Délmagyarország, 2002. június (92. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-22 / 144. szám

SZOMBAT, 2002. JÚNIUS 22. -KAPCSOLATOK­7 CSOROG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalatai­kat Illyés Szabolccsal oszthatják meg, aki vasárnap 13 és 15 óra között hív­ható a 06-20-9432-663-as mobiltelefonszámon. Elveszett tárgyaikat kere­ső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirde­tésben tehetik közzé mondandójukat. INFORMÁCIÓHIÁNY Hajdú Károly olvasónk szerint a Szegedre látogató idegeneket nem informálja semmi arról, hogy hol vásárolhatnának parko­lójegyet. Több tíz métert kell ke­ringeniük a Belvárosban például, míg valahol végre találnak egy helyet, ahol kapható. Első benyo­másként egyáltalán nem kedvező kép a város vendégszereteté­ről. BECSÜLET Bodó Imre Várpalotáról érkezett Szegedre és a Fonógyári úton tan­kolt egy gáztöltő állomáson. Tele­fonálónk elnézte a bankjegyet, de a kiszolgáló fiatalember felhívta rá a figyelmét, ezzel megkímélve a túlköltekezéstől. MI UJSAG? K. Szabó Sándorné a megszokott helyen, az egyik belvárosi cse­megében szeretett volna egy pol­gári napilapot vásárolni. Kutató­munkát folytatott az újságospol­con, mire egy eldugott helyen rá­lelt az újságra. Hátrányos meg­különböztetésnek véli az ilyen, tudatosnak mondható elhelye­zést. FORRÓ A HIDEG VÍZ A 493-328-as telefonról olva­sónk panaszolta, hogy a Sárosi utcában a hidegviz-csapból forró víz folyik. PANNON GSM |ttttt Az élvonal. 1 Előfizetőink és olvasóink számára ingyenesen hívható zöldszá­mot biztosítunk (06/80/821-821), melyen elmondhatják a Dél­magyarország, a Délvilág és a Vasárnap Reggel című lapok terjesz­tésével, kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket. Ezen a tele­fonszámon jelezhetik azt is, ha az aznapi lapszámot bármely ok miatt nem kapták kézhez. Szombati napokon a 62/466-847-es te­lefonszámon fogadjuk reklamációikat. ALLAT0RV0SI ÜGYELET SZEGEDEN ES KORNYÉKÉN KISALLATUGYELET Június 28-áig: dr. ifj. Krajcsovics László. Rendelő: Szeged, Göndör sor 23/B. Tel.: 475-014 és 06-30-2-753-814. Szombaton reggel 6-tól kedden reggel 6 éráig Szeged-Felsőváros, Északi városrész, Petőfi­telep, Baktó, Algyő, Tápé területén: dr. Hor­váth Győző, Szeged, Lomniczi u. 5. Tel.: 06-30-9-874-823. Szeged város egyéb köz­igazgatási területén: dr. Horváth Győző, Sze­ged, Lomniczi u. 5. Tel.: 06-30-9-874-823. Szóreg, Deszk, Kübekháza, Tiszasziget, Új­szentiván, Klárafalva: dr. Tóth Tamás, Sze­ged, Thököly u. 10/B. Tel.: 06-30-9-583-913. Domaszék, Röszke: dr. Horváth Győző, Sze­ged, Lomniczi u. 5. Tel.: 06-30-9-874-823. Baks, Csengele, Dóc, Ópusztaszer, Kistelek, ' Pusztaszer: dr. Sikter András, Kistelek, Pe­tőfi u. 19/A. Tel.: 364-153. Balástya, Sándorfalva, Szatymaz: dr. Marti­nék Vilmos, Szatymaz, Kukovecz Nana u. 7. Tel : 283-180 és 06-30-9-451-386. Mórahalom, Zákányszék: dr. Máthé Ellák, Zákányszék, Tanya 582. Tel.: 206-128 és 06-60-486-740. Ásotthalom, Öttömös, Pusztamérges, Rúzsa: dr. Szőke Csaba, Ásotthalom, Felszabadulás u. 31. Tel.: 291-487 és 06-30-3-245-032. Bordány, Forráskút, Üllés, Zsombó: dr. Papp Zalán, Szeged, Deák F. u. 34. Tel.: 06-20-9-739-149. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köte­les gondoskodni. VÁSÁRHELYEN ÉS KÖRNYÉKÉN A Belvárosi Állatorvosi Rendelő és Állatpatika 8 óra 30 perctől 11 óráig tart rendelést a Bocskai u. 1. szám alatt, tel.: 247-053, 06-30-34-66-539 és 06-30- 26-20-105. Hódmezővásárhely területén: szombaton és vasárnap: dr. Szabó András, Hódmezővá­sárhely, Mátyás u. 5. Tel.: 06-30-9-683­064. Kútvölgy-Székkutas területén: szombaton és vasárnap: dr. Horváth Zoltán, Székkutas, Szabadság u. 18. Tel.: 06-30-9-789-062, tart ügyeletet a Dózsa Gy. u. 2. alatti állat­orvosi rendelőben; 8-tól 11 óráig dr. Papp Károly tart ügyeletet, tel.: 241-309. SZENTESEN ÉS KÖRNYÉKÉN Szentesen, Derekegyházán és Nagytőkén szombaton és vasárnap: dr. Hobot László, Szentes, Kodály Z. u. 15. Tel.: 314-405 és 06-20-3-110-830. Szegváron és Mindszenten dr. Nagy László, Hódmezővásárhely, Mester u. 27. Tel.: 06-20-9-248-463. Árpádhalmon, Eperjesen, Fábiánsebestyé­nen, Nagymágocson szombaton és vasár­nap: dr. Dobos András, Fábiánsebestyén, Alkotmány u. 23. Tel.: 366-043 és 06-20-3-884-299. MAKÓN ÉS KÖRNYÉKÉN Június 22-én 6 órától június 24-én 6 óráig: Makó, Földeák, Királyhegyes, Ferencszállás, Kiszombor, Marosleie, Óföldeák területén dr. Sebő Ottó, Makó, Zrínyi u. 3/C. Tel.: 213-204 és 06-20-9-571-993. Csanádpalota, Magyarcsanád, Nagylak, Pit­varos, Kövegy, Apátfalva, Ambrózfalva, Nagyér: dr. Bálás Gábor, Pitvaros, Kossuth u. 50. Tel.: 292-007 és 06-30-2-190-520. CSONGRÁDON ÉS KÖRNYÉKÉN szombaton és vasárnap: Csongrád, Bokros, Felgyő, Csanytelek, Tömörkény területén: dr. Vlncze Balázs, Csongrád, Iskola u. 2. Tel.: 06-30-2-547-821. H0D ALLATPATIKA Szeged, Bécsi krt. 5., 62/425-155. 80/825-155 Hódmezővásárhely, Andrássy út 52., 62/246-006 E-MAIL ÜZENETEK Tisztelt olvasók! Leveleiket a jövőben a kö­vetkező e-mail címen is fogadjuk: kapcso­latok@delmagyar.hu. FORGALOMGONDOK A FELSŐ TISZA PARTON Szegedi lakosként külön örülök, hogy közvetlenül a Tisza-parton lakhatom. Eddig örültem - az utóbbi időben azonban egyre gyakrabban elgondolkozom ezen. Meleg nyárestéken az ember örül, hogy a nyitott ablakon keresztül a Tisza felől friss, hűvös levegő árad a lakásba. A levegővel együtt jön­nek az éjszakai zajok is. Most nem a hangos zenéről szólnék, hanem a parti szórakozóhelyekre igyekvő, illetve az onnan távozó ittas autó­vezetőkről beszélek. Minden éj­szaka történik valami a Felső Ti­sza parton. Egyik este egy autós, természetesen ittasan, közel ÍOO km/óra sebességgel a kiépített las­sító betonszigetet törte apró dara­bokra, természetesen továbbhaj­tott az összezúzott autóval. Másik este egy trabantos annyira igyeke­zett a parti büfébe, hogy nagy se­bessége miatt a kanyart a lehajtó­nál nem tudta bevenni és a beton­fainak ütközött. Alig tudott to­vábbmenni, azonban a büfét csak megtalálta. Keményen dolgozó ember vagyok és jó alvó, azonban a fékcsikorgásokra és a töréshan­gokra az ember felriad. Mindig ilyenkor elgondolkozom: van, aki a meleget egy késő esti sétával tudja elviselni - esetleg kedvencét sétáltatva. Ezektől az ittas veze­tőktől senki nem érezheti magát biztonságban. Felhívnám az illeté­kesek figyelmét, hogy a Tisza-par­ton ne csak délután fényképezze­nek, hanem éjjel is legyenek ott. Nem kevés jogosítványt sikerülne begyűjteni, és talán ismét mi, ott lakók nyugodtan tudnánk aludni és biztonságban sétálni. MEGKERDEZTUKAZ0LVAS0T Erdekli-e a politikusok pénze t 7 KANITZ JÓZSEF pedagógus: - Nem érdekel, mert úgysem tu­dom meg soha, hogy valójában mennyi a vagyonuk. Ha olyan emberek mennének el politikus­nak, akik vagyonosak, függetle­níteni tudnák magukat a korrup­ciótól. Ez azonban még nem mű­ködik Magyarországon, így a po­litikus erkölcsi tartásától függ, hogy mennyi ideig tud ellenállni a kísértésnek. KONCZ ISTVÁN egyetemista: - A politikusoknak nyilvános­ságra kell hozniuk, milyen az anyagi helyzetük, mert a válasz­tók tisztességes magatartást vár­nak el attól, aki közéleti szerepet vállal. Az ellen nincs semmi ki­fogásom, ha valaki becsületes úton tett szert nagy vagyonra. Azt azonban elvárnám az ilyen embertől, hogy támogassa a kari­tatív szervezeteket. • POSTABONTÁS Mit üzen nekünk a felújított Szentháromság-szobor ? Isten a világ elindítója és kormányzója az Atya, a Fiú a Szentlélek ál­tal lépett kapcsolatba az emberrel. Az Atya megteremtette és elindí­totta ezt a világot, amelyben az embernek munkatársi szerepet szánt. Azt akarja, hogy az ember együttműködjön Vele a világ építésében, szépítésében, amíg az örök boldogság el nem érkezik. Mindenkinek szánt feladatot, szerepet Isten ebben a világban. A világ biztosan ha­lad célja felé akkor is ha teljesíti, akkor is ha nem teljesíti az ember ki­jelölt feladatát. Azoknak lesz részük a gyümölcsökben, az örök élet­ben, akik együttműködtek Istennel. De a földi életben is azok a bol­dogok, akik vállalják feladatukat. Amikor az Atya látta, hogy ez az együttműködés akadozik, amikor nem teljesítette kijelölt feladatát az ember, elküldte Fiát, hogy segít­sen az embernek abban, hogy világosan megismerje feladatát és segít­ségével helyrehozza a hibát, megtalálja helyét a világban. Azért lett emberré, hogy egészen közel kerüljön hozzánk. Szolidaritást vállaljon az emberrel és segítse fölkészülését a másvilágra. Távozásakor ezt a feladatot az egyházra bízta. Azokra az apostolokra, akik ott állnak a szobor körül. Megígérte azt is, hogy a Szentlélek elküldésével segíti ezt a munkát. A Szentlélek Jézus mennybemenetele után eljött. Bátorrá, alázatos munkára készségessé tette az apostolokat és segítette őket Jézus taní­tásának elterjesztésében és megvalósításában is. A felújított szobor azt üzeni, hogy az Isten, az Atya, Fiú és a Szentlé­lek most is szívesen segít feladatunk megtalálásában és megvalósítá­sában is ha igényeljük egyház általi segítségét. Sajnos sokan vannak, akik elutasítják. Más irányelvek szerint sze­retnének boldogulni a világban. Én azt szeretném, ha sokan megáll­nának e szép Szentháromság-szobor előtt. Elgondolkodnának üzene­tén. Vállalnák a Bibliában megfogalmazott tanítás szerint a világban való együttműködést az Atya, Fiú és Szentlélek Istennel és így felké­szülten érkeznének a másvilágra. KATONA PÁL ESPERES Öregszenek a vezetékek Nem újságcikket szándékozom írni, de nem találok más módot arra, hogy felhívjam a megye lakosainak figyelmét arra, hogy nagyon fi­gyeljenek a következőkre: A 15 éve, vagy ennél régebben épült épületeknél, lakásoknál az elektromos hálózatok elavultak! A régebbi épületeknél G-1 vezetékek szigetelése, és keresztmetszete már nem felel meg a mai fogyasztá­soknak, a fiatalabb vezetékek túlterheltek. Gondoljuk meg, annak idején mekkora volt a lakásokban az ener­giaigény - 6 Amper. A legnagyobb fogyasztó a vasaló volt. Ezzel szem­ben hasonlítsa össze mindenki, mi minden került be a háztartásunk­ba. A ma gyártott porszívó már nem indul el 10 A-os automatával, a színes TV az automata mosógép megkívánja a 15 A-os automatát. Mit tesz ilyenkor a lakó? Szerelőt hív, mondván: hibás a háztartási gép. A szerelő ha tisztességes, felhívja a lakó figyelmét, hogy ki kell cserélni a biztosítékot. A melegedés jelei először a lakásban elhelye­zett elosztónál jelentkeznek. Timikor a lakó sistergést hall, majd elin­dul a zaj felderítésére, szerencsés esetekben világító elosztótáblával találkozik. Szerencsés esetben jajveszékelés helyett kikapcsolja a fo­gyasztókat, és keres szerelőt. Szerencse, ha időben észlelik a bajt, de mi van, ha hiszünk a reklámnak, mely azt mondja, „míg Ön szórako­zik, a gép dolgozik"? Ekkor a tűzveszély esete áll fenn. A lényeg az, hogy elavultak a vezeték szigetelései, kicsi a kereszt­metszet, meglazultak a kötések, meglazultak a csavar alatti vezeté­kek szorításai. Mindezek a hibák előbb-utóbb lakástűzhöz vezetnek, a felmerülő károkról nem akarok beszélni. Fel szeretném hívni mindenki figyelmét: gondolják át mikor ház­tartási gépet vásárolnak, hogy a lakás villamos vezetékei megfelel­nek-e a terhelés növelésére! Nem a technika fejlődése ellen vagyok, csak a lakástüzek elkerülése, a figyelem felkeltése a célom. Engedjék meg, hogy megemlítsem: sok helyen találkozom olyan la­kóval, aki azt vallja, hogy önkormányzati lakásban nem az én felada­tom a vezetékcsere, jóllehet, igaza van, a jogot nem ismerem. A baj az, hogy pont ezek az egykori állami lakások azok, amelyek a legjob­ban veszélyeztetettek a vezetékek elavultsága miatt. EGY NYUGDÍJAS VILLANYSZERELŐ SINKA LASZLONE nyugalmazott gyermekápoló: - Nem érdekel, mert az az ő dol­guk. Úgy gondolom, hogy a poli­tikusok megdolgoztak a pénzü­kért, tisztességes úton szerezték meg vagyonukat. Szerintem aki nem becsületes módon jutott nagy vagyonhoz, azt úgyis elszá­moltatják. Nem? Úgy gondolom, nagyon sok közéleti szereplőnek hoz nem kevés pénzt a kamatozó bankbetétje. DANI GYULA tűzoltó: - Véleményem szerint Magyar­országon mindenkit érdekel a másik ember vagyoni helyzete, főként akkor, ha politikus az ille­tő. Ugyanakkor úgy vélem, hogy a politikusok azt írnak be a va­gyonnyilatkozatukba, amit akar­nak. Szerintem amíg ezt nem szankcionálják valamilyen mó­don, addig nincs jelentősége a nyilatkozattételnek. H0R0SZK0P KOS: Pénzügyi szempontból ez egy ^Ü rendkívül kedvező nap, mert egyik ismerőse segítségével olyan befektetést eszközöl, amely egyszeriben kihúzza a csá­vából. BIKA: Egyik barátjának nem rég le­* I zárult egy fontos időszak az életé­ben, s ez elég okot ad arra, hogy ma ünne­peljenek. Sajnos holnap munka lesz, de ez nem tartja vissza semmitől. fTty IKREK: Állandóan dolgozik, így alig I marad ideje másokra, s amikor mégis lenne, akkor Is inkább önmagával foglalkozik. Elveszítheti kapcsolatait, bár ez nem tartja vissza semmitől. RÁK: A rendrakás jegyében telnek ^^la napjai mostanában. Otthonában, íróasztalán, szekrényeiben, sőt a konyhá­ban is sok tennivalója akad. Szereti ezt a foglalatosságot. Aj! OROSZLÁN: A mai nap kedvez a változásoknak, hát szervezze úgy a dolgait, hogy minden újdonságra vevő le­gyen. így biztosan élvezetes lesz a napja, ami jó hírnek számít. SZŰZ: Reggel jó üzleti híreket kap, ^^lettől aztán megjön a kedve. Legyen határozott és semmit ne bízzék a véletlenre. Előzze meg a problémákat, hogy mással foglalkozhasson. f\7\j MÉRLEG: Egy romantikus kaland wU! meghozza az életkedvét. Elképesztő örömmámorban úszik, arra gondol, hogy most érkezett el, amire régóta várt, s rá­adásul még Itt a nyár is. V SKORPIÓ: Minden idejét gondol­^Lríkodással tölti, nagy igyekezete elle­nére sem tud megnyugodni. Estére már igen fáradt, ami bizony meglátszik ábrázatán és a hangulatán is. Jfs , NYILAS: Saját karrierjét csak ön Itudja építgetni, s a saját életét is csak ön tudja élni. Sokszor hagyatkozik az ember másra, pedig az egyetlen jó megol­dás önmaga. ' BAK: Hamar eléri a célját, hiszen családja tagjai is segítik minden­ben. Csendesen kezdődik a nap, de ez nem véletlen, hiszen szabadságon van, és pi­hen. ^Tfr • VÍZÖNTŐ: Csak álmaiban viszi to­^•Livább a szerelmes gondolatokat, de hamarosan valóságossá szeretné tenni őket. Keresi a megfelelő partnert, és ő is biztosan keresgél még. 5| HALAK: Nehezen tudja megértetni ^^ I magát környezetével. Ennek az az oka, hogy ön mindenről saját törvényei sze­rint vélekedik. Különcnek tekintik, és való­ban az is. MEGJÖTTÜNK SZEGED ABRAHAM TANDARIJÓZSEF Június 20., 10 óra 25 perc, 2790 g. Sz.: Börcsök Edit Ágnes és Ábrahám Tandari Jó­zsef (Szeged). SÁRDI REBEKA Június 21., 0 óra 35 perc, 3140 g. Sz.: Szőri Anikó és Sárdi László (Szeged). BÁRKÁNYI LAURA VERONIKA Június 20., 6 óra 55 perc, 3800 g. Sz.: Sza­bó Klára és Bárkányi Zoltán (Dóc). BALOGH ATTILA Június 20., 10 óra 32 perc, 2230 g. Sz.: Kú­rál Szilvia és Balogh Attila (Doma­szék). MARTUS BÉLA Június 20., 17 óra 25 perc, 3660 g. Sz.: Laczkó Erika és Martus Béla (Kistelek). ZSOLDOS ANDRÁS Június 20., 23 óra 30 perc, 3020 g. Sz.: Oláh Angéla és Zsoldos Bertalan (Szeged). SUTUS BETTINA Június 21., 3 óra 35 perc, 3640 g. Sz.: Négyökrű Zsuzsanna és Sutus Mihály (Do­maszék). BOLDOGH NIKOLETT Június 21., 10 óra 32 perc, 3660 g. Sz.: Fürdők Anett és Boldogh Miklós (Szeged). MAKÓ JÉGA-SZABÓ NORBERT Június 20., 12 óra 45 perc, 2700 g. Sz.: Jé­ga-Szabó Média és Restás Gábor (Makó). BORKA FANNI BÍBORKA Június 20., 14 óra 5 perc, 3250 g. Sz.: Du­dás Mónika és Borka Sándor (Makó). SZANTO ORSOLYA Június 20., 16 óra 55 perc, 3700 g. sz.: Bi­hari Erika és Szántó Ferenc (Makó). KOVÁCS ZOÉ PETRA Június 21., 10 óra 10 perc, 3000 g. Sz.: Ni­kolin Bernadett és Kovács Zsolt (Makó). VÁSÁRHELY DAMICS AKOS Június 21., 8 óra 55 perc, 4030 g. Sz.: Papp Ágnes Ildikó és Dámics Ferenc (Szikáncs). SZENTES SZABÓ BERNADETT Június 18., 9 óra 35 perc, 3050 g. Sz.: Piri Gabriella és Szabó Imre (Kunszentmárton). JERNEI ANDRÁS Június 19., 11 óra 42 perc, 4050 g. Sz.: Strincz Ilona és Jernel György (Fábiánse­bestyén). BALOG VIKTÓRIA Június 18., 15 óra 5 perc, 3150 g. Sz.: Ajtai Mónika és Balog István (Csongrád). NAGY DÁNIEL ÁDÁM Június 20., 9 óra 15 perc, 4620 g. Sz.: Dóczi Etelka és Nagy Imre (Fábiánsebestyén). KÁTAI VIVIEN FATIMA Június 20., 11 óra 5 perc, 3470 g. Sz.: Mer­nyó Rózsa Anna és Kátai Róbert Frigyes (Csongrád). SÁGI PÉTER PÁL Június 20., 18 óra 25 perc, 4140 g. Sz.: Pa­lásti Edit és Sági Pál (Csongrád). Gratulálunk!

Next

/
Thumbnails
Contents