Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-15 / 241. szám

4 •KAPCSOLATOK* KEDD, 2002. OKTÓBER 15. Harangot szenteltek Kecskéstelepen A harangot Marek Bernardin káplán szentelte fel. Fotó: Miskolczi Róbert Szeged-Kecskés telep harangja öt év elteltével újra hallatja hangját. A harangot, amely 500 ezer forintból újult meg, tegnap szentelték fel. MUNKATÁRSUNKTÓI Öt év elteltével újra kong a kecs­késtelepi harang. A tegnap dél­utáni ünnepélyes szcntelésen Papp Zoltán, a terület önkor­mányzati képviselője köszöntöt­te a helybelieket, majd a Fekete István Altalános Iskola diákjai rövid furulyakoncerttel örven­deztették meg az érdeklődőket. Papp tősgyökeres kecskésiként elmondta, a szomszédos óvoda kerítésénél maga is gyakran vár­ta a harangozást, majd az azt kö­vető ebédet. - Ez a harang csak nekünk szól - jelentette ki a kép­viselő, majd megköszönte, hogy a helyiek mintegy 110 ezer fo­rinttal járultak hozzá a harang félmillió forintos felújítási költ­ségeihez. Marék Bernardin káplán a szentelési ima után ünnepélye­sen felszentelte a harangot. A rendezvény végén Papp Zoltán, aki már korábban bejelentette, hogy nem indul képviselőjelölt­ként az önkormányzati választá­son, megjegyezte: reméli, a ha­rang felújítása méltó képviselői munkájának befejezéséhéz. Udvaros Dorottya a Pinceszínházban Lola Blau újra Szegeden Újra láthatja a szegedi közönség Udvaros Dorottyát Georg Kreisler egyszemélyes musicaljében, a Lola Blauban. Három éve, amikor a Bartókban vendégszerepelt, a nézők szinte közelharcot vívtak a jegyekért és sokan lemaradtak. Október 18-án két előadást is tartanak a Pinceszínházban. - Pontos az az információ, hogy a Nemzeti Színházhoz szerző­dött1 - Nem egészen, mert csak arra a produkcióra - a Lear király női változatára - szerződtem, amit Anatolij Vasziljev rendezett vol­na. Schwajda György távozása miatt azonban a jeles orosz ren­dező visszalépett, így a bemuta­tó elmarad. Helyette egy másik szerepre hívtak. Bartis Attila a Nyugalom című regényéből ma­ga ír darabot, amit Garas Dezső állít színpadra a Kamaraszín­házban. - Miután elhagyta a Bárka Színházat, szabadúszóként az elmúlt évadban izgalmas szere­pek sorát játszotta... - Annak idején rosszul döntöt­tem, amikor a Bárka társulatá­hoz szerződtem. Azt gondoltam, érdemes egy új színházért har­colni, mert nekem is sok min­dent adhat. Ma már tudom, kár volt otthagynom Székely Gábor csapatát. Rossz pillanataimban úgy gondolom, a Bárkánál eltöl­tött időszak öt elpazarolt év az életemből. Azóta tényleg fan­tasztikusan jó szerepeket kap­tam. A Madách Kamarában eb­ben a szezonban is játsszuk a ve­lencei festőnőről, Galacticáról szóló Jelenetek egy kivégzésből című drámát. A nyáron Gyulán bemutatott Ibusárt a Várszín­házból lett Nemzeti Táncszín­ház fogadta be, mert a Honvéd táncegyüttesből is sokan szere­pelnek benne. Régóta készülök egy Phaedra-variációra, amit Tasnádi István írt és Schilling Árpád szeretett volna megren­dezni. Egyelőre pénzt és játszó­helyet sem sikerült még szerez­nünk. Nehéz dolog ma művész­színházat csinálni Magyarorszá­gon. - Az ország egyik legnépsze­rűbb színészeként sem válogat­hat a jobbnál jobb felkérések közül: - Csak annak van könnyű dol­ga, aki eldönti magában, hogy hajlandó kötni bizonyos komp­romisszumokat. Egész életem­ben művészszínházakban dol­goztam, fajsúlyos drámai szín­művekben játszottam, nekem nehéz a szabadúszás. - Korábban tévéjátékok, szín­házi közvetítések is képernyőre kerülhettek főműsoridőben, ma a valóságshow-ké a terep és a bennük szereplő figurák a leg­nagyobb sztárok. Mit gondol er­ről? - Számunkra ez katasztrófa. Amikor elkezdtem a pályámat, rengeteg televíziós játékban szerepeltem és nem azért hív­tak be a tévébe, hogy megkér­dezzék, hogyan étkezem és mi­lyen kozmetikumot használok. Az utóbbi években kizárólag ezekről beszélhettem. A keres­kedelmi csatornáktól egyéb­ként nem várok semmit, hi­szen nekik csak a nézettség és a reklámbevétel számít. A va­lóságshow-kat nem tudom né­hány percnél tovább nézni. Szép dolog, amikor szerelem szövődik két ember között, de a legbelsőbb életükre nem va­gyok kíváncsi, a természetes szemérem megakadályoz eb­ben. Nincs kedvem műtőasz­talra kipakolva megnézni min­dent. Ráadásul nem is igazi a valóságshow, hiszen a szerep­lők azt játsszák, hogy termé­szetesen élnek, miközben pon­tosan tudják: szerepelnek. Csak az a baj, hogy nem elég jól. HOLLÓST ZSOLT Udvaros Dorottya az egyszemélyes musicalben. Fotó: Miskolczi Róbert Az egyedüllét elől menekülnek Az idősek szegedi, Kossuth La­jos sugárúti klubjának tagjai a társaságért járnak a csipkcterí­tőkkel, díszpárnákkal, kirándu­lásokon készült fényképekkel otthonossá tett kis otthonba. Az egykori mozdonyvezető együtt kártyázik a hajdani áru­ház-igazgatóval és a nyugdíjas nyomozóval. Egyikük a híres bu­dapesti Gerbeaud cukrászda szomszédságából indult, a másik Orosházáról vetődött ide, a har­madik tősgyökeres szegedi. A je­lenük közös: elűzni a mindenna­pi magányt, de legalábbis „el­szökni" az egyedüllét elől. Járnak ide házaspárok is, nem­csak egyedülállók. Fehérék 10 éve költöztek a szomszéd megye kisvárosából fiaik után Szegedre, egy újrőkusi panelba. Az egyik gyermeküket elvesztették, a má­sik itt él, de későig dolgozik, csa­ládja van, ideje kevés. A 72 éves asszony és a 78 éves férfi nem tud megmaradni egész nap a négy fal között. A klubban a bá­csi sakkozik, kártyázik, a néni beszélget az asszonyokkal. Két éve járnak ide, mindennap dél­előtt 10 óra felé. Megebédelnek, kávéznak, s a kora délután bal­lagnak haza. A sakkasztal törzstagja az ele­gáns öregúr, Somogyi bácsi 81 éves. Koránál jóval fiatalabbnak látszik: energikus, gyorsbeszédű, szellemileg friss. Meséli, hogy a lánya szoros elszámoláson tartja, mert bizony ő könnyen kölcsön­adja a nyugdíját, ha kéri valaki. Somogyi úrnak 3 óra tájban ott­hon kell lennie, mert ha addig nem ér haza, a lánya és a veje ke­resni kezdik. Háromig viszont sakkozik, kártyázik, megebédel, kávézik, s beszélgetéssel múlatja az időt. Szörnyű a magány - mondja a 88 éves Pali bácsi, akit nem vár senki otthon. Húsz éve él özve­gyen, s azóta szenved az egyedül­léttől. Naponta eljár ő is az idő­sek klubjába, itt gyorsabban pe­regnek az órák. - A klub tagjainak többsége mindennap nyitástól zárásig itt van - mondja a vezetőnő, Széná­si Józsefné. - A 30 fős állandó lét­számon felül legalább ennyien vannak, akik csak néha-néha lá­togatnak el, ők azok, akik csak időnként igénylik a társaságot. A többség azonban nem bírja az egyedüllétet, s itt keres társakat, menedéket. A klubot, mint a vá­rosban működő másik tíz idősek klubját az önkormányzat tartja fenn, a tagságért jelképes össze­get kell fizetni, az ebéd - amit 20-25 főnek tudnak biztosítani ­ára a jövedelemtől függ. Nagy rit­kán kapnak ajándékot egy-egy cukrászdától, pékségtől, s oly­kor-olykor kedvezményt valame­lyik közeli gyógyfürdőbe. A ki­rándulások mellett a zenés dél­utánok, ünnepi programok, vagy a társklubok vendéglátása töri meg a hétköznapok egyformasá­gát. Ám, hogy jól érzik itt magu­kat, jelzi: szeretnék, ha vasárnap is nyitva lenne a közösségi hely, hiszen a hétvégék is nehezen tel­nek azoknak, akik vasárnap sem tudhatnak családtagot maguk körül. KALOCSAI KATALIN Versenyfutás a sintérekkel Az idősek klubjában maguk a tagok gondoskodnak a derűs hangulatról. Fotó: Schmidt Andrea Versenyt futnak a sintérekkel azok az állatvédők, akik a sze­gedi, Londoni körúti bérház macskáinak életét szeretnék megmenteni. Már csak három macska maradt abban a szegedi bérházban, ahol, mint megírtuk, a lakók egy részé­nek kérésére a többiek által dé­delgetett és gondozott állatokat elkezdték begyűjteni a sintérek. - 1957 óta itt lakom, mindig volt néhány macska az udvarban - mondta Kasza Istvánné, aki sa­ját, lakásban tartott koros cicája mellé többet nem tud befogadni, de kedvenceit más lakókkal együtt etette és ápolta az udva­ron. - Amióta nincs zárva a bér­ház kapuja, s a szomszédos isko­la udvarán két kutya kapott he­lyet, valóban megnőtt az állatok száma, de nem az a megoldás, hogy leöljük őket a ház kedvenc macskáival együtt! Az állatvédők naponta több állatot is kimene­kítenek az udvarról, hisz nem tudhatjuk, mikor jönnek vissza a sintérek. Az viszont már hallha­tó a neszekből, hogy a pincében elszaporodtak a patkányok, ami­nek a macskahiány lehet az oka. Úgy látszik, a patkányok ellen nincs kifogása a macskaellenes lakóknak - tette hozzá. Kasza Istvánné megjegyezte, hogy esténként körbejárja az ud­vart, és „összegyűjti" a tálkákba kitett, vagy ételbe rejtett mérge­ket. Ácsai Annamária, a Tappancs Alapítvány munkatársa elmond­ta: végleges befogadókat még nem találtak az összes állatnak, de nagy részüket már sikerült el­szállítaniuk. A három régi cicán kívül 5-6 idegen, szabad élethez szokott állatot még kézhez kell szoktatni, hogy be tudják őket fogni. Azt viszont állíthatja: szó sincs beteg, rühös állatokról, mint ahogyan azt többen állítot­ták. Más belvárosi házakban a lakók képesek közösen keresni a mindkét félnek megfelelő megol­dást, ha az udvaron vagy pincék­ben zavaróan megnő a macskák száma. Szaporulat esetén megál­lapodnak abban, hány állat ma­radjon az épületben, s a felesle­ges cicáknak megfelelő helyet ke­resnek, legtöbbször az alapítvány segítségét kérve. A Londoni körút 1. szám alatti bérházban még mindig nem csil­lapodtak az indulatok, az állatvé­dőknek igyekezniük kell, ha meg akarják akadályozni a macskák elpusztítását, hisz a hivatalos el­járás már nem áll le. - A macs­kák begyűjtését nem állítjuk le, egészségügyi okok miatt szüksé­ges a sintérek intézkedése - kö­zölte Orosziné Polner Kinga, az önkormányzat általános igazga­tási irodájának vezetőhelyettese. W.A.

Next

/
Thumbnails
Contents