Délmagyarország, 2002. április (92. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-13 / 86. szám
V • NAPOS OLDAL" SZOMBAT, 2002. ÁPRILIS 13. MAGYAR POLGÁRI PÁRT MDFíl Egymilliárdos adócsalás Számlákon folyt az olaj Két év hat hónap, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Városi Bíróság L. Imrét, akit egymilliárdos adócsalással vádolt az ügyész. Korábbi csekély forgalma után 1995-ben, mindössze négy hónap alatt, 70 millió liter üzemanyagot forgalmazott a rúzsai L. Imre cége. A betéti társaság fiktív számlákkal igazolta a gázolaj beszerzését, így csökkentette a befizetendő áfát, 1 milliárd 64 millió forintos kárt okozva az államnak. A vádlott a korábbi tárgyaláson védekezésében tagadta, hogy az ügyben szereplő 85 géppel és kézzel írott, fiktív számlát ő írta volna. Mint mondta: csak nagybetűkkel tud írni, a folyóírást nem ismeri. A bíróság első fokon, folytatólagosan elkövetett adócsalás és magánokirat-hamisítás f miatt, két év hat hónap, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte, továbbá mintegy kétmillió forintos bűnügyi költség megtérítésére kötelezte. K. B. TÖBBEN VAGYUNK, MINT VALAHA, DE MÉG MINDIG NEM VAGYUNK ELEGEN. A POLGÁRI ÖSSZEFOGÁS BÉKÉS, NYUGODT, MÉLTÓSÁGTELJES ORSZÁGOS NAGYGYŰLÉST TART. TALÁLKOZZUNK ÁPRILIS 13-ÁN, SZOMBATON DÉLUTÁN 3-KOR AZ ORSZÁGHÁZ ELŐTT, A KOSSUTH TÉREN. BESZÉDET MOND ORBÁN VIKTOR , MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKE. A város működtetné az egészségügyet Elképzelések szerint közös, 100 százalékos városi tulajdonú közhasznú társaságban működne a szegedi kórház, a gyermekkórház és a rendelőintézet. MUNKATÁRSUNKTÓL^ A szegedi kórházak és a szakrendelő működésének átalakításával kapcsolatos beszélgetésre hívta tegnap hivatalába Bartha László polgármester az érintett intézmények vezetőit: Nárai Györgyöt, a városi kórház, Tekulics Pétert, a gyermekkórház és Gaál Istvánt, a rendelőintézet igazgatóját. A polgármester elmondta: az idén, április elsején életbe lépett kórháztörvény adta lehetőséggel élve úgy gondolja, hogy 100 százalékos önkormányzati tulajdonú közös káhátét alapítana a kórház, a gyermekkórház és a rendelőintézet. A közhasznú társaság a Szegedi Tudományegyetem orvoskarával együttműködne, erről már alá is írta a szándéknyilatkozatot a város és az egyetem vezetője. A polgármester az önkormányzati káhátéval kapcsolatban azt tartotta szükségesnek kiemelni, hogy a közhasznú társaságon belül a három intézmény külön-külön is alakíthat káhátét. Az egészségügyi intézmények mellérendeltségi, s nem alárendeltségi viszonyban lennének egymással. A kórházak és a rendelőintézet dolgozói választhatnak az alkalmazotti, a szellemi szabadfoglalkozású és a vállalkozói státus között. A közhasznú társasági forma racionálisabb gazdálkodást tesz lehetővé, s még ha a bevételek nem is növelhetők, a kiadások területén lehetséges megtakarítás - mondta a polgármester. Az intézmények vezetői egyetértettek az átalakítás szükségességével, ugyanakkor első és legfontosabb lépésnek dolgozóik előzetes tájékoztatását, az átalakítás alapfeltételének pedig az intézmények pénzügyi konszolidációját tartják. A tegnapi megbeszélés folytatását május elejére tervezi a polgármester és az érintett egészségügyi intézmények vezetői. Fényképezőgépek Szegeden, a Tisza Lajos körúti cég profi és félprofi fényképezőProfi-Fotó szalonban digitális gépeit állítják ki. A jövő héten a fényképezőgépeket mutatnak be. Canon gyár ez idő tájt legújabb Az eseményen a legmodernebb fejlesztéseit mutatják be az üzkészülékeket, köztük a Nikon letben. Fotómasinák és szakemberek A hivatalok nem tudnak a Millennium úszóházról Makón Veszelovszkyékkal is megbeszéli az ország dolgait Orbán a vasárnapi vendég Szeged kalapácsos krónikására emlékeztek Tápai Antal tárlata VERSEK A TISZÁRÓL A Faludy György által zsűrizett nemzetközi költői pályázat nyomán megjelent Versek a Tiszáról antológia bemutatóját szombaton 17 órától a Bartók Béla Művelődési Központban tartják. KAKTUSZOK AZ IH-BAN A szegedi kaktuszklub szombaton és vasárnap kaktuszkiállítást rendez a Szegedi Ifjúsági Házban. A növények mindkét nap reggel kilenctől délután hatig tekinthetők meg. GYÓGYNÖVÉNYEK A Szegedi Vadasparkban holnap, vasárnap a fűszer- és a gyógynövényekről lesz szó. Pulics Julianna, az Egyetemi Füvészkert vezetője 10 órától többek között a levenduláról, a lestyánról beszél. ZÖLD STÍLUS A SZEGED TV-N Vasárnap este fél 6-tól ismét új műsorral jelentkezik a Zöld Stílus Magazin a Szeged TV hullámhosszán, változatos témákkal. CSALÁDI NAP ALSÓVÁROSON Hetedik alkalommal rendezi meg a Munkás- és Családpasztorációs Központ az egyházmegyei családnapot Szegeden. Az alsóvárosi programsorozat a ferences plébánián kezdődik ma reggel 9.30-kor. A rendezvényt Gyulay Endre megyés püspök nyitja meg. A gyermekeknek is tartalmas programokat kínálnak a szervezők. zett felkérés, és természetesen semmiféle szerződés sincs a két cég között. A mederszeg kiépítése egyébként mintegy másfél hónapig is eltarthat, amit a vízállás befolyásolhat. A Millennium Úszóház Kft. vezetősége nem érti az egészet, és cáfolták a hivatalok állításait. - Március 21-én kérelmet nyújtottunk be a szegedi önkormányzathoz, hogy engedélyeztessük az úszóházat - nyilatkozta lapunknak Justin Attila marketingigazgató. A beadvány a főépítész elé került, a dokumentum átvételéről pedig írásos, lepecsételt elismervényt kaptunk. A marketingigazgató azt az értesülést is cáfolta, miszerint nem tudják tartani az átadás határidejét. - A terveknek megfelelően május hónapban lesz a Millennium műszaki átadása - tette hozzá. - Jelenleg is két műszakban dolgoznak a hajón. Justin Attila ezzel visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint egy hete levonultak a munkások a Millenniumról. - Még késő délutánonként is zúg a flexgép, fektetik a burkolóanyagokat a fedélzeten - mondta végül. K.T A makói családi gazdaság, amelyet vasárnap a miniszterelnök is meglátogat, évtizedek óta fejlődik. Veszelovszky Sándor szerint sok helyi termelőn segítene, ha a határ túloldaláról végre átjárhatnának dolgozni, akik akarnak. Ezt a miniszterelnöknek is el fogja mondani. A nyolcvanas években a svájci, a venezuelai, a kínai nagykövetség, a püspöki hivatal is Veszelovszky Sándortól vásárolt hagymát és zöldséget. A makói gazdálkodó, aki csak rövid ideig, fiatal korában volt téeszben, azt vallotta a Kádár-rendszerben is, hogy csak szép áruval lehet köszönni. Rendszeresen járt a budapesti nagybani piacra, és a család keményen megdolgozott a boldogulásért. A ház, amelyben laknak, korábban egy idős férfié volt, őt gondozták. A bácsi a téeszesítés idején tizenhat hold földjét veszítette el. Veszelovszky Sándor apósáék ugyanígy jártak. A család pedig a hetvenes évek elején, a belvízkor nem kapott támogatást a ház aláfalazására. Akkor a családfőnek azt mondták, azért nem, mert nem azt a rendszert építik. Ezek az élmények és a gazdálkodás közben taA makói gazda nagyon szeretné, ha a miniszterelnök megnézné a bikáit is. Fotó: Karnok Csaba pasztaltak határozzák meg Veszelovszky Sándor közéleti érdeklődését is. Természetes, hogy szívesen látja a miniszterelnököt, aki délelőtt érkezik, és a terv szerint negyven percet tölt náluk. Ez a családfő szerint csak arra elég, hogy megmutassa a gazdaságot, és beszélgessenek egy kicsit, némi ital és sütemény mellett. - Csütörtökön épp a földön voltunk, kinn, amikor szóltak, hogy hozzánk jön a Viktor. Én örültem neki, hiszen nagy dolog, ha egy miniszterelnök látogat el valakihez. Azt is sejtem, hogy miért épp hozzánk jön: én szeretek beszélgetni mindenkivel, és őt is okos, értelmes embernek tartom. Remélem, ez a kormány marad, és a családi gazdálkodásra vonatkozó támogatási rendszerrel sok emberen tudnak segíteni. Az MDF-kormány idején a magántermelők ötszázezer forintos támogatást kaptak traktorvásárlásra, és akkor egy MTZ 516 ezer forint volt. A Horn-kormány idején nem bennünket támogattak. Most ismét pályáztunk, huszonegymillió forintért végre igazán jó minőségű gépeket szeretnénk vásárolni - mondja Veszelovszky Sándor. Aki mindenképpen el szeretné mondani vasárnap Orbán Viktornak azt is, hogy csak folytassák a státustörvénnyel, s a határ túloldalán élők munkavállalásának megkönnyítésével járó intézkedéseket. - Akik itt dolgozhatnak, nagyon örülnek a munkalehetőségnek. Nem volt jó, hogy sok termelőnek részben azért maradt a földben a gyökere, mert nem merte megfogadni a románokat. Pedig én azt gondolom, aki dolgozni akar, az nem bűnt követ el. Veszelovszky Sándor szerint meg lehet élni a mezőgazdaságból; igaz, a vöröshagymát termesztők nagyon rossz éveket éltek meg, és a fokhagyma sem jövedelmezett mindig úgy, ahogyan várták. A szép áru azonban mindig elment. Másrészt pedig „nem azért van az embernek a nyakán a feje, hogy fel ne csúszszon a gallér, hanem azért, hogy gondolkodjon". B.A. Folytatás az 1. oldalról A kiállítás megnyitóján. Szeged „kalapácsos krónikására", a száz évvel ezelőtt a kisteleki tanyavilágban született Tápai Antal szobrászművészre emlékeznek azzal a kiállítással, amit tegnap nyitottak meg a Móra Ferenc Múzeumban. Vörös Gabriella múzeum-igazgató köszöntője után Tápai Antal 1958-ban írt, egykori pártfogójának, Móra Ferencnek címzett levelét olvasta fel Horváth Ferenc régész. A tárlatot, amit közgyűjteményekből és a Tápai-hagyatékból Tóth Attila rendezett, Tóth Sándor szobrászművész nyitotta meg, Fotó: Schmidt Andrea aki emlékeztetett arra, hogy jeles elődje valaha egyetlen szobrásza volt a városnak. Az, hogy Szegeden ma már 13 szobrász alkot, azt bizonyítja, hogy Tápai Antal ötvenévnyi munkája „jó talajelőkészítőnek bizonyult nemesebb palánták számára". Tápai Antal javaslatára jött létre az 1961-ben alapított szegedi művészeti gimnázium, és neki köszönhető, hogy ma már szegedi stiláris szobrászati iskoláról beszélhetünk, amely méltó folytatója magyar szobrászat legnemesebb hagyományainak. A szegedi önkormányzatnál is azt nyilatkozták, hogy a hivatalban semmit nem tudnak a leendő „úszó városról". - Nem érkezett hozzánk kérelem a Millennium Úszóház Kft.-től - mondta Vass Márton, az önkormányzat ügyfélszolgálati irodavezetője. Egy ilyen létesítmény üzemeltetéséhez, amelyen étterem, szálloda, söröző, kikötő, butiksor is helyet kap, többféle engedély szükséges. Valamennyi tevékenységhez külön kell szakhatósági papírt beszerezni. Egy-egy kérelem átfutási ideje pedig legalább 2-3 hét - mondta az irodavezető. A Millennium Úszóház Kft. a Szeviép Rt.-t keresték meg, hogy szegedi vállalat készítse el az úszóház kikötőjét. Ekkora óriást, 1200 tonnás hajót nem egyszerű feladat biztonságosan rögzíteni. Mederszeget, vagyis a víz alatt két hatalmas tartóbakot kell építeni. Mintegy két hónapja megkeresett minket az úszóház tervezője, de csak szóbeli véleményt kért az esetleges munkáról - mondta Bárányi Sándor, a Szeviép Rt. elnök-vezérigazgatója. A részvénytársasághoz tegnapig nem érke-