Délmagyarország, 2002. június (92. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-04 / 128. szám
Az Ön márkakereskedője: FPV s 7/17/1 lá h ZIXEM 2000 Kft. js Síígeá. Dorezwsii irt 6 ^ feffiM; 62St*-«6 CfTROEN o 1 V A DÉLMAGYARORSZÁG ÉS A l DÉLVILÁG GAZDASÁGI MELLÉKLETE • SZERKESZTI HEGEDŰS SZABOLCS Kivonul-e a Vivendi Magyarországról« Mozgásban a telefonpiac Nemrégiben olyan hírek röppentek fel, hogy a Vivendi esetleg kivonulna a hazai távközlési piacról, vagyis megváltozna a cég tulajdonosi szerkezete. Ebből azonban a fogyasztó semmit sem venne észre. Néhány nappal ezelőtt az egyik országos napilapban arról jelent meg cikk, hogy elképzelhető: elköszön a magyarországi távközlési piactól a Vivendi, a szegedi és a szentesi prirnér körzet telefonszolgáltatója. Hogy mi igaz a hírből, és befolyásolja-e a távközlési piacot az esetleges tulajdonosváltás, arról Lednitzky Pétert kérdeztük. A Vivendi Telecom Hungary kormányzati és külkapcsolatokért felelős igazgatója elmondta, az információ alapja egy, a La Tribune-ben, a vezetó francia gazdasági napilapban márciusban megjelent sajtónyilatkozat. Akkor a Vivendi Universal elnöke azt mondta, a cég úgy döntött, felülvizsgálja kelet-európai távközlési befektetéseinek jövőjét. Ez azt jelenti, elképzelhető, hogy lesz tulajdonosváltás, ám ennél konkrétabb információk azóta sem láttak napvilágot. Az igazgató hozzátette: hivatalos tárgyalások még nem kezdődtek el a kérdéssel kapcsolatban. Lednitzky Péter azt állítja, az utóbbi időkben az egész távközlésre jellemző a sűrű tulajdonoscsere. Ha csak a magyar piacot vesszük alapul, akkor is azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt két és fél esztendőben valamennyi szereplő tulajdonosi struktúrája átalakult, így a piacvezető Matávé is. Ez pedig egyikőjük esetében sem a kivonulást jelentette. „A A Vivendi szegedi központjában. Fotó: Miskolczi Róbert mi nyolcéves történetünk is adásvételekről szól, bennünket ugyanúgy megvettek, mint ahogy mi is vásároltunk cégeket" - közölte az igazgató. A váltást a felhasználók, az előfizetők nem éreznék meg. A Vivendi hazai cégcsoportja a jövőben is a távközlési piac és verseny legaktívabb szereplője kíván maradni, az esetleges tulajdonosváltás a stratégiában nem jelent majd módosulást. A cégcsoport az ország második legnagyobb vezetékes szolgáltatója: a koncessziós területeken közel 500 ezer telefonvonallal másfél millió állampolgárt szolgál ki, az üzleti kommunikációban és adatátvitelben 30 ezer üzleti ügyféllel, az országos internetben pedig 17 ezer előfizetővel rendelkezik. A január 23-i piacnyitással a Vivendi az egyedüli, amelyik a lakossági és az üzleti kommunikációban, valamint az internetben beszállt az országos versenybe - mondta Lednitzky Péter. Arra a kérdésre, vajon összefüggésbe hozható-e a felröppent hír azzal, hogy válságban lenne a távközlési piac, a következő választ kaptuk: „Látni kell, hogy a távközlés ma nem éli virágkorát sem Európában, sem az egész világban." A hazai szabályozással kapcsolatban pedig elmondta, „hozzá kell nyúlni" a jövőben. A tavaly elfogadott hírközlési törvény több pontját kell módosítani a közeli jövőben. Ennek egyik oka, hogy „torz" a távközlési piac, a másik: az EU megváltoztatta azokat a távközlési direktívákat, amelyekhez a tavalyi törvény próbált meg alkalmazkodni. Versenybarát szabályozásra, valamint versenyszereplőkre van szükség. FEKETE KLÁRA Idén négymillió tonna búza várható Az intervenciós ár lehet a megoldás A minőségi búzatermesztésre hívta fel a figyelmet a Gabona lérméktanács elnöke egy debreceni tanácskozáson. DEBRECEN (MTI) Lakatos Zoltán az új kormány mezőgazdasági programjáról szólva reményét fejezte ki, hogy jelentőségének megfelelő módon kezelik a jövőben a mezőgazdaságot és benne a gabonaágazatot. Tájékoztatása szerint tavaly 5,2 millió tonna búza termett az országban. Ebből 3-3,5 millió tonna a belső felhasználás, 2,1 millió tonna pedig export árualapnak maradt meg. Május 15-éig 1 millió 615 ezer tonna búza ment ki az országból, és jelenleg is folyamatos a kiszállítás. A szakember megítélése szerint még 220 ezer tonna búzát lehet exportálni, ami azt jelenti, hogy 450-500 ezer tonna marad készleten. Az idei tervekről szólva hangsúlyozta: 1 millió 114 ezer hektár a búza vetésterülete az országban. Az aszály miatt 3,8-3,9 millió tonna termés várható, amiből 3 millió lesz a belső felhasználás. A Gabona Terméktanács elnöke elmondta azt is: a raktáron maradt kenyérgabonával együtt összesen 1,2 millió tonna búza exportjáról kell az idén gondoskodni, amit megoldható, illetve kezelhető problémának nevezett. Hozzátette: az európai közös piac körülbelül 600 ezer tonnát fogad be. A terméktanács elnöke üdvözölte azt a kormányzati bejelentést, miszerint 23 ezer forint alatti tonnánkénti felvásárlási árnál kevesebbért nem vesznek búzát Magyarországon. A szakember az intervenciós ár bevezetésében látja a hosszú távú megoldást, amelyet a kormánynak három hónappal a vetés előtt kell bejelentenie, és az három évre előre meghatározza az árakat. Lakatos Zoltán szerint jó esély van arra, hogy az új kormány az intervenciós gabonaárak mellett dönt. Szólt arról is: hazánkban 118 malom van, ezek 3 millió tonna búzát képesek őrölni, de ennek csak a felére lenne szükség. - A malomipar szeretné, ha a gabonarendtartás keretében a liszt árát is szabályoznák, és a jelenlegi 40 forintról legalább 60 forintra emelnék - hangzott el a debreceni búzatermesztési tanácskozáson. Új kétezres bankó A Magyar Nemzeti Bank június 10-én hozza forgalomba az új biztonsági elemmel ellátott 2000 forintos bankjegyet. Az 1998 óta kibocsátott kétezresek továbbra is forgalomban maradnak. Az új 2000 forintoson levő biztonsági elem a bankjegy előoldalán a vízjel mezőben található. UV-fénnyel megvilágítva kardot markoló páncélozott kar képe jelenik meg, amely világoszöld színben fluoreszkál. A bankjegy többi biztonsági eleme azonos a korábban kiadott 2000 forintoséval. A korszerűen védett bankjegysorozatnak, illetve a fejlesztéseknek köszönhetően 2001-ben 40 százalékkal csökkent a fellelt hamisítványok száma: tavaly 1 millió forgalomban lévő bankjegyre 20 darab hamisítvány jutott, ami az európai átlagnak megközelítően egyharmada. Akciós betét'. Ilit pón/ót a IIV'H ltunknál havonta leköti ós (> hónapig honi tartja, belelje után exira kamatot kap! A/ akció meghosszabbítva 2002. június 2K-ig! További részletekért hívja: 06-40/50-40-50 www.hvb.hu EBKM 1 millió forint feletti lekötés esetén, évi kamat 6,9%, évi kamatprémium 1%. A Bank a kamatváltoztatás jogát fenntartja. Csökkenhetnek a közterhek Két miniszter részvételével tartották meg a Kisosz országos küldöttgyűlését. A pénzügyi tárca vezetője a munkaadókkal való együttműködésre és az adórendszer átalakítására tett ígéretet. A kereskedők és a vendéglátósok napi problémáival két küldöttgyűlésen is foglalkoztak az elmúlt héten: május 28-án rendezték meg az érdekképviselet országos, 30-án pedig a Csongrád megyei fórumát. Mindkettőről Martonosi István, a Kisosz országos társelnöke, a Csongrád Megyei Kereskedők Egyesületének titkára számolt be lapunknak. A küldöttgyűlések írásos anyagai azt tükrözték, hogy a vállalkozói réteget érintő két fontos kérdésben rosszul vizsgázott az előző kormány: az egyik az elvonási politika, a másik pedig a kereskedők piaci részvételének lehetősége volt. Az érdekképviselet szerint a kormány mindig a kétéves költségvetésre hivatkozott, amikor adóügyekről próbáltak vele tárgyalni. Ennek ellenére a Kisosz a Gazdasági Minisztériumban, valamint a Gazdaságfejlesztési Tanács tagjaként rövid és hosszú távú adó- és járulékelvonási elgondolásokat fogalmazott meg. A piaci helyzetet elemezve elhangzott a küldöttgyűlésen, hogy a multinacionális cégek továbbra is kontroll nélkül telepednek le az országban, amivel „amerikanizálják" a kereskedelmet. A Kisosz országos küldöttgyűlésén részt vett László Csaba pénzügy-, valamint Kiss Péter munkaügyi miniszter. László Csaba kiszámítható gazdasági és jogi környezetet ígért, többek között a munkaadókkal való együttműködést, s az adórendszer átalakítását. A kereskedők elmondták a miniszternek, az egyszerűsített vállalkozási adó (eva| bevezetése esetén keveslik a 10 millió forintos értékhatárt, legalább 30 milliós keretet tartanának elfogadhatónak. László Csaba megfontolásra érdemesnek találta a felvetést. Kiss Péter munkaügyi miniszter pedig felvázolt egy, a kereskedőknek tetsző javaslatot: a jövőben lehetőség nyilna kollektív szerződésszerű megállapodások kötésére, amelyek akár „felül is írhatnák" a Munka törvénykönyvét. Azaz a munkáltató megállapodhatna beosztottjával, például egy pincérrel abban, hogy ha az egy nap tizenkét órát dolgozik, másnap szabadnapot vehet ki. ígéretet kapott a szakma arra is, hogy a vállalkozói igazolványok cseréjére kiírt június 30-i határidőt meghosszabbítják, akárcsak a HACCP-rendszer 2003. január 1 -jei bevezetését. (Hiszen még az EU-ban sem kötelező.) Az érdekképviselet tudatában van annak, hogy a kis- és középvállalkozások nincsenek felkészülve az uniós csatlakozásra, ezért két EU-kézikönyvet adott ki. Az egyik a bolti kiskereskedőknek, a másik a vendéglátó kisvállalkozásoknak szól. Ezek a cégalapítástól kezdve az adózáson, a foglalkoztatáson, a munkaidő-szabályozáson keresztül egészen a szabványosításig és a minőségbiztosításig minden tudnivalót tartalmaznak. EK. Devizaárfolyamok A Magyar Nemzeti Bank devizaárfolyamai (egy egységre, forintba?!) . 380,55 Ausztrál dollár 147,48 Cseh korona 7,99 Dán korona 32,73 Éuró 243,27 Japán yen (100) 209,63 Kanadai dollár 169,12 Lengyel zloty 64,31 Norvég korona 32,63 Svájci frank 166,17 IW'SffWNK 7ehn Frankén 26,69 Szlovák korona 5,57 ÜSÁ-dollár 259,46 HVB Hungary míb • 1024 Budapest, Retek u. 10.* 1065 Budapest, Podmaniczky u. 4. • 1137 Budapest, Pozsony u. 14. • 9400 Sopron, Ötvös u. 6. • 9022 Győr, Schweidel u. 15. • 9700 Szombathely, Aréna u. 4. • 8000 Székesfehérvár, Ady E. u. 2. • 3525 Miskolc, Szentpáli u. 11. • 4400 Nyíregyháza, Szarvas u. 14. • 4024 Debrecen, Szent A. u. 55. 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 58. Telefon: 62/548-465 v. 548-466 Nyitva: hétfőtől csütörtökig 8.30-16.30 óráig pénteken 8.30-13 óráig www.pilis-invest.hu AJÁNLATA TAGJAI SZÁMÁRA: ÖSSZEG FUTAMIDŐ ÖSSZEG 4-7 hónap 8-11 hónap 12 hónap 50 000-1 999 000 ÉVI 12%-15% hozam 2 000 000-4 999 000 ÉVI 12%-15% hozam 5 000 000 lelett ÉVI 12%-15% hozam 1 000 000 felett havi kamatozás SZERETETTEL VARJUK IRODAINKBAN!