Délmagyarország, 2002. szeptember (92. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-10 / 211. szám

10 MOZAIK" SZERDA, 2002. SZEPTEMBER 11. // Osz elején FARKAS CSABA Amikor a folyóhoz ért a busz, Thakács mindig ki­tekintett az ablakon. Nézte, csobban-e hal, nézte a vizet, az utolsó pillanatig nézte, s az utolsó utá­ni pillanaton túl is nézte, így azután egyszer, a híd utáni galériaerdöbeni, békalencsés kiöntésma­radványban egy csapatnyi, ritkaságszámba menő fekete gólyát pillantott meg. A sok paprikapiros csórú fekete gólya között két fakónarancsszín or­rú közönséges gólya is halászgatott, és bizonyára szürkegémek is akadtak, de az a pár másodperc, amiközben a jármű elhaladt az ingoványos erdő fölött, nem volt észlelésükre elég. „Hiába, itt az ősz", mondta magában Th., s eszébe jutott a kora reggel a városban: elhaladva a magábaforduló ut­cán, két vörhenyes torkú füstifecskét észlelt, me­lyek kiröptették tnár bókáikat, és megnyugod­va-föllélegezve, útra készen, csöndesen tollász­kodtak a villanyvezetéken. Thakács csodálkozott kicsit jelenlétükön, a füstifecske inkább falusi madár. Ám, úgy látszik, ftduhelyen megfogyat­koztak a fészkelésre alkalmas istállók-pajták, s el­végre ez sem olyan zajos környék, hogy ne legyen számára viselhető. Hang nélküli, készülődő üldö­gélésük szintén őszt sugallt, amiként a rózsaszín akác fakó-észrevétlen másodvirágzása, a hársle­velek pöndörödő barnasága, a gesztenyemoly her­nyóitól át meg átjárt levélzetű. néhány tüskés ter­mést mégis növeszteni tudó, kétségbeesett vad­gesztenyefák szárazvöröse is. Mindezt még a bel­városi kis utcában gyalogolva látta Thakács, majd a buszon, túl a hídon, szemébe ötlöttek a tűzpiros bogyóktól lángoló csipkebokrok, és egynémely nyárfák, melyek megmagyarázhatatlanul máris megkezdték sárgítani leveleiket. „Igen, itt az ősz", vélte Thakács, azon gondolkodva, most mi­ért nem érzi azt a megmagyarázhatatlan izgal­mat, ősz jöttével, amit máskor mindig érzett, s amelyről annyit olvasott, miért van benne pusz­ta, tényszerű nyársajnálás: maradhatna ez az év­szak még egynéhány hónapig. - Visszafelé igye­kezve, buszra várva, sokáig elnézte a rengeteg, pehelyként libegő, fehér hasú molnárfecskét a tér fölött, melyek orra elől most már nem halásszák el a repkedő rovarokat a náluk háromszor gyor­sabb sarlósok (azok az aug. húsz előtti nagy esők­kor elrepültek Afrikába, pillanatnyilag a maszái zebucsordák fölött nyüzsgő legyeket tizedelik); amikor a folyó fölött haladt a busz, Thakács ész­lelt is egy magányos halcsobbanást. Keresztülgya­logolva a kivilágított belvároson, az aranyfényben cikázó-keringő bogár-éjjelilepkenépség, és a köz­tük minden fecskéknél sebesebben elvillanó, lámpavilágitott ezüstszürke denevérek láttán úgy gondolta Th.: mindezek a röpke lények talán csak számára tűnnek oly mulandó-sérülékenynek: ak­kor is itt tettek-vettek, mikor embernek még nyo­ma sem volt, s itt lesznek akkor is, amikor az em­ber rég nem, ó, Thakács sem, holott maradhatott volna még egynéhány ezer évet, mint amiként pár hónapot maradhatott voln' a nyár. Millenniumi Titanic. Németh György karikatúrája ISTEN ELTESSE! HUNOR, NIKOLETT A Hunor Kézai Simon krónikájá­ban Onogur formában szereplő, régi magyar személynév. Törté­nete a hun mondáknak azon alapgondolata, hogy a hun és a magyar testvérnép volt, így a ma­gyar honfoglalás Attila örökének jogos birtokbavétele volt. A Miklós francia megfelelője a Nicole, illetve ennek kicsinyített alakja, a Nieolette, ezt magyaro­sították - elcggé helytelenül ­Nikolettre. Nyertek A 36. heti ötöslottón telitalálatos szelvény nem volt. A négyesekre 891 ezer 21, a hármasokra 9635, a kettesekre 620 forintot fizet­nek. Joker: az első nyerőosztály­ban nyereményt elért szelvény nem volt. A hatoslottón sem volt telitalálatos szelvény. Az egy 5+1 találatosra 18 millió 188 ezer 249, az ötösökre 345 ezer 49, a négyesekre 4591, a hárma­sokra 848 forintot fizetnek. Felesége pénzén nősült RIJÁD, KAIRÓ (MTI) Felesége pénzén nősült újra Sza­úd-Arábiában egy férfi. A férj ti­tokban mintegy 26 ezer eurónak megfelelő 100 ezer rialt emelt le mit sem sejtő tanítónő feleségé­nek rendelkezésére álló bank­számlájáról, hogy abból fedezze második, ott törvényesnek mi­nősülő házasságkötésének tete­mes költségeit. Az Arab News cí­mű napilap jelentése szerint azonban az első feleség - mond­hatni first lady - nem hagyta annyiban ezt a tisztességtelen, megalázó eljárást, és fivéreihez fordult segítségért. Azok elintéz­ték, hogy az asszony visszakapja pénzét, a tanítónő pedig kiker­gette házából a férjét. A szaúdi törvények szerint egy férfinak egyszerre négy felesége is lehet ­emlékeztet a dpa jelentése. Hogy mi van a „second ladyvel", arra nem tért ki a hír. Meghalt az Uzi-tervező JERUZSÁLEM (MTI) A hét végén 79 éves korában meghalt Uzi Gal, a világszerte is­mert izraeli géppisztoly tervezője - jelentették hétfőn izraeli tö­megtájékoztatási eszközök. A 9 milliméter kaliberű, igen köny­nyű géppisztoly prototípusát 1954-ben mutatta be a tervező. Két évvel később indult meg a fegyver sorozatgyártása Izrael­ben. A nagy találati pontosságú és könnyen szétszerelhető géppisz­toly a hatékony lőfegyver szino­nimájává vált a XX. században. Népszerűségét bizonyos filmek is elősegítették. A gyártás meg­kezdése óta mintegy kétmillió darab került belőle forgalomba a világ számos országában. A lelet METTMANN (MTI) Újabb ősembermaradványokat találtak német régészek az észak-rajna-vesztfáliai, Düssel­dorfhoz közeli Neander-völgy­ben, Mettmann térségében, ép­pen azon a helyen, ahonnan 1856-ban napvilágra kerültek a típusnak nevet adó ősember ma­radványai. A mostani lelet korát a tudósok 42 ezer évesre teszik. Egy felnőtt karcsontjait és egy gyermek tejfogát ásták ki az újra feltárt lelőhelyről - jelentette hétfőn a dpa, Ralf W. Schmitzre, a tübingeni egyetem régészére hivatkozva. A pleisztocén elején élt Neander-völgyi a leggyako­ribb, legismertebb ősembertípus, számos maradványa került elő Eurázsiából és Afrikából. Vita­tott, hogy az ember közvetlen őse-e, avagy az evolúció oldalágát képviseli. Senki lett a második CARS0N CITY (MTI) Senkivel se rázott kezet, egyetlen centet se költött kampányára, mégis sikerült a második helyen végeznie egy „senkinek" a neva­dai demokrata párti kormányzó­jelölő választáson. Nevada ál­lamban sajátos szokás, hogy a szavazócédulákon a jelöltek neve mellett szerepel egy „ezen jelöl­tek közül senki" választási lehe­tőség is. Az idei kormányzójelölő demokrata párti választáson csu­pán Joe Neal szenátornak sike­rült megelőznie senkit, ő a szava­zatok 36 százalékát kapta meg, senkire pedig 24 százalék szava­zott. A harmadik helyezett egy hölgy lett 21 százalékkal. A ne­vadai „senkizés" teljesen egye­dülálló az Egyesült Államokban - és feltehetően az egész világon. Bár időről időre megpróbálják egyesek levetetni a szavazó cédu­lákról, a kísérletek rendre kudar­cot vallanak. Senki népszerű. Olyannyira, hogy már többször nyert is: 1976-ban és 1980-ban első lett a kongresszusi elővá­lasztásokon. Még egy meleg nap Sok napsütés, késő nyan meleg idő vártató, esetleg egy-egy rövid záporral A délutáni órákra 27,30 tokig emelkedik a hőmérséklet Szeged £ 29° Mórahalom £ 30° Hódmező­vásárhely £ 30° Mindszent £ 30° Szentes £ 29° osaba" £ 30° Makó £ 30° Szolnok £ 28° Csongrád £ 29° Kecskemét £ 27° Kistelek £ 28° Orosháza £ 29° Kissé visszaesik a hőmérsékletde egyelőre még az átlagos közelében marad. Átmenetileg több lesz a felhő, tartós eső azonban sehol sem valósául. A délutáni órákra általában 20.25 tokig melegszik tel a levegő Szerda Csütörtök Péntek Szombat £>£>0 0 Maxár Min: 17° Változó Max:25 Min:ir Változó Max:25 Mhrt:13c Napos Max:25 Mta:13c Napos Vízállás: A Tisza Szegednél 91 cm (hőfoka 22.6 C ), Csongrádnál-117 cm, Mindszentnél -11 cm. A Maros Makónál -28 cm. A Nap kel: 6.14, nyugszik: 19.07. A Hold kel: 10.16, nyugszik: 21.02. Kitüntetett kutyák HONGKONG (MTI) A NAP VICCE Egy fogadáson: - Szívből örvendek, képviselő úr, hogy személyesen is megismer­hetem. Annyi mindent hallot­tam már önről... - Hallott, hallott... Mit tud bizo­nyítani? Kutyákat tüntettek ki Hong­kongban részben a gyógyításban, részben a bűnüldözésben nyúj­tott teljesítményük elismerése­ként. A kitüntetéseket egy állat­jogi csoport adományozta össze­sen nyolc ebnek főképp azért, hogy ráirányítsa a figyelmet az állatok jótékony egészségügyi hatásaira. A csoport szerint szá­mos tanulmány bizonyította már, hogy a szoros kötődés ku­tyához, macskához vagy más ál­latkedvenchez, segít a magas vér­nyomás, a kolszterinszint, a szívbetegségek kockázatának csökkentésében. A kitüntetett ebek között van egy tízéves vak kutya, amely egy balesetben ve­szítette el látását, és amely vak gyermekek kedvence lett. Egy kétéves golden retriever azért kapta az elismerést, mert meg­hosszabbította - immár csak né­hai - gazdájának életét. Az orvo­sok fél évet adtak az asszonynak, ám kutyája szeretete még két év­nyi élethaladékkal ajándékozta meg. A 8 ünnepelt között három rendőrkutya akadt, egyikük több mint száz bűnöző „skalpjával" büszkélkedhet - jelentette a Reu­ter. Hogy a kutyák pontosan mi­lyen trófeákat kaptak, és járt-e valami szép csont is melléjük, arra nem tért ki a hír. Woody Allén sajátos önvallomása Rejtvényünk vízszintes 1. és függőleges 21., valamint 23. számú so­raiban Woody Allén amerikai filmrendező sajátos önvallomása olvas­ható. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. 12. Előzmény. 13, Z.A.É. 14. Rideg. 15. Magyarország röviden. 16. Megszabadul valamitől. 17. ...carte. 18. Becézett férfinév. 20. Borzasztóan fél. 21. A.H.E. 22. Ké­zimunkázik. 24. Afféle. 25. Haszonállatok. 27. Gyakori igevégződés. 29. Totó fele! 30. Közterület. 31. Fejetlenül borús! 33. Annyi mint rö­vidítve. 35. Kálium. 36. Állat. 37. Rádiusz. 40. Tárgyrag. 41. Ruhada­rab. 43. Utód. 45. Végtag. 47. Végtelen tér. 49.1.R 50. Pityereg. 51. Szláv nép. 54. Veszteséget idéz elő. FÜGGŐLEGES: 1. Vármaradvány. 2. Megállapítható a felelőssége. 3. Egyes! 4. Levág. 5. Zala megyei község. 6. Veszprémi patak. 7. Ház­vég! 8. Humánus. 9. Szolmizációs hang. 10. Ókori szerelemisten. 11. Átvészelt egy évszakot. 16/a: Érzékszerv. 19. Görög levegő. 21. A megfejtés második sora. 23. A megfejtés harmadik sora. 26. Volt mi­niszterelnök. 28. Kéziszerszámot használ. 32. Idegen sí. 34. Lehető­ség. 38. Dedó röviden. 39. Szólt érte. 41. Regény szerzőjével kapcso­latos. 42. Kisebb mezei rágcsáló. 44. Szabadba. 46. Angyalrang. 48. Berlini vörös. 52. S.F. 53. Kegy végei! 55. Részvénytársaság. 56. Ütni kezd!_ HÉTFŐI rejtvényünk helyes megfejtése: Hősnek lenni a legrövidebb lejáratú foglalkozás a Földön. r~ 2 | * a • 15— 11 A 15 | 13 a 14 15 • 15 16In IH 19 P a a 21 I 25 a 24 25 I P 27 28 • 29 30 • 5i 32 • 33 • SS 36 • 37 P K1 • 38 u r 41 _ • 43 46 « • 47 • 49 • 50 51 52 53 o \J H— • R1 i • m VI SKODA FABIA FŐDÍJSORSOLÁS: szeptember 13. (péntek), 15 órakor. Halgassuk együtt a Rádió 88-at, és izguljunk nyertesünkért! mmmmam Tárkány Autóház Szeged, Szöregi út 46-50. Tel.: 62/555-666

Next

/
Thumbnails
Contents