Délmagyarország, 2002. április (92. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-17 / 89. szám
SZERDA, 2002. ÁPRILIS 17. • TISZA-PARTY" 11 A TNT igazi csemegével lepte meg rajongóit Másképpen szólnak a dalok OLVASSATOK MINDENNAP! Betegtájékoztatót A fekvő betegek unalmas óráikban, mikor már az összes, karnyújtásnyira lévő nyomtatványon átrágták magukat, végső elkeseredésükben a gyógyszerek betegtájékoztatóját kezdik silabizálni, de ez állapotukon a legtöbb esetben csak ront. Ahogy az orvostanhallgatók rögtön érezni vélik magukon az újonnan megtanult betegség összes tünetét, ugyanúgy feltámad a gyanú az esetleges mellékhatások felmerülésével kapcsolatosan a túlzottan ráérő betegekben. A betegtájékoztatók szerzői sajnos nagyon röviden fejtik ki, hogy milyen áldásos hatása van az egyes szereknek. Pedig ez lenne a lényeg, ezt a kozmetikumok forgalmazói már régen tudják, s a szépülni vágyó asszonykák már attól is megszépülnek, ahogy csillogó szemmel olvassák a doboz, tégely, flakon oldalán, hogy milyen csodás átalakuláson mennek át a közeljövőben. Annál több szó esik a mellékhatásokról, s ahogy megyünk rajtuk végig sorban, mintha viszketne már az oldalunk, megfájdulna a gyomrunk, enyhe hányinger jelentkezik, hasmenés vagy székrekedés, esetleg egyszerre mindkettő gyanúja felmerül. Az alhasi panaszokról nem is szólva, étvágyunk elmegy, kifejezett diszkomfortérzésünk lesz, megfájdul a fejünk, s valóban, mintha mostanában aluszékonyakká váltunk volna, a vérlemezke- és fehérvérsejtszám csökkenésére házi labor híján csak gyanakszunk, nyelvünk duzzad, szédülünk, szívünk tán erősebben dobog, kapkodva szedjük a levegőt, izzadunk, keressük a kiütéseket magunkon, s ha nincsenek meg, vagy egyelőre csak egy darabot találunk, akkor bizonyos, hogy a hátunkon kezdődött a kóros folyamat. Bármennyire is rosszul vagyunk, elvánszorgunk a szótárért, hogy a szedáltságot megfelelően át tudjuk érezni. A nemkívánatos mellékhatások sora szinte végtelen, bár egyikük kissé kilógott a sorból: a morfintípusú fájdalomcsillapítónál megemlítik a hangulati változást, mely legtöbbször emelkedett hangulatot jelent, esetenként izgatottat. így már érthető, hogy a nagymamám egyik szomszédja miért volt annyira nyűgös, amikor az orvosa közölte vele: a továbbiakban nem lesz szükség erre a gyógyszerre. M. S. Szórakozzunk együtt! Dixie és klasszikus GITÁREST Pavlovits Dávid és barátai szórakoztatják virtuóz gitárjátékukkal a közönséget április 18-án, csütörtökön este fél nyolctól a Horváth Mihály utcai Pinceszínházban. OLD TIMER Ml)SIC CLUB A Brüsszeli körút és a Dugonics utca sarkán szerdán és szombaton Krisz szolgáltatja a talpalávalót, csütörtök este a Molnár Dixieland koncertezik, pénteken a megfáradt irodalmárokat és az összes betérőt a Dollárboys együttes zenéje szórakoztatja, vasárnap választási eredményt váró izgatott együttlét. GUZSALYAS Az újvidéki Guzsalyas énekegyüttes népdalestje április 19-én, pénteken este 7 órakor kezdődik a Bartók Béla Művelődési Központban. f ZACC Szerdán 9 órától a Zacc Caféban karaoke házibuli kezdődik Kakuszi műsorvezető beható közreműködésével. ROCK KLUB Piroska és Leroy koncertrévárják az érdeklődő fiatalokat a Juhász Gyula Művelődési Központ alatt működő Rock Klubba április 20-án, szombaton este 8 órára. ENYEDI ILDIKÓ Enyedi Ildikó rendező és forgatókönyvíró lesz a Grand Café (Deák Ferenc utca 18.) vendége április 22-én, hétfőn este 7 órától. VIDÁM KOMOLY Bedő Gábor ütőhangszerei és szalonzenekara segítségével szólaltat meg vidám komolyzenei klasszikusokat április 23-án, kedden este 7 órától a Bartók Béla Művelődési Központban. A népszerű lemezlovas évek óta elválaszthatatlan párja Brunner Zsoltnak. A két DJ együtt készíti a Club Sandwich-eket, amelyek osztatlan sikert aratnak minden bulin. Nemrégiben megjelent legújabb maxijuk is Szállj 2002! címmel, amelyen az ismert Soho Party-dal feldolgozása mellett az általuk meghirdetett remixverseny győztesének száma is hallható. A fiúk hétvégi fellépései hónapokra előre le vannak kötve, állandóan utaznak. Legutóbb éppen ebből lett a ba j. Szokás szerint egy bulira igyekezett a lemezlovas páros néhány héttel ezelőtt. Kicsit késésben voltak már, ezért a sofőr is gyorsabban hajtott a kelleténél, noha az eső miatt meglehetősen MÁSKÉPPEN-EZ A TNT ÚJ NAGYLEMEZÉNEKCÍME, AMELY A DUÓ EREDETI STÍLUSÁTÓL ELTÉRŐEN EGY RÖVID KIRÁNDULÁS AZ AKUSZTIKUS HANGZÁS VILÁGÁBA. A CD IGAZI CSEMEGE LEHET A RAJONGÓKNAK, HISZEN ÁKOS ÉS INTI LEGNAGYOBB SIKEREI HALLHATÓK RAJTA EGY CSOKORBA GYŰJTVE, UNPLUGGED VÁLTOZATBAN. A KÉT SRÁC SAJÁT BEVALLÁSA SZERINT EZZEL AZ ANYAGGAL NŐn FEL IGAZÁN, ÉS EZT AZ ARANY ZSIRÁF-GÁLÁN IS BIZONYÍTOTTÁK... - Kezemben tartok egy nagylemezt, melyre az van írva, hogy Másképpen. Mit értsünk ezen a címen 1 Inti: - Azért lett ez a címe, mert teljesen másképpen szólnak a TNT-dalok, mint ahogyan azt eddig megszokhatta a nagyközönség, ugyanis egy 26 tagú nagyzenekarral, unplugged jelleggel vettük fel az albumot. - Honnan jött az ötlet, hogy „bedugatlan" lemezt készítsetek? Egy pop-dance csapattól ez nem megszokott. Áky: - Nagyon nagy sikere volt a Tiltott perc című dalunknak, jól szerepelt a slágerlistákon, és nem szerettünk volna új lemezt kihozni ősszel, viszont a rajongókat mindenképpen meg akartuk lepni valami újdonsággal. Mivel a Best Of... dolog egy kicsit fáradtnak tűnt, valami hasonló elképzelésen próbáltuk törni a fejünket. Rengeteg élőkoncertünk volt a tavalyi év során, és a jövőben is tervezünk ilyeneket, így jött az ötlet, hogy megmutassuk: tartalmas zenéről is szó lehet a TNT esetében. Legfőképpen persze a júniusi Kisstadion-koncertünk előfutára ez a lemez. - Az album nem csupán régi dalokat tartalmaz. A „Nem jön álom a szememre" címűt már mindenki ismeri, de két másik új nóta is helyet kapott rajta. Albumot terveztek, vagy mi az oka az újdonságok felbukkanásának? Inti: - Abszolút tervezünk új lemezt, méghozzá idén szeptemberre várható, bár biztos csúszni fog, ez már szokássá vált nálunk... Azért lehet, hogy erről az nyálkás volt az út. Ózd és Kazincbarcika között aztán megtörtént a baj: egy felüljárón lecsúsztak az útról. Nyolcszor pördültek meg, mire sikerült megállniuk, ráadásul úgy, hogy a fél autó a mélység fölött billegett. Nagyon megijedtek, de szerencsére komolyabb bajuk nem történt. Akkor nem sokat láttak a sötét miatt, ezért a buli végén arrafelé indultak vissza, hogy megnézzék a baleset helyszínét világosban is. Ekkor jöttek rá, milyen komoly volt a helyzet, mert a felüljáró alatt többméteres szakadék tátongott. Ott helyben meg is fogadták, hogy máskor nem siettetik a sofőrt, akármekkora késésben legyenek is. T.K. Akos és Inti mostanra felnőtt. unplugged lemezről - valamelyik új dalból - még kihozunk egy kislemezt. Aky: - És a három új dalról még annyit elmondanék, hogy az őszi nagylemezen szerepelni fognak programozott verzióban is. - Hogy készülnek a TNT dalai ? Számítógépen vagy egy szál gitárral, esetleg zongorával? Aky: - Egy szál zongorával. Véleményem szerint azok az igazán jó dalok, melyek egymagukban is megélnek, tehát mindegy, hogy énekelve vagy valamilyen hangszer kísérete mellett adjuk elő. A dalok is így születnek. Természetesen a zeneszerzésnek van egy másik formája, amikor az alapokat előre elkészítik... - A Másképpen egy élő koncertfelvétel anyagára építkezik, amely fellépés egyébként is remekül sikerült. Ti terveztétek NEKED SZÓL A ZENE' meg a látványt, a ruhákat, a fényeket, vagy ebben segített valaki? Inti: - Természetesen segített, mégpedig Joós István a kiadónktól, de mindenki hozta a saját ötletét, a fény- és hangtechnikusok egyaránt, aztán Pisti az egészet megrendezte. - Gondoljátok, hogy a példátokat más hazai popcsapat is követni fogja, akik eddig esetleg szintetikusabb zenéket gyártottak? Aky: - Már eddig is tapasztalhattuk, hogy követik, és reméljük, ezzel a lemezzel motiválunk egy-két előadót arra, hogy érdemes ilyen szép albumokat készíteni. - A lemezeteket végighallgatva úgy érzem, hogy a TNT ezzel az albummal nőtt fel igazán. Inti: - Mi is így gondoljuk, de természetesen szeretnénk még tovább fejlődni, évről évre újdonságokkal, nagyszerű lemezekkel előrukkolni. Igen, felnőttünk... - Ákos, a TNT mellett rengeteg előadónak írsz dalokat. Hogy tudod mindezt összeegyeztetni? Aky: - Hogy rengeteg, az talán túlzás... Legutóbb Csonka Pici lemezére írtam, illetve előtte a Baby Sisters albumára. Az utóbbi időben - pontosan azért, hogy minden energiámat és figyelmemet a TNT-nek tudjam szentelni - ezeket a produkciókat elhagytam. Ha a TNT egyszer megszűnik, nem működünk már aktívan, akkor talán a háttérből fogok szerezni más előadóknak is dalokat, de addig, úgy döntöttem, csak a TNT-vel foglalkozom. MOON Sztársztori Náksi Attilával Válogatás új köntösben Két komoly remixalbum is megjelent az utóbbi hetekben a lemezboltok polcain. A Destiny's Child arra vállalkozott, hogy páratlan sikertörténetüket nem egyszerű válogatásalbumon idézik fel, hanem legsikeresebb számaikat egyúttal izgalmas remixekkel egészítik ki. A This Is The Remix című kiadványon szereplő 13 dalból hét listavezető sláger volt. A Wyclef közreműködésével készített No, No, No - Part 2-től kezdve az Emotion, a Bootylicious, a Say My Name és a So Good feldolgozásán át a Jumpiri Jumpin' Jermaine Duprit remixéig az összes nagy slágerük helyet kapott rajta. Az album érdekességét növeli a Heard A Word című felvétel, amely Michelle Williams készülő szólólemezéből ad ízelítőt. fennifer Lopez világhírű énekes-dalszerzö-színész új kiadványán 15 fantasztikus remix kapott helyet. A J To Tha L-O! The Remixes címet viselő albumon többek között az európai listákat hosszú hetekig vezető Ain't It Funny-hoz készült remix is hallható, és négy új szám is helyet kapott rajta. Az Alive című dal J. Lo új filmjében, az Enough-ban is szerepel. A lemez Amerikában február 5-én jelent meg, és egyenesen az albumlista élén nyitott, ami a popzene történetében remixalbumnak eddig még nem sikerült. T.K. BIEsTltÜM'S oS •p mml« iw Rta/IDC^M J: , * m k J* i'ó 'M /ML 1 * m AB S^HIT, " é J: , * m k J* i'ó 'M /ML 1 * m AB S^HIT, pimiig " pimiig " Segítség a felvételizőknek Személyre szabott információs rendszer segíti a fő- Az új információs szolgáltatást minden idei reiskolákra, egyetemekre jelentkező diákokat az Or- gisztrált felsőoktatási jelentkező ingyenesen veheti szágos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) honlap- igénybe. Az OFI-hoz idén mintegy 165 ezer felsőján. Valamennyi jelentkező személyre szabottan oktatási felvételi jelentkezési lap érkezett be. Szepkaphatja meg felvételi vizsgájának időpontját, tembertől összesen 58 ezer 500 diák kezdheti meg helyszínét, a választott szak, intézmény vizsgakö- a államilag finanszírozott képzés keretében felsőfovetelményeit, a jelentkezők számát a http:/Avww. kú tanulmányait, 3500-zal több, mint tavaly. Napfelvi.hu honlapon. Nagy segítséget nyújthat a fel- pali tagozaton 46 ezren, esti és levelező tagozaton készülésben a tételarchívum is, ahol az elmúlt évek nyolcezren, felsőfokú szakképzésben 4500-an tafelvételi feladataiból válogathat minden érdeklődő, nulhatnak majd.