Délmagyarország, 2002. szeptember (92. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-21 / 221. szám
SZOMBAT, 2002, SZEPTEMBER 21. •KAPCSOLATOK" 7 CSOROG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat Fock Saroltával oszthatják meg, aki 9 és 12 óra között hívható a 06-20-9432-663-as mobiltelefonszámon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. BUSZ Molnár Mihályné a Tápéról 6 óra 50 perckor induló buszt szeretné csuklósra cseréltetni. A Tisza Volán Rt.-től Draskóczi István elmondta: megértik, hogy szoronganak az utasok, de egyelőre nem tudnak nagyobb kocsit beállítani. Tudomásuk szerint még senki sem maradt le a buszról. GYERMEKEK VÉDELME Papp József örömmel tapasztalta, hogy a Boldogasszony sgt.-on rendőr vigyáz a gyermekekre. A rendőri jelenlét figyelmesebb vezetésre ösztönzi az autósokat. Emellett a drogárusokat is távol tartja a diákoktól. Ezért több helyen is jó lenne alkalmazni ezt a gyakorlatot. KONZERVGYÁR Börcsök Ferenc helyesli, hogy a választások előtt bejelentették, hogy leáll a konzervgyár. Reméli, hogy az ingatlanok tulajdonjoga visszaszáll a városra. ZÁPORTÓ Dávidnénak nagyon tetszett a szegedi záportói rendezvény, és utána eltakarították a szemetet is. MADÁRKA A Tescóban bent rekedt egy kismadár. Segítség kellene neki, véli Korom Andrea olvasónk. PANNON ••••• Az élvonal. ; GSM MEGJÖTTÜNK SZEGED LAZARREKA Szeptember 19., 11 óra 40 perc, 1840 g. Sz.: Sánta Mária és Lázár Gábor (Rúzsa). KÓNYA KRISTÓF Szeptember 20., 4 óra 25 perc, 3540 g. Sz.: Ábrahám Rita és Kónya István Ákos (Algyő). VÖNEKI PATRIK Szeptember 19., 13 óra 8 perc, 3320 g. Sz.: Csúcs Brigitta és Vőneki Csaba (Bácsborsód). HALÁSZ BLANKA Szeptember 20., 3 óra 40 perc, 3300 g. Sz.: Frák Erzsébet és Halász Zsolt (Nagyszénás). VÁSÁRHELY ERDEI KINGA ÁGNES Szeptember 20., 7 óra 37 perc, 3550 g. Sz.: Kis Helga és Erdei Ferenc (Hódmezővásárhely). SZENTES NAGY ERIK Szeptember 19., 5 óra 35 perc, 3520 g. Sz.: Dósa Krisztina és Nagy Töhötöm Sándor (Csanytelek). SZÁNTÓ PATRIK Szeptember 19., 17 óra 52 perc, 3730 g. Sz.: Kalász Melinda és Szántó István (Tiszakürt). Gratulálunk! ORVOSI ÜGYELETEK SZEGEDEN BALESETI, SEBESZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az SZTE Traumatológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. VASÁRNAP A balesetet szenvedett személyeket a II. kórház, Kálvária sgt. 57., veszi fel, sebészeti (nem baleseti!!) ügyeletet a Sebészeti Klinika, Pécsi u. 4., urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a II. kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a Sebészeti Klinikán látják el. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig tart. Helye: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Tel.: 62/474-374, vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZAT ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 13 órától másnap reggel 7.30-ig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon: 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felöl). Tel.: 62/474-374, vagy 104. Súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. SZEMÉSZETI ÜGYELET A szemklinikán kizárólag sürgős esetben, Pécsi u. 4. S.O.S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT Tel.: 06-80-820-111. GYÓGYSZERTÁR Kígyó Gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. Tel.: 547-174. PIACI ARAK A DOROZSMAI NAGYBANI PIAC AKTUÁLIS ÁRAI Gyümölcsök Szilva 100, körte 140-170, idaredalma 70, goldenalma 70, jonatánalma 50, birs 100, csemegeszőlő 100, borszőlő 80, a külföldi szőlő 280-450, narancs 210-230, citrom 180-200, mandarin 350-380, grépfrút 300-330, banán 180-200 forint kilónként. A kivi 55-60, az ananász 400-450 forint darabonként. Zöldségfélék Tölteni való paprika 60-80, pritaminpaprika 90-100, almapaprika 50, lecsópaprika 20-25, cukkini 60, padlizsán 50-60, albatök 30, patisszon 30, kígyóuborka 80, fürtös uborka 60, fóliás paradicsom 140, szabadföldi paradicsom 60-70, vöröshagyma 40-45, fokhagyma 270-280," külföldi fokhagyma 330, karfiol 120-130, zöldbab 70, sárgarépa 70, hegyes, erős paprika 20-25 Ft/db, burgonya 30, kelbimbó 100, sóska és a spenót 100, káposzta és kelkáposzta 60-70, kínai kelkáposzta 80, gyökér 100, cékla 60, jégcsapretek 100-110, feketeretek 60 forint kilónként. A karalábé 40-50, saláta 40-50, fodros saláta 60, zeller 40-70, a csemegekukorica 25 forint darabonként. A petruskának 15, a lilahagymának 70, a reteknek 25-30 forint csomója. Szárazáruk és egyéb termékek Szárazbab 280-460, sárgaborsó 120, lencse 200-250, dióbél 1200, mák 280-300, földimogyoró 340, mazsola 300-580, csiperkegomba 320, száraztészta 300 forint kilogrammonként. Az 1 kg-os kiszerelésű rizs 140 forint. A tojás darabja 17-18 forint. TISZTELT OLVASOINK! Szerkesztőségünk továbbra is fenntartja a jogot arra, hogy a beérkezett észrevételeket esetenként rövidítve, szerkesztett formában adja közre. Az írások természetesen olvasóink nézeteit tükrözik, amelyek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. MEGKERDEZTUKAZOLVASOT Kell-e több rendőr az utcára ? GYULAI MIKLÓS autóvillamossági szerelő: - Persze, hogy több rendőr kellene a városba. Szinte nem is lehet látni egyetlen rendőrt sem az utcákon. A közbiztonság miatt nagyon fontos lenne a fokozott rendőri jelenlét. Szerintem minden bizonnyal sokkal kevesebb lenne a bűncselekmény, garázdaság, verekedés, rablás és az autólopás is. SULYOK DÁVID tanuló: - Szerintem biztos elég "annyi rendőr ahány van. Az én keresztapám is rendőr. Ő azt mondja, elegen vannak, ennyien is tudják biztosítani a rendet. Én hódmezővásárhelyi vagyok, a város és a környék is, ahol lakom, nagyon nyugodt. Ha elmegyek a boltba, le merem támasztani a kerékpáromat a fal mellé. ZSIGA ISTVÁN főelőadó: - Igen kell, mert akkor jobb lenne a közbiztonság. Az emberek biztonságérzete is javulna, valamint úgy gondolom, a fokozott rendőri jelenlétnek a bűnmegelőzésben is komoly szerepe van. Ha a nem tisztességes egyének látják, hogy sok az egyenruhás, biztosan meggondolnák, elkövetnek-e valamilyen bűncselekményt. • POSTABONTÁS Méltatlanul támadják Macskássy művésznőt Az Én kezem szűz marad című írásunk (szeptember 7.) tovább fodrozza a kedélyeket Szegeden. Macskássy Izolda festőművész kijelentései indulatot váltottak ki olvasóink egy részéből. Csütörtöki számunkban összeállítást közöltünk a művésznő ellen tiltakozó levelekből. Olajat öntöttünk a tűzre, azóta is kapjuk a tiltakozások ellen tiltakozó, azaz, a Macskássy Izolda mellett kiálló leveleket. A Szerette Városunkért Egyesület elnöksége és ügyvivői sajnálattal olvastuk az önmagukat a „Szegedi Civil Szervezetek vezetőiként és a város polgársága, a helyi társadalom különböző rétegeinek képviselőiként" megnevező személyek levelét a Délmagyarország szeptember 17-i számában. Köztudott, hogy Macskássy Izolda Szeged városában komoly karitatív tevékenységet fejtett ki az utóbbi években, számos alapítványt, iskolát és óvodát támogatott jelentős anyagiakkal, tehette ezt, hiszen művészete elismert, munkabírása, művészi termékenysége pedig köztudott... Jelen felháborodásukban az azt aláíró urak felhívást intéztek a „egyetértő szegediekhez, hogy a tiltakozás kifejezéseként a jövőben ne vásároljanak Macskássy-alkotást". Mit akarnak ezzel elérni? Bizonyára átgondolták, hogy ha a művésznő alkotásait nem vásárolják, akkor megszűnik a forrás, amelyből a karitatív tevékenység folytán óvodák, iskolák, alapítványok részesültek! Ez nem lehet az általuk képviseltek célja. Felháborodásuk már azért is érthetetlen, mert a tiltakozás ezen formája visszataszító és egyoldalú, ellenkezik a demokrácia legalapvetőbb elemeivel, diszkriminál, a rendszerváltás előtti évek cenzúráját és véleményalkotását idézi fel! Macskássy Izolda művésznő a politikailag mindenképpen sokszínűnek mondható Szerette Városunkért Egyesület tiszteletbeli elnöke, városunkért végzett karitatív tevékenysége és városunk szeretete miatt méltatlannak érezzük ezt a durva, és a levél íróinak szóhasználatával élve „az elemi jó ízlést nélkülöző" felhívást, az ugyancsak az ő szóhasználatukkal „a város polgársága, a helyi társadalom különböző rétegeinek képviselőiként visszautasítjuk". A nyilatkozatnak a sajtóban történő megjelenése miatti megdöbbenés a levelet aláíró urak részéről kicsit megkésett, avagy nem vették észre, hogy az áprilisi választások után a véleménynyilvánítás szabadsága, de bizonyos demokratikus alapelvek visszatérnek Szeged városának közéletébe, és bízunk abban, hogy ott is maradnak akkor is, ha a professzorok Batthyány köre vagy az aláíróként felsorolt és köztudottan jobboldali értékítélettel rendelkező szervezetek így próbálják bevezetni az önkormányzati választások előtti csatározásokat... Szerette Városunkért Egyesület ügyvivő testülete Feledékeny jobboldal? Néhány napja egyre több levél érkezik a Postabontás rovatba különböző - felvállalt vagy eltitkolt - jobboldali szerveződésektől és magánszemélyektől a lapban nemrégiben megjelent Macskássy-cikkel kapcsolatban. Néhány dolgot nem értek: Miért adnak olyan szavakat Macskássy Izolda szájába, amelyek el sem hangzottak? Az ominózus riportban a művésznő annyit jegyzett meg, hogy ő azért nem fogott kezet Orbán Viktorral, mert ő még emlékszik a rendszerváltozás utáni Orbán Viktorra, aki nagy hangon szidta a papságot, imádkozó sáskáknak nevezve őket. Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása parlamenti tárgyalásakor a Fidesz teljes tagsága dobogással, hurrogással fejezte ki nemtetszését ezen törvény beterjesztése és végrehajtása ellen. A Trianonról szóló előterjesztés alkalmával pedig elhagyták az üléstermet, mert anynyira ellenezték a megemlékezést. Ahogy az interjúban elhangzott, Macskássy Izolda ezeket nem felejtette el Orbán Viktornak, ezért nem fogott vele kezet. Elképzelhető, hogy egyesek csak arra az Orbán Viktorra emlékeznek, aki a Fidesz jobbra tolódása óta oly élesen dörgölődzik a nagy egyházakhoz. Több levél megemlítette, hogy Macskássy művésznő méltatlan rágalmakkal illette az exminiszterelnököt, miközben folyamatosan rágalmakat és mocskolódásokat szórtak a jelenlegi törvényes miniszterelnökre. Kérem, hogy ugyanolyan mércével próbálják megítélni az egykori és a jelenlegi miniszterelnököt, hiszen ha a volt kormányfő annyi korábbi negatív megnyilatkozás után valóban a papság, a külhoni magyarság képviselőjévé válhatott, miért ne válhatna a jelenlegi miniszterelnök mindnyájunk miniszterelnökévé, hisz ő még csak nem is hangoztatott hasonló kijelentéseket. Vagy a tisztelt levélírók tényleg úgy gondolják, hogy ami Orbán Viktorra nézve kellemetlen lebet, azt elfelejtjük, ami Medgyessy Péterre nézve negatívum, azt pedig felnagyítjuk, kiszínezzük és napirenden tartjuk? A művésznő érdekében szabad megjegyeznem, hogy ő ma is olyan vallásos, hithű katolikus, mint korábban, és az ellenségeskedést nem rajta kéne számon kérni, hanem a jobboldal olyan prominens figuráin, akik még most is kötelet és gödröt kínálnak a baloldali értékrendet képviselőknek. BARTOS FERENC, SZEGED Köszönhetjük az Uraknak Alulírottak szeretnénk „megköszönni" az Uraknak, a „Felháborodtunk Macskássyn" című üzenetet. Ugyanis egy nap alatt kilenc új gyűjtő jelentkezett Macskássy-képekért. Reméljük, hogy önöknek, ez a félresikerült tranzakciójuk nagyon sok pénzt hoz a művésznő kasszájába, amit majd ő, jó szokásához híven, rögtön átutal például valamelyik óvodának, mozgássérült vagy súlyosan beteg, életmentő műtétre váró gyerek javára, vagy éppen valamelyik állatmentő egyesületnek. Erősen bízunk abban, hogy ezek az urak nem rendezik vissza a 3„T" rendszert (tűrt, tiltott, támogatott) és parancsra szeretni, vagy nem szeretni művészi alkotásokat! Maradunk tisztelettel Szegedről: BALOCH MÁRIA ÓVODAPEDAGÓGUS, NÁNAI ANDRÁS ÉS CSALÁDJA, HORVÁTH JUDIT, SZABÓ ZSUZSA, HALÁSZ MARGIT. KISSNE XÉNIA pedagógus: - Igen, a nagyobb biztonság kedvéért sokkal több rendőr kellene az utcákra. Szerencsére én még soha nem kerültem olyan helyzetbe, hogy rendőrre lett volna szükségem. Ám Tarjánban, hol lakom a fiatalok éjjel tizenegy óra után borzalmas, mit csinálnak a motorjaikkal. Pedig ott van nem messze a Tarjáni Rendőrőrs... HOROSZKÓP Qr KOS: Ha azt szeretné, hogy ne ku4ÍLI kacoskodjon mindenki önnel, legyen kicsit határozottabb és viselkedjen tekintélyt parancsolóan! Ha ezt látják a többiek, akkor nem fogják boncolgatni tetteit. BIKA: A szeretet mindig visszasu* Sgárzik arra, aki adja. Ezt tartsa szem előtt ma, amikor arra a bizonyos tárgyalásra indul. Gondoljon bele abba. hogy a tárgyaló fél is emberi és esendő. IKREK: Ma vigyáznia kell az egészi ségére, ne hajszolja túl magát! Szervezetünk mindig tudtunkra adja, mire van szüksége, figyeljünk oda a jelzésekre! Ha fáradt, ne menjen este szórakozni! ^^ RÁK: Legyen türelemmel, nem lesz ^^ l annyira elviselhetetlen az az értekezlet, túl fogja élni. Legyen elnézőbb kollégáival, nem rosszindulatúak ők, csak nagyon fáradtak és kissé megviseltek. AJ OROSZLÁN: Bár még mindig borongós a hangulata, azért némi napsütés vegyül a rosszkedvébe. Az a bizonyos fiú egyre szebben udvarol. Ennél többet és kedvesebbet mit kívánhatna a mai napra? SZŰZ: Ideje lenne fegyverszünetet beiktatni a családi perpatvarba. Ha így folytatják, önnek nem lesz kedve hazamenni, a másik fél pedig ezt teljesen kihasználja. Beszéljék meg a problémákat! m MERLEG: Ha amiatt kesereg, I hogy már megint nem vette észre az a bizonyos személy, akkor nagyon rosszul teszi. Jobb lenne végre lemondania róla, amíg nem merül ki teljesen lelkileg. SKORPIÓ: Ma sokat kellene moí zogniuk, hogy a felgyülemlett feszültséget levezessék. Ellenkező esetben stressz, hátfájás, idegkimerültség lehet az eredménye lelkiismeretes munkájuknak. Jjs , NYILAS: Már számtalanszor be| bizonyosodott, hogy nem ön az, aki a vezető szerepet felvállalhatná. Nem is rátermett, de idegileg sem bírná a hatalmas felelősséget. Inkább maradjon háttérben! BAK: Valaha úgy gondolta, hogy i ha sokat dolgozik, meglesz az eredménye. Ma már tudja, hogy a sok munkának, főleg ha olyat csinál, amit nem szeret, stressz és fáradtság az eredménye. jrfr VÍZÖNTŐ: Az enyhe tünetek elle^•l I nére előfordulhat, hogy komoly problémái vannak. A munkatempót ön diktálja, de vegye figyelembe, hogy vannak olyanok, akik lassúbbak, nem bírják a nagy iramot. HALAK: Legyen toleráns és nagy^^! vonalú! Magánéletében minden a kívánsága szerint alakul. Sugárzó jó hangulata van, ami környezetére is átragad. Szereb a titkokat, barátai megosztják önnel ezeket