Délmagyarország, 2002. március (92. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-08 / 57. szám

2 PÉNTEK, 2002. MÁRCIUS 8. Másodfokú készenlét a szeszélyes Tiszán NYIREGYHAZA (MTI) Másodfokú árvízvédelmi készült­séget rendeltek el csütörtökön a Tisza tiszaberceli szakaszán és a fo­lyóba torkolló Lónyai-főcsatorna alsó részén. - A Tiszán vonuló ár­hullám Tíszabcrcel térségében csü­törtökön elérte a másodfokú ár­vízvédelmi készültség szintjét. Fa­zekas László, a Fetivizig igazga­tója közölte: a kialakult helyzetnek megfelelően másodfokúra emelték a készenlétet, és ugyancsak el­rendelték a másodfokú készültsé­get a Tiszába torkolló Lónyay-fő­csatorna alsó részén is. A Tisza észak-szabolcsi szakaszán, Zá­hony és Dombrád között még el­sőfokú, figyelőszolgálatot jelentő a készenlét, de ott a vízszint már folyamatosan apad. Egyensúlyt tartunk a növekedési pályán BUDAPEST (MTI) A magyar gazdaság sikerességé­nek a kulcsa a versenyképesség javítása, a stabilitásra való törek­vés, valamint a gazdasági és tár­sadalmi szereplők kohéziós erejé­nek megteremtése - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Modell II. című konfe­rencián csütörtökön Budapesten. Hozzátette: a magyar gazdaság felzárkózási esélyeit növeli a vár­hatóan 2004-ben megvalósuló eu­rópai uniós csatlakozás, valamint a 2006-2007-re tehető monetáris integráció, amely jelentősen felér­tékeli a magyar versenyképességet. A pénzügyminiszter szerint Ma­gyarországnak az EU-országok át­lagához történő felzárkózás során az ír gazdasági modellt kell követ­nie, így elérhető, hogy 2006-ra a GDP 6 százalékkal emelkedjen, az infláció három százalék alá csök­kenjen, míg a munkanélküliségi ráta a jelenlegi 5 százalékról 3 százalékra mérséklődjön. GLÓBUSZ ARGENTÍNA TÁRGYAL A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nyomására Argentína beleegyezett abba, hogy újratárgyalja adósságát, cserébe azért, hogy új hiteleket kap­jon a nemzetközi pénzügyi szerve­zettől. Argentína januárban állítot­ta le adósságának a fizetését. PR1MAKOV TANÚSKODNA Jevgenyij Primakov volt orosz kor­mányfő készségét fejezte ki, hogy Szlobodan Milosevicsnck kedvező bizonyítékokat tárjon a hágai Nem­zetközi Törvényszék elé az egyko­ri jugoszláv elnök ellen háborús bű­nök vádjával indult perben. RUGOVA KOSZOVO FÜGGETLENSÉGÉRŐL Ibrahim Rugova újonnan megvá­lasztott koszovói elnök kérni fog­ja az EU legbefolyásosabb országa­it és az Egyesült Államokat, hogy ismerjék el Koszovó fúggedenségét. MARTONYI EGY CÍMRŐL Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Bécsben újságírók előtt elhatárolta magát a Die Pres­se című osztrák lapban aznap meg­lelem cikk címétől („Budapest kitart a Benes-dekrétumok vége mellett még az EU-bővftés előtt"), bár az írást korrektnek mondta. Bin Laden meghalt? PÁRIZS (MTI) A francia védelmi miniszter na­gyon valószínűnek tartja, hogy Oszama bin Laden már nem él, Omar molla, a tálibok vezetője azonban tudomása szerint Afga­nisztán déli részén tartózkodik. Alain Richárd az Afganisztán kele­ti hegyvidékén jelenleg zajló terro­ristaellenes Anaconda-hadmúve­lettel kapcsolatban hozta szóba az Europe 1 rádiónak adott nyilatko­zatában a szaúdi terrorista vezért, akinek hosszú ideje nyoma ve­szett. A miniszter három elkép­zelést vázolt bin Laden lehetséges sorsával kapcsolatban. Nem zárta ki, hogy esetleg még mindig Afga­nisztánban bujkál, vagy hogy sike­rült átszöknie Pakisztánba, de le­hetséges az is, hogy megölték. A Fidesz és az MSZP képviselői megállapodás helyett üzengetnek egymásnak Ki alkalmasabb kormányfőnek? BUDAPEST (MTI) Orbán Viktor kormányfő áprihs 5­én este 8 órakor ott lesz a közgaz­daság-tudományi egyetemen, és vitára várja Medgyessy Péter szo­cialista miniszterelnök- jelöltet, akinek viszont elfogadhatatlan ez az időpont. Ez derült ki csütörtö­kön a kormányfő és a szociahsta miniszterelnök-jelölt, valamint a Fidesz és az MSZP elnökének nyi­latkozataiból. Medgyessy Péter hétfőn hívta ki hivatalos levélben nyilvános vitá­ra Orbán Viktort, akinek azt java­solta, hogy a vitát az azt befolyá­soló közönség részvétele nélkül, az országos kereskedelmi tévécsa­tornák kamerái előtt, stúdióban bonyoh'tsák le, március 26-án vagy 28-án. Orbán Viktor keddi válasz­levelében azt írta, hogy az ország­gyűlési választások első fordulója előtt - április 5-én - és a két for­duló között - április 19-én - is kész nyilvános vitát folytatni Med­gyessy Péterrel, mégpedig a buda­pesti közgazdaság-tudományi egye­temen, a televízió nyilvánossága előtt. Az MSZP elnöksége szerdán je­lezte: az április 5-i dátum elfogad­hatatlan számukra. Medgyessy Pé­ter a nap folyamán Orbán Viktor­nak megküldött levelében leszö­gezte: „a választók túlnyomó több­sége a miniszterelnök-jelöltek vi­tájától segítséget vár a programok, érvek és pohtikai szándékok közöt­ti eligazodásban. Ezt az igényt ve­szi semmibe az Ön által megje­lölt, a kampánycsend kezdetét négy órával megelőző időpont". - Az emberek örömmel vennék, ha egy ilyen beszélgetés lezajlana, tehát én vállalom, hogy április 5­én este 8 órakor ott leszek a köz­gazdaság-tudományi egyetemen ­hangsúlyozta csütörtöki rádiónyi­latkozatában Orbán Viktor. A mi­niszterelnök közölte: a jelek szerint a Fidesz és a vele együttműködő szervezetek, valamint ő maga is jobb véleménnyel van a magyar polgárok képességeiről, mint a szo­cialisták miniszterelnök-jelöltje, illetve az MSZP - Miért ne lenné­nek képesek Magyarország felnőtt polgárai egy élő televíziós vita alap­ján saját véleményt kialakítani? ­tette fel a kérdést Orbán Viktor. Reagálásában Medgyessy Péter úgy fogalmazott: a miniszterelnök megint, szokásához híven diktál­ni akar. Pokorni Zoltán úgy látja, hogy Medgyessy Péter mégsem akarja vállalni a vitát Orbán Viktor mi­niszterelnökkel. A Fidesz elnöke csütörtök délelőtti sajtótájékozta­tóján úgy fogalmazott: Medgyessy Péter ürügyet keres, hogy kihát­rálhasson a vitából. Kovács László később azt jelentet­te be, hogy Medgyessy Péter áprihs 2-án, 3-án és 4-én is kész a vitára Orbán Viktor kormányfővel, és ezt levélben is megerősíti majd. Pokorni Zoltán délutáni sajtótá­jékoztatóján utalt arra, hogy annak idején Orbán Viktor hívta ki Hom Gyulát nyilvános vitára; a volt kor­mányfő a felkérést elfogadta, és a vi­ta helyszínét, idejét és módját is ő határozta meg. A Fidesz elnöke ­Medgyessy Péter rádiós nyilatko­zatára utalva - úgy vélekedett: a szocialista kormányfő jelölt csak ak­kor vitatkozik szívesen, ha a hírma­gyarázók válla mögül kiabálhat ki. A szocialisták miniszterelnök­jelöltje délutáni, Egerben megtar­tott sajtótájékoztatóján azt mond­ta: számára az április 5-e kivételé­vel bármely más időpont megfelel. Az izraeliek elfoglalták Túl-Karm várost Merénylők, polgárok, halottak Az F-16-os harci gépek támadása után egy palesztin tisztviselő iratokat ment a biztonsági szolgálat romjai közül. MTI Telefot&AP/lacqueline Larma GÁZA, NÁBLUSZ (MTI) Az éjszakai óráktól csütörtök estig legalább 9 palesztin halottja és mintegy harminc - köztük több iz­raeb - sebesültje volt az ízraeli-pa­lesztin összecsapásoknak: az izra­eb erők az amerikai nyomás elle­nére ismét palesztin célpontokat támadtak, egy palesztin pedig ön­gyilkos merényletet hajtott végre egy ciszjordániai zsidó telepen. Egy izraeh F-16-os vadászgép rakéta­csapást mért a palesztin rendőrség Gáza belvárosában lévő főhadiszál­lására. A támadásban tíz palesztin polgári személy megsebesült. A Gá­zai övezetben izraeh katonák agyon­lőttek egy palesztint, és belehalt sé­rüléseibe az a palesztin rendőr, akit a Gázai övezet partvidékét lövő iz­raeh haditengerészet sebesített meg az éjszaka. Az izraeh hadsereg csü­törtökön elfoglalta a Ciszjordánia északi részén, a palesztin autonóm területen lévő Túl-Karm várost és a mellette lévő Túl-Karm és Mur Samsz menekülttábort. Túl-Karm körzetében hatan haltak meg a csü­törtöki izraeh támadások idején. Izraeh F-16-os vadászgépek támad­ták hajnalban a 17-es Erő palesztin elitalakulat betlehemi főhadiszál­lását is. Egy palesztin öngyilkos merény­letet követett el csütörtökön a cisz­jordániai Ariel zsidó telepnél: egy nagyáruháznak és egy szállodának is otthont adó épületegyüttesben hozta működésbe a testére erősített pokolgépet. A merénylő meghalt, legalább 9 izraeh megsérült. A csü­törtöki eseményekkel összesen 1388-ra emelkedett a 2000 szep­tember 28-án kezdődött palesztin felkelés halottainak száma, közü­lük 1053 palesztin és 312 izraeh volt. Orbán szlovák iskolát látogatott SZARVAS (MTI) Orbán Viktor a város polgármeste­rével, önkormányzati képviselők­kel, a városi bíróság elnökével, a Tfessedik Sámuel Főiskola főigaz­gatójával s a legnagyobb helyi cé­gek vezetőivel találkozott Szarva­son, csütörtökön. A kormányfő a városházán rendezett találkozón gratulált Babák Mihálynak, aki nemrég nyerte el az Év polgármes­tere címet. Beszédében utalt arra, hogy Szarvas példaértékű fejlődést ért el a korábban hátrányos hely­zetűnek tartott Békés megyében. A polgármester elmondta, hogy Szarvas tavaly 368 miüió forinthoz jutott a helyi adókból, amit kü­lönböző pályázatokon sikerült megsokszorozni. Közölte azt is, hogy jelenleg 74 szociáhs bérlakás épül a városban, és ezt a számot szeretnék 100-ra növelni. Orbán Viktor és kísérete ellátogatott a szlovák iskolába, ahol az igaz­gatóval, Medvigy Pálnéval (felvételünkön a gyermekek körében) aláírta az intézmény 720 millió forintos kormányzati támogatásá­ról szóló dokumentumot. Ebből az összegből felújítják és bővítik az iskolát. MTI Telefotó: Németh György „Magyarnak lenni kitüntetés" Vajdaságiak vállalása BUDAPEST (MTI) Amikor az Országgyűlés elfogadta a szomszédos országokban élő ma­gyarokról szóló törvényt, akkor 80 éves adósságot törlesztett a hatá­ron túli magyar közösségekkel szemben - mondta Szabó Tibor, a Határon Túb Magyarok Hivatala elnöke a csütörtökön Budapesten, amikor vajdasági kérelmezőknek átnyújtotta a magyarigazolványo­kat. - A délvidéki magyarok szen­vedtek a legtöbbet az utóbbi tíz évben, és régi adósságunkat tör­lesztjük velük szemben, amikor átadjuk a magyarigazolványokat ­tette hozzá az elnök. Kiss Antal ómoravicai református esperes em­lékeztetett arra, hogy voltak olyan idők, amikor szégyen volt beszél­ni a határon túli magyar testvérek­ről, de a kedvezménytörvény most új alapokra helyezte a magyarok közti kapcsolatokat. - Magyaror­szágon természetes dolog magyar­nak lenni, de esetünkben bebizo­nyosodott, hogy néha jobb magya­rok voltunk az anyaországiaknál, hiszen nehéz körülmények között is vállaltuk magyarságunkat ­mondta az esperes. Kiss Antal ki­jelentette: „magyarnak lenni ki­tüntetés". A vajdasági magyarok közül elsők közt Varmuzsa Róbert (Kishegyes), Kiss Antal reformá­tus esperes és neje, Kiss Mária (Ómoravica), Pásztor Béla és fele­sége, Pásztor Ilona, valamint négy gyermekük (Zenta) és Bús Ottó (Szabadka) vette át a magyarigazol­ványt a Határon Túli Magyarok Hivatalában szervezett ünnepsé­gen. RÖVIDEN HAZAKÜLDTEK AZ ÉHSÉGSZTRÁJKOLÓT Üzemorvosi vizsgálat után haza­küldték munkahelyéről, a Paksi Atomerőműből csütörtök reg­gel Vajnai Attilát, a Munkáspárt alelnökét, aki szerdától éhség­sztrájkot folytat. A politikus ami­att demonstrál, mert a Mun­káspárt szerint a Magyar Televí­zió nem biztosít esélyegyenlősé­get az országos listát állító pártok­nak. Vajnai Attila csütörtökön megjelent munkahelyén, de fe­lettese orvosi vizsgálatra küldte. Az orvos megállapította, hogy a fejlesztőmérnök nem alkalmas feladata elvégzésére, ezért azzal küldte haza, hogy keresse fel há­ziorvosát, és vegyen ki betegsza­badságot. ÁRTALMATLAN BORÍTÉKOK Ártalmatlan az első gyorstesztek szerint az a fehér por, amelyet szerdán este találtak összesen ti­zenkét borítékban egy budapesti posta bontójában - közölte az Or­szágos Katasztrófavédelmi Főigaz­gatóság szóvivője. KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK A kisebbségi önkormányzatok tör­vénysértőnek és alkotmányelle­nesnek tartják, hogy a magyaror­szági nemzeti kisebbségeknek az idei parlamenti választások al­kalmával sincs lehetőségük meg­választani saját országgyűlési kép­viselőiket - olvasható a kisebb­ségi vezetők nyilatkozatában, amelyet csütörtökön, Gyulán fo­gadtak el. DÁVID A MIÉP AJÁNLATÁRÓL Az MDF a Fidesszel kötött együtt­működési megállapodásával meg­szabta koalíciós szándékait és ha­tárait is; a demokrata fórum a parlamenti pártok közül egyedül a Fidesszel tud és akar koalíciót ­mondta Dávid Ibolya Fürgédén. Az MDF elnöke, igazságügy-mi­niszter így reagált Csurka István­nak, a MIÉP elnökének szerdai bejelentésére, miszerint pártja az országgyűlési választások második fordulójában kész akár több mint 100 jelöltjét visszaléptetni a Fi­desz-MDF javára. KEDVEZŐTLEN FEJLEMÉNYEK Az elmúlt napok több fejleménye kedvezőtlen helyzetet teremtett az ország bel- és külpolitikájában egyaránt - jelentette ki Kovács László lakossági fórum előtt tar­tott sajtótájékoztatóján csütörtö­kön, Komáromban. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC • Szerkesztők KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (életmód, kultúra, mellékletek), M1SKOLCZI RÓBERT (fotó), OLAH ZOLTÁN |lnr és információ), SULI IÓZSEF (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: ÚJSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax 62/567-881 Sportrovat 62/567-882. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztőségéi delmagyar.szcged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel ./fax 62/241 905. Hirdetési tel/fax: 62/242-419. 6900 Makó, Deák F. u. 6. Tel.: 62/213-391. Tel/fax: 62/213-198. <>600 Szentes, Kossuth u. 8 Tel 63/401 024 ftl./Iax 63/314 838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11 (Városi Caléria) Tel./fax: 63/481-010. • KIADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. Kiadói litk.lrs.igi lax <>2/442 958 • Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Ttlcfon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864 Terjesztési zöldszám: 06-80/821-821. Előfizetési di| egy hónapra 1165 (Délmagynrországl, 1055 Ft (Délvilág! »Árus terjesztés: Délhír Rt • ISSN 0133-025X (Dclmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Eapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents