Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-29 / 252. szám

KEDD, 2002. OKTÓBER 29. • AKTUÁLIS" 5 Lehet, hogy a héten hazamehet a zákányszéki férfi Tamás állapota gyorsan javul Ha az állapota megengedi, már a héten hazamehet Csányi Tamás. A nemrég Bécsben műtött zákányszéki férfi gyors javulása még orvosait is meglepte. Oxigénpalack nélkül lélegzik, egyedül sétál. A varratokat szedték ki tegnap a budapesti Korányi-intézetben Csá­ti yi Tamás mellkasából. A zákányszéki férfi tüdejét két hete a bécsi klinikán műtötték meg és ezt követően szállították a magyar főváros­ba utókezelésre. Az édesanyja, Csányi Szilvesztemé szinte minden percét fia mellett töltötte. A múlt hét végén azonban két napra hazament. Megnézte két unokáját és rendbe tette a lakást. Utána vonatra ült és sietett visz­sza Budapestre. Tamás gyors javulása még orvosait is meglepte. Az operáció után három nappal - a bécsi professzor javaslatára - felkelt az ágyból és a klinika folyosóján tett néhány lépést. Egy hete pedig már olyan jól ér­zi magát, hogy már egyedül le tud menni a lépcsőn és a kórház parkjá­ban sétál. A január óta használt oxigénpalack már a múlté, képes egyedül lélegezni. A kedve nagyon jó. Tréfásan meg is jegyezte: „Minden el van felejt­ve, nem is emlékszem semmi rosszra! Csak a gyerekeim hiányoznak már nagyon!" Telefonja igen sűrűn csörög, a család, a barátai folya­matosan hívják. Naponta jár gyógytornára, hogy megerősödjön. Köl­döke fölött néhány centivel egészen a nyakáig felvágták a mellkasát. A hasa és az oldala tele van lyukakkal, ezeken keresztül vezettek a testébe különféle csöveket. Ha a sebei begyógyulnak, akkor naponta úsznia is kell majd egy keveset. Az oxigénpalack elhagyása mellett másik nagy öröme, hogy a ko­rábbi tizennyolc tablettáról kettőre csökkentették a napi adagját. Szerdán még vár rá néhány kisebb vizsgálat. Elsőként megnézi egy neurológus, majd szívultrahang és tüdőröntgen következik. A Korányi-intézet és a szegedi klinika orvosai a napokban döntenek arról, hogy rögtön hazamehet-e Tamás vagy néhány napot még a Ti­sza-parti város klinikáján kell töltenie. Kérdésünkre, mit csinál majd először, amikor Zákányszékre ér, Csányi Tamás elmondta: „Elsőként megölelem a rég nem látott csa­ládomat, majd telefonon felhívom a háziorvosomat, di. Mester La­jost, végül bemegyek a templomba és megköszönöm Istennek, hogy segített!" K.T. Újszegeden találták meg a holttestét Öngyilkos lett Hegedűs Ágnes Megtalálták a szeptemberben eltűnt 27 éves szegedi Hegedűs Ágnes holttestét. A lány önke­zével vetett véget életének. MUNKATÁRSUNKTÓL Egy kutyáját sétáltató férfi talált rá a hét végén, vasárnap a déli órákban Szeged határában, Új­szegeden, a Fő fasor utáni mezőn a szeptember 11-én eltűnt szege­di lány, Hegedűs Ágnes holttes­tére. A rendőrség tájékoztatása sze­rint a 27 éves lány önkezével ve­tett véget életének. Az előzetes vélemények szerint valószínűleg gyógyszereket vett be. A halál pontos okát csak a boncolás el­végzése után lehet megállapíta­ni. Hegedűs Ágnes már korábban is megpróbált végezni magával, erre utalnak az egyik kezén talált forradásos hegek. A lány még szeptember 11-én telefonált egyik ismerősének, akivel közöl­te, öngyilkos akar lenni. Azóta nem adott magáról életjelet, így feltételezhető, hogy a 27 éves lány holtteste több mint egy hó­napja hevert az újszegedi füves területen. Szeged új polgármestere kinyitotta a városháza kapuit Átadás után átvilágítás Folytatás az 1. oldalról ígéretet tett Botka László arra, hogy a lehető legrövidebb hely­zetértékelés után megkezdődik az érdemi munka a városházán. Szeged új polgármestere első intézkedésével azonnali hatály­lyal leszereltette a polgármesteri hivatal beléptető rendszerét. - A hivatal nem a polgármesteré, ha­nem a szegedieké - indokolta döntését Botka László. Első munkanapján a város pol­gármestere már személyi kérdé­sekben is döntött. Azonnali ha­tállyal felfüggesztette állásából Medovárszki Évát, a közgazdasá­gi iroda vezetőjét, akit ideiglene­sen Szabó Pálné helyettesít. Ugyanakkor betöltötte a jegyzői iroda két esztendeje megürese­dett vezetői posztját. Botka Lász­ló a jegyzői iroda korábbi vezető­jét Mózes Ervint bízta meg a jegyzői iroda vezetésével, és őt nevezte ki a jegyző általános he­lyettesének is. A jövőben az al­jegyzői pályázatot is kiírják. - Nincs szükség a polgármes­teri hivatalban pártkomisszárok­ra, az önkormányzati törvény szerint pedig nem is létezik kan­cellári státus - mondta Botka László annak kapcsán, hogy első intézkedései között kezdemé­nyezte a jelenleg is az Országos Egészségbiztosítási Pénztár állo­mányában lévő Lengyel Györgyi kancellár megbízatásának azon­nali visszavonását feletteseinél. Dobozy Levente, a Szegedi Ügyvédi Kamara elnöke vezeté­sével szakértő testület áll fel a közeljövőben, amely azonnal megkezdi az önkormányzati, és részben önkormányzati tulajdo­Tfegnap leszerelték a városházi beléptető rendszert. Fotó: Karnok Csaba nú cégek átvilágítását. - Legfon­tosabb célunk, hogy helyreállít­suk a közbizalmat a polgármes­teri hivatallal szemben. Élihez tiszta helyzetet kell teremte­nünk, és ezért kértük független szakemberek segítségét - fogal­mazott Botka László. A polgármester Solymos Lász­lót kérte fel kabinetvezetőjének. Botka László elmondta: teljes stábja várhatóan egy-két héten belül megalakul. Ugyanakkor határozottan leszögezte: nem ki­alakult apparátussal jött a város­házára, és nem a személyekhez keres feladatokat. Éppen fordít­va: először tájékozódik arról, me­lyek a legsürgősebb feladatok, és ezek megoldásához keresi meg a megfelelő szakembereket. A közgyűlés alakuló ülését a polgármester október 31 -ére, csütörtökre hívta össze. Botka László indítványozza a jogi és a pénzügyi bizottság azonnali megalakítását. Erről a kérdésről már tárgyalásokat kezdeménye­zett az ellenzéki frakciók képvi­selőivel. Hozzátette: minden­képpen szeretné, ha a várhatóan nyolc közgyűlési bizottságban el­Csempészek rossz napjai Kettőszázötvennél is több jogsértő cselekményt derítettek fel a dél-alföldi vámosok az elmúlt napokban. Az elkövetési érték meghaladta a 64 millió forintot. Röszkén derült ki egy bolgár kaminosról, hogy korántsem olyan leleményes, mint azt magáról gondolta. I. G. F. a raktéren kívülre szerelt fel egy póttartályt, abban reménykedve, hogy csempészárukat fuvaroz benne. Ám Magyaror­szágra érkezésekor a vámos e rejtekhelyet is észrevette, s abból 185 karton, nem magyar zár­és adójeggyel ellátott cigarettát pakolt ki. A füs­tölnivalót, aminek értéke elérte a 280 ezer fo­rintot, a pénzügyőrök lefoglalták, a bolgár sofőr ellen pedig csempészet miatt indult eljárás. Tompán is cigarettacsempész bukott le. Gy. N. jugoszláv utazó mikrobuszának oldal- és tető­kárpitja alá rejtette a dohányrudakat. A „turis­ta" 220 karton, 250 ezer forintot érő szállítmá­nyától búcsúzhatott el, s természetesen csem­pészés miatt is felelnie kell majd. Kiskőrösön a vámosok jövedéki hivatalának munkatársai még szeptember tartottak ellenőrzést az Országos Borminősítő Intézet által kibocsátott határozat alapján egy soltvadkerti káefté boradó raktárában. Ott egy másik soltvadkerti káefté tárolt 46 ezer 930 liter, a bortörvény előírásaitól eltérő minőségű, hamisított bort. B.Z. December 4-én nyit a karácsonyi vásár a városháza előtt Három év után ismét a Széchenyi téren nöki és alelnöki posztot is kap­hatnának az ellenzéki frakciók képviselői is. A három alpolgár­mester, Kozma József, Nagy Sán­dor és Szentgyörgyi Pál mellett két tanácsnok, Beck Zoltán és Pászti Ágnes megválasztására is javaslatot tesz a polgármester. Az elmúlt négy év gyakorlatával szemben a városházán ismét tarthatnak majd sajtótájékozta­tót közgyűlési munkájukkal kap­csolatban az ellenzéki képviselő­csoportok - tudtuk meg Botka László polgármestertől. KÉRI BARNABÁS HÍREK ELDOBHATÓ FÖLD A PIARISTÁKNÁL A Sík Sándor Piarista Egyete­mi Szakkollégium társalgójában (Szeged, Lechner tér 2./A) ma 19 órától Eldobható Föld címmel Czakó Gáborral beszélgetnek a globalizációról. FŐRABBI A HAGYOMÁNYOKRÓL A nők szerepe a zsidó hagyomá­nyok megőrzésében a családon belül címmel Markovics Zsolt szegedi főrabbi tart előadást ma 17.30-tól a Szegedi Zsidó Hit­község dísztermében (Gutenberg u. 20. I. emelet). Az Egészség­ügyi, Szociális és Családügyi Mi­nisztérium által támogatott, négy előadásból álló rendezvény­sorozatot a hitközség és annak nőtagozata szervezi. A szegedi városközpontot két éven át védték a karácsonyi vá­sártól, idén azonban megtört a jég. Ennek a Belvárosban több helyen is próbálkoznak a szer­vezők árusítással. Utoljára 1999-ben rendeztek ka­rácsonyi vásárt Szeged szívében, a a Széchenyi téren. Noha az em­berek szívesen vásároltak egysze­rűbb és olcsóbb ajándéktárgya­kat, ruhaneműt az utcán, és úgy nézett ki, mindenki, az árus és a vevő egyaránt jól jár, a városveze­tés két évvel ezelőtt a vásár ellen szavazott. Akkor, 2000 hasonló időszakában Bartha László volt polgármester úgy nyilatkozott, a város legszebb terére nem való a zsibvásár, s a városüzemeltetési bizottság nem is adott engedélyt arra, hogy megnyissák az Arany­kaput. Első alkalommal 2000 kará­csonyán - mintegy a Széchenyi téri korábbi kavalkád ellentéte­ként - szervezték meg a Dóm té­ri ünnepi heteket és kézműves­vásárt. A történelmi helyszínen ízléses kézműipari cikkeket áru­sítottak - és árusítanak majd az idén is a kereskedők -, miközben az ünnepi hangulathoz illő zene szólt a háttérben, valamint báb­játékokat, színdarabokat mutat­tak be. A szegediek meg is szeret­ték a Dóm téri karácsonyokat, ugyanakkor továbbra is hiányol­ták a korábbi Széchenyi téri áru­sítást, és nem mentek azon ke­reskedők után, akik a város kül­területeire szorultak. Sokan kö­zülük más megyékben próbáltak szerencsét a karácsony előtti he­tekben. Idén azonban megtört a jég: a szegedi önkormányzat város­üzemeltetési bizottsága úgy határozott, engedélyezi az Aranykaput. Ezt a döntést ké­sőbb Bartha László felfüggesz­tette, ám erről a mostani Szé­chenyi téri vásár szervezőjét, a Kamara Expo Kft.-t és annak ügyvezető igazgatóját, Rill Ág­nest hivatalosan azóta sem ér­tesítették. Az egészről csak a Délmagyarországból szerzett tudomást. Mivel a Kamara Ex­po engedéllyel rendelkezik az Aranykapu megrendezésére december 4-23. között, a szer­vezés a legmagasabb sebességi fokozatba kapcsolt. Mint ahogy azt Rill Ágnestől megtudtuk, eredményesnek érzi a két éve tartó küzdelmet a vásá­rért. Szerinte minden nagyváros szívében szükség van a hasonló jellegű rendezvényekre és azokra az árusokra, akiknél az emberek szeretteiknek nem dísztárgya­kat, hanem használati cikkeket vásárolhatnak. Az idei karácsony újítása, hogy a pavilonokat kö­zépre állítják, a két sort egymás­nak háttal, s az egész teret sátor­ral fedik le. Tehát még a csapadé­kos időjárás sem zavarhatja meg a szegedieket a vásárlásban. Információink szerint a most már biztosan megnyitó Széche­nyi és Dóm téri kavalkád sem ri­asztja vissza a szervezőket attól, hogy a város más pontjaira is csábítsanak kereskedőket. Tobo­rozzák az árusokat a Somogyi ut­cai parkolóba, a Dugonics és Kla­uzál térre, sőt még a Szeged Plaza elé is. EK. SZABADKA-EST SZEGEDEN Szabadka - Szeged, testvérváro­sok karnyújtásnyira címmel Sza­badka-estet rendez a Dugonics Társaság, a Dél-magyarországi Civil Szervezetek Szövetsége, Szeged önkormányzata, Szabad­ka képviselő-testületének végre­hajtó bizottsága, valamint a Ma­gyarságkutató Tudományos Tár­saság ma 18 órától a szegedi vá­rosháza dísztermében. Az est vendégei lesznek a szabadkai ci­vil szervezetek és az önkormány­zat képviselői, akik előadást tar­tanak a város kultúrájáról és a testvérvárosi együttműködés le­hetőségeiről. KOSSUTH-KONFERENCIA Nemzetiségi kérdés Kossuth és kortársai szemében címmel tu­dományos konferenciát tartanak a Juhász Gyula Tanárképző Főis­kola történettudományi tanszé­kén ma 10 órától a kar Hattyas sori épületében. Galambos Gá­bor, a kar főigazgatója mond meg­nyitót. Többek között előadást tart Szász Zoltán, a tudományos akadémia történettudományi in­tézetének munkatársa, valamint Petrusán György, a főiskola okta­tója. Archív felvételünk 1999-ben készült az utolsó Széchenyi téri vásárról. A

Next

/
Thumbnails
Contents