Délmagyarország, 2002. június (92. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-06 / 130. szám
4 •AKTUÁLIS" CSÜTÖRTÖK, 2002. JÚNIUS 6. Kerékpárosok kontra gyalogosok Kis vásárhelyi zűrzavar Lehetetlen állapotok uralkodnak Vásárhelyen, vélik többen is, hiszen a kerékpárosok és a kismotorral közlekedők ott is a járdán gurulnak, ahol egyáltalán nem lehet. Sokak szerint a szerencsétlen nyomvonalon haladó kerékpárutak a ludasak abban, hogy újabban több helyen, így az OTP sarkánál, a Sport vendéglő és a könyvtár között, sőt az Oldalkosár utcán is kerékpárosok és segédmotorosok riogatják a gyalogosokat. A Bajcsy-Zsilinszky utcán és a Szántó Kovácson annak idején úgy alakították ki a bicikliutat, hogy sárga festékcsíkkal választották el a gyalogosok és a biciklisek sávját. Az itteni, azóta is zűrzavaros forgalom miatt már többen panaszkodtak szerkesztőségünkben is. Néhányan úgy vélik, annyira hozzászoktatták ezek a kerékpárutak a bicikliseket a járdán való közlekedésre, hogy nem vesznek tudomást arról, máshol nem tekerhetnek a gyalogjárdán. Az okoskodásnak nagy hibája, hogy a kismotorosok is nyeregben ülve pöfögnek át egy-egy járdaszakaszon, kihasználva, hogy igencsak nehéz „elkapni", megbüntetni őket. - Pedig megérdemelnék - vélte Juhász Ferencné, aki nap mint nap végiggyalogol a városi könyvtár és a Sport vendéglő közötti járdaszakaszon, és az A járda nem úttest - még Hódmezővásárhelyen sem. Fotó: Tésik Attila utóbbi hetekben többször is majd elgázolta őt ugyanaz a köpcös, alacsony növésű, régi bádog bukósisakot a fejére illesztő motoros. Olvasónk szerint a javakorabeli férfi minden alkalommal egyenesen neki vette az irányt. - Nem hiszem, hogy csak incselkedni akar velem - vélte a háromunokás nagymama -, kiöregedtem én már a szerelmeskedésből - neveti el magát. Megerősítve mondandóját felsorolta, hogy az Oldalkosár utcán egy másik motorossal, az OTP sarkánál pedig több babettással is találkozott már, akik a járdán hajtottak céljuk felé. Vásárhelyen a rendőri tapasztalatok szerint is anélkül sietnek dolguk után a kerékpárra ülők, hogy leszállnának a nyeregből. Nem figyelnek szinte semmire, nem használnak jól látható karjelzéseket, a jelzőlámpát sokan meg sem látják. Annak pedig, hogy a mozgáskorlátozottak közlekedésének megkönnyítésére sok járdaszélt lesüllyesztettek, az lett a következménye, hogy a két keréken közlekedők egy része úgy veszi: a járdából is úttest lett, azaz szabad a pálya. KOROM ANDRÁS Első fokon felmentették a volt alpolgármestert Túri József és a virághagymák Felmentette a hódmezővásárhelyi városi bíróság Túri Józsefet, Vásárhely volt alpolgármesterét az ellene hivatali visszaélés bűntette miatt emelt vád alól. Az ítélet nem jogerős. A vádirat szerint Túri József, Vásárhely volt alpolgármestere 2000. június 29-én vállalkozói szerződést kötött E. Andrással és feleségével közel 15 millió forint értékben különböző dísznövények vásárlására, de ezt a jegyzővel nem jegyeztette ellen, holott kötelessége lett volna, illetve anélkül kötött üzletet, hogy erre önkormányzati költség-előirányzat lett volna. Sőt: intézkedett, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő, Andrássy út 27. számú ingatlant nyilvános árverés, illetve versenytárgyalás nélkül 18 millió 750 ezer forint vételárért értékesítse az önkormányzat E. Andrásné számára. A vevő június 30-án terjesztette elő vételi szándékát. A vádirat szerint E. Andrásné így jogtalan előnyhöz jutott. A bíróság két tárgyalási nap után hozott elsőfokú ítéletében azonban nem találta megalapozottnak a vádirat állításait. Megállapította, hogy E. András és felesége az általa a városnak szállított dísznövények ellenértékét nem kapta meg, hiszen nehéz anyagi helyzetben volt Vásárhely. Erről azonban nem tárgyaltak Túri Józseffel. A bíróságon E. András azt mondta: Rapcsák András hivatali idején is volt példa arra, hogy a város tartozása fejében versenytárgyalás nélkül jutott ingatlanokhoz. Most is ez történt. A bíróság megállapította: Túri Józsefnek joga volt kötelezettséget vállalni az önkormányzat nevében, és lehetősége is volt arra, hogy ezeket utólag szavaztassa meg a közgyűléssel. Az Andrássy út 27. szám alatti épületet pedig a város többször is meghirdette, de senki sem kívánta megvásárolni. A bíróság megállapította, hogy Túri József alpolgármesterként sorozatban megszegte az államháztartás rendjéről szóló kormányrendeletet azzal, hogy nem jegyeztette ellen a szerződést, miközben a költségvetésben nem volt rá forrás. Nem követte el viszont a hivatali viszszaélés bűntettét, hiszen sem jogtalan előnyt nem szerzett, sem jogtalan hátrányt nem okozott, és erre nem is törekedett. A bíróság megállapította, hogy Túri József semmiféle utasítást, intézkedést sem tett, hogy az Andrássy út 27-et, az általa megállapított áron, E. Andrásné versenytárgyalás nélkül vegye meg, így még a hivatali kötelessé-' gét sem szegte meg. B. KA. Húszezer lépés Mártélyra Diáknapot rendezett a vásárhelyi Eötvös József szakközépiskola tegnap. A környezetvédelmi világnap alkalmából a diákok gyalog indultak Mártélyra, ahol az ifjúsági táborban bográcsos és vetélkedő várta a természetjárókat. - Mind a 250 nem érettségiző diákunk felkerekedett - számolt utána Bozó Franciska, a diáknap főszervezője. A hagyományteremtő túrára a Környezetvédelmi Minisztérium pályázatán nyertek támogatást, így a 12 kilométeres séta mellett megvehették a gyerekek visszafelé szóló vonatjegyét, és még értékes jutalmakra is futotta. Ugyancsak a pályázat eredménye, hogy parkosíthatták az iskola udvarát. - Mindenki összefogott, hogy megrendezhessük a túrát. Nemcsak a tanárok, hanem a diákok, a szülők és az iskola más munkakörű alkalmazottjai is sokat segítettek - fejtegette Bozó Franciska. - Legalább nem kell tanulni bólogatott még az iskolaudvaron néhány lány a 9/C-ból arra a kérdésre, hogy örültek-e a környezetvédelmi sétának. Bár tudták, hogy paprikás krumpli lesz ebédre, azért hoztak magukkal ennivalót. Mindenesetre jókedvűen indultak útnak, a távolság sem riasztotta őket. Mint mondták, többen közülük rendszeresen túráznak Vásárhely környékén. Az osztályonként külön induló diákoknak természettel kapcsolatos, változatos feladatokat kellett megoldaniuk útközben. Meghatározott fajtájú, vadon élő növényeket gyűjtöttek, környezetvédelmi és biológiai témájú totókat töltöttek ki, összevágott, természettel kapcsolatos fotók darabkáit illesztették egybe. A mártélyi ifjúsági táborban aztán kiderült, hogy korántsem fáradtak el a diákok a hosszú úton, hiszen kötélhúzásban, fociban és más sportvetélkedőkön is jeleskedtek. SZ. A. I. Elítélték a fiát megkéselő apát Nem jogerősen négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a Csongrád Megyei Bíróság A. Lászlót, aki tavaly decemberben egy konyhakéssel életveszélyesen megsebesítette saját fiát. Életveszélyt okozó súlyos testi sértés miatt kellett bíróság elé állnia a szegedi A. Lászlónak, aki a vele egy lakásban élő fiát, A. Tibort veszekedés közben konyhakéssel mellbe szúrta. A fiatalember életét az apa által riasztott mentők megmentették. A. László és fia - a vádirat megfogalmazása szerint - italozó életmódot folytatott, tavaly december ötödikén is a Jumbó bárban szórakoztak. A két férfi négyezer forinton kapott össze. A pénzt az alkalmi munkából élő fiú kapta egy munkaadójától, hogy vegyen rajta festéket. Az összeget apjának adta megőrzésre. A bárból kiküldték a két civakodó férfit. Ezután A. László orvoshoz ment, majd tovább ivott. Körülbelül tíz üveg sört fogyasztott el, mire este hét órakor hazaért. A lakásban találta alvó fiát, akire rátámadt. A. Tibor két ökölcsapást mért apja arcára, mire az a felmosófával támadt gyermekére. Miután a fiatalember lefegyverezte, a konyhába indult egy késért, hogy megijessze Tibort. A. László a bíróságon azt állította, hogy a csípője mellett tartott késbe megbotló fia beleesett, ám ezt a lehetőséget az orvos szakértő kizárta, szerinte felülről érte a szúrás az áldozatot. A fiú mellkasának felső részén lévő szúrt seb életveszélyesnek bizonyult, mert a tüdő mellett a szívburkot is megsértette. A tettétől megrémült apa először a szomszédokat riasztotta, majd a Tábor utcai lakásból a közeli, Szilágyi utcai mentőállomásra szaladt, és hívta a mentőket. A szakszerű ápolásnak köszönhetően A. Tibor megmenekült. A Csongrád Megyei Bíróság tegnap négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte A. Lászlót, a közügyek gyakorlásától pedig négy évre eltiltotta. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a védő és a vádlott enyhítésért fellebbezett. KB. Ötvenöt magyar népmese - Csongrádon Csongrádon a könyvheti program több érdekes rendezvénynyel várja az érdeklődőket. MUNKATÁRSUNKTÓL A Csemegi Károly Könyvtár és Információs Központ udvarán ma fél 6-tól a Csongrádi Fúvószenekar játszik, majd tíz perccel este hat előtt a város polgármestere, Molnár József megnyitja az ünnepi könyvhetet. Ezt követően a könyvtár olvasótermében a Katona Imre életrajzi visszaemlékezéseit tartalmazó „55 magyar népmese" című könyvről Pintér Lajos költő, a váfos díszpolgára beszélget a kötetet kiadó Barna Gábor néprajzkutatóval és Molnár József polgármesterrel. Pénteken délelőtt 11 órától a könyvtár olvasótermében a szegedi Buborék Színpad bemutatja a gyerekeknek könnyed verses, dalos műsorát, melynek címe: A játék. „Vígan mentem tönkre..." címmel rendezik meg szombaton este 6 órától a könyvtárban Bodajky-Nagy István (a Csongrádon Nagypistaként ismert] író, költő irodalmi estjét, melyet a könyvtár az Alföldi Művészeti Egyesülettel karöltve rendez. A beszélgetést Sebestyén István költő vezeti. A könyvtárban június 10-éig látható Dulity Tibor festőművész Sorstöredékek című kiállítása. CIB 6720 SZEGED, KISS MENYHÉRT U. I. TELEFON: (621 425-425 6722 SZEGED, MÉRET U. 6/C. TELEFON: (62) 554-910 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, DEÁK FERENC U. <5. TELEFON: (62) 246-91 1 Érvényes: 2002. március 10-161 BETÉTI KAMATOK MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE CIB Classlc betét 50EFI-1MR 1MR SMFl SMR-ION Ft ION FI Mell LeUHMIdó Evee kamet (%) EBKH Emeumm EBKH Evee kamet |%) EBKH Eveekameinvi EBKH 1 hó 6,750 (6,84) 6,800 (6.89) 6,900 (7,00) 7,050 (7,15) 3hó 6,750 (6.84) 6,800 (6,89) 6,900 (7,00) 7,050 (7,15) 6 hó 6,500 (6,59) 6,550 (6,64) 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) 12 hó 6,500 (6,59) 6,550 (6,64) 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) LRára NM visszaváltás esetén a kamat a mmdenkon CIB Classic Magánszámla alsó kamatsáv)ával megegyezi CIB TAKARÉKSZÁMLA (min. 50e Ft) Sávee kamat Évee kamet (%) 0 - 50 9 Ft-ig 50e Ft - 2M Ft 2M Ft felett 2,000 4,500 7,000 EBKH 2,05 4,66 7,33 KINCSEM 2003 kötvény (min. 10e Ft) 1 hó 3hó 6 hó 12 hó Évae kamat (%) 6,850 6,850 6,600 6,600 EHM* 6,85 6,85 6,60 6,60 ' Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezéeÁ. HITELEK Magénszemélyek részére CIB Személyi kölcsön 3M Ft-ig 20,99 vagy 23,99 3M Ft letett 17.99 vagy 20,99 THM: 20,02-39.15%, 15 éves fiitamktóre. Á kamaüte mértéke a jóváhagyott hitet ósszegótól ás az adósminósitás eredményétóilügg Ingatlanfedezet mellett nyújtott - lakáscélú hitel kamata 12,99% egyéb célú hitel kamata 15.99 % THM: 18,11 - 22.12% t - 10 éves lutanaddre CIB Otthonteremtő hitel 1 éves kamatpenödus 5 éves kamatperiódus CIB íl| Otthon hitel 5,75% 4,50% 2,99% B^Ji CIB+J 06 40 212212 CITROEN J5c$U Hódmezővásárhely, Táncsics M. út 10. Tel.: 62/242-555 HITELÜGYINTÉZÉS KEDVEZŐ KAMATOKKAL Xsara 1,61 SX, bordó metál, 2000. 03. havi, 23 400 km-rel, vezetett szervizkönyvvel. Extrák: szervo, elektromos ablak, központi zár, ABS, automata klíma, gyári rádiós magnó, 6 hangszóróval, metálfény. Irányár: 2 300 000 Ft VW Transporter 1.9 TD (dízel), 9 személyes szgk, tehér, 1997-es évjárat. Extrák: szervó kormány, rádiós magnó. Irányár: 2 950 000 Ft Xsara 2.0 HDi, zöld metál, tesztautó, 4000 km-rel. Extrák: szervo, elektromos ablak, központi zár, ABS, automata klíma, gyári CD-s rádió, 6 hangszóróval, deréktámasz, hátsó futómű, önstabilizációs rendszer, fűtött motoros tükör, zöld üvegezés. Irányár: 3 990 000 Ft Citroen Berlingo 1,9 D furgon 1999-es. Extrák: szervo, hátsó ablak törlő, fűtőszálas üveggel. 0% kamatra. Suzuki Swift 1.3 GL, ezüstmetál, 1994-es. Irányár: 800.000 Ft. 0%-os kamatra! Renault Megane (metálkék), combi, 1.6, 16 V, 41.000 km-rel, 1 éves. Extrák: ABS, klíma, központi zár, szervó kormány, gyári rádiós magnó, 4 légzsák, ködlámpa. Irányár: 2.989.000 Ft. 0%-os kamatra! Fiat Ducato 2,5 D körablakos, 3 személyes tgk, fehér, 6 éves. Irányár: 1 440 000 Ft+áfa. 0%-os kamatra!