Délmagyarország, 2002. június (92. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-06 / 130. szám

CSÜTÖRTÖK, 2002. JÚNIUS 6. • AKTUÁLIS" 3 Fajtabemutatót rendezett a Gabonatermesztési Kutató Kht. Kalászosok közszemléje A Gabonatermesztési Kutató Közhasznú Társaság (GK Kht.) kétnapos kalászos fajtabemuta­tót rendezett a szegedi Kecs­késtelepen. A GK Kht. szeged-kecskési ne­mesítő telepén tegnap elkezdő­dött és ma folytatódó kalászos gabona fajtabemutatója több új­donságot is tartogatott az érdek­lődők számára. Az Országos Me­zőgazdasági Minősítő Intézet fő­osztályvezetője, Ertseyné Peregi Katalin elmondta, 2002-ben is van esély arra, hogy elegendő mennyiségű fémzárolható vető­mag jusson el a termelőkhöz. Az idén 230 kalászos, ezen belül 110 (elsősorban szegedi és mar­tonvásári) búzafajtából áll a vá­laszték. A vetőmag-szaporítás­ban a szegediek közül a Jubilej­naja, a GK Élet, Kalász, Garaboly és a GK Öthalom szerepel az első tíz legjelentősebb területű fajta között. Matuz ]ános cégvezető, búza­nemesítő előadásában és a láto­gatók bemutató parcellák közötti kalauzolása közben kitért arra, hogy a nagy fajtaszám miatt sze­retnének segíteni a termelőknek az eligazodásban: a társaság a faj­tabemutatóban 40 búzából csak 13-at tárgyal részletesen. Ezek a teljesen újak (GK Héja, Csong­rád, Margit, futka, Tündér, Attila és Holló) és a feltörekvő, néhány éves (pl. GK Verecke, Bagoly, Miska, Petur, Garaboly) fajták. A gabonakilátásokról Lukács Gabonamustra: az átlagosnál rosszabb termés várható. Fotó: Gyenes Kálmán József, a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium fő­tanácsosa elmondta, az elmúlt napokban leesett eső ellenére ősztől tavaszig országosan eltérő mértékben 50-300 milliméteres csapadékhiány alakult ki. Emiatt gyengébben fejlődtek a kalászok, így az őszi árpánál a becsült 3,3 tonnás hektáronkénti termésát­lag áll szemben a tavalyi több mint 4 tonnával. Az idén 1,1 millió hektáron termelt búza az elmúlt évi 4,3 tonnával szemben pedig mind­össze 3,5-3,8 tonna közötti átla­got sejtet. Mivel valószínűleg si­kerül majd eladni a tavalyról megmaradt készleteket, az idei termés értékesítése sem járhat különösebb nehézséggel. Kovács Béla, a Gabona Terméktanács ügyvezetője kedvező fejlemény­ként értékelte, hogy az idén már 600 ezer tonna búza vihető ki vámmentesen az Unióba. F.K. Csongrád megye kórképe keringési zavarokkal Elkészült az ANTSZ elmúlt két évet értékelő összefoglaló jelen­tése, ami elöljáróban megálla­pítja, hogy Csongrád megye la­kóinak egészségi állapota ki­sebb eltérésekkel az országos helyzetet tükrözi. Megyénkben tavaly az országos átlagnál kedvezőbb volt a szüle­tések száma: valamennyivel töb­ben szúlettek, mint a megelőző évben, a halálozások száma ugyanakkor nem növekedett. Az országos átlagnál nagyobb arányban haltak meg 2000-ben a keringési rendszer betegségeinek következtében, különösen sokan az egészségügyi intézményektől távol eső településeken. Az ösz­szes halálozás közel 50 százalé­káért a keringési betegségek te­hetők felelőssé. Megyénkben a második leggyakoribb halálok a daganat. A rák okozta halálozás 1000 lakosra számítva néhány tized­del csökkent, s így 2000-ben az országos átlag alatt volt. A leg­több áldozatot a légcső-, a hör­gő- és a túdődaganat követelte, ezeket követte a vastagbél- és az emlőrák. Az elmúlt évben Csongrád megye onkológiai gondozóiban a szűrővizsgála­tokon 314 emlőrákos betegséget diagnosztizáltak az egészség­ügyi szakemberek. A halálozások okait számba vevő megyei listán a harmadik helyen az erőszakos halál áll. E körbe tartozik az öngyilkosság. A Dél-Alföldre évtizedek óta jellemző magas öngyilkossági szám valamelyest csökkent, de még mindig e térségben a leg­magasabb Magyarországon. A közlekedési balesetek 63 életet követeltek 2000-ben szűkebb régiónkban. A légzőszervi betegségek okoz­ta halálozás az országos átlag fe­lett volt. Megyénk gondozóintézetei­nek adatai alapján a tébécés be­tegek száma az utóbbi években közel azonos, az elmúlt eszten­dőben 96 pácienst vettek gondo­zásba tuberkolózis miatt. Nyolcszorosára nőtt viszont az allergiás eredetű felső légúti megbetegedésben szenvedők száma 1993 óta. Csongrád megye pszichiát­riai osztályain tavaly valamivel több mint másfél ezer szenve­délybeteget tartottak nyilván. Közülük 157 volt a drog- és 1395 az alkoholbeteget. Ez utóbbi szám azonban nem tük­rözi a valóságot, mert az alko­holisták egy része az ideggon­dozókban jelentkezik gyógyí­tásra, többségük azonban nem igényli az orvosi segítséget, vagy nem tekinti magát alko­holbetegnek. Az elmúlt évben nem volt in­fluenzajárvány Csongrád megyé­ben, csak gócokban észleltek megbetegedéseket, amelyeknek kórokozója az influenza A vírus volt. Az elmúlt évben a Csongrád megyei ÁNTSZ-nek nem jelez­tek sem HIV-fertőzött, sem AIDS-beteget. K.K. Lesben álltak a határőrök Öt moldáv állampolgárt fogtak el a nagylaki határőrök. MUNKATÁRSUNKTÓL Makó külterületén, a vasúti sí­nek közelében rejtőztek el a nagylaki határőrök a minap, mert Apátfalváról lakossági beje­lentést kaptak: egy ötfős csoport a sínek mentén a'város felé tart. A határőröknek nem kellett so­káig lesben állniuk, rövid időn belül beérte őket az Apátfalváról jelzett társaság. Az öt férfiről kiderült, hogy moldáv állampolgárok. Elmon­dásuk szerint Nagylak térségé­ben, gyalogosan lépték át a zöld­határt egy túloldali ismerősük útbaigazítása alapján és a síneket követve tartottak Szeged felé. Az úti céljuk Nyugat-Európa lett volna, ahol munkát szerettek volna vállalni. Az öt elfogott férfit, a gyakor­latnak megfelelően, a román ha­tóságoknak adták vissza. Miért olvasunk1 SULYOK ERZSEBET A könyv marketingesei fez egy áruféleség, mint tudjuk) azt mondják, hogy egyébként, tehát máskor, hétköznapi embert nemigen látnak, olyant, aki a kortárs irodalom iránt némi érdek­lődést mutatna. Ilyenkor meg, a könyvhéten, viszik a kortársak köteteit, mint a cukrot. Na ez az érdekes. Jön belőle a kérdés, hogy hát miért olvasunk 1 Kortárs irodalmat' Vagyis olyan szövegeket, amelyeket most és itt élő elevenek írnak :Mi végre nekünk a szóözön, „a szavak játéka, szószemezgetés, szószöszölés. szószósz, szószólás, szószentsége­lés és szószentelés." A Könyv, amiről Bácher Iván írta ezeket a szavakat, 1990 fo­rintba kerül. Kész szentségtelenség, vagy szentségelés ez, szóba hozni a Könyv árát, de ha már, akkor azt lehet még elmondani, hogy rendes ár, egyáltalán nem sok, viszonyítva amolyan mint­ha-könyvek árához, ráadásul rá van nyomtatva a borítóra, diszk­rét helyen, szinte keresni kell, de - a fene, hagyjuk már ezt az ár-ügyet... De ne hagyjuk, mert két hetet kellett várnom, a Könyv megjelenése óta mostanáig, a fizetésig, hogy megvehessem. Már mindent, egy könyvnyi újságcikket elolvastam róla, mire magát a Könyvet elkezdhettem olvasni. Nem lényeges ebből semmi, amit eddig ide írtam. Csak „a kö­rülmények" miatti dühöt kiadni, arra jó. A rohadt pénz persze ab­szolút nem mérvadó ezeknek a körülményeknek az összességé­ben, de hát ez van kéznél, vagyis hogy nincs kéznél, ezért ereden­dően, közvetlenül, legkönnyebben erre lehet dühösködni. Amúgy igazából a Könyv az, ami kihozza az embert a sodrából, de na­gyon ám, kilendíti a hétköznapokból, a saját hétköznapiságából, miközben azt se lehet tudni, merre van ez a kifelé és hogy hon­nan, miből, vagyis már a megszokott sodor se biztos. Minden más. Lett. Volt. Lesz. Ismerkedünk. A világgal. Elevenekkel és holtakkal. Megakarjuk tudni, mik vogymuk. Na ezért olvasunk. Esterházyt. És persze, ha már olyan szerencsénk van, hogy írókkal vagyunk körülvéve, eleven magyar írókkal, itt téblábolnak a szerkesztősé­gi szobákban, miközben mi, hírgyári többiek robotolunk - hogyne lennénk kíváncsiak, de nagyon. Benne van a könyvheti hstában az új Darvasi-könyv, megjelenik Horváth Dezső, Péter László, jön a Tiszatáj kiadta prózaválogatással a költő, Szepesi Attila, Temesi meg az új Por-kiadással, érkezik az interjúválogatással a Bárdosék fia, az András, mintha a mamának, Fenákel Juditnak is láttam volna új kötetét, és sokan mások, ismerősök szerepelnek a szege­di antológiában. Kíváncsiságból is olvasunk. És hogy tájékozottak legyünk. Mondjuk a 20. századi magyar történelem tévhitei te­rén. Ráadásul ezekről már Romsics Gergő is rángatja le a lepleket és miközben olvassuk, nagyot sóhajthatunk. Istenem, hogy elrö­pült az idő, hiszen a Gergő mintha most született volna... Ilyenekért olvasunk. Szerintem megéri. Támogatott Ágota Öt évig ingyen használhat egy barakképületet a veszélyezte­tett fiatalokkal foglalkozó Ágo­ta alapítvány Szegeden. Az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Tá­mogatásáért Alapítvány (Ágota) kuratóriumának elnöke, Kot­hencz János 2000. november 1 -jén 5 évre szóló bérleti szerző­dést kötött az önkormányzattal, amelynek értelmében az Ágota 78 négyzetmétert kapott a Só­lyom utca 6. szám alatti barakk­épületben. A város tulajdonában álló épületben más szervezetek is működtek, így a Szegedi Környe­zetgazdálkodási Kht. és a Felső­városi Polgárőrség. Az alapítvány és a polgárőrség nemrégiben kez­deményezte a bérleti jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését. Az utóbbi szer­vezet a Tápai utca 56. szám alatt bérel majd helyiséget magának. Kothencz János az önkormány­zathoz fordult segítségért. A ku­ratóriumi elnök kérte, hogy a képviselő-testület kezelje kiemelt civil szervezetként az alapít­ványt, és 2007. június 5-éig in­gyen bocsássa a szervezet rendel­kezésére a Tarjánvárosban talál­ható barakképület felét. A város­atyák egyhangúlag támogatták a kérést. így az állami gondosko­dásban élők társadalmi beillesz­kedését elősegítő, valamint a hát­rányos és veszélyeztetett fiatalok élelmezésében, illetve elszálláso­lásában segítséget nyújtó Ágota alapítványnak öt évre ingyen bér­be adta az önkormányzat a 445 négyzetméteres barakk felét. SZ. c. sz. Akciós betét'. Lapunknak vallott a kórházi nővér SoeV] Folytatás az 1. oldalról Ha pón/ól <i II VB Banknál havonta loköti ós f> hónapig bont tartja, botőtjo után ovira kamatot, kap! \/ akció meghosszabbítva 2002. június 2S-ig! Tov.íbbi rószlotokőrt hívja: 06-40/50-40-50 www.hvb.hu * EBKM 1 millió forint feletti lekötés esetén, évi kamat 6,9%, évi kamatprémium 1%. A Bank a kamatváltoztatás jogát jenntartja. HVB^Hungarv N. Szilviát a bíróság közelmúlt­ban meghozott elsőfokú ítéleté­ben tíz hónap, végrehajtásában két évre felfüggesztett fogház­büntetés mellett három évre el­tiltotta hivatása gyakorlásától is. A jelenleg is állás nélküli nővér hozzátette: a periratok közé nem vették fel az ápolási naplót, an­nak kérdéses lapja ugyanis el­tűnt. A vádirat szerint a gyermek végtagsérüléseit a nővér durva bánásmódja okozta. N. Szilvia visszautasította ezt az állítást, egyúttal határozottan cáfolta, hogy a gondjaira bízott M. Nórá­nak ő okozta volna a sérüléseket. A gyermeket ugyanis reggel, mi­után Szilvia befejezte a műsza­kot, megetette édesanyja. Ekkor fedezte fel arcán a véraláfutáso­kat. Ezt követően háromnegyed tízkor, már majdnem négy órával N. Szilvia munkaidejének lejárta után átfogó, mozgásreflex-vizs­gálatot végeztek el a csecsemőn, mielőtt hazabocsátották volna. N. Szilvia elmondta: az orvos szakértő szerint a kartörést, illet­ve a lábszárcsontrepedést feltét­lenül észlelnie kellett volna a vizsgálatot végző orvosnak. - A törés és a repedés keletkezésének időpontját a szakértő délelőtt 10 és 12 óra közé tette, tehát sem­miképpen sem lehetek én a fele­lős - hivatkozott a jelentésre N. Szilvia. A sérüléseket a szülők otthon is csak órákkal később vették észre, és azonnal vissza­vitték a gyermeket a kórházba. - Reggel hatkor fejeztem be a munkát, ekkor adtam át az osz­tályt, az ápolási igazgató dél­előtt telefonon rendelt vissza a kórházba, ahol fegyelmit kap­tam a gyermek arcán talált vér­aláfutások miatt, amelyekről az ápolási naplóban is beszámol­tam. Ekkor még szó sem volt végtagsérülésekről, hiszen a szülők is csak délután jelezték, hogy valami baj van. Hivatalo­san csak másnap értesültem ar­ról, hogy ezek okozásával is en­gem vádolnak - mondta a nővér, aki rendőrségi kihallgatása után azért nem tett vallomást, nem védekezett a bíróság előtt, mert erre lelkileg nem volt képes. Édesapja ugyanis alig néhány nappal a tárgyalás előtt súlyos betegségben elhunyt. - Sem én, sem úgyvédem nem hittük, hogy elítélhetnek, hiszen nyolc órával azután fedezték csak fel a csecsemőn a töréseket, hogy befejeztem a műszakomat. Ez alatt az idő alatt orvosi vizsgá­lat nélkül is észrevették volna a sérüléseket, ha azokat valóban én okozom, hiszen Nórát több­ször átöltöztették, fürdették, pe­lenkázták. Ugyanakkor nagyon fáj, hogy az intézményben töb­ben nem álltak ki mellettem ­folytatta N. Szilvia. - Édesapám halála és a megala­pozatlan vádak miatt teljesen összetörtem, képtelen voltam ar­ra, hogy védekezzem. De úgy éreztem, a másodfokú tárgyalás előtt el kell mondanom mindazt, ami bizonyítja az ártatlanságo­mat. Úgy érzem, a bíróság nem vette figyelembe az orvos szakér­tő véleményét, a kollégáim vallo­mását - jelentette ki N. Szilvia. K.B.

Next

/
Thumbnails
Contents