Délmagyarország, 2002. július (92. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-16 / 164. szám

KEDD 2002. JULIUS 16. •SPORT 15 Varázslatos Lékó SAKK Lékó Péter újabb győzelmet ara­tott az elődöntőben, a dortmun­di sakkvilágbajnok-jelöltek tor­náján, Í így a viadal döntőjébe jutott. Lékó Péter bombaformában van. A szegedi nemzetközi sakknagy­mester r dortmundi sakkvilág­baj nok-jelöltek tornáján, az elő­döntő harmadik fordulójában ült tegnap délután asztalhoz. Két parti után l,5:0,5-re vezetett a spanyol Sirov ellen. A liispán vezette a világos bá­bukat, akiről a sakkban járatosak tudják: remek támadó játékos, így is kezdett Sirov, Lékó jóval többet gondolkodott. Mint kide­rült; jól tette, hiszen átvette az irányítást, az első partihoz ha­sonlóan ismét elbizonytalanítot­ta az ellenfelét. A 31. lépésben olyan kedvező pozíciót alakított ki a szegedi nagymester, hogy Si­rov jobbnak látta befejezni a mérkőzést. Ez pedig azt jelentet­te, hogy Lékó Péter olyan behoz­hatatlan előnyre tett szert, amit ellenfele nem tud behozni, így a negyedik partit lesem kell játsza­ni. A magyar sakkozó a mai napot pihenéssel és a döntőre való fel­készüléssel töltheti. Már több­ször nyilatkozta, hogy Dort­mund a kedvenc városa, imád Németországban játszani. Eluta­zása előtt bizakodó volt, érezte, hogy jó formában van Ez a szá­mítása eddig bejött, remekül vet­te az akadályokat, most pedig következhet a döntő, amit hatal­mas önbizalommal várhat. Elődöntő, harmadik mérkőzés: Sirov-Lékó 0:1. A párharc vég­eredménye: 2,5:0,5 Lékó Péter javára. A másik párban Barejev és Topalov még „birkóznak". S. R. Bodrogi-ugrás: 65 hely! KEREKPAR A kolumbiai Botero nyerte a To­ur de Erance profi kerékpáros körverseny hétfői szakaszát - ad­ta hírül az MTI -, az összetett­ben vezetőnek járó sárga trikót a spanyol Galdeano megtartotta. Bodrogi IMSZIÓ ötödikként zárt, és ezzel a 99.-ről fejött a 34. hely­re. Az utóbbi három kiírás győz­tese, az amerikai Armstrong négy év után először kapott ki hosszú, vagyis nem „prológtávú" időfutamon, most második lett. Bodrogi 146 célba érkezőből, amikor már csak 36-an voltak hátra, még az élen állt, de az 5. hellyel sem szomorkodott: - Az elején is jó iramban haladtam, de elég nagy szembeszél fújt. A táv második felében aztán ideális idő lett, és teljes erővel nyomhattam a pedált. Kizárólag olyanok vé­geztek előttem, akik a világelit­hez tartoznak. Én viszont több sztárt is megelőztem. Kilencedik szakasz (Lanes­ter-Lorient, 52 km egyéni idő­futam): 1. Botero (kolumbiai) 1:02:18.64 (50,072 km/ó átlag­sebesség), 2. Armstrong (ameri­kai) 1:02.29.30, 3. Honcsar (uk­rán) 1:02:36.51, 4. 1. Gonzalez Galdeano (spanyol) 1:02:37.92, 5. Bodrogi László 1:02:43.14, 6. Rumsas (litván) 1:02:43.75. Az összetettben: 1. I. Gonzalez Galdeano 33:21:23 6, 2. Armst­rong 26 mp hátrány, 3. Belöki (spanyol) 1:23 p h., 4. Honcsar 1:35 p h., 5. Botero 1:55 p h., 6. Peron (olasz) 2:08 p h., ...34. Bodrogi 5:37 ph. Edző és csapat is lesz KOSARLABDA Alakul a Szedeák NB I A cso­portos kosárlabdacsapatának a kerete. A vezetők néhány já­tékossal közel állnak a meg­állapodáshoz. Igaz, edzője nincs még a csapatnak. Van-e kisze­meltje az együttesnek erre a posztra? - a következőkben megkapjuk a választ. Peregnek az események a Szede­ák NB I A csoportos férfi kosár­labdacsapata körül. A vezetők nem is tudnak sokat pihenni, hi­szen a nevezési feltételeknek jú­lius 31-ig meg kell felelnie az egyesületnek. Az anyagi helyzet rendbetétele mellett a másik fon­tos feladat: a csapat keretének a kialakítása és egy új edző megta­lálása. Hogyan haladnak ezek a munkálatok? - ezt kérdeztük Ba­logh Tamástól, az ideiglenesen megbízott ügyvezetőtől. - Kezdjük a trénerrel. Komoly tárgyalásokat folytatunk egy ne­ves szakemberrel, közelítenek az elképzeléseink egymáshoz. Nagy valószínűséggel a jövő héten a szerződés aláírására is sor kerül­het. A játékosok közül Nyilas Ist­vánnal, Deák Attilával, Kiss Zsolttal, Drahos Gáborral be­szélgettünk és szóban már meg is egyeztünk. Molnár András az Amerikai Egyesült Államokban szeretne továbbtanulni, ha nem jön össze az ösztöndíja, akkor esetleg szó lehet arról, hogy a Szedeákban marad. Pávhcz Gá­bor még nem döntötte el, hogy kosárlabdázik-e tovább, a center még gondolkodik az ajánlatun­kon. Van esély arra is, hogy Le­don Green visszatérjen hozzánk. Eldivel felvettük a kapcsolatot, telefonon mondtuk el neki a le­hetőségeket. Az elmúlt idény csapatkapitánya elárulta, egyelő­re máshonnan nem keresték , . es»e*. 4 amevj •ne® Ön *-8 i uí és X®ÍE Kedves Gábor ás Imre! A válasz az Önök által felvetett problémára: a Soiubor Ez a magas bórtartalmú levéltrágya ideális választás. A bór a szőlő számára fontos mikroelem. Hiánya esetén a leve­lükben leírtakon kívül bogyókötődési zavarok lépnek fel, a fürtök „madárkásodnak", a bogyók ólomfényűvé válnak. A zavarok következménye a termés csökkenése, a minőség romlása, a gyenge növekedési erélyű vesszők nem érnek be. elfagyhatnak a tél folyamán. A Soiubor használata javítja a termés minőségét, megszünteti a fent említett hiánytüneteket, emeli a must cukortartalmát és elősegíti a színanyagok beépülését a bogyókba. A Solubort a fürtzáródás időszakában perme­tezzék ki a levelekre, ajánlott dózisa 3,0-4,0 kg/ha. A vízoldható granulátum formának köszönhetően azonnal és tökéletesen oldódik, a legtöbb gombaölő és rovarölő szerrel keverhető. Jövőre ne felejtsék nem csak fürtzáródáskor, hanem virágzáskor is kipermetezni a Solubort, így segítve a kötődést. Javaslatunkról további részletes információkat kaphat­nak az Önökhöz legközelebbi gazdaboltban vagy a körzetükben dolgozó növényvédelmi szakmérnöktől. Sikeres gazdálkodást kíván Önöknek János bá', a BASF növényvédelmi tanácsadója WF Greennel (világos mezben), az elmúlt idény csapatkapitányával már felvették a Szedeák vezetői a kapcsolatot. Fotó: Miskolczi Róbert meg és örült a kedvező szegedi változásoknak. Az alapozást, a 2002/2003-as bajnokságra való felkészülést július 29-én kezdjük el. Igaz, ekkor még nagy valószí­nűséggel nem lesz teljes a csapa­tunk, hiszen elképzelhető, hogy többen próbajátékon vesznek majd részt nálunk. Úgy teljes a kép, ha a másik ol­dalt is megkérdezzük. Deák Atti­la és Nyilas István is megerősí­tette azt a hírt, hogy közel állnak a vezetőkkel a megállapodáshoz. Mindkét kosaras a szabadságát tölti, Nyilas a hét végén nászútra indul. Az elmúlt idény két meg­határozó játékosa pozitívnak íté­li meg a változásokat, s bízik ab­ban, hogy sikerül kellően meg­erősíteni az együttest. SÜLI RÓBERT Öt birkózóérem MUNKATÁRSUNKTÓL A németországi Laufen váro­sában nemzetközi kötöttfogású birkózóversenyt rendeztek, me­lyen szőnyegre léptek - 18 szak­osztály, 230 sportolója között - a Szegedi VSE fiataljai is. A pi­ros-kékek három arany- és két ezüstérmet szereztek a rangos vi­adalon és ezzel kivívták a szak­ma elismerését. Eredmények, A kategória (1986-87), 76 kg: 2. Ágoston Dániel; C kategória (1988-89), 38 kg: 1. Tóth Norbert, 42 kg: 1. Szabó Czibolya Gábor; D kategó­ria (1990-91), 50 kg: 1. Szabó Tamás, +70kg: 2. Átyim László. Az ifjú birkózókat Savanya Fe­renc vezetőedző készítette fel a versenyre, a kijutást pedig ő és Szabó Tamás szakosztályvezető támogatta. Gyermekekért dolgozó alapítvány MUNKATÁRSUNKTÓL Hét évvel ezelőtt, 1995-ben ala­kult meg Szegeden az Alapítvány a Gyermeksportért közhasznú magánalapítvány. A szervezet célja az volt, hogy a fiatalokat minél több sportággal megismer­tesse. A gyerekek több trénig kö­zül választhatnak, megismer­kedhetnek az atlétika, az úszás, a cselgáncs, a labdarúgás, a sí, a te­nisz, a kajak-kenu, a golf, a kézi­labda alapjaival. A foglalkozáso­kat szakedzők irányítják, s az edzéseken a fiatalok orvosi fel­ügyelet mellett végzik a feladato­kat. Az alapítvány létrehozója Gerecz Elemér, tagjai Prónay Gyula, Gerecz Ákos, Jani Péter, dr. Szabó István, Nemesik László és Gusztos Gábor. A legfiatalabbakkal, a hat-hét évesekkel az alapokat ismertetik meg a trénerek, míg tízéves kor­tól - a fizikai és a mentális felké­szülést figyelembe véve - a kivá­lasztott sportágak felé orientál­ják a fiatalokat. Egyre többen járnak már az edzésekre, a nyári szünidőben pedig nagy létszámmal működik a sporttábor. Az őszi iskolakezdé­sekor még nagyobbra duzzadhat ez a létszám, hiszen az alapít­vány vezetői általános és közép­iskolákkal kerültek közelebbi kapcsolatba, hogy a felsorolt sportágakkal megismertessék a tanulókat. Totónyeremények BUDAPEST (MTI) A Szerencsejáték Rt. közlése sze­rint a 28. heti nyeremények a kö­vetkezők. A totóban 13 plusz egy és 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény is csak kilenc volt, nyereményük egyenként 184 ezer 916 forint. A 11 talála­tos szelvényekre egyenként 11 ezer 720, a 10 találatos szelvé­nyekre egyenként 2311 forintot fizetnek. A góltotóban 6 és 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 3 volt, nyereményük egyenként 21 ezer 43 forint. REFLEKTOR A NEGYEDIK KALAPBAN A pánamerikai selejtezőn Argen­tína, Brazília és Grönland bizto­sította részvételét a jövő évi por­tugáliai férfi kézilabda-világbaj­nokságra (január 20.-tebruár 2.), így teljessé vált a 24-es mezőny. A sorsolás szombaton lesz. A Bu­enos Aires-i torna döntőjében Argentína 22-2) -re nyert Brazí lia ellen, Í bronzmérkőzésen Grönland 27-7-re verte az Egye­sült Államokat. Magyarország a sorsolás kiemelésénél a negyedik kalapba került Kuvait, Egyiptom és Argentína társaságában. A csapatokat négy hatos csoportba osztják, mindegyikből a legtöbb négy jut a középdöntőbe. A kalapok, 1. kalap: Franciaor­szág (címvédő), Svédország, Né­metország, Tunézia. 2. kalap: Dánia, Izland, Oroszország, Spa­nyolország. 3. kalap: Horvátor­szág, Portugália, Algéria, Jugo­szlávia. 4. kalap: Magyarország, Kuvait, Egyiptom, Argentína. 5. kalap: Szlovénia, Lengyelország, Brazília, Grönland. 6. kalap: Ka­tar, Marokkó, Ausztrália, Sza­úd-Arábia. SZVSE-EDZÓMECCSEK A megyei I. osztályú Szegedi VSE labdarúgócsapata a héten két edzőmérkőzést játszik, mindket­tőt hazai környezetben, a Vas­utas-stadionban. Szerdán, 18 órától a Tisza-Új, szombaton, 10 órától pedig a Gyálarét együtte­sét fogadják Laczkó István tanít­ványai. TOBORZÓ A Szegedi VSE birkózószakosztá­lya felvételt hirdet a sportág iránt érdeklődő, 6-12 éves fiúk részé­re. A gyerekeket a klub edzői ked­den, csütörtökön és pénteken, 16.30-tól várják az egyesület Kossuth Lajos sugárúti sport­csarnokában. AMATŐRÖK TENISZEZTEK Szentesen, a vasutasnap alkal­mából amatőr teniszversenyt rendeztek. A végeredmény: 1. Katona István, Kiss Attila, 2. Mácsai Gábor, Mészáros Péter, 3. Pádár Zoltán, Pádár Zsolt (mind szentesi). DOMASZÉKEN FOCIZNAK Domaszéken kispályás labdarú­gótornát rendeznek július 27-én. Az eseményre jelentkezni július 24-éig a 06-20/9560-940-es, il­letve a 06-30/9123-200-as tele­fonszámon lehet. HAZAI GYŐZELEM Hagyomány, hogy nyaranta a szegedi Szabadság téren, Mari­ka-kupa néven labdarúgótornát rendeznek. A győzelmet idén a házigazdák első csapata szerezte meg. A végeredmény: 1. IKV-A1­sóváros I., 2. Röszke II., 3. Sán­dorfalva II., 4. IKV-Alsóváros II. BRUTÁLIS-SIKER Győr és Budapest adott otthont az országos strandkézilabda-baj­nokság újabb selejtezőjének. A Liss-HNKC NB l-es női gárdájá­ra épülő Brutális Vásárhely a Rá­ba-parti városban szerepelt, s csoportjában megszerezve a győ­zelmet, bejutott az országos dön­tőbe. SZATYMAZ-KUPA Július 22. és 27 között nemzet­közi (FIDE) és hazai (KOMIR) ér­tékszámszerző sakkverseny lesz Szatymazon, amely ebben az esztendőben egyúttal Csongrád megye nyílt egyéni bajnoksága is. A versenyre korlátozott szám­ban még elfogadnak nevezéseket a szervezők. További információ dr. Csikós Csabától kérhető a 06­20/3777-339-es telefonszámon, illetve a www.chess.hu interne­tes címen a „versenynaptár" me­nüpontban is megtalálható. KEZD A TÁPÉ A Szeplast-Tápé megyei I. osztá­lyú labdarúgócsapata szerdán, 17 órakor kezdi meg a felkészülést a bajnokságra. A vezetőség a pá­lyára várja a felnőtt keret tagjait.

Next

/
Thumbnails
Contents