Délmagyarország, 2002. július (92. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-13 / 162. szám
2 •BELFÖLD - KÜLFÖLD" SZOMBAT, 2002. JÚLIUS 13. Az ügyész börtönt kér Czeizelre BUDAPEST (MTI) Felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott a Fővárosi Bíróságon pénteken vádbeszédében az ügyész Czeizel Endre orvos-genetikus és vádlott-társai ügyében, mert álláspontja szerint magyar anyák gyermekeinek a tengerentúlon, illetve egy esetben Magyarországon pénzért történő örökbe fogadásában működtek közre. A vádlottak az eljárás során mindvégig tagadták bűnösségüket. Az ügyész szerint: Czeizel és három társaemberkereskedelem bűntettében bűnös bűnsegédként. A Czeizel-ügyhöz egyesítettek egy másik, örökbeadási esetet, amelyben belföldön közvetítették a csecsemőket Az ügyben vádlott Körmendi-Ékes Judit ügyvéd, aki jelenleg az ORTT elnöke. RÖVIDEN CSONTSZÁLLÍTMÁNY Feketepiaci értéken számolva 862 ezer euró értékű elefántcsontot foglaltak le szingapúri hatóságok egy Japánba szánt konténerben. A szállítmány öszszesen hat tonnát nyom, és 530 agyar mellett 40 ezer 810 kisebb csontdarabból áll. Közzétette felesége vagyonnyilatkozatát is Orbán Viktor perel Felesége, Lévai Anikó vagyonnyilatkozatát is nyilvánosságra hozta Orbán Viktor. Az országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke szerint ez nem elég ahhoz, hogy igazolja vagyongyarapodását. BUDAPEST (MTI) Orbán Viktor pénteken közzétette felesége, Lévai Anikó 2002. januári vagyonnyilatkozatát is, válaszul arra, hogy Géczi József Alajos (MSZP), a parlament mentelmi bizottságának elnöke vagyonnyilatkozati eljárást indított a volt kormányfővel szemben. Az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke csütörtökön egy szocialista beadvány nyomán levélben kérte Orbán Viktor volt kormányfőtől, hogy „tisztázza a vagyonnyilatkozatában található ellentmondásokat". A volt kormányfő honlapján található dokumentum szerint Orbán Viktor az első magyar miniszterelnök, aki a ciklus végén nemcsak saját, hanem családja vagyoni helyzetéről is tájékoztatta a közvéleményt. „Az egyes sajtóorgánumokban megjelent korábbi tudósítások, amelyek az Orbán család vagyoni helyzetével, valamint Orbán Viktor vagyonnyilatkozatával foglalkoznak - ahogy maga a vagyonnyilatkozati eljárás szocialista kezdeményezése is - valótlan állításokon, rágalmazáson alapulnak és a volt kormányfő szándékos politikai lejáratását célozzák" tartalmazza a nyilatkozat. Hozzáfűzi: Orbán Viktor a valótlan állításokat közlő valamennyi magyar televizióadó és újság ellen polgári peres eljárást kezdeményezett. Géczi József Alajos közölte: Orbán Viktornak levélben kell beszámolnia vagyongyarapodásáról. Budapesten és Bonyhádon is demonstráltak Feloszlatott tüntetés BUDAPEST (MTI) „Érdeklődés hiánya" miatt maradt el a tegnap délelőtti, Köztársaság téri bejelentett tüntetés, amelyre mindössze tucatnyian mentek el. A délutáni, engedély nélküli megmozdulást pedig kényszerítő eszközök használata nélkül oszlatta fel a rendőrség. A Köztársaság téri MSZP-székházzal szemben pénteken délután öt órakor kezdtek gyülekezni az emberek, akiket kezdetben igazoltattak a rendőrök. Mintegy egy óra elteltével már körülbelül 150-en voltak, és a jelenlévő rendőröknek azzal magyarázták megjelenésüket, hogy a Magyar Nemzet című napilap pénteki számában a szavazatok újraszámlálását, új választás kiírását és a miniszterelnök lemondását követelő csütörtöki demonstrációkról szóló tudósítás végén megjelent, hogy délután öt órakor tüntetés lesz a téren. Az öszszegyűltek többször elénekelték a Himnuszt, s azt skandálták: „mondjon le Péter-kém". A rendőrök többször felszólították a demonstrálókat, hogy hagyják el a teret, mert ide csak péntek délelőttre volt bejelentett tüntetés. A készenléti rendőrök megjelenését hangos nemtetszéssel fogadták az emberek, majd mikor a Köztársaság térről kiszorították őket, azt kiabálták, hogy„ÁVH". Bonyhádon, a 6-os út mellett százan demonstráltak tegnap a helyi Kármentő Polgári Kör szervezésében. Deutsch helyett Áder BUDAPEST (MTI) Hétfőn a Győrben tartandó Fidesz-frakcióülésen Áder János volt házelnököt javasolja frakcióvezetőnek Orbán Viktor volt miniszterelnök. Orbán Viktor ezt azzal indokolta, hogy Áder János olyan ember, akinek helyén van a szíve, higgadt, nyugodt, de határozott és mértéktartó. A volt kormányfő beszámolt arról, hogy nyolc jelölttel való konzultációt követően jutott erre a döntésre. Mint elmondta, Varga Mihályt, Harrach Pétert, Deutsch Tamást, Rogán Antalt, Thri-Kovács Bélát, Szájét Józsefet és Kövér Lászlót egyaránt olyannak tartja, akire jó lelkiismerettel rá lehet bízni egy nagy parlamenti frakciót. Távozott az MTV Híradó főszerkesztője Szabót gyanúsítják Az MTV volt elnökét 11 milliárdos hiány és 20 milliárdos adósság miatt gyanúsítottként hallgatták ki. BUDAPEST (MTI) Gyanúsítottként hallgatták ki Szabó László Zsolt volt tévéelnököt pénteken az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán. A tájékoztatás szerint Szabó László Zsolt szabadon távozhatott a rendőrségről. Bánáti János ügyvéd elmondta, hogy a volt elnököt a Magyar Televízió társadalombiztosítási, egészségbiztosítási, vagy nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettségének megsértésével gyanúsítja a rendőrség. Hozzátette: Szabó László Zsolt panasszal élt a gyanúsítás ellen. Az ügyvéd ismertetése szerint Szabó László Zsolt a rendőrségen elmondta, nem egészen jó gazdasági állapotban vette át az MTV irányítását, és ezért az intézmény költségvetési befizetési kötelezettségét nem tudták megfelelően teljesíteni, mert az azzal járt volna, hogy a műsorkészítést le kellett volna állítani. Minderről minden illetékes tudott, folyamatosan tárgyaltak az APEH, illetve a társadalombiztosítás vezetőivel és a kuratóriumot is tájékoztatták. Bánáti János közlése szerint Szabó László Zsolt várhatóan már a jövő héten részletes vallomást tesz. Távozott posztjáról a Magyar Televízió Híradójának főszerkesztője. Gulyás István televíziós munkaviszonya közös megegyezéssel, azonnali hatállyal szűnt meg. A volt főszerkesztő 2001. szeptembere ótátöltötte be a posztot. NYOLCSZÁZ HALOTT KÍNÁBAN Majd 800 ember vesztette eddig életét Kínában az idei nyári eső"zések okozta áradásokban. Négy éve 4 ezer ember esett áldozatul az özönvízszerű áradatnak. PAKISZTÁNI VILLONGÁS Tizennégy személy vesztette életét csütörtökön Pakisztánban a földviták miatt kirobbant két különböző törzsi összecsapásban. RABLÁS BÉKÉSCSABÁN Fegyverrel fenyegetőző férfi rabolt ki péntek reggel Békéscsabán egy IBUSZ-irodát; senki sem sérült meg, a rabló motorral menekült el, két és fél millió forintot vitt magával. TULAJDONOSVÁLTÁS A NÉPSZAVÁNÁL A Népszavát kiadó részvénytársaság többségi tulajdonjogát a Happy Land és a Dániel 54 Kft.-tői megvásárolta az ESMA Spanyol-Magyar Reklám Kft. A kisebbségi tulajdonos változatlanul a lap munkatársait tömörítő Népszava Egyesület. Október 20-án választunk Folytatás a 1. oldalról Kovács László, az MSZP elnöke korábban leszögezte: a négy októberi vasárnap közül csak október 13-át tartják alkalmasnak. Kifejtette, hogy október 6-a, az aradi vértanúk napja eleve nem jöhet számításba, október 20-a és 27-e pedig túl közel esik a nemzeti ünnephez, október 23-hoz. Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök szintén az október 13-i időpont mellett érvelt. Akkori álláspontja szerint az október 13-i időpont azt jelenti, hogy az új önkormányzatoknak, illetve polgármestereknek kellő idejük marad a költségvetés elkészítésére és időben történő benyújtásra. Kuncze Gábor pártelnök a hírre reagálva közölte: a szabad demokratáknak nincs észrevétele az időpont kijelölésével kapcsolatban. Az SZDSZ számára elfogadható az október 20-i időpont, amikorra a köztársasági elnök kitűzte a helyi önkormányzati választásokat. Az SZDSZ elnöke leszögezte: megfogadják az államfő intelmét, ami a higgadt kultúrált kampányra vonatkozik. - Mi biztos, hogy nem fogjuk a szavazatok újraszámlálását követelni - tette hozzá. A Magyar Demokrata Fórum tiszteletben tartja a köztársasági elnök döntését - reagált Dávid Ibolya, az MDF elnöke pénteken az MTI-nek arra, hogy Mádl Ferenc október 20-ra írta ki az önkormányzati választásokat. Dávid Ibolya emlékeztetett arra, hogy a köztársasági elnökkel folytatott megbeszélésen azt az álláspontot képviselte, hogy az önkormányzati választásokra való felkészülés szempontjából nem az október eleji, hanem későbbi időpont lenne a megfelelő. A politikus hozzátette: a parlamenti pártok véleményének kikérése után a köztársasági elnök saját jogkörében hozta meg döntését. Pokorni Zoltán, a Fidesz akkori elnöke azt hangsúlyozta: ha október 27-én lenne a választás, akkor a jelöltállításnak - a választási eljárási törvény alapján - augusztus 24-én kell megkezdődnie és „még ez is beleérne a nyári szabadságok időtartamába". A Fidesz-MPP tegnap üdvözölte Mádl Ferenc döntését, hogy olyan időpontra tűzte ki a választásokat, amely időt biztosít minden indulónak a felkészülésre. A rendszerváltozás utáni első önkormányzati, akkor még kétfordulós választásokat 1990. szeptember 30-án és 1990. október 14-én tartották. A helyhatósági választások 1994-ben december 11-én, 1998-ban pedig október 18-án voltak. Kurdok demonstráltak Pesten A Kurdisztáni Információs Iroda a Gellérthegyen tiltakozó demonstrációt tartott amiatt, hogy az EU a Kurdisztáni Munkáspártot terrorista listára vette fel. MTI Fotó: BruzákNoémi Elfoglalták a kisgazda székházat A portást leütve hatoltak be a kisgazdapárt székházába a Tbrgyán-ellenes erők. BUDAPEST (MTI) A bíróság előtt kell felelniük tettükért azoknak, akik behatoltak a kisgazda székházba, „ez a rendőrségre tartozó kérdés, én nem rendőr vagyok, hanem pártelnök" - közölte Torgyán József péntek reggel. A kisgazda-politikus - aki Réti Miklós mellett szintén legitim pártelnöknek tartja magát - arra reagált, hogy kisgazda párttagok péntek reggel elfoglalták az FKGP Belgrád rakparti székházát. Akcióját a 10-20 fős csoport azzal indokolta, hogy meg akarják akadályozni a Független Kisgazdapárt további vagyonvesztését. Torgyán szerint viszont azok okoznak kárt a pártnak, akik a székház 700 millió forintért történő eladásáról szóló szerződést készítették. Emiatt ismeretlen tettes ellen feljelentést is tett. Réti Miklóst május 4-én ugyan Budapesten elnökké választotta a párt főtitkára által összehívott nagygyűlés és nagyválasztmány, ám a cégbíróság ezt a változást nem jegyezte be. Torgyán Józsefet pedig júniusban választotta újra elnökké az FKGP általa összehívott nagyválasztmánya. Egyik politikus sem ismeri el a másik elnökké választását. - Büntető feljelentést teszünk a Belgrád rakparti kisgazda székházba jogtalanul behatolók ellen - mondta Korényi Attiláné, a Független Kisgazdapárt alelnöke. Feltételezése szerint Réti Miklós utasítására hatolt be a székházba egy, mintegy 10 fös csoport úgy, hogy a szolgálatot teljesítő portást leütötték. A Torgyánhoz hű kisgazdák rendőri segítséggel visszafoglalták a székházat. Kívül rekedt kisgazdák és rendőrök a párt székháza előtt. MTI Fotó: Kovács Attila Főszerkesztő SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ÓRFI FERENC • Szerkesztek: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (mellékleteki, MISKOLCZI RÓBERT (fotó), OLÁH ZOLTÁN (hír és információi, SÜU JÓZSEF (sport] • Délvilág szerkesztóségvezetó ÚISZÁSZi ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcfm: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800 Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim wwwdelmagyar.hu • Email szerkesztosegipdelnugyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u 1-3. Tel/fax: 62/241-905. Hirdetési tel./íax: 62/242-419. 6900 Makó, Deák F. u. 6 Tél.: 62/213-391 Tél/fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u 8. Tél : 63/401-024 "Itl/fax: 63/314-838. 6640 Csongrád. Kossuth tér 9-11. (Városi Galériai Tel./íax: 63/481-010 • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA • Kiadói titkársági fax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Tfcrjeaztés: 62/567-864 Térjesztésí zöldszám: 80/821-821. Előfizetési díj egy hónapra 1165 Ft IDélmagyatországl, 1055 Ft (Délvilág) • Áras terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X ÍDélmagyárországl, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kit. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.