Délmagyarország, 2002. március (92. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-30 / 75. szám

SOR« SZOMBAT, 2002. MÁRCIUS 30. Cigányzenészek és az alapítvány Akik Vásárhely és Szeged közt utaznak - sokan teszik meg a tá­vot nap mint nap a két város közt -, többnyire sejtelmük sincs arról, hogy országosan is kiemelt ter­mészeti ritkaságnak számító terii­let mellett autóznak-buszoznak el. Pontosabban Kishomoknál, Hódmezővásárhely felől nézvést az út bal oldalán. Legföljebb a te­rület pusztai mivolta tűnik föl a szemlélőnek, a gyep ránézésre is feltűnő „ősgyepjellege", a távolban lovak legelnek; göröngyszínú juh­nyáj, fehér falú tanyák. - Pedig - mondja Tirják László, a szarvasi központú Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója - a park­nak Csongrád megyében is van­nak jelentós területei, a kisho­inokí, 106 hektáros ósgyep a föld­ben termő here legnagyobb állo­mányának élőhelye. Emellett a pocsolyalátonya nevú védett nö­vényritkaságnak is otthont ad a te­rület, a pusztai növénytársulás egyéb jellegzetes fajai mellett. Az állatvilág képviselői közül a sisa­kos sáska említhető meg mint ritkaság, melyet, élőhelyével együtt, szintén védeni kell. Ezek alapján: a nemzeti park kezdeményezte - még 1999-ben - a kishomoki ósgyep országos jelentőségű védett területté nyil­vánítását. Az eljárás már a mi­nisztériumi egyeztetés szakaszá­ba került. Szintén a terület termé­szetvédelmi fontosságára utal: a 47-es út négysávúsításának kez­detén az út mellett, gyeptéglán­ként, fölszedték a talaj legfölső hányadát, a növénytakaróval együtt, és a Tótkomlós külterüle­tén lévő kopáncsi pusztán helyez­ték el. S mit jelent majd a védetté nyil­vánítás? A terület és élővilága ká­rosítása szankciókat von maga után,- az eddig is megszokott legel­tetés, kaszálás - az ilyen jellegű gyepterületek szokásos, egyszers­mind környezetbarát hasznosítá­sa - természetesen folytatódhat. Bizonyára kikerül majd a teriilet szegélyére a magyar természetvé­delem kócsagos emblémájával el­látott tábla is, és a szöveg, amely fölsorolja, mit is védünk ezen a te­rületen. Jó, ha tudják a turisták, természetkedvelők, mindazok, akik a négysávúsított úton halad­CSALÁDI ESEMÉNYEK HÁZASSÁGOT KÖTÖTT Németh Csaba és Varga Éva, Patai Ferenc Csaba és Huszka Krisztina, Baricsa Imre és Varga Ildikó, Tóth Róbert és Kalapács Réka Mária, Ha­raszti Tibor és Schiller Márta Anna, Nagy Lajos Csaba és Lorencz Vero­nica, Varga Zoltán és Silóczki And­rea, dr. Nyerges József és Hajdú Il­dikó Anikó. SZÜLETETT Soós Róbertnek és Kurucz Máriának Róbert, Ország László Csabának és Mihók Mónikának Dávid Márk, Rácz Imre Zoltánnak és Apró Ani­ta Nórának Tamara Nóra, Szegedi Istvánnak és Szécsi Gabriella Ildikó­nak Bence, Bürgés Csaba Szabolcs­nak és Horváth Anikónak Eszto; Le­le Zsoltnak és Dunai Mónikának Máté Dávid, Kiss Csabának és Arany Gabriellának Dóra, Juhász Gábornak és dr Zalántai Emőkének Levente Gábor, Varga Péternek és "TUrán Ágnesnek Petra Liliom, Do­bó Tibor Vincének és Lengyel Ani­tának Antónia, Nagy Józsefnek és Papp Krisztinának Patrik Dómunk, Hovanyecz Attilának és Monosto­ri Julianna Zsuzsannának Attila Martin, Ábrahám Imrének és Mu­csi Ibolya Erzsébetnek Gáboi; Göncz Zsolnák és Kakuszi Emiliának Hen­riett, Bene Tamásnak és dr Gaszner Gabriellának Tamás Miklós, dr Re­gényt Kund Miklósnak és dr Kovács Katalinnak Örs István, Zahorán Zoltán Jánosnak és Bánfi Flórának Flóra, Göröncséri Attila Tamásnak és Tóth Hajnalkának Csenge, Bo­zsák Zoltánnak és Csíkos Enikő­nek Botond, Hebők Zsolt Péternek és Kalmár Mariannának Gréta, Ha­dobás Istvánnak és Szitás Hajnalka Erikának Szandra Nikolett, Laczkó Endrének és Vízvári Krisztinának Jó­zsef, Simon Gábor Istvánnak és Cseh Tímea Évának Dániel Soma, Szabó Szabolcsnak és tereánszki Nórának Ábel, Puskás György Zol­tánnak és Kőhalmi Andreának Ta­más, Boros Tamásnak és Iván Ildi­kónak Dorina, Suti Sándornak és Fridrik Emese Margitnak Marcell nak majd Szeged felől Vásárhely irányába: csipetnyi pusztával már itt találkozhatnak. Akkor a leg­szebb, mikor hajnalban, fényszí­nú égen, sötétkék felhősávok kö­zött épp kel föl a nap. F.CS. Sándoi; Hevesi Sándornak és Csong­rádi Erika Csillának Enikő, Éder Norbert Antalnak és Dobó Zsu­zsannának Martin, Hadár Sándor Györgynek és Gruber Máriának Máté, Lóki Norbert Bélának és dr Hajdú Zitának Roland Norbert, Or­vos Györgynek és Szilágyi Katalin­nak Dániel, Gyuris Gábrielnek és Vass Hajnalkának Anasztázia, Mé­száros Gábornak és Buknicz Orso­lyának Eszter, Virágh Mihálynak és Tötök Szilviának Vivien, Williams Thomasnak és dr. Annus Irénnek Hajna Jusztina utónevú gyermeke. MEGHALT Kenderesi András, Mag András La­jos, Lantos Balázs, Szekeres János­né Furák Anna, Bede Attiláné Irimi­ás Mária, Márta Lajos, Nagy Sándor János, Pesti Imre, ítetrovics Erzsébet Mária, Fodor Benő, Gábor Istvánné Cétényi Rozália, Magyar Mihályné Barta Piroska, Kiss Józsefné Juhász Irén Rozália, Molnár Anna, Vas Lászlóné Szélpál Gizella, Keszei Ist­ván Kálmán, Gyuris Géza, Maróti János, Báló Mihály Béláné Kiss Mar­git, Kis Józsefné temesvári Mária, Bába Józsefné Farkas Ilona, Hódi István, Lővei György, Faragó János­né Dékány Erzsébet, Szűcs Zoltán, Hegedis Karolj, Péter Lajos, Révész István, Kovács Pétéi; Zsivin Béláné Kocsis Ilona, Tóth Péter Mihály, Farkas-Csamangó Ilona, Verebélyi Aladárné Kormányos Rozália, Ko­vács Sándor, Hegedús Sándor Jó­zsefné Szabó Julianna, Kővágó Má­ria, Lakatos János, Szabó István, Huszta Antal, Szikora József, Papp József, Czirok Györgyné Tari Julian­na, Pap Józsefné Kovács Veronika, Zsebedics Jenő, Bogdán Dezső, Ocs­kó István, Dávid Lajos, Horváth Fe­renc, Hídvégi Béla, Regdon József­né Bacsa Margit Anna, Varga István, Kindl István, Konstantin Menyhért­né Csemer Erzsébet Edit, Vrda La­jos, Sopsich Tibor Istvánné Csóti Rozália, Bányai Imre Bálint, Újvá­ri István, Ábrahám Andrásné Guczi Mária, Gyapjas Józsefné Szécsényi Terézia. Az 1997 óta működő Dankó Pis­ta Emlékéért Alapítvány műkö­déséről és javukra befolyt támoga­tási összegről kértek bővebb tájé­koztatást a szegedi cigánymuzsi­kusok. Az alapítvány titkára vála­szul elmondta: magánalapítvány belső ügyei nem tartoznak a helyi zenészekre. A Dankó Pista Emlékéért Alapít­vány működéséről, a befolyt összeg mértékéről és felhasználásáról nincs információnk, nem kapunk semmi­féle tájékoztatást - panaszolta a kö­zelmúltban lapunknak több helyi ál­lástalan cigányzenész. Magukat a nótakirály valódi szellemi örökö­seinekvalló muzsikusok sérelmez­ték, hogy nehéz helyzetük megse­gítése érdekében nem szervez szá­mukra fellépési lehetőséget az 1997 óta működő alapítvány. - Sajnála­tosnak tartom, hogy a szegedi ci­gányzenészek évek óta még Dankó Pista halálának évfordulójára ren­dezett megemlékezésen sem jelen­nek meg - fogalmazott megkere­sésünkre Telekné Tóth Anna, a Dankó Pista Emlékéért Alapítvány titkára. Elmondta, az alapítvány el­sősorban azzal a céllal jött létre, hogy a nótakirály kulturális öröksé­gét ápolja: emlékére könyvet, albu­mot, képeslapot és érmet adtak ki, melyek antikváriumokban és pos­tán kaphatók. Minden ősszel ­Dankó Pista Jialilának évfordulóján - nagyszabású gálaműsort szervez­tek, melyre közreműködőként fel­kérték a helyi cigánymuzsikuso­kat. telekné hozzátette: komoly gondot jelent, hogy a szegedi zené­szek többnyire úgy kémek fellépé­si díjat, hogy nem adnak számlát. Míg a budapesti muzsikusoknál ilyen probléma nem merül fel, a fővárosban rendezett rendezvénye­ken természetesen budapesti zené­szek húzzák a vonót. - Az alapítvány legnagyobb est­jei - részben a magas terembérle­ti díjak miatt - többnyire veszte­ségesek, a számlánkon nincsen komolyabb összeg - válaszolta a fel­vetett kérdésre a titkár. Hozzátet­te: nincs takargatnivalójuk, még­is megdöbbentő, hogy egy magán­alapítvány belső ügyeiről szeret­nének tájékoztatást kérni a cigány­zenészek. A felmerült vita ellenére több helyi cigány muzsikussal ki­váló a kapcsolata a szervezetnek, terveik között szerepel, hogy Dan­kó Pista Bihari utcai szülőházát felújíttassák és méltó emlékhelyet alakítsanak ki. Halálának évfor­dulóján pedig, április 14-én, meg­emlékezést tartanak a Belvárosi temetőben a nótaszerző díszsír­emlékhelyén. L.G. 6724 Szeged, Vásárhelyi Pál u. 3-5. Tel./fax: 62/469-847. Tel.: 62/542-245 Nyitva tartás: H.-P.: 6.00-17.00-ig Szo.: 6.00-13.00-ig. Vas.: 6.00-10.00-ig AJÁNLATA Honi tej 2,8%, 1 I, UHT 129,­Poharas tejföl 20%, 175 g (394,-/kg) 69,­Poharas tejföl 20%, 450 g (322,-/kg) 145,­Edami szlovák sajt 1050,-/kg TOP tejszínhabspray 250 ml (1072/1) 268,­TOP margarin 250 g (276,-/kg) 69,­TIP párizsi 345,-/kg Hullámsonka szel., 90 g (2211,-/kg) 199,-/db Szellösonka szel., 110 g (1655,-/kg) 182, -/db Csongrádi paprikás kolbász 916,-/kg Ticket Restaurant étkezési utalványokat elfogadunk. 012686267 GEPARVERES! A Vásárhelyi Róna Kft. használt erőgép- és munkagépárverést tart Árverésre kerül: JD 4640 ERŐGÉP HESSTON 7700 SZECSKÁZÓ 2,1 RENDFELSZEDŐ 3 SOROS KUKORICAADAPTER DIREKT VÁGÓASZTAL > CYKLO 400 VETŐGÉPEK CYKLO 800 VETŐGÉP SPC 6 VETŐGÉP RONSKILDE 6,6 KOMBINÁTOR RAU KÖZÉPMÉLYLAZlTÓ 20 KÉSES EGYÉB MUNKAGÉPEK Árverés ideje: 2002. április 12., 8 óra Árverés helye: Hódmezővásárhely, Rárósi út 118. sz. A gépek megtekinthetők 2002. április 10-én, 8 órától 12 óráig a Vásárhelyi Róna Kft. sóshalmi telepén Érdeklődni lehet a 62/246-833 vagy a 06-70/229-9936 telefonon, Csanki István gépüzemelő mérnöknél Kishomoknál földben termő here, meg pocsolyalátonya Csipetnyi védett puszta Nemsokára országos jelentőségű védett területté válhat a kishomoki ősgyep. Fotó: Tésik Attila fi BÉRES Az egészséges emberért Tartalék energia 50 év felett Biológiai szempontból mindnyájan 30 éves korunk körül vagyunk a csúcson, szervezetünk teljesítő­képessége és immunrendszerünk ekkortájt nyújtja a maximumát. Sajnos azonban az idő előrehaladtával szervezetünk belső működése lassan megváltozik. Ma már tudjuk, hogy a korral járó problémák java része nem elsősorban éveink számának növekedésére, hanem olyan - befolyásolható - tényezőkre vezethető vissza, mint például az életmód, ezen belül pedig a táplálkozás. A tápanyagok csökkent felszívódása, a rosszabb hasznosulás, illetve a szervezet meg­növekedett igénye miatt ötvenes éveinktől bizonyos vitaminokból, ásványi anyagokból és nyomelemekből nagyobb mennyiségre van szükségünk. Ezért fejlesz­tettük ki, speciálisan az 50 év felettieknek az Actival Senior filmtablettát, amely a hazai szükségleteknek megfelelő összetételével az egészség és fiatalosság megőrzését, az ellenálló képesség növelését szolgálja. Az Actival Senior komplex multivitamin és ásványi anyag filmtablettában található 28-féle hatóanyag pótolja az idősödő szervezet megnövekedett vitamin-, ásványi anyag-, és nyomelem-szükségletét, maxi­málisan figyelembe véve az 50 év felettiek megválto­zott tápanyagigényeit. Az Actival Senior összetevői nagyban hozzájárulnak az immunrendszer erősítéséhez, a fittség, a megfelelő aktivitás és az általános jó közérzet megőrzéséhez! Ne hagyjuk, hogy elhatalmasodjanak rajtunk a fáradt­ság, kimerültség, gyengeség jelei. Milyen jó hallani, mikor egy rég látott ismerősünk azt mondja: Te sem­mit sem változtál, remekül nézel ki! És milyen jó, ha mi tényleg így is érezzük! És milyen nagy biztonságot ad a mai világban egy nagymama vagy nagypapa, akire bármikor számíthat a család, akinek mindig van egy kis tartalék energiája! Aktiválás korhatár nélkül? A Béres válasza: IGEN! Táplálkozásunk megfelelő kiegészítésével, napi egy Actival Senior filmtabletta bevételével sokat tehetünk szervezetünk öregedési folyamatainak lassításáért! Szeretettel fogadjuk kérdéseiket, észrevételeiket az 1300 Budapest, Pf. 270. címen. ACTIVAL SENIOR GYÓGYSZERNEK NEM MINŐSÜLŐ GYÓGYHATÁSÚ KÉSZÍTMÉNY A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Next

/
Thumbnails
Contents