Délmagyarország, 2002. június (92. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-04 / 128. szám

KEDD, 2002. JÚNIUS 4. • EGY SZÁZALÉK" 7 Saját fodrászszalonról álmodik az új szakmát tanult vállalkozó Felnőttként ült az iskolapadba Ha valaki munkanélkülivé válik, alapvetően két választása van: vagy megpróbál a saját szakmájában máshol elhelyezkedni, vagy megtanul egy új foglalkozást. A kétgyermekes Gégény Ferencné ez utóbbi mellett döntött, és a három hónapja letett fodrászvizsga után abban bízik, hogy másfél év múlva talán már önálló üzletet nyithat. Gégény Ferencné régi vágya teljesült azzal, hogy kitanulta a fodrászmesterséget. Fotó: Karnok Csaba Gyengült aBUX A Budapesti Értéktőzsde hiva­talos részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 3,36 százalékkal gyengült, 8115 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 30,26 milliárd forint értékű volt, ez 6,5 százalékkal marad el az előző hét részvényforgalmától. A vezető részvények veszítettek értékük­ből az elmúlt héten. A blue chipek közül a Matáv volt a hét vesztese, amelynek ára 7 százalékkal 930 forintra esett. A Mol 6,37 százalékkal gyengült, 5075 forinton zárt, de a múlt hé­ten 5000 forint alatti árfolyamon is kereskedtek a papírral. Az OTP árfolyama 1,61 százalékkal 2258 forintra, a Richteré 0,27 százalékkal 16 ezer 350 forintra csökkent. A részvénypiaci forga­lomból a Mol 36 százalékkal, a Matáv 29,87 százalékkal, az OTP 14,09 százalékkal, a Rich­ter 6,18 százalékkal részesedett. Az Égis 1,75 százalékkal 14 ezer 500 forintra erősödött. Az elmúlt hét fontos híre volt, hogy a Legfelsőbb Bíróság (LB) fenntartotta a gázár-ügyben ho­zott korábbi jogerős ítéletet a Mol által kezdeményezett felül­vizsgálati tárgyaláson. A Mol Rt. a 2000. évi gázáremelés alacsony mértéke miatt indított pert a Gazdasági Minisztérium, a ma­gyar kormány és a gazdasági mi­niszter ellen kártérítési igényé­nek érvényesítésére. Az LB meg­állapította, hogy az e tárgyban 2001 szeptemberében hozott jogerős ítélet jogalapja nem sérti a törvényt és az alkotmányos alapjogokat sem, így szóba sem jöhet a Mol 2000. októberi 7,3 milliárd forintos kártérítési igé­nye. A Mol később bejelentette: további jogorvoslati lehetősége­ket keres. A hét nyertese a 12,22 száza­lékkal 5050 forintra dráguló Bor­sodChem volt. A TVK is jelentő­sen, 5,95 százalékkal 3650 fo­rintra erősödött. A hét vesztese a Synergon lett, amelynek árfolya­ma 20,15 százalékot zuhant, 646 forintot ért pénteken zárás­kor. Az előző hét vesztese, a Prí­magáz tovább gyengült, az egy héttel korábbi 18,85 százalékos esés után a múlt héten további 9,68 százalékkal lett olcsóbb, 1120 forinton zárt. A kárpótlási jegyek egy hét alatt 8,86 százalékkal 710 forint­ra gyengültek. Közel húsz felnőtt fejezte be sike­resen tavasszal a Magyar Ipar­szövetség Oktatási Központjá­nak (MIOK) tavaly első alkalom­mal indított fodrásztanfolyamát Szegeden. A szakvizsgával zárult kilenc hónapos intenzív képzés egyik résztvevőjének, Gégény Fe­rencnének régi vágya teljesült azzal, hogy kitanulta ezt a mes­terséget. Már az általános iskola elvégzése után fodrásznak ké­szült, de a túljelentkezés miatt akkor nem kezdhette el a szak­munkásképzőt. Helyette gyors­és gépíró végzettséget szerzett, majd a rendőrségnél helyezke­dett el. A biztosnak tűnő állást azonban elvesztette, amikor a második gyermekének születé­sét követően otthon töltött évek után a munka kötöttségei miatt nem tudott visszamenni dolgoz­ni. Életének talán legnehezebb időszaka volt az a másfél év, amelyet állás nélkül, új munka­hely, illetve képzési lehetőség ke­resésével töltött. - Jelentkeztem a munkaügyi központba és né­hány cégnél is jártam, de sehol nem találtam megfelelő állást. Arra is rá kellett jönnöm, hogy idegen nyelvek ismerete nélkül lényegesen kevesebb eséllyel tud az ember elhelyezkedni - mond­ja Gégény Ferencné, aki a kudar­cok láttán úgy döntött, új szak­mát tanul. Ez sem volt azonban egyszerű, hiszen a két gyermek mellett elképzelhetetlennek tűnt, hogy két- vagy hároméves szakiskolába járjon. Kapóra jött neki a MIOK újonpan indított fodrásztanfolyama, amelyen há­romnegyed év alatt - bár rendkí­vül intenzív, a hétvégéket is igénybe vevő tanulással - szak­képzettséget szerzett. - El sem tudom mondani, mennyire örültem, hiszen a fod­rászat szépsége már gyerekko­rom óta vonzott. Ebben az a jó, hogy például egy frizurával akár teljesen más egyéniséget is ki le­het hozni valakiből. Nagyon so­kat kellett tanulni, hetente há­romszor volt elméleti foglalko­zás, és az iskolán kívül gyakorló fodrászoknál is el kellett tölteni legalább négyszáz órát, de megér­te - magyarázza. Az oklevél megszerzése után legalább olyan nehéz hónapok Lekrinszki István, a Csongrádi Gazdakör elnöke szerint a po­litikai változások, valamint a természeti csapások ellenére a magyar mezőgazdaság gyorsan talpra állítható, csupán kitar­tóan és körültekintően kell ha­ladni a jövő Európai Unióba vezető útján. A mezőgazdaság jövője érdeké­ben az ágazatot befolyásoló erő­ket megfelelően kell kezelni, sőt ha szükséges, némiképpen terel­ni is kell azokat. A Csongrádi Gazdakör elnöki tisztségét betöl­tő Lekrinszki István nyilatkozott ekképpen lapunknak, miután a civil szervezet megtartotta éves taggyűlését, melyen a kormány­váltás kapcsán várható agrárága­zati irányváltásról is szó esett. A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Szövetségének elnöki tisztében is újjáválasztott Lekrinszki István hazánk uniós csatlakozási felkészüléséről szól­va elmondta: a piaci viszonyok, a támogatottság, valamint a jogi környezet gyors rendezése annál is inkább szükséges, mert az ag­ráriumot érintő tárgyalások még ebben az évben lezárulnak. A magyar mezőgazdaság EU-kom­patibilitásának megteremtése valamennyi hazai politikai erő­következnek a tanfolyamon vég­zett felnőttek számára, mint amilyen a tanulás időszaka volt. Gégény Ferencnének az az álma, hogy önálló fodrászüzletet nyis­son. Ehhez azonban mindenek­előtt pénzre, felszerelésre és nem utolsósorban megfelelő számú visszatérő vendégre van szükség. Az újdonsült vállalkozó szerint körülbelül öt-hat millió forintot kell előteremtenie az üzlet elin­dításához. Már van néhány rend­szeres vendége, akikhez azonban egyelőre kénytelen házhoz men­ni. Gégény Ferencné bízik abban, hogy vendégköre fokozatosan bő­vülni fog, és reményei szerint egy év múlva már széket bérelhet egy fodrászszalonban. Ha pedig a szükséges tőkét is össze tudja gyűjteni, később saját üzletet nyithat. HEGEDŰS SZABOLCS ren a szakma nyújtja majd szá­mára a legnagyobb segítséget, hi­szen ahogyan „négyévenként a fű sem nő másképpen", úgy a po­litikától független agrárvezetők is megtartják a pozícióikat. Hazánk uniós csatlakozása után a magyar mezőgazdaság helyzete Lekrinszki István sze­rint jelentősen javulhat, a támo­gatások tárháza ugyanis kiszéle­sedik. A lehetőségekkel azonban tudni kell majd élni, ezért a Csongrádi Gazdakör a későbbi­ekben még inkább hangsúlyt he­lyez a szakmai és a jogi ismeret­terjesztésre, a szakelőadások szervezésére. A hatékony uniós csatlakozási felkészüléshez elengedhetetlenül fontos a helyi, az önkormányzati vezetés tevékenysége is. Lek­rinszki István hangsúlyozta: a te­lepülési vezetők egy-egy alföldi kisvárosban, így Csongrádon is akkor gondolkodnak helyesen, ha mindent megtesznek az agrá­rium eltartó képességének foko­zása érdekében. Mint mondta: jelenleg megyénk sem dúskál az ipari fellendüléssel kecsegtető le­hetőségekben, a mezőgazdaság azonban kimozdíthatja a kátyú­ból a Dél-Alföld gazdaságának kissé megroggyant szekerét. M. SZ. J. MUNKANELKULIEK FIGYELMEBE! A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara EURÓPAI ÜZLETI ASSZISZTENS (OKJ 52343501) KERESKEDELMI államilag elismert, középtokú szakképesítésben fs iparkamara 12 hónapos, csoportos képzést indít 2002. május végén a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ 100%-os támogatásával. A képzés része közel 300 órás angol nyelvi modul, valamint számítástechnikai képzés, melyet SZÁMÍTÓGÉP-KEZELŐ, -HASZNÁLÓ (OKJ 33464101) bizonyítvány megszerzése követ (nyilvántartási szám: 06-0071-02). középfokú iskolai végzettség. Ittás: CSMKIK Oktatási Igazgatóság S Telefon: 62/486-987/172. Jelentkezés: a munkaügyi központ illetékes kirendeltségén. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2002. június 26-27-én megrendezi Szegeden A KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK ORSZÁGOS EU-FELKÉSZÍTŐ KONFERENCIÁJÁT ÉS A HAZAI EURÓPAI UNIÓS KIADVÁNYOK VÁNDORKIÁLLÍTÁSÁT A program célja, hogy a közelgő uniós csatlakozásra való tekin­tettel a kis- és középvállalkozások olyan naprakész, gyakorlati in­formációkhoz jussanak, melyek segítségével vállalkozásukat a megváltozott gazdasági feltételrendszerben is hatékonyan tudják működtetni. E cél megvalósítása érdekében az első napon a magas szintű ha­zai előadók mellett német és osztrák kamarai szakemberek tar­tanak előadást, a második napon pedig szekciók keretében (szol­gáltató, kisüzemi, kereskedő-vendéglátó) osztrák vállalkozások képviselői az EU-csatlakozás gyakorlati tapasztalatainak ismer­tetésével járulnak hozzá a konferencia sikeréhez. Bővebb információ a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 62/486-987/146-os csongrad megvej telefonszámán kérhető! kireskedelmi fS IPARKAMARA A kormány a bérköltségek lefaragásával ösztönözné fejlesztésre a vállalkozókat Új szemlélet a foglalkoztatásban - A kormány szeretné elérni, hogy a jelenlegi 55 százalékról az évtized végére 70 százalékra emel­kedjen a munkaképes korú lakosság foglalkoz­tatottsága. BARCS (MTI) Csizmát Gábor, a Foglalkoztatáspolitikai és Mun­kaügyi Minisztérium politikai államtitkára a barcsi a VI. nemzetközi vásáron arról beszélt, hogy né­hány hónapon belül két új program készül el a munkaügyi szaktárcánál, amelyek a foglalkoztatot­tak körének bővítését, magasabb szintű szakmai képzettség megszerzését segítik elő. - Az elmúlt év­ben 82 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma, emellett körülbelül egymillióan lehetnek olyan munkanélküliek, akik nem szerepelnek a munka­ügyi központok regisztrációjában - jegyezte meg a politikai államtitkár. Megítélése szerint szemléletváltásra van szükség a foglalkoztatáspolitikában, a munkahelyteremtés mellett az ösztönzésre kell helyezni a hangsúlyt. Ösztönözni kívánják a részmunkaidő-foglalkozta­tást és a távmunkát, valamint az úgynevezett tran­zitfoglalkoztatást, vagyis azokat, akik dolgoznak és egyben tanulnak is. A felnőtt oktatásban jelenleg mintegy 350 ezren érintettek, szeretnék ha ez a szám hozzávetőleg a háromszorosára növekedne ­fogalmazott a politikai államtitkár. Csizmár Gábor a munkahelyteremtés egyik módját a vállalkozók, befektetők ösztönzésében látja, mégpedig oly módon, hogy csökkenjenek a bérköltségeik. Úgy véli, ehhez a költségvetésnek, az államnak kell megtennie az első lépést. Jogszabályt sértenek a szerződések? MEZŐHEGYES (MTI) Átnézve a nemrégiben eladott 12 állami gazdaság dokumentumait, nagyon erős a gyanú, hogy olyan szerződések születtek, amelyek jog­sértők, jogszabályellenesek - nyilatkozta az MÍd-nek Szanyi Tibor, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtit­kára a múlt hét végi mezőhegyesi VII. Alföldi Növénytermesztési Na­pok Szakkiállítás és Vásáron. - Ez fölvetheti azt a gondolatot, hogy a bíróság akár kimondhatja ezen szerződések érvénytelenségét is - tet­te hozzá. Szanyi Tibor szerint ez nem azt jelenti, hogy helytelenítenék az ag­rárium minél nagyobb fokú privatizációját, hanem csak annyit, hogy a jogszabályellenes döntésekhez sem a múltban, sem a jövőben nem kívánnak asszisztálni. Az államtitkár beszámolt arról is: az agrártárca vezetése azon gon­dolkodik, miként lehetne olyan megoldást találni, hogy idén egyszeri alkalommal elengednék az öntözővíz árának megfizetését a felhasz­náló gazdaságok számára. A Csongrádi Gazdakör készül az európai uniós csatlakozásra Az agrárium a gazdaság motorja lehet A mezőgazdaság kilátásai javulhatnak az európai uniós csatlako­zás Után. Fotó: Tésik Attila nek érdeke, ezért az eddigiekhez négyéves ciklusának kezdetén képest ebben a kérdésben jelen- Lekrinszki István nem tart attól, tős változást bizonyára az új kor- hogy az eddigi jó kormányzati mányzat sem léptet életbe. kapcsolatokat az új kabinettel ne A politikai váltógazdaság újabb lehetne folytatni. Szerinte e té-

Next

/
Thumbnails
Contents