Délmagyarország, 2002. március (92. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-30 / 75. szám
SZOMBAT, 2002. MÁRCIUS 30. -AKTUÁLIS5 Clayderman Szegeden MUNKATÁRSUNKTÓL Megérkezett Szegedre tegnap este Richárd Clayderman, aki Újhelyi István önkormányzati képviselő szervezésében ma két jótékonysági koncerten lép fel a nagyszínházban a Gézengúzok Gyermeksport és Szabadidő Közhasznú Alapítvány javára. A világhírű francia zongorista programja ma reggel 10 órakor az algyői sportcentrumban kezdődik, ahol részt vesz a Tisza Volán Focisub kupájának megnyitóján, majd próbál a nagyszínházban, ebéd után pedig sajtótájékoztatót tart a Novotel Hotelben. Első koncertje 15, a második 19 órakor kezdődik a Szegedi Nemzeti Színházban, mindkettő programja ugyanaz lesz: először musicalrészletek hangzanak el az Evitából, a West Side Storyból, a Jekyll és Hyde-ból többek között 7bnyogi Barbara, Nyári Szilvia, Rácz Rita, Szalma Tamás és Molnár László élőadásában, majd a három hegedűs hölgyből álló Princess trió muzsikál, végül a sztárzongorista lép színpadra, aki legnépszerűbb számaiból játszik. Információink szerint Richárd Clayderman a filharmóniai hangversenyeken is használatos fekete Steinway-koncertzongorán játszik, és a színház táncosai is fellépnek majd muzsikájára. Az előadások műsorvezetője Gyulai István, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára lesz, aki erre az alkalomra érkezett haza Monte-Carlóból. Clayderman a nap folyamán sétát tesz a Belvárosban is. Sok helyen csak a remény él Tűz, kár, biztosítás Néhány nap leforgása alatt több olyan tűzeset is történt Csongrád megyében, amelyek milliós károkat okoztak, azonban az kérdéses, hogy ki téríti meg a helyreállítás költségeit, ha nem volt biztosítás. Magyarországon a háztartások 68 százalékának van valamilyen biztosítása. Az adatok szerint lakásbiztosításból és kötelező gépjármű-felelősségbiztosításból tartanak fönn a legtöbbet. Felmérések szerint tíz újonnan belépő ügyfél közül hét elsőként lakásbiztosítást köt. Ugyanakkor az is tény: az utóbbi években a díjak emelkedése, valamint a szolgáltatással való elégedetlenség miatt sokan társaságot váltottak, vagy véglegesen megszüntették szerződéseiket. A nagyvárosokban az emberek javarésze több lakásból álló közösségben, társasházban él, így könnyen előfordulhat, hogy a szomszéd kára a sajátjuk lesz vagy fordítva. Wolff József, az AlbanzHungária Biztosító Rt. lakossági vagyon- és kárrendezési osztályának vezetője egyetért azzal, hogy garanciák nélkül élni luxus, hiszen baj esetén az anyagi kiszolgáltatottság mértékét sokan el sem tudják képzelni. Ha például egy tűzesetben a saját otthon mellett másik lakás is károsodott, és a kigyulladt ingatlan tulajdonosának, bérlőjének nincs érvényes biztosítása, akkor a szomszéd kártérítési követelést nyújthat be a bíróságra. Abban az esetben, ha a vétlen lakás tulajdonosa rendelkezik lakásbiztosítással, és a szerződés feltételei megengedik, fizet a biztosító - tette hozzá a szakember. Bár a biztosítás olcsóbb, mint egy jogi procedúra, mégis sokan képtelenek a biztosítás költségeit beilleszteni a családi kiadások közé. Egy kétszobás, ötven négyzetméter körüli panellakás éves biztosítási díja - társaságtól és más tényezőktől függően - jelenleg 12-20 ezer forint között mozog. A szakemberek tapasztalatai szerint leginkább az alacsony jövedelmű, nagy, biztosítási szempontból kockázatosabb lakóközösségekben élő családok, valamint a nyugdíjasok kénytelenek lemondani a nyugalom e fizetett formájáról. Ók azok, akik abban reménykednek, hogy nem éri házukat, lakásukat tűzvagy vízkár. A. T. J.-O. K. K. A füsttel sokszor egy-egy csalid reményei is elszállnak. ft>td. Karnok csaba Ünnepi járatok A tavaszi tanítási szünet, valamint a húsvéti ünnepek idején a Szegedi Közlekedési Társaság villamos- és trohbuszjáratai a hétköznapoktól eltérő rend szerint közlekednek. Március 27-29-éig (szerdán, csütörtökön és pénteken) az iskolaszüneti napokon érvényes menetrend időpontjaiban érkeznek a járművek; kivétel a 8as trob, amely munkanapi menetrend szerint jár, a 4/A jelzésű villamos pedig nem közlekedik. Március 30-án (nagyszombaton) a szombati, húsvétkor: március 31-én (vasárnap) és április l-jén (hétfőn) a vasárnapi menetrend érvényes. Április 2-án (kedden) az iskolaszüneti napok menetrendje szerint közlekednek a járművek. A 8-as trob ezen a napon is a munkanapi menetrend időpontjaiban jár, a 4/A-s villamost pedig nem indítják. Útépítés 6 millióért Kijavították Klebelsbergtelepen a kereskedelmi és téli kikötőhöz vezető utat. A Szegedi Közterületfenntartási Kht. aszfaltszőnyeggel borította a korábban évekig kátyús úttestet. A helyreállítás 5,7 millió forintba került. A költségeket a városi útalapból fedezték; az javításhoz az utat gyakran használó Tartalék Gazdálkodási Igazgatóság 1 milbó forinttal járult hozzá. Bódulat a parton Három fiatalember ellen indított eljárást a Szegedi Rendőrkapitányság kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt. A 24 éves B. Rudolfot és T. Szabolcsot, valamint a 23 éves B. Botondot kedden igazoltatták a rendőrség munkatársai a Felső Tisza-parton. A rendőröknek feltűnt, hogy T Szabolcs bódult állapotban van, ezért átvizsgálták a fiatalok gépkocsiját. Az autóban kábítószergyanús csomagokat találtak, amelyekről a gyorsteszt elvégzése után kiderült, hogy heroint és marihuánát tartalmaznak. A kirendelt orvos szakértő megállapította, hogy mindhármuk szervezetében kábítószer származékok (ópiát, kannaboid, kokain) vannak. A fiatalok ellen őrizetbe vételük mellett folyik az eljárás. Orvosok, ápolók bére MUNKATÁRSUNKTÓL A Szegedi Orvosi Kamara elnöksége a minap elkészítette javaslatát az egészségügyben dolgozó közalkalmazottak bérhelyzetének rendezéséről. A szegedi orvosok kamarája szerint a jelenlegi bérbesorolási rendszerben az egészségügyiek átlagkeresete - más szakmákhoz viszonyítva - indokolatlanul kevés, s a minimálbér 50 ezer forintra emelése komoly bérfeszültséget szült az egészségügyben. A minimálbérre vonatkozó rendelkezések következtében ugyanis gyakorlatilag azonos az alapfokú végzettséggel rendelkező egészségügyi dolgozó és a pályakezdő orvos alapfizetése. A napokban készült el a Szegedi Orvosi Kamara elnökségének tervezete a legalacsonyabb bérbesorolású egészségügyi dolgozó a 65 ezer forintot, míg egy kezdő orvos a szakmai szorzóval növelten 123 ezer 960 forint bért kapna. Nyertesek „Biztonságos Magyarországért" címmel hirdetett pályázatot a Belügyminisztérium. Három Csongrád megyei szervezet is volt a nyertesek között. A Csongrád megyei Polgárőrszervezetek Szövetsége és a Szegedi Vízimentő-szolgálat egyegy miihót, a mártélyi polgárőrök pedig 400 ezer forint támogatást kaptak. Kilószám vitték a sonkát és a csülköt Nagypénteki csábítás I1 "—•»©Él , 91 tí rfír 1 fpf L». ÍÉJ ÍÉJ TH6I87 «Áru Nem mindenki böjtölt tegnap. Sonkáért álltak sorba tegnap az emberek a szegedi Mars téri piaccsarnokban. A hentesek, boltosok ilyenkor húsvét előtt akkora forgalmat bonyolítanak le, mint máskor egy hónap alatt. Nagypéntek ellenére többen nem tudtak ellenállni a csábításnak, és jót ebédeltek a különféle sültekből. Gőzölgő hurkák, aranysárgára sült csirkecombok és hatalmas húsvéti sonkák, csülkök fogadták a szegedi Mars téri piaccsarnokba tévedőket. - Olyan illatok szállnak itt, hogy nagypéntek ellenére csak összefutott a nyál a számban - nevetett tegnap délben egy középkorú férfi, miközben halat evett az egyik standnál. Kováts Géza vallásos családból származik, ezért betartja a böjti előírásokat. - Hídja, leküldött az asszony egy kis sonkáért, miegymásért. Ha pedig már itt vagyok, csak megeszem egy gyönyörű hecket - mesélte két falat között. A húsvéti sonka után a sült halnak volt a legnagyobb keletje pénteken. Az egyik asztalnál négy fiatal csirkét és májat ebédelt. - Manapság már nem nagyon tartják a böjtöt, amúgy sem vágyunk vallásosak, így miért ne ehetnénk azt és akkor, amikor megkívánjuk - mondta egyikük. Fotó: Schmidt Andrea Fodor Mihály, az egyik baromfiszaküzlet vezetője szerint a böjt inkább az időseknek és főleg falun jelent még valamit. - A húst most csak megveszik és az ünnepekre készítik el - tette hozzá. Kis boltjából elsősorban a sonkát viszik a vásárlók. A húsvét előtti napokban annyi sonkát tudnak eladni, mint máskor egy teljes hónap alatt. Különféle akciókkal is próbálnak minél több vevőt magukhoz csalogatni. Nyitás előtt körbejártuk a hipermarketeket és felírtuk a sonkaárakat. Nálunk most egy forinttal olcsóbb a kötözött finomság, mint a nagyoknál. A kis haszon is haszon - mondta végül. A csarnok szinte minden standján érződött a húsvéti roham. - A pultokat folyamatosan töltenünk kell, mert fogy az ám - tudtuk meg Kotroczó József hentesmestertől. Hétköznapokon inkább az olcsóbb húsokat keresik, de most a drágább is a szatyorba kerül. A sertés- és a marhahúsból egyszerre nagyobb mennyiséget is megvesznek az emberek, mint máskor. - Vasárnap jönnek a fiamék, és a kedvencüket, vagyis marhapörköltet galuskával, tejfölös uborkasalátával szeretném az ünnepi asztalra tenni - árulta el Hermán Mihályné, miközben három és fél kilónyi lábszárat tett a kosarába. KORMOS TAMÁS A szentesi Nagy család tenyészti, de nem fogyasztja Lízingelik a nyulakat Folytatás az 1. oldalról Az ünnepekre megválnak majd néhány fehér szőrű, piros szemű nyúltól, mert a szülők ezeket szánják gyermekeiknek ajándékba. Eszter azt mondja: ő lízingeb a húsvéti nyulakat, ad velük ennivalót is, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt. Ha az ünnepek után már megunják a gyerekek a nyuszit, úgy egyezett meg a háziasszony az anyukákkal, hogy visszaviszik hozzájuk a kis jószágokat. Később aztán bármikor elmehetnek megnézni, hogyan gyarapodik a húsvéti ajándékba kapott nyúl. Nagy Lászlóné azért találta ki a lízingelést, mert sajnálja az állatokat. Sokszor hallani ugyanis, hogy nem tudnak mit kezdeni az ilyen nyuszikkal, és kiteszik a szabadba. - De azok képtelenek az önálló életre, kell nekik a gondoskodás, különben elpusztulnak - állítja a fiatalasszony. Ám a panellakás sem ideális terep a nyulaknak, mert a foguk állandóan nő, és ezért egyre csak rágnak. Sokkal szakszerűbben magyarázza ezt el a háziasszony, de a lényeg az: még a bútorokat meg a kárpitot is képesek tönkretenni. Nem beszélve egy másik kedvezőtlen hatásról, amit Eszter jellegzetes nyusziszagnak nevez. Mindezek miatt csak azoknak ajánlja a nyúltenyésztést, akik kertes házban laknak. Náluk például télen-nyáron az udvarban vannak, a kinti ketrecben, mert az állatok szeretik a levegőt. Nagy Lászlóéknál még a fagyos időszakban sem pusztultak el a jószágok, de a nagy melegben sem, pedig a kánikula a legnagyobb ellenségük. Persze hogy nem károsodott az állomány, mert a családtagok mindenre figyelnek. Nemcsak a fehér húsvéti nyulak élvezik náluk a gondoskodást, hanem a még különlegesebbeknek számító háromszínű - vörös, fehér és fekete anyák is. Naponta kapnak sárgarépát, almát, szénát, árpát, zabot, vizet, sőt teát is, no és gyógyszeres tápot. Az utóbbit ellenben már nem adják nekik az értékesítés előtti hetekben. Nagy Lászlóné a vezetője a nyúltenyésztők klubjának. Azt mondja, hogy mostanában egyre több kisgyermekét otthon nevelő fiatalasszony kér tőle tanácsot, mert szeretne nyulakkal foglalkozni. Eszter szerint az ország nyúlállományának 75-80 százaléka kistermelőknél van, akik az állam „kasszájába" hatvanmiibárd forint bevételt vittek tavaly. S hogy a tenyésztőknek megéri-e nyulat tartani? Valamennyi haszon nekik is marad, különben nem foglalkoznának vele. A Nagy család mindenesetre még sohasem készített nyúlhúst ebédre, mert annyira sajnálják a jószágot, hogy - mint a háziasszony fogalmaz - nincs szívük megenni. BALÁZSI IRÉN Negyedév alatt milliárdos áfacsalás Folytatás az 1. oldalról A bűnszervezet egyik része a számlák kiálh'tásával foglalatoskodott, másik része pedig jutalék fejében hálózatot épített ki, olyan külföldi, román és jugoszláv állampolgárokat szervezett be, akik alkalmanként 10 ezer forintért vállalták, hogy nevük szerepeljen a számlákon, illetve fölvették a jogtalanul visszaigényelt áfát. A gyanúsítottak még egy külföldi utas, áfa kifizetésére szakosodott vállalkozást is létrehoztak. Az ügyben egy magyar állampolgár letartóztatását a bíróság elrendelte. Az adórendőrség adatai szerint a bujkáló Gazsó Zsolt bűntársait többször életveszélyesen megfenyegette, azt üzente nekik, hogy „ha vallomást tesztek, nem sokáig éltek". • A több tucat beszervezett román, illetve jugoszláv állampolgár előre meghatározott időpontban érkezett Szegedre, ahol a Tfesco vagy a Plaza parkolójában átvették a számlát és a lezárt zsákokban lévő árut, azokat Romániába, illetve Jugoszláviába szállították, majd Magyarországon fölvették a számlák áfatartalmát, amelyet rögtön át is adtak a megbízóknak. Az árut visszacsempészték Magyarországra, és újból „leáfázták".