Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-21 / 246. szám
Az DELMAGYARORSZAG Polgármesterielöltek szavazati aránya Szegeden Csongrád megye városai: Polgármesterek 2002-2006. Q Posta B a ri fleasing HÉTFŐ, 2002. OKTÓBER 21., 92/246. FÜGGETLEN NAPILAP, ALAPÍTVA 1910-BEN ÁRA: 63 LT (ELŐFIZETVE: 46 FT) M Balogh M 1 Botka I Csapó I . Elemér Wm László I Balázs TÉMÁINKBÓL VALASZTAS 105 EVESEN IS A 105 éves Molnár Gergely minden bizonnyal Csongrád megye legidősebb választója. Voksát vasárnap reggel kilenc órakor adta le Kiskundorozsmán. Mint mondta: az eredmény már nem annyira fontos, inkább csak megszokásból megy el mindig szavazni. 5. oldal A LÁNYOK ANGYALOK Mind a kézilabdás, mind a kosárlabdás lányok nagy örömet szereztek a Csongrád megyei szurkolóknak a hét végén. A Szeviép csapata 74-66-ra győzte le az NB IA csoportos bajnokságban a BSE csapatát Újszegeden, míg a LISS-HNKC 33-27-re verte meg az NB l-es bajnokságban a DVSC-Valdor gárdáját. A Dél Sportja ÍR IGEN AZ UNIÓ BŐVÍTÉSÉRE Az ír választók kitűnően vizsgáztak felelősségtudatból, megértették, hogy az Európai Unió bővítése és ezzel Európa jövője most az ő kezükben volt - nyilatkozta Kovács László külügyminiszter vasárnap azután, hogy kiderült: az EU nizzai szerződéséről szóló szombati ír népszavazáson a választópolgárok mintegy 63 százaléka voksolt igennel. 2. oldal www.delmagyar.hu Demszky győzött a fővárosban Az MSZP az SZDSZ-szel közösen tudja biztosítani a többséget a Fővárosi Közgyűlésben, a főpolgármester Demszky Gábor lett, meggyőző fölénnyel. A Budapesten regisztrált, tizenkét év után legmagasabb részvételi arány jó üzenet az európai uniós csatlakozás előtt. A szocialisták rendelkeznek majd a legnagyobb frakcióval a Fővárosi Közgyűlésben. Budapest irányításában az SZDSZ-szel alkotott erős, biztos koalícióra lehet számítani. Nem befolyásolták a főpolgármester-választás eredményét a Gy. Németh Erzsébet visszaléptetésével kapcsolatos események, az utolsó napokban már mindenki tudhatta, hogy egy MSZP-s és egy SZDSZ-es jelölt indul a főpolgármesterségért. A megfigyelők szerint számos olyan eset is lehetett, hogy valaki Demszky Gáborra adta a voksát, ám listán az MSZP-re szavazott. A megyeszékhelyen fölényesen győzött a baloldal jelöltje Botka László az új polgármester Botka László a Tisza Szállóban fogadta a gatulációkat. Fotó: Karnok Csaba A Csongrád megyei városok közül Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Mindeszenten és Csongrádon is új polgármestert választottak. A többi városban a korábbi első ember marad hivatalban. Csaknem kétszer akkora előnynyel utasította maga mögé Botka László Balogh Elemért a szegedi polgármesteri székért vívott küzdelemben, mint amekkorával négy esztendővel ezelőtt Bartha László Szalay Istvánt győzte le. Bartha Lászlóra négy éve 16 ezer polgár voksolt, míg tegnap Botka Lászlóra harmincezernél is többen. Ez közel tizenötezerrel nagyobb szám, mint azoké, akik a második helyezett Balogh Elemérre adták le voksukat. Igaz, négy évvel ezelőtt öt polgármesterjelölt között oszlottak meg a szavazatok, míg most hárman mérették meg magukat. Azt már előre tudni lehetett: Szegeden a választások végeredményétől függetlenül új ember ülhet a polgármesteri székbe, hiszen Bartha László nem indult a választáson. Ugyanez a helyzet Vásárhelyen is; Rapcsák András, aki közel három cikluson vezethette a várost, elhunyt, helyette a jobboldal az országgyűlési és a helyhatósági választásokon is Lázár Jánost indította, mindkétszer sikerrel. Makón megfordult a helyzet az országgyűlési választásokhoz képest: áprilisban Martonosi György, a Fidesz-MPP jelöltje szerzett parlamenti mandátumot, tegnap viszont Búzás Péter, a város szocialista polgármestere kapta meg a szavazatok döntő többségét, így megtarthatta nyolc éve általa betöltött pozíciót. Szentesen Szirbik Imre röviddel az áprilisi választások előtt lépett vissza a képviselőjelöltségtől, szocialista kihívóját, Farkas Sándor, a Fidesz megyei elnöke legyőzte. Most viszont Szirbik Imre diadalmaskodott Farkas fölött, így a szocialista politikus polgármester harmadik ciklusát kezdi. Csongrádon négy éve a független Molnár János, most pedig a szocialista Bedő Tamás kapta a legtöbb szavazatot. A mindszenti független Gyovai Tibornét a szintén független Zsótér István váltotta. Mórahalmon Nógrádi Zoltán, a Fidesz színeiben ismét harmadik négy esztendejét kezdheti meg polgármesterként, és sikerült dupláznia a szintén fideszes Nagy Sándornak is, aki újabb négy évig vezetheti Kisteleket. Az országos adatok szerint a választói névjegyzékben nyilvántartottak 50,56 százaléka jelent meg a választáson, ugyanez az arány Csongrád megyében 47,02 százalék. Szegeden a választásra jogosultak száma 132 ezer 164 fő. A 25 egyéni választókerület 132 szavazókörében a névjegyzékbe vett polgárok 41,95 százaléka jelent meg tegnap, hogy leadja voksait. A választási törvény szerint a polgármesteri hivatal átadás-átvételére nyolc napon belül kell sort keríteni, míg az új képviselő-testületeknek tizenöt napon belül kell megtartaniuk alakuló ülésüket. A választások most közzétett eredménye egyébként nem hivatalos, hétfőn 16 óráig véglegesítik az eredményt. Mivel a törvény egynapos határidővel jogorvoslati lehetőséget biztosít, így a hivatalos végeredményt várhatóan a hét második felében teszik közzé. K.B. A választásról a 2-6. oldalon olvashatnak A Fidesz megtartotta Debrecent Országos eredmények Az ország városi rangú településeinek döntő többségében szocialista vagy független polgármesterjelöltek nyerték meg az önkormányzati választásokat. A 22 megyei jogú városból 16-ban a kormányoldal, 5-ben a polgári szövetségek kerültek ki győztesen, egyben független polgármester végzett az első helyen. Az öt nagyváros közül egyedül Debrecent sikerült megőriznie a Fidesz-Magyar Polgári Pártnak és szövetségeseinek, ahol Kósa Lajos, a korábbi polgármester végig fölényesen vezetett. Győrött és Pécsett maradt a korábbi szocialista városvezető, Balogh József, illetve Toller László, míg „színt váltott" Miskolc azzal, hogy Káli Sándorra szavazott a választópolgárok többsége. A Fidesz-MPP olyan bástyákat is elveszített, mint Sopron és Szombathely, mindkét helyen MSZP-s jelölt futott be, míg megmaradtak a régi szocialisták Egerben [Nagy Imre) és Nyíregyházán (Csabai Lászlóné). Csongrád megye négy városában új polgármestert választottak Semmi trükk! h * «. autó Hitellevél! Csongrádon a vasárnap délután fél 6-kor mért 39,4 százalékos részvételi arány a megyei és az országos átlag alatt marad. A város új polgármesterévé Bedő Tamást választották. Hódmezővásárhelyen az urnákhoz összesen 38 ezer 649 választópolgárt vártak, délután fél 6-ig a szavazásra jogosultak 49,73 adta le voksát. A mostani polgármester-választást Lázár János országgyűlési képviselőjelölt nyerte. Makón a részvétel kicsit magasabb volt, mint 40 százalék. Makó régi-új polgármestere Búzás Péter. Mindszenten a választópolgárok nem egészen 43 százaléka jelent meg a szavazókörökben. Mindszent új polgármestere Zsótér István független jelölt lett. Szentesen a város régi-új polgármestere: Szirbik Imre. Csongrád megye 60 településén a választásra jogosultak 47,02 százaléka voksolt {az országos részvétel meghaladta az 50 százalékot). A