Délmagyarország, 2002. március (92. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-30 / 75. szám

SOR« SZOMBAT, 2002. MÁRCIUS 30. Nagypénteki passió Izrael „ellenségnek" nyilvánította Aiafaiot és elfoglalta Rámalláhot Tankháború és mozgósítás Izraeli tankok tüzelnek Jasszer Arafat rámalláhi hivatalára. MTI Telefot&AP/Nasszer Nasszer RÓMA (MTI) 11. lános Pál nagypéntek délelőttjén személyesen gyóntatott a Szent Pé­ter-bazilikában, délután pedig részt vett a nagypénteki passión. A szentatya - mint ahogy azt pápa­sága kezdete óta minden esz­tendőben tette - ezúttal is gyónta­tott hívőket a Szent Péter-bazili­kában: most öt nő és négy férfi val­lotta meg bűneit, mindegyik külön­böző nemzetiségű volt. Utolsóként egy házaspár gyónt, néhány hóna­pos csecsemőjével a karján. A pá­pa ezen a napon is fáradtnak lát­szott, a bazilikán belül mozgó áll­ványon változtatta helyét, így üd­vözölve a jelen lévő, tapsoló híve­ket. Délután öt órakor kezdődött a . nagypénteki passió, amelyet „cson­BUDAPEST (MTI) A hívő ember számára nem lehet kétséges, hogy a közéleti részvétel evangéliumi parancs - jelentette ki Németh Zsolt külügyi államtitkár pénteken, a XXII. kerületben Egy­ház és közélet címmel megrendezett fórumon. Németh Zsolt - aki a ke­rület országgyűlési képviselője - el­fogadhatatlannak nevezte azt az ál­láspontot, amely az egyházi embe­reket próbálja - mint mondta - ha­GLÓBUSZ HAZAHÍVTÁK A DIPLOMATÁT Az Egyesült Államok hazahívta Belgrádból azt a diplomatáját, akit a jugoszláv katonai hatóságok két hete őrizetbe vettek egy belgrádi ét­teremben, és azzal vádolták, hogy titkos dokumentumokat vett át va­csorapartnerétől, Momcsilo teisics szerb miniszterelnök-helyettestől. KERESZTRE FESZÍTETTEK Húsz férfi mellett egy nő is ke­resztre feszíttette magát a Fülöp­szigeteken pénteken, Jézus Krisz­tus kereszthalálára emlékeztetve. Ha elmúltál már 6 éves, de még nem vagy 13 és szeretsz autókat rajzolni, akkor eljött a Te időd! Vedd elő a legjobb ceruzád, és rajzold le azt az autót, amelyik szerinted a legszebb, és az egész család beleférne Ha elkészültél, írd rá a neved és kérd meg szüléidét, hogy legkésőbb 2002. április 3-ig adják postára. ka misének" is neveznek, mert a szertartásból hiányzik a misék kö­zépső része, vagyis a bor és a kenyér megáldása. Ez a szertartás igelitur­giából, a szentkereszt előtti hódo­latból és a szentáldozásból állt. II. János Pál az idén sem maga vitte a keresztet a nagypénteki keresztú­ti ájtatosság, a Via Crucis idején. Ez a szertartás Krisztusnak a Kálvária­hegyre vezető útját és halálát idé­zi fel immár sok évszázad óta, ti­zennégy stációra osztva. A Via Crucis idei sajátossága, hogy a stációk közötti elmélkedé­sek megírására a Vatikán külön­böző nemzetiségű újságírókat kért fel, elismerve ezáltal a sajtó szere­pét. Az elmélkedéseket két színész olvasta fel, a pápa minden stáció­nál rövid imádságot mondott. mis érvek alapján kizárni a politi­zálásból. leszögezte: az nem lehet kérdéses, hogy az egyház pohtizál­jon-e, az egyedüli kérdés az, hogy miként tegye azt. Úgy vélekedett, a keresztény ember közéleti felelőssé­ge mindenképpen értékek alapján jelenik meg. A fórum másik vendé­ge, Tőkés László királyhágó-mellé­ki református püspök, az RMDSZ tiszteltbeli elnöke hangsúlyozta: számára mindig evidencia volt a részvétel a közéletben. Az országban igen befolyásos kato­likus egyház hevesen elutasítja az ilyen cselekedetet, de Cutud váro­sának közelében, 85 kilométerre Manilától, egy hegyoldalban min­den évben többen alávetik magu­kat ennek az önkínzásnak. SWISSAIR ÉS SWISS A csődbe ment svájci Swissair lé­gitársaság hamvaiból a hétvégén felemelkedik a Swiss új nemzeti lé­gitársaság: a Swissair utolsó jára­ta szombaton ér földet, a Swiss elsó gépe vasárnap indul el. A beérkezett rajzokat egytől-egyig kiállítjuk a Mercedes-Benz autó­szalonban az április 13­14-én megrendezésre kerülő Vaneo családi hétvégén. A legjobb rajzokat díjazzuk! Mercedes-Benz RÁNIALLÁH. JERUZSÁLEM (MTI) Izraeli tankok behatoltak pénteken hajnalban Rámalláhba. Az izraeh hadsereg páncélozott talajgyalui le­rombolták a Jasszer Arafat palesz­tin elnök hivatalát magába foglaló rámalláhi épületegyüttes körüh ke­rítést, majd az izraeli csapatok és Arafat testőrei tűzharcot vívtak a pa­lesztin elnök rámalláhi irodái körül. A rámalláhi központba behatolt iz­raeli egységek tűz alá vették Jasszer Arafat irodáját is. Az izraeli alaku­latok páncéltörő gránáttal és nehéz gépfegyverekkel lőtték a palesztin el­nöki hivatalt. Egy palesztin bizton­sági tiszt meghalt, negyvenen meg­sebesültek az összecsapásokban. Több mint 70 palesztint vettek őri­zetbe az izraeli hadsereg katonái Jasszer Arafat palesztin elnök rámal­láhi főhadiszállásának körzetében ­mondta Jichák Ejtan tábornok, a közép-izraeli katonai körzet pa­rancsnoka. Ejtan tábornok szerint a Rámalláhba bevonult izraeli egy­ségek teljes ellenőrzésük alá vonták Arafat hivatali székhelyét, kivéve a palesztin elnök saját irodáját és az épületegyüttesben található lakó­helyiségeket. A pénteki nap java részében Ara­fat telefonált, a világ vezetőivel be­szélt, vagy a televízión követte nyo­mon az eseményeket. Több egyenes interjút adott arab műholdas té­véknek. A palesztin elnök dacosan úgy nyilatkozott, hogy „nem fél a BAJA (MTI) Pénteken Bajánál tetőzött a Duna 844 centiméterrel, a városnál to­vábbra is első fokú készenlét van érvényben és ez a fokozat marad a húsvéti ünnepek ideje alatt is ­közölte Rab Ferenc, az Alsó-Duna­völgyi Vízügyi Igazgatóság ügyele­tese. Elmondta: a másodfokú ké­TEMESVÁR (MTI) Üzleti központ épül Temesváron a román-magyar kereskedelem fej­lesztésére, és a 3,07 millió euró értékű beruházáshoz 2,3 millió curóval hozzájárni az EU a Phare­programból - közölték pénteken a temesvári kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági kamarában. Az 5600 négyzetméteres hasznos te­rületű kereskedelemfejlesztő köz­pontban konferencia- és kiállítóter­mek és exportfejlesztő ügynöksé­gi irodák lesznek. A temesvári ka­mara versenytárgyalást hirdetett a beruházásra azzal a kilátással, hogy az építkezés júliusban meg­kezdődhet. BUKAREST (MTI) Adrián Nastase román miniszterel­nök pénteken arra hívta fel az ille­tékesek figyelmét, hogy rendkívül alaposan és körültekintően kell majd vizsgálni a kárpódási törvény alapján visszaigényelt ingadanok tulajdonjogát igazoló dokumentu­mokat. A kormányfői figyelmezte­haláltól, és nem fog térdet hajtani". Az Iszlárii Konferencia Szervezeté­nek soros elnökségét ellátó Katar az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását kérte a rámal­láhi helyzet megvitatására. Az Eu­rópai Unió kül- és biztonságpoliti­kai főképviselője figyelmeztette Iz­raelt, hogy a terrorizmus elleni ka­tonai fellépésnek is vannak határai, és hogy a konfliktus nem oldható meg katonai eszközökkel. Az EU szültségre akkor lenne szükség, ha a folyó vízszintje elérné a 850 cen­timétert, ez azonban a pénteki előrejelzés szerint már nem kö­vetkezik be. Mohácsnál 825 centiméteres tetőzés várható szombatra, ezt kö­vetően el is hagyja az országot az árhullám. A vízügyi szakemberek a folyó lassú apadására számlta­BELGRÁD (MTI) A szerb igazságügyi miniszter pén­teken nyílt levélben szólította fel az ENSZ Biztonsági Tanácsát, Wa­shingtont és a hágai Nemzetközi Törvényszéket: tegyenek meg min­dent annak érdekében, hogy a bíró­ság vádat emeljen 265 olyan ko­szovói albán személy ellen, aki sú­lyosabb bűncselekményeket köve­tett el Koszovóban. Vladan Baúcs igazságügyi miniszter az ENSZ BT elnöki tisztét ellátó Peter Kolbynak, Colin Powell amerikai külügymi­niszternek és Claude Jordánok, a há­gai bíróság elnökének küldött le­velében emlékeztet arra, hogy a tör­vényszék tavaly Belgrádtól terjedel­tés azt követően hangzott el, hogy a kormány számára készített első becslésekből kiderült: a Romániá­ban Visszaigényelt ingadanvagyon értéke megközeb'dieti az idén terve­zett költségvetési bevételek nagysá­gát. A román parlament tavaly az év elején fogadta el az 1945. már­cius 6. és 1989. december 22. kö­zött jogellenesen államosított in­megciősítette, hogy továbbra is Ara­fat marad a közösség számára a törvényes tárgyalópartner, annak ellenére, hogy Izrael „ellenségnek" nyilvánította a palesztin vezetőt. Nagyon aggasztónak nevezte a kö­zel-keled helyzetet Igor Ivanov orosz külügyminiszter. Elítélően szólt az Arafat elszigetelésére irányuló iz­raeli politikáról. Az izraeli hadsereg megkezdte pénteken a tartalékosok mozgósítá­nak, az első fokú készültség felte­hetően a jövő hét közepéig marad érvényben. A gátakon nincs szük­ség erősítésre, a töltéskoronán je­lenleg karbantartási munkálato­kat végeznek, hogy az utak járha­tóak maradjanak. A tájékoztatás szerint a figyelőszolgálat kiterjed a vízhozam áramlásának mérésére is. mes dokumentációt kapott, amely „cáfolhatadanul bizonyítja az em­lített személyek, a Koszovói Felsza­badítási Hadsereg (UCK) terroristá­inak bűnösségét". Batics a terroris­ták közé sorolta Hasim Thaqi és Ramus Haradinaj parlamenti párt­vezetőket, valamint Agim Cekut, a Koszovói Védelmi Hadtest parancs­nokát. Az igazságügyi miniszter írá­sa szerint ezek a személyek igen súlyos bűncselekményeket: gyil­kosságokat, nemi eröszakot és em­berrablásokat követtek el. Belgrád tavaly mintegy négyezer fényképpel ellátott negyvenezer oldalas doku­mentációt adott át Hágának az em­lített személyek által elkövetett a bűncselekményekről. gatlanok visszaszolgáltatásáról szó­ló törvényt. Az igénylések benyúj­tására eredetileg kihirdetett hatá­ridőt kétszer meghosszabbították. A végső határidő idén február 14-én járt le. A benyújtott igények száma meghaladja a 208 ezret. A jogosult­ságot igazoló dokumentumokat 2003. február 14-ig kell az igénylőknek bemutatniuk. sát az előző éjszakai kormánydön­tésnek megfelelően. Az izraeli had­sereg rádiója szerint összesen mint­egy húszezer tartalékost hívnak be a ciszjordániai Rámalláh ellen in­dított nagyszabású hadművelet tá­mogatására. Az izraeh hadsereg lét­száma titkos adat, de szakértők becslése szerint 186 ezer főre te­hető az állandó létszám. A mozgó­sítható tartalékosok száma becslé­sek szerint 445 ezerre rúg. RÖVIDEN A FÉLMILLIOMODIK SUZUKI A Suzuki Rt. esztergomi gyárá­ban legördült a szalagokról a fél­milhomodik személygépkocsi, egy piros színű Wagon R+ típusú. A Wagon R+ járművek gyártása 2000 januárjában kezdődött meg az esztergomi gyárban, és azóta több mint 80 ezer darabot készí­tettek belőle. A Magyar Suzuki Rt. 1991. április 24-én alakult meg; a gyár alapkövét 1992-ben tették le. A 32 milliárd jen - 14 milliárd forint - értékű üzemben 1992 augusztusában indult el a próbatermelés. Az első Suzuki­autó ma a Közlekedési Múzeum­ban látható. MUNKÁSPÁRT ÉS MSZP Az MSZP a választások első for­dulója előtt nem kíván egyetlen párttal sem szövetséget kötni ­mondta Szili Katalin. A szocia­lista párt elnökhelyettese arra re­agált, hogy Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke korábban azt mondta: a választások második fordulójában támogatni fogják az MSZP jelöltjeit, ha pártja április 7-én megkapja a parlamentbe ke­rüléshez szükséges szavazatokat. PÉCS ÉS ÚJVIDÉK KAPCSPOLATA Partnervárosi szerződést kötött Szerbia Vajdasági Autonóm Tarto­mányának székhelye, Újvidék és Pécs: a közös európai hagyomá­nyokra, a békés változásokra és a két nép történelmi kapcsolataira alapozott megállapodást pénte­ken írták alá a két város vezetői Pécsett. NEGATÍV FORGALMI REKORD A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 31,36 pontos emelkedéssel, 8112,69 ponton zárt pénteken. A részvény­piac forgalma 1,24 milliárd forint volt, ami az elmúlt 12 hónap ed­digi legalacsonyabb értéke. Auto-Kurz & Co. Kft 6725 Szeged, Vásárhelyi Pál u. 15. Teiyfax: (62) 466-631 A közéleti részvétel evangéliumi parancs Egyház és politika Hogy tetszik? Te jobbat tudsz? A Romániában visszaigényelt ingatlanok értéke eléri az egyévi költségvetés nagyságát Nagyon alaposan vizsgálódnak Bajánál tetőzött az áradó Duna Temesvári fejlesztés Kétszázhatvanöt koszovói albán Belgrád nyílt vádjai Főszerkesztő SZETEY ANDRAS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA lélctmód, kultúra, mellékletek], MISKOLCZI RÓBERT |fotő|, OLÁH ZOLTÁN (hit t-s inioimoctól, SULI IÓZSEF Isport] • Délvilág szcrkcsztóségvezctó: ÚISZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Leveleim: 6740 Szeged, PL: 15.1 Télcfon: 62/567 »88. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800 Fáx 62/567.881 Sportrovat (.2/567 882. Interneteim www.dclmagyar.hu • E-mail szcrkcsztoscgmdelmagyar.szcged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u 1-3. Tel/fax: 62/241-905. Hirdetési tel/fax: 62/242-419. 6900 Makó, Deák f u. 6. Tel.: 62/213-391. "Irt/fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. » lel 63/401-024. Tél ./fax 63/314-838. 6640 Csongrád. Kossuth tér 9-11. (Városi Gálénál tél/fax: 63/481-010 • KIADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: l'ÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. Kiadót titkársági lax: 62/442-958 • Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/667-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. telefon: 62/466-847. • Terjesztési vczetfi: KÓTI ZOLTÁN. Tbrjesztés: 62/567-864 Terjesztési zöldszám: 06-80/821-821. Előfizetési dil egy hónapra 1165 (Dél magyarországi, 1055 Ft (Délvilág! »Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X IDélmagyarorszag), ISSN 1416-0099 (Délvilági • A Délmagyarország Kiadó a Lapctun Kft. tagia. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents