Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-23 / 247. szám
KEDD, 2002. OKTÓBER 22. • AKTUÁLIS" 5 Tizennyolc éve bérlő, mégsem kaphat bérleti jogot Harc egy aprócska szükséglakásért Egy megrokkant asszony a lakásbérleti jog megszerzése reményében vállalta egy idős néni gondozását, ám mégsem írják nevére a bérleményt, amely egykor házmesterlakás volt. Félelmében és kétségbeesésében többször elsírta magát Lódi Jánosné, aki éppen húsz éve lakik a Kálvária sugárút 34. számú ház egyik önkormányzati lakásában, mégsem kaphat bérleti jogot. Az időközben rokkantnyugdíjassá lett asszony attól tart, hogy bármikor az utcára teheti őt a Szegedi Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Rt., mert a szoba-konyhás, földszinti lakást élettársa, az IKV-nál házfelügyelőként dolgozó Engi Szilveszter nevére írták. - Mi lesz, ha őt elküldik az IKV-tól? Akkor le kell adnunk a lakást, és nem lesz hová mennünk... - mondja könnyeivel küszködve az asszony. Lódiné húsz éven át abban a hiszemben élt, hogy előbb-utóbb jog szerint is övé lesz a mindössze 21,9 négyzetméteres, s a megsárgult hivatalos papírokon szükséglakásnak minősített bérlemény. Válása után, 1982-ben, Budapestről költözött édesanyjához Szegedre, s a körzeti gondozónő közvetítésével ismerte meg Bakos nénit, s elvállalta gondozását. Hivatalosan „családtagként" jelentkezett be, remélve, hogy idővel övé lesz a lakás bérleti joga. A néni állapota egyre romlott, az idős asszony kórházba került, tüdőgyulladást kapott, s 1984-ben meghalt. Lódi Jánosné időközben kifizette a néni ötéves lakbérhátralékát, az elmaradt villanyszámlákat, később saját költségén beköttette a gázt, kicsempézte a konyhát, ajtót-ablakot cserélt, s egy kis fürdőszoba kialakítását is tervezte. Pontosan fizette a lakbért. Engi Józsefet 1991-ben ismerte meg: a férfi akkor kórházi beteghordóként dolgozott, s Lódinét akkor éppen ott kezelték (mint utóbb kiderült, eredménytelenül: betegsége miatt lett rokkantnyugdíjas). Azóta együtt laknak a Kálvária sugárúti lakásban. Engi József közben az IKV Rt. házfelügyelője lett, dorozsmai önkormányzati épületeket bíztak rá. A baj akkor kezdődött, amikor tavaly engedélyt kértek a lakás bővítésére: az udvarra néző oldalon toldottak volna a bérleményhez egy kis szobát, de nem kapták meg a szükséges jóváhagyást. Korábban Lódiné hiába folyamodott a lakás bérleti jogának megszerzéséért is. Elbeszélése szerint egyik elutasításra sem kapott egyértelmű magyarázatot: anynyit mondtak csak neki, hogy hivatalosan nem lehet övé a lakás, de nincs semmi baj, amíg nem szólnak, hogy költözzön ki, addig maradjon csak nyugodtan. Soós Ferenc, az IKV Rt. kezelési igazgatója töviről hegyire ismeri a történetet, s gyorsan megnyugtat: szó sincs kiköltözésről. Az viszont igaz, hogy Lódiné nem kaphat bérleti jogot, mert a lakást szolgálati bérleményként tartja számon az IKV (régen házfelügyelő lakhatott itt), ezért nem lehet folyamatos a jogviszony, azaz: nem örökölheti a bérleti jogot az asszony. - Senki sem törődött ezzel a furcsa állapottal, amíg Lódiné kérelme rá nem irányította a figyelmet a lakás rendezetlen helyzetére. Kerestük a legemberségesebb megoldást, ezért utaltuk ki a lakást a házmesterként alkalmazott Engi Szilveszternek. Ha a férfi nem dolgozna tovább nálunk, akkor sem kell félniük: semmiképpen sem kerülnek az utcára monda a kezelési igazgató. NYILAS PÉTER SZEGEDI TUDÓS ELISMERÉSE Megtisztelő elismerésben részesítette a szakma Solymosi Frigyes szegedi akadémikust 70. születésnapja alkalmából. A heterogén katalízissel és a szilárd felületek kémiájával foglalkozó professzort külön számmal köszöntötte az amerikai kiadású nemzetközi folyóirat, a Catalysis Today. A lap közölte fényképét, életrajzát, részletesen ismertette tudományos pályafutását és legfontosabb, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő tudományos eredményeit, a szakterület jeles képviselői pedig 13 dolgozattal tisztelegtek 70 éves magyar kollégájuk előtt. HEIDRICH GÁBOR AKÁVÉHÁZBAN A négyszintű bírósági szervezet kialakulása és jelentősége a magyar igazságszolgáltatásban címmel rendeznek ma 18 órától kávéházi estet a Royal Szállóban. A vendég: Heidrich Gábor, a Csongrád Megyei Bíróság elnöke, és a leendő Szegedi Táblabíróság elnöke. A házigazda: Wayer Péter jogász. A HAJNAL-DUÓ KONCERTJE A Hajnal-duó koncertjét rendezik meg ma 19 órától a Millenniumi Kávéházban. Szirtes Edina Mókus és Pálffy K. Zsolt a magyar népzene és a világzene ötvözetéből készíti dalait. GALÉRIAAVATÓ A RAJZTANSZÉKEN Galambos Gábor főigazgató, az SZTE JGYTFK Rajz- és Művészettörténet Tanszékén (Szeged, Brüsszeli krt. 37.) ma 15 órakor avatja fel az intézmény galériáját. Az első tárlatot, a tanszékalapító Vinkler László festőművész jubileumi emlékkiálh'tását Szuromi Pál művészeti író nyitja meg. MIRIGYÉK A COCTAILBAN A szokásos buli mellett a népszerű Irigy Hónaljmirigy szórakoztatja ma éjszaka a szegedi Coctail Dance Club & Pub (Kálvária sugárút 9-11.) vendégeit. Mentőhelikopter hozta Szegedre a sérültet Halálos baleset Kiskunfélegyházánál Egy ember meghalt, kettő életveszélyesen megsérült Kiskunfélegyháza határában, ahol hétfőn két személyautó ütközött. A tegnap délután Kiskunfélegyháza határában történt halálos balesetet az eddigi vizsgálatok szerint egy Szeged felől Kiskunfélegyháza felé haladó személyautó vezetője okozta. A gépkocsi eddig tisztázatlan okokból nekivágódott az útpadkának, ahonnan kipördülve nekiütközött egy szemből érkező személyautónak. A vétlen jármű vezetője a helyszínen életét vesztette, utasa és a balesetet okozó autó vezetője súlyosan megsérült. Mindkét sérült állapota életveszélyes. Egyiküket mentőhelikopter szállította Szegedre, a másik személyt pedig Kecskemétre, a megyei kórházba vitte a mentő. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a teljes útpályát lezárták. A kivitelező nem áll a nyilvánosság elé Csúszik a csarnok átadása Zsanettet édesanyja ki akarja hozni A tv2 Big Brother jelölőshow-ján szombaton ismét többen lettek azok, akik esélyesek a kiköltözésre, mint a biztos maradók. Öten pakolják össze holmijukat a hét végén, egyikük pedig végleg elhagyja a házat. Ugyanazt az öt embert jelölték meg a Big Brother-ház lakói a hét végén, mint akiket az előző alkalommal. Angéla, Évi, Zsanett, Andi és Pongó így ismét azon izgulhat, vajon a nézők kit szavaznak majd ki szombaton. A legesélyesebb erre Angéla, a szavazók több mint ötven százaléka ugyanis vele szimpatizál a legkevésbé. Zsanettet még mindig kedvelik, a szombati állás alapján úgy tűnik, még Évi is hamarabb hagyná el a házat, mint ő. Andi is kapott három jelölést, a lakók ugyanis egyre nehezebben viselik furcsa életszemléletét, na meg a főztjét. A fiúk népszerűsége viszont továbbra is töretlen. Szabi az abszolút kedvenc, őt sem a játékosok, sem a nézők nem jelölték. Pongót is csak a házlakók nem kedvebk, a nézők szerint a komlói bugyiárus családapának helye van a házban. Popey népszerűsége viszont esett. Lakótársaitól két jelölést is kapott. A nézők a negyedik helyre sorolták a szegedi fiatalembert. Bálintnak jót tett a kuckóépítés, végre mást is láthattunk tőle, mint az egész napos alvást. Most már csak Renato az, aki igyekszik mindenhonnan meglógni, ahol munka van. A jelölőshow előtti éjszaka talán még a szavazásnál is izgalmasabbra sikeredett. Hajnali 3 órakor ugyanis azzal állított be Zsanett édesanyja és szerelme, hogy elvinnék a lányt a házból. Még két hete sincs, hogy ezt már egyszer megpróbálták. A Nagy Testvér a titokszobába rendelte Zsanettet és arra kérte, döntsön. A lány hosszas gondolkodás után azt mondta, többre tartja magát, mint hogy az éj leple alatt a hátsó ajtón távozzon, a házban maradt. Az eset után Szabi is bebocsátást kért a szobába, és felajánlotta, hogy önként elhagyja a házat, ha maradása veszélyezteti Zsanett és Laci kapcsolatát. Big Brother azonban lebeszélte Szabit a költözésről. Zsanett édesanyja azonban nem adta fel ilyen könnyen, és tegnap reggel Lacival együtt ismét megjelent a Big Brother-ház előtt. TÍMÁR KRISZTA Eredetileg augusztus közepén adták volna át a Radnóti gimnázium új tornacsarnokát. A befejezésig azonban még mindig több hetet kell várni. Egyértelműen a kivitelező, a Magyar Épületszerelő (Maszer) Rt. hibája, hogy még mindig nem készült el a Radnóti Miklós Gimnázium 300 millió forintos beruházással épülő tornacsarnoka. Az első határidőt a közbeszerzési pályázaton nyertes, fővárosi székhelyű Maszer augusztus 15-ben jelölte meg, hogy a diákok szeptembertől már birtokba vehessék a korszerű építményt. (Az alapkövet április 2-án tette le Bartha László volt szegedi polgármester és Mike Csaba, a gimnázium igazgatója.) A nyár végi átadásból azonban nem lett semmi, s először szeptemberre, majd légutoljára október 15-ére ígérték az újabb határidőt. Most azonban már lassan az októberből is kiszaladunk, de a tornacsarnok befejezésének idejét még csak meg sem lehet becsülni. Állnak a falak, a tetőszerkezet, ám az igényes szakipari munkák teljes egésze még hátravan. Eleinte arra hivatkozott a kivitelező, hogy olyan szennyvízcsatorna-rendszert találtak a pillérek lerakásakor, amelyről senki sem tudott. Akkor az építkezést le kellett állítani és új közműveket kellett elhelyezni. Mike Csaba szerint az iskola nem kap választ arra, mire számítson, s hiába kérnek egyeztetésre lehetőséget a Maszer Rt. legfelső vezetésétől. Telefonon megpróbáltuk elérni a vezérigazgatót, Koi Lászlót, ám ő külföldön tartózkodik. Antali Gábor főmérnök, a csarnok projektmenedzsere is szabadságát tölti jelenleg. Egyedül Gerzsenyi Albert, a cég vezérigazgató-helyettese tartózkodik a „fedélzeten", ám ő is csak Belső munkák a Radnóti épülő tornacsarnokában. titkárnőjével üzent: nem kíván nyilatkozni, mivel „nyilatkozattétebe alkalmas személy" pillanatnyilag nincs a Maszernél. Borgói Alán, a szegedi polgármesteri hivatal stratégiai irodájának műszaki referense szerint azátadás újabb határideje - amelyet a Maszer jelölt meg - november 30. Ám a beruházó önkormányzat az eredeti augusztus 15-étől számítja majd ki a kötbért. Borgói Alán szerint a lemaradás oka egyértelműen a szervezetlenség, ezért teljes egészében a kivitelezőt terheli a felelősség. Információink szerint egy előzetes tárgyaláson a Maszer Rt. elismerte, hogy kötbérrel tartozik a csúszás miatt, ennek értéke 27 Fotó: Gyenes Kálmán millió 600 ezer forint. Állítólag a szegedi önkormányzat, mint megrendelő, hajlandónak mutatkozott az összeg elfogadására, s az iskola is kinyilvánította szándékát: az összes pénzt a tornacsarnokra fordítja. Úgy tudjuk, már az ellentételezés mikéntjéről is tárgyaltak. FEKETE KLÁRA Felbérelték a szegedi ügyvéd támadóját Nem tett vallomást a felbujtó A Szegedi Rendőrkapitányság tarjánvárosi rendőrőrsének munkatársai a napokban fogták el azt a férfit, aki még a nyáron vert meg egy szegedi ügyvédet. Mint azt korábban megírtuk, minden ok nélkül rátámadott és ököllel kétszer az arcába ütött egy ismeretlen fiatalember egy szegedi ügyvédnek. Az áldozat, Varga László nem tudta mire vélni a támadást, amelyhez hasonló még nem történt vele. Az ügyvédet Hóbiárt Basa utcai garázsa előtt támadta meg nyár végén a férfi. Varga már akkor elképzelhetőnek tartotta, hogy bosszú áldozata lett, a fiatalembert pedig felbérelte valaki. - Az eset után a közeli óvoda dolgozói és az utcabeliek elmondták, már egy hete szemmel tartott, figyelt valaki a közelből. Érdekes, hogy sem a táskámhoz, sem pedig a gépkocsimhoz nem nyúlt a támadó. Varga László súlyos sérülést szenvedett. Fotó: Miskolczi Róben Fenyegetést sem kaptam ezt megelőzően. Nem tudom mire vélni az inzultust - fogalmazott. Az áldozat a bántalmazás során súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Két teljesen összetört metszőfogát el kellett távolítani, az arccsontja megsérült, felrepedt száját pedig több öltéssel varrták össze. Varga ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen, ahol súlyos testi sértés miatt indítottak nyomozást. A szemtanúk és az áldozat egyébként pontos személyleírást adtak a szőke hajú fiatalemberről. Varga László korábbi sejtése beigazolódott. A tarjáni rendőrök a hét végén elfogták az ásotthalmi M. Ervint, akit az ügyvéd bántalmazásával, súlyos testi sértéssel gyanúsítanak. A nyomozók előállítottak még egy személyt, H. Lajost, akiről feltételezik, hogy ő bízta meg az ásotthalmi fiatalembert az ügyvéd megverésével. Mivel H. Lajos megtagadta a vallomástételt, a felbujtás okát még vizsgálják a rendőrök. A. T. J.