Délmagyarország, 2002. augusztus (92. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-12 / 187. szám

•BELFÖLD - KÜLFÖLD" HÉTFŐ, 2002. AUGUSZTUS 12. Keresik az ideológiát a 2004-es választáshoz A Fidesz, illetve az MDF kép- következő parlamenti választá­viselőjc szerint a kormányfő és csapata keresi a megfelelő ide­ológiát az előrehozott, 2004-es választáshoz. BUDAPEST (MTI) A Fidesz vasárnap reggel is ké­szen áll újabb parlamenti válasz­tásokra, és örömmel venné, ha az Országgyűlés rendkívüli ülése akár már a jövő héten soron kí­vüli választások megtartása mel­lett döntene - mondta Várhegyi Attila, a Fidesz pártigazgatója az MTI érdeklődésére szombaton. A politikus azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy Medgyessy Péter kormányfő egy interjúban nem zárta ki: az uniós csatlako­zás egyben előre hozott választá­sokat is hozhat 2004-ben. - A Fi­desz ahhoz tartja magát, hogy a sok, az alkotmány értelmében, 2006-ban lesznek - hangsúlyoz­ta Várhegyi Attila. Hozzáfűzte ugyanakkor: amennyiben a Med­gyessy Péter mögött álló jelenlegi parlamenti többség úgy gondolja, hogy előrehozott választásokra van szükség, akkor hozza meg ezt a döntését. Az MDF Orszá­gos Választmányának elnöke szerint erőltetett kombináció összefüggést teremteni Magyar­ország európai uniós csatlakozá­sának ügye és az előrehozott or­szággyűlési választások kérdése kőzött. Csáky András szavai sze­rint a politikai játszmákban, ha egy erő úgy érzi, hogy számára kedvező a politikai környezet, akkor - a helyzetét erősítendő ­előrehozott választásokat próbál kierőszakolni, és ehhez megkísé­rel ideológiát találni. Elöntött kis falvak, összedőlt házak, veszendő értékek Hétvégi riadó a Csereháton GLÓBUSZ FILMSIKER Iáin Dilthey német rendező A vágy című filmje nyerte az 55. Locarnói Filmfesztivál fődíját, az Arany Leopárdot. Az Ezüst Leo­párdot két műnek ítélték oda: az argentin Diego Lerman Hirtelen című fekete-fehér „road-mo­vie"-jának, valamint Mundruczó Körnél Szép Napokjának, amely­nek hősei a vidéki szürkeségből kitörni vágyó magyar fiatalok. ÍTÉLETIDŐ Kínában és a két Koreában 31, Indiában 18 halálos áldozata volt a hét végén folytatódott esőzé­seknek, áradásoknak és földcsu­szamlásoknak. India északkeleti részében vasárnap több faluban árvíz keletkezett a monszuneső nyomán. FELHŐSZAKADÁS Aradások, földcsuszamlások, szélviharok sújtották a hétvégén Olaszország egész területét, a fő­várost elöntötte a víz, az autó­sztrádákon kilométeres dugók nehezítették a közlekedést a hét­végén, az ítéletidő sérüléseket és komoly anyagi károkat okozott. Jelentéktelennek tűnő és csak a nagy térképeken szereplő kis patakok - Vasonca, Bélus, Ra­kaca - okoztak néhány csere­háti településnek és az ott élő családoknak egy életre szóló gondot a hétvégi árvízzel. MISKOLC, GYŐR, BUDAPEST (MTI) Ideiglenesen javult a helyzet Bor­sod-Abaúj-Zemplén megye árvíz sújtotta térségeiben az elmúlt huszonnégy órában, majd vasár­nap este újra eleredt az eső. A péntek esti és éjszakai, helyen­ként 130-160 milliméternyi eső­vel szemben szombaton csak 20-30 milliméternyi esett - kö­zölte az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság árvízvédel­mi ügyelete. Visszatértek med­rükbe a csereháti térség patakjai, a Vasonca, a Bélus és a Rakaca, amelyek szombatra virradóra há­zak tucatjait öntötték el Halma­jon, Baktakéken, Mérán, Raka­cán, Beret és Detek községekben, Rásonysápberencsen és Kázs­márkon. Normalizálódott a helyzet Halmajon és Rakacán, ahol korábban több ház össze­dőlt. A katasztrófavédelmi szer­vezet munkatársai és a vízügyi igazgatóság dolgozói megkezdték az elöntött területekről a víz visszavezetését a patakokba, a víz alatt álló házakból is folya­Halmajon Szilágyi István (balról) és fia, Szilágyi Mihály mentik az zukból. értékeiket összedőlőben lévő há­MT1 Telefotó: Vajda János matosan szivattyúznak. Megkez­dődött az ingatlanokban és ingó­ságokban keletkezett károk fel­mérése. Több tízmillió forintra tehető a kár. A vízügyi igazgató­ság tájékoztatása szerint a Sajó még árad, az országhatárnál, Sa­jópüspökinél 248 centiméter a víz állása, Sajószentpéternél 270 centiméter. A folyó teljes ma­gyarországi szakaszán elsőfokú a készültség. • Lezárták a budai alsó rakpart Margit híd és Mozaik utca közöt­ti szakaszát a forgalom elől a du­nai árhullám levonulásáig. A Duna vízállása a nap folyamán Kisgazda-tanácskozás A Meciarral folytatott nyilvános tévévitájában Bugár visszafordította a vádakat GÖDÖLLŐ (MTI) A „torgyáni" vezetés miatt telje­sen szétzilálódott FKGP méltat­lanná vált a párt történelmi ha­gyományainak folytatására ­összegezte a 19 megye FKGP-ből kizárt, felfüggesztett politikusai­nak gödöllői tanácskozásáról ki­bocsátott közleményében. - A tanácskozás résztvevői erőiket egyesítik, és közösen indulnak az önkormányzati választáson ­áll a dokumentumban. POZSONY (MTI) Vladimír Meciar, a Demokrati­kus Szlovákiáért Mozgalom ­Néppárt vezéralakja szerint a Magyar Koalíció Pártjának négy éves kormányzati részvétele alatt a magyarok lakta szlovákiai terü­leteken duplájára nőtt a munka­nélküliség, visszaesett a művelt­ség szintje és a dél-szlovákiai át­lagbéreknél nincsenek az ország­ban alacsonyabbak, mert a Bugár Béla vezette magyar párt ezekkel a problémákkal nem foglalkozik, „egyedül a nacionalizmusból él". Bugár Béla a vádakat visszautasí­totta. Meciar ugyanakkor régi el­méletével is előállt, mondván, hogy a szlovákiai magyarok je­lentős hányada nem magyar, ha­nem magát magyarnak valló ro­ma. Bugár „képtelenségekre nem, egyedül konkrét, érdemi dolgokra" kívánván reagálni, azt hangsúlyozta: a jelenlegi szlovák kormány nem egy virágzó réten, hanem a Meciar-kormány ha­gyatékának igencsak letarolt te­repén kezdett kormányozni. Kirándulás egy T34-es harckocsival Táborfalván, a gyakorlatozó központban nemzetközi részvétellel haditechnikai fesztivált rendeztek, hagyománytercintő szándékkal. A szép számú érdeklődőnek bemutattak élethű jeleneteket a II. vi­lágháborúból. A T34-es harckocsin például gyermekek utaztak... MTI Telefotó: Úfvári Sándor Fekete-tenger melléki katasztrófahelyzet A forgószél áldozatai SZOCSI (MTI) Legalább 58 halálos áldozatot követelt a napok óta tomboló íté­letidő Oroszország Fekete-tenger partvidéki körzeteiben. A heves esők és ciklonok miatt tavak, és egy víztározó nőtte túl a medrét, a lezúduló víz tengerparti telepü­léseket és kempingeket mosott el. A hatóságok továbbra is el­tűntként kezelnek több tucat személyt, a tengeren hajókés bú­várok kutatnak a holttestek és az esetleges túlélők után. A halot­tak között sok nő és gyermek van. Az áldozatok többnyire a tengerparton nyaraló orosz ál­lampolgárok. A legtöbben Ar­bau-Djurszo és Sirokaja Balka te­lepüléseken vesztették életüket, néhány holttestet egészen a leg­nagyobb tengeri üdülőváros, Szo­csi partjáig sodortak a hullámok. Folytatólagos horvát-szlovén határvita Tengeri incidensek ZAGRAB (MTI) Augusztus 5. és 10. között há­rom horvát-szlovén tengeri inci­dens volt a Pirani-öbölben. Zág­ráb szerint szlovén halászhajók horvát vizeken halásztak, szlo­vén állítás szerint viszont a saját vizeiken. A horvát-szlovén ha­tárviszály a Pirani-öbölben nem oldódott meg a két ország önálló­sulása óta. Horvátország ragasz­kodik a Pirani-öböl közepén hú­zódó határvonalhoz, Szlovénia viszont nyílt tengeri szabad kijá­ratot követel magának. A törvénymódosítás visszamenőleg növeli az adójóváírást BUDAPEST (MTI) A számított adójóváírás szep­tember 1. és december 31. közöt­ti időszakra elszámolt bér után 10 százalékról 18 százalékra, de legfeljebb jogosultsági hónapon­ként 3 ezer forintról 9 ezerre emelkedik - közölte az APEH. Erre a személyi jövedelemadóról szóló törvény 2002. január else­jére visszamenőleges módosítása miatt kerül sor. A közlemény szerint a január 1. és augusztus 31. közötti időszakra elszámolt bér után érvényesíthető adójóvá­írás változatlan maradt: 10 szá­zalék, legfeljebb jogosultsági hó­naponként 3 ezer forint. Ha az adójóváírásra jogosító hónapok száma 12, 2002-ben 36 ezer fo­rintról 60 ezerre emelkedett az érvényesíthető adójóváírás éves összege. Az adójóváírás felemelé­sével, bár az 1,2 millió forintos jogosultsági határ változatlan maradt, a korlátozott érvényesít­hetőség összegét is növelték. így, ha a magánszemély éves összes jövedelme meghaladja az 1,2 millió forintot, de nem éri el az 1,533 milliót, akkor az adójóvá­írás összege egyenlő a számított adójóváírás összegének a jogo­sultsági határ feletti jövedelem 18 százalékát meghaladó részé­vel. A munkáltatónak, a bér kifi­zetőjének úgy kell a nyilvántartá­sait vezetni, hogy külön-külön fel tudja tüntetni az adójóváírás számításához a törvényben meg­határozott két időszak bérjöve­delmét, valamint a két időszak­hoz tartozó jogosultsági hónapok számát. 610 centiméterre emelkedett. A Duna magyarországi felső szaka­szán ugyanakkor megkezdődött az apadás, elsőfokúra mérsékel­ték a másodfokú árvízvédelmi készültséget a vének-dunareme­tei árvízvédelmi szakaszon. Győr térségében is apadást regisztrál­tak. RÖVIDEN BETÖRÉS Betörtek Líbia budapesti nagykö­vetségének épületébe szombatról vasárnapra virradóra és ismeret­len mennyiségű készpénzt vittek el. A rendőrség megkezdte a kö­vetségi dolgozók meghallgatását. SZOMORÓCI FELKELŐK Szoboravatással emlékeztek a magyar-szlovén határ menti Kercaszomoron vasárnap arról a 82 évvel ezelőtti történelmi ese­ményről, amelynek során a köz­ség lakói fegyverrel űzték ki a te­lepülést megszálló szerb-hor­vát-szlovén katonákat. Az ün­nepség keretében a 260 lakosú Vas megyei falu millenáris park­jában felavatták Szervátiusz Ist­ván helyi szobrászművész az ese­ményeket megörökítő alkotását. BEZÁRT REPÜLŐTÉR Az üzemeltető Budapest Airport Rt. szerint jogszerűtlenül rendel­te el a hatóság a Siófok Kiliti Re­pülőtér bezárását szombaton. „A Budapest Airport Rt. mindent megtesz, hogy a Siófok Kiliti Re­pülőtér hétfőn ismét gépeket fo­gadjon és indítson" - tartalmaz­za közleményük. Az rt. közlése szerint a repülőtér minden szem­pontból üzemképes, ott semmi­féle, a repülést gátló, veszélyezte­tő tényező nincs. SZENNYEZÉS Szennyezés érte a Marcal folyót, ami a mórichidai szakaszon tete­mes balpusztulást okozott; a ka­tasztrófavédelem arra figyelmez­tet, hogy az elhullott halak fo­gyasztása súlyos mérgezést okoz­hat. Györ-Moson-Sopron megyé­ben a Séd patakon keresztül is­meretlen eredetű, feltehetőleg hígtrágyából álló szennyezés érte el a Marcal folyót. A víz alacsony oxigénkoncentrációja halpusztu­lást okozott Mórichida térségé­ben. EMBERÖLÉS Ismeretlen tettes vagy tettesek meggyilkoltak egy idős nőt Oros­házán szombat éjszaka. Az oros­házi rendőrök megkezdték a helyszíni szemlét és az adatgyűj­tést. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ÓRF1 FERENC • Szerkesztők; KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V FEKETE SÁNDOR s Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT |íotő|, OLÁH ZOLTÁN (hír és információ), SÜLI IÓZSEF (sport) • Délvitág szerkcsztóségvczctó: ÚISZÁSZ1 ILONA s Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim wwwdelmagyarhu • E-mail: szerkesztőségindelmagyar.5zcged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegíü u. 1-3. TH.'íax: 62/241-905. Hirdetést tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Deák F. u. 6. TeL: 62/213-391. lél./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. TeL: 63/401 024 TH/fax 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 911 (Városi Galéria) Tel /fax: 63/481-010 • KIADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgatő: PÁSZT1NÉ MÉSZÁROS ÉVA • Kiadói titkársági (ax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax o2/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓT1 ZOLTÁN. Tériesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 80/821-821. Előfizetési díj egy hónapra 1165 Ft | Dél magyarországi, 1055 Ft (Délvilági • Árua terjesztés: Délhit Rt. • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents