és mérőlabort. A tanfolyam novemberben indul. Az említett 380 „hűtős" szakemberből száznak nincs engedélye. A rendelet értelmében pedig 2003. december 31-éig szakvizsgát kell tenniük ahhoz, hogy a szakmában maradhassanak. Aki nem rendelkezik a szükséges engedéllyel, annak egy 360 órás, szakvizsgával végződő tanfolyamot tartanak, így a megfelelő szakképesítés megszerzése után megkaphatják új igazolványukat. Az iskolában a napokban rendeztek egy fórumot, amelyen ismertették a képzési lehetőségeket. Nemcsak az Országos Képzési Jegyzékben szereplő nappali és esti tagozatos oktatást vállalják, hanem felnőttek képzésére is lehetőség nyílik. K.T. A Móra szakközépiskolában berendezett hűtő- és klímatechnikai labor a következő hónaptól várja a tanulókat. Fotó: Schmidt Andrea