Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-15 / 241. szám

KEDD, 2002. OKTOBER 15. • A K T U A L I S A gyermekszívek gyógyulásáért, civil támogatással Pétert Bostonban műtötték Vadkender Algyőn Kenderültetvényre bukkantak a szegedi vámhivatal munkatársai. A vámosok Algyő közelében, a Tisza egyik holtága mellett találtak rá a három, összesen mintegy ötven négyzetméter alapterületű ágyásra. Eddig még nincs meg a 47 tő indiai kender tulajdonosa. Az eddig is­meretlen gazda értett a dolgához, a növényeket szakszerűen, tápszer­rel gondozta, sőt néhányat már meg is metszett. A vámosok ismeret­len elkövető ellen, kábítószerrel való visszaélés alapos gyanúja miatt feljelentést tettek a Szegedi Rendőrkapitányságon. Nyolc súlyos szívbeteg gyermek jutott életmentő műtéthez egy szegedi alapítvány segítségével. Köztük a most ötesztendős Bencsik Péter is, akinek a bos­toni gyermekklinikán vállalták a gyógyítását. - Péter egészségesnek tűnt, ami­kor megszületett, a súlya sem adott okot aggodalomra. Boldog voltam, noha az örömömet nem oszthattam meg senkivel, mert a párom 12 évi együttélés után ak­kor hagyott el, amikor mégtudta, hogy terhes vagyok - mutatja Ju­dit az első fotót, amelyen néhány napos kisfiát tartja a karjában. ­Már készülődtünk haza a klini­káról, amikor az orvosok erős szívzörejt észleltek a kisfiámnál. Az ultrahangvizsgálat kimutat­ta, hogy súlyos szívfejlődési rendellenességgel született - idé­zi vissza az életüket meghatáro­zó diagnózist Judit. Az első operációt a kisfiú hét­hetes korában a szegedi szívsebé­szeti klinikán végezték el, de a hétórás operációt még több mű­tét követte. A bostoni gyermek­klinikán ingyen vállalták a mű­tétet. Az édesanyának a felkínált lehetőség elérhetetlennek tűnt úgy is, hogy neki az utazás és a kinntartózkodás költségét kellett előteremteni. Rengetegen segí­tettek, s küldték a pénzt az em­berek a Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítvány szám­lájára. Judit félelemmel vágott neki az útnak, rettegett attól, hogy nem sikerül a műtét. A fotóalbum Bostonban ké­szült képein mindazok szerepel­nek, akik befogadták az anyát és fiát. A magyar kolónia nem hagyta magára a beteg kisfiúval érkezett asszonyt, úgy bántak ve­lük egy hónapon át, mint család­tagokkal. Anyának és fiának még egyszer vissza kellett térnie Bostonba, egy újabb operációra. A pénz is­mét összegyűlt, s újra megope­rálták Péter beteg szívét. A máso­dik utazás a tengeren túlra már nem volt oly rémisztő, anya és Péter ugyanúgy „dolgozik" az oviban, mint társai. fia ismerősként érkezett az ame­rikai városba, s ekkor Judit már bízott az eredményben - nem hi­ába. A Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítvány jóvol­tából lehetővé vált bostoni műté­teknek nemcsak Péter, hanem rajta kívül még hét gyermek kö­szönheti életét. - Nyolc kis betegnél ingyen vállalták a műtétet a bostoni kol­légák - az alapítvány állta az uta­zás és a kinntartózkodás költsé­gét - mondja Katona Márta, a szegedi gyermekklinika docense, az alapítvány kuratóriumának elnöke. - A kilencvenes évek ele­jén és közepén itthon nem végez­tek olyan bonyolult szívműtéte­ket, amelyeket akkor már az USA-ban csináltak, s amelyek­hez a bostoni orvosok felajánlot­ták a segítségüket. Az elmúlt években sokat fejlő­dött a hazai szívsebészet, Szege­den is végeznek szép számban bonyolult operációkat kisgyer­mekeknél, de az ápolás, az utó­kezelés feltételeihez, a szüksé­ges műszerekhez nélkülözhetet­len a civil társadalom anyagi se­gítsége. Azt, hogy erre mekkora szükség van, igazán csak azok tudják, akik életközeiből isme­rik a kórházak, klinikák körül­ményeit. Magyarossy József három évvel Fotó: Gyenes Kálmán ezelőtt naponta járt a szegedi gyermekklinikára kislányához, aki súlyos szívfejlődési rendelle­nességgel született. A kislány be­teg szívét már itthon operálták. Az édesapa naponta szembesült a magyar egészségügy valóságá­val. Azóta „megszállottan" segíti az alapítványt, hogy minél több pénz legyen a számlájukon. Ma­gyarossy József tavaly is szerve­zett, s az idén is szervez a saját költségén jótékonysági estet. A Tisza Szálló tükörtermében ok­tóber 26*án megrendezendő est teljes bevétele súlyos beteg gyer­mekeket segít az életben mara­dáshoz, a gyógyuláshoz. K.K. Felnőttek játékai SULYOK ERZSÉBET Guggolva is ki lehet bírni ezt a pár napot. Talán így nyugtatják magukat mindazok, akiket a választás előtti utolsó hét hangulata erősen emlékeztet az előző, a tavaszi kampányidegbajra. Mások szerint a pártok heccelődésének kezdünk ellenállni, van jobb dol­gunk, mintsem azon hergeljük magunkat, hogy a szegfű na­gyobbnak látszik a szavazólapon, tényleg, mint a narancs, vagy hogy minek kellett most új milliméterekel-paramétereket meg­határozni, tényleg, pártemblémáknak. Ha nem is jobb, de más dolgunk nyilván van. A gazdaság isme­rői például egymás szájából veszik ki a szót, úgy mondogatják, mit kell csinálni, hogyan kell elkerülni - mert még lehet - a bajt, a megszorító intézkedéseket. (Már a szóösszetétel is elég borzasz­tóan hangzik.) Költői kérdés: a kampányban lehet-e foganatja a józan szónak ? Egy hét múlva azonban már végképp ideje lesz a józanságnak. A választási kampány után következnie kell egy olyan időszak­nak, amelyben ki-ki megpróbál végre - felnőttet játszani. A pohti­kusok és a népek, kormány és ellenzék éppúgy, mint az állam polgárai. Abba lehet hagyni például az egymásra licitálást. Ami­kor a kormány a rászorultaknak ingyen juttat tankönyvet, az el­lenzéknek nem kell azt mondani: mindenkinek ingyenkönyvet! Amikor a sosem látott méretű béremelés differenciáltan megva­lósul a közszférában, nem kell azt hajtogatni, hogy mindenkinek 50 százalékot! És így tovább. A kormányoldalon viszont bátran abba lehet hagyni a költségvetési pénzek erős ütemű osztogatását és lehet igyekezni megfogni minden fillért. Ettől ugyan nem lett még népszerű a világon egyetlen kormány sem. De olyasmi már történt, hogy a népek igenis megértették és elfogadták, hogy nem érdemes tovább nyújtózkodni, csak ameddig a takaró ér. Ennek a megértésnek vannak persze föltételei. A legelső: a hitelesség. Ha a koalíció vizet prédikál és bort iszik, s mondjuk a többségnek már nem osztogat, de a klientúrának igen, abban a pillantban nem hihető - semmi. Mondjuk a gázáremelés bármennyire ész­szerű indoklása. Nem lehet bátran a felnőttségünkre apellálni, a megértésünket kérni, rávenni bennünket, hogy viseljük el, ami számunkra hátrányos, ha a kormány nem bír szavatartó, követ­kezetes és tisztességes lenni, továbbá annak is látszani. Még akkor sem, ha egyébként persze pontosan tudjuk: a világ egyetlen gazdaságában sincs olyan, hogy mindig mindenkinek jó legyen. Merényi Kálmán örökös tiszteletbeli elnök maradt Czene Klára a jogászegylet élén A román és a magyar katonák együtt dolgoznak Parancsnokcsere a közös zászlóaljnál Merényi Kálmán, a régi elnök és utódja, Czene Klára. Fotó: Schmidt Andrea A magyar parancsnok román kollégájától ünnepélyes dandár­sorakozó keretében vette át a ro­mán-magyar közös zászlóalj irá­nyítását tegnap Vásárhelyen. A zászlóaljat mostantól Major Mi­hály alezredes vezeti. Az alakulat békefenntartó feladatokat lát el, válságkezeléssel, humanitárius Valószínűleg a sofőr rosszulléte okozta azt a halálos balesetet, ami vasárnap kora délután tör­tént Szegeden. MUNKATÁRSUNKTÓL Túl van az életveszélyen a hét végén történt balestben megsé­rült fiatal asszony. Mint .azt ko­rábban megírtuk, halálos közle­kedési baleset történt vasárnap délután Szegeden, a Rókusi kör­út és a Margaréta utca kereszte­ződésében. Az Opel Astrában egy zsombói család utazott, hat- és hétéves gyermekével. A gépkocsi 31 éves vezetője, az édesapa az úttestről több alka­lommal is leszaladt gépkocsijával, majd a Margaréta utcai kereszte­ződésnél nagy sebességgel, féke­műveletek végrehajtásával, vala­mint kutatással és mentéssel is foglalkozik. A két nemzet közös kiképzési programja több mint három évvel ezelőtt kezdődött, a katonák minden esztendőben két gyakorlatot tartanak, a kö­vetkező november végén esedé­kes a vásárhelyi laktanyában. zés nélkül nekiütközött az éppen induló trolibusz hátuljának. A balesetben a 31 éves férfi a hely­színen életét vesztette. Feleségét súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították a szegedi új klinikára. Az édesanya már túl van az élet­veszélyen, állapota stabilizáló­dott. A Jdsgyermekek könnyebb sérülésekkel, agyrázkódással, zú­zódásokkal úszták meg az ütkö­zést. A két kisfiú fejfájásra pa­naszkodott, egyikük még tegnap is rosszul érezte magát és hányt. A kicsiket egyébként az elhunyt édesapa testvére és a nagyszülők is látogatják. Az előzetes vélemé­nyek szerint a végzetes karambolt a sofőr rosszulléte okozta, aki el­vesztette uralmát a jármű felett. A baleset pontos körülményeit a rendőrség vizsgálja. A Magyar Jogász Egylet (MJE) Csongrád megyei szervezetének nemrégiben megtartott tisztújí­tó közgyűlésén Czene Klára cso­portvezető bírót, a megyei cég­bíróság vezetőjét választották meg elnöknek. A Magyar Jogász Egylet a teljes jogásztársadalmat képviseli, a bí­rákat, ügyészeket, ügyvédeket, rendőröket éppúgy, mint a cégek jogtanácsosait, az önkormány­zatok tisztségviselőit, s a joghall­gatókat. A Csongrád megyében 221 tagot számláló szervezet négyévente választ elnököt - a nemrégiben, október elején meg­tartott közgyűlésen Czene Klá­rát, a megyei cégbíróság elnökét egyhangú voksolással emelték az MJE helyi elnöki székébe. A me­gyei csoportvezető bíró azt a Me­rényi Kálmán volt megyei fő­ügyészt követi a tisztségben, aki 1991 óta állt a helyi jogászegylet élén. Ugyanazon a közgyűlésen a tagság Merényi Kálmánt örökös tiszteletbeli elnökké választotta. Lapunkat a volt és a jelenlegi el­nök az egylet munkájáról, az el­következő idők feladatairól tájé­koztatta. - Az az egészséges folyamat, ha egy választott vezető két-há­rom ciklus után átadja a helyét - mondta a még egyetemi do­censként a posztra lépő Merényi -, hiszen szükség van a friss ve­zetési stílusra. Büszke vagyok arra, hogy olyan elődök nyom­dokába léphettem, mint An­IHH talffy György és Kemenes Béla professzorok, most pedig annak örülök, hogy Czene Klára, aki már az eddigi elnökség munká­jában is aktívan részt vett, s a rendezvényeinken előadásokat, korreferátumokat tartott, követ majd a funkcióban. - Nagy megtiszteltetés szá­momra - folytatta Czene lilára -, hogy a megkezdett munkát folytathatom. Szeretném élén­kebbé tenni a szekciók és a he­lyi, városi csoportok tevékeny­ségét, tervezem a nemzetközi kapcsolatok kiépítését - elsősor­ban a szomszédos országok ha­sonló szervezeteivel. A rendőr­ségnek már élő kontaktusa van a vajdasági belügyi titkársággal, amire már lehetne a továbbiakat alapozni. Jó lenne, ha a jogi sze­mélyek száma nőne az egylet­ben, nem utolsósorban azért, hogy részt vegyenek a rendezvé­nyek szervezésében és - lehető­ségeikhez mérten - anyagilag tá­mogassák a munkánkat. Terve­zem továbbá egy jogászldub ala­pítását, ahol - akárcsak a ki­lencvenes évek előtt a Bartók művelődési központban - talál­kozhatnának egymással a kollé­gák. A Magyar Jogász Egylet Csong­rád megyei szervezete már ké­szül a január 24-én megtartandó jogásznapra, az ennek keretében sorra kerülő tudományos elő­adásra és az azt követő hagyomá­nyos jogászbálra. F.K. Túl van az életveszélyen az édesanya Rosszul lett az autó sofőrje

Next

/
Thumbnails
Contents