Délmagyarország, 2002. február (92. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-07 / 32. szám
6 « MEGYEI TÜKÖR" CSÜTÖRTÖK, 2002. FEBRUÁR 7. Az orvoslás újabb forradalma - A szív- és érrendszeri betegségek után leggyakrabban emésztőszervi panaszokkal fordulnak orvoshoz a betegek, ami szorosan összefügg a rossz táplálkozással - mondja Varró Vince orvosprofesszor, aki négy évtizeden keresztül dolgozott a Szegedi Tudományegyetem I. Számú Belgyógyászati Klinikáján. Oktatómunkájáért nemrég Szent-Györgyi Albert-díjat kapott. - A mostani kitüntetéssel negyvenéves oktatómunkáját ismerték el. Azt mondják, a hallgatók kedvelték az előadásait... - Sót többször ki is figuráztak, ami a szeretet és az elismerés jele. Előadás közben mindig járkáltam, ami nem feltétlenül szerencsés dolog, mert a szónoknak inkább állnia kell. A medikusok egyszer kiszámolták, hány kilométert tettem meg így egy év alatt, de a pontos számra nem emlékszem. Amikor már öt éve nyugdíjas voltam, két évfolyamon is megválasztottak a diákok az év legkiválóbb oktatójának. Ezzel valószínűleg azért tiszteltek meg, mert az előadásaimat igyekeztem színessé tenni. Négy éve éppen azt tanítom a doktorandusz hallgatóknak, hogyan kell érdekesen előadni egy tudományos témát. Például időnként bele kell szőni a szövegbe egyegy tréfát, ha pedig valaki nem figyel vagy mással beszélget, akkor perceken át csak azt a hallgatót nézem, mintha egyedül neki tartanám az előadást, s ilyenkor kénytelen ő is rám figyelni. Az előadás módja attól is függ, kikből áll a közönség, hiszen másképp kell beszélni az egyetemisták, a szakorvosok vagy a laikusok előtt. Életem egyik legnehezebb feladata volt a zsombói népfőiskolán összegyűlt falusi embereknek a gyomorról és annak betegségeiről beszélni úgy, hogy az előadásban egyetlen szakkifejezés se legyen. - Szűkebb szakmájában, az emésztőszervi betegségek gyógyítása terén mennyivel tudnak többet az orvosok ma, mint néhány évtizeddel ezelőtt ? Eh: Vürró Vince: „A hallgatók többször kifigurázták az előadói stílusomat, ami a szeretet és az elismerés jele." Fotó: Schmidt Andrea NÉVJEGY Dr. Varró Vince 1921 -ben született Budapesten. A Pázmány Péter Tudományegyetemen jogi diplomát szerzett 1946-ban. A Belgrádi Orvostudományi Egyetemen 1939-ben elkezdett tanulmányait a háború miatt kénytelen volt megszakítani, és a szegedi egyetemen kapott orvosi diplomát 1949ben. 1965-ben lett az orvostudomány doktora, és 1970-ben nevezték ki egyetemi tanárrá. Az I. számú belgyógyászati klinika igazgatója volt egészen 199l-es nyugdíjazásáig. 1985 és 1991 között a SZOTE klinikai rektorhelyettese volt. Korábban megkapta a Hetényi Géza-emlékérmet, a Felsőoktatás Kiváló Dolgozója, valamint a Kiváló Orvos kitüntetést, a SZOTE Jancsó Miklósemlékérmét, a Szegedért Alapítvány fődíját, az MTA Eötvös József-koszorúját, idén pedig Szent-Györgyi Albert-díjjal tüntették ki. - A tizenöt vagy húsz évvel ezelőtti előadásaim vázlatát nyugodtan kidobhatnám, mert túlhaladta a tudomány. A klinikán volt olyan időszak, amikor külön fekélybetegosztályt nyitottunk, mert a betegeket bent kellett tartani. Ma már - ha nem találnak szövődményt - a fekélybetegek ambuláns ellátást kapnak, gyógyszert írnak fel nekik, és két hét múlva elfelejtik az egészet, legtöbbször vissza sem kell jönniük kontrolivizsgálatra. Most, a genetika rohamos fejlődése miatt, újabb forradalom előtt állunk, amely teljesen átalakítja az orvoslás gyakorlatát. - Lapunknak adott korábbi interjújában azt mondta, érdeklik azok az esetek, amikora kutatók hamis eredményeket publikálnak. Mit sikerült ezekről kiderítenie? - Az Orvosi Hetilapban megjelent cikkemben leírtam, hogy Amerikában és Angliában már hetvenes évek elején elkezdtek azzal foglalkozni, vajon nem csalnak-e néha a kutatók a közleményeikben. Kiderült, hogy vannak, akik annyira „lazán kezelik" a kísérleti körülményeket, hogy eredményeiket nem lehet elfogadni. Ennél súlyosabb eset a vétkes gondatlanság, vagyis amikor az illető tudja, hogy eredményei nem pontosak, de túlteszi magát ezen. Ez már a bün határát súrolja. Amerikában az is előfordult, hogy egy ügyes fiatal kutató fejből megírt egy közleményt, ami mögött semmilyen kutatómunka nem volt. Az USA-ban és Nagy-Britanniában ezért igyekeznek ellenőrizni a tudományos publikációkat, Európában viszont nem nagyon foglalkoznak ezzel. HEGEDÚS SZABOLCS éppen jogszerű munkálkodását jól bizonyította az az ásványolaj-lepárló berendezés, amit a járőrök összeszerelt állapotban találtak meg. A 100 ezer forintot érő masinát természetesen lefoglalták a vámosok. Gyulán S. A. török gépkocsivezető jármüvében a rakomány közé rejtve 18 darab tájképet, illetve csendéletet ábrázoló festményt fedeztek fel. A több mint 1,8 millió forintot érő szállítmány szintén már vámraktárban pihen. Tompán egy aranycsempész bukott le - ő 76 ezer forintot érő karkötőből, fülbevalóból, medálból és nyakláncokból álló kollekcióval gazdagította a magyar államot. Kiszomboron viszont C. P román állampolgár a kávészálü'tmányától köszönhetett el. A Nyugat-Európából fuvarozott 272 kiló, 330 ezer forintot érő kávénak a fináncok a vámhivatal raktárában kerestek helyet. A fent említett árucikkek mellett lefoglaltak még régiónk pénzügyőrei 1062 karton cigarettát, 7 bter tiszta szeszt, 73 liter gázolajat, 100 bter szeszes italt, 4 darab ipari varrógépet és 20 négyzetméter parkettát is. B. Z. A Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának munkatársai az elmúlt napokban 168 jogsértés derítettek fel, az elkövetési érték meghaladta a 12,1 millió forintot. Külföldi állampolgárokkal szemben a határvámhivataloknál 501 ezer forint bírságot szabtak ki a szabálysértési eljárások során. Min változtatna a volt sztárnyomozó, Doszpot Péter ? Korábban gyakran megfordult Szegeden és környéken Doszpot Pctcr, bűnözők nyomában. Am MSZP-s képviselőjelöltként tegnap volt itt először. Egész napos Csongrád megyei programja Kisteleken kezdődött, a Szeged Plazában rendezett fórumon folytatódott és esti sörözéssel Szőregen zárult. - Miért állt he a szocialistákhoz? - Nem álltam be, úgy értem, nem vagyok MSZP-tag és a későbbiekben sem tervezem, hogy belépek. Ez amolyan személyfüggő döntés volt. Medgyessy Péterrel találkoztam és ahogyan és amiről beszélt, az számomra meggyőző volt. Arról győzött meg, hogy „szakmapolitikusként", vagyis olyan emberként, aki ért valamihez, elsősegíthetem azokat a változásokat, amelyeket egy idő óta rendőrként is szükségesnek tartottam. Elsősorban a közbiztonság javítására gondolok. - És hogyan gondolja ? - Ma a rendőrség szervezetileg úgy néz lri, mint egy fordított piramis. A végrehajtó állománynál szúkül és az irányító állománynál terebélyesedik ki. Úgy gondoljuk, meg kell szüntetni a vízfejet. A közbiztonság javítása végett vissza kell állítani a körzeti megbízotti hálózat működési feltételeit, törvényi, munkajogi alapjait. De egy rendőr nem rendőr, ezért a szétvert rendórörshálózatot is újra kell építeni. Ez így már hatékony lehet, de itt még nem álltunk meg: az egyes lakókörzetekben a civil szervezetek, elsősorban a polgárőrségek megerősítésére és igénybevételére gondoltunk. Jogszabály-módosítással szeAz őszinteség a legfontosabb Fehér köpeny nélkül - Gyermekkorukban rengeteg kudarc éri óket. Mi sikerélményeket adunk nekik, hogy legalább a szorongásuk elmúljon - magyarázta Gyürky Klára, a vásárhelyi Fogyatékosokat Ellátó Nappali Intézmény vezetője, amikor az otthon funkciójáról kérdeztem. A negyedik éve működő intézmény az oktatási rendszerből már kikerült, de gondoskodásra szoruló értelmi sérültek nappali felügyeletét látja el. Ezzel jelentősen megkönnyíti az érintett fiatalok családjainak helyzetét, hiszen így mindkét szülő munkát tud vállalni. Az otthon szükségességét bizonyítja a teljes mértékű kihasználtsága is. A kérdésre, miszerint elég-e a 20 férőhely Vásárhelyen, így válaszolt a vezető: - Mi a nappali ellátást biztosítjuk. A létszámhatár inkább a közösségi helyiségek kihasználhatóságától függ. Helyhiány miatt még nem tágon. Rendőri tapasztalatai alátámasztják ezt a vádat ? - Nem hallottam még ezt a kifejezést, de nem is tapasztaltam, hogy mondjuk a mafba összefonódott volna a politikával. Az pedig más téma, amikor egy-egy politikus bűncselekményt követ el. De hogy a bűnözés intézményessé vált volna bármelyik politikai ehtben? Akkor itt nagyon nagy gáz lenne... Mindenesetre nincs bizonyítva. Egyébként a mi programunk úgy kezdődik, hogy szolgálni és nem uralkodni akarunk. A kormányzási stílus megváltozásával az abszurd szóbeszédeknek sem lesz táptalaja. Az otthonban - játék közben. Fotó: Miskolczi Róbert Röszkén jelentkezett vámkezelésre M. S. jugoszláv állampolgár, aki a benyújtott okmányok szerint 11 ezer 995 darab márkajelzés nélküli farmernadrágot szálh'tott. A tételes vámvizsgálat során aztán kiderült, valamennyi farmer védjegyoltalom alatt álló Gass, Leo Kepper, illetve Lewis márkajelzéssel van ellátva, ám a címzettnek, egy zalaegerszegi cégnek nincs engedélye ilyen márkák forgalmazáshoz. Ezért a vámhivatal a 7,3 milbó forint értékű árut lefoglalta, s áru hamis megjelölése, valamint csempészet alapos gyanúja miatt eljárás is indult. A kiskőrösi pénzügyőrök egy Soltvadkert közelében lévő tanyán végeztek jövedéki ellenőrzést, ahol ugyan éppen senki nem tartózkodott otthon, ám a gazda nem „Azzal foglalkozom, amihez értele" retnénk növelni az önkormányzatok szerepét a bűnmegelőzésben. Azután innen, az alapoktól lehet tovább építkezni. Nagyobb önállóságot kaphatnának a megyei főkapitányságok, nem a központban, hanem helyben kellene eldönteni például egy rendőrörs létszám- és eszközigényeit. Szeretném azonban leszögezni: a rendőrség egészét nem kell megváltoztatni. A jó szakemberek megvannak - legföljebb némelyikük nem a saját helyén. - Némely ellenzéki politikus „felvilági bűnözést" emleget és a koalíciós politikai elitet érti fetviutasítottunk el kérelmet, és nem is fogunk. Az intézménybe járó fiatalok egész nap találnak maguknak elfoglaltságot, miközben meg van oldva az étkezésük is. - Mi a második családjuk vagyunk, mindent megbeszélünk velük és a szüleikkel is - állítja Gyürky Klára. A fiatalok aligha unatkoznak: rajzolnak, festenek, agyagoznak, hímeznek, rendszeresen szerepebiek vers mondással, tánccal. Hetente kétszer néptáncfoglalkozáson is részt vehetnek, amit a 18 éves Ferenc Tamás tart. Imádják a velük hamar szót értő fiút, aki fiatal kora ellenére már sokéves néptáncos gyakorlattal rendelkezik. „Sajnos, rengeteg előítélet él az emberekben - nemcsak az értelmi sérültekkel, hanem a szüleikkel szemben is" - emelte ki Gyürky Klára. Éppen ezért az otthonnak segítenie kell a családok társadalomba való beilleszkedését. Az intézmény munkatársai és a szülők közös kbándulásokat, bográcsozásokat szerveznek a fiataloknak. Napi rendszerességű, harmonikus kapcsolat alakult ki közöttük az eltelt évek alatt. Az otthon egyébként folyamatosan pályázik támogatásra. Decemberben például sikerült az épület homlokzatát felújítani egy pályázaton nyert összegből. Idén videokamera, számítógép és fénymásoló beszerzését tervezik hasonló módon. Gyürky Klára hangsúlyozta: - Ezek az eszközök ahhoz szükségesek, hogy növeljük a foglalkozások színvonalát. Azonban ezek sem pótolhatják azt, ami a legfontosabb: az őszinteséget. Az intézményen belüli hangulatot pedig úgy jellemezte, hogy: - Mi nem hordunk fehér köpenyt, és itt mindenki tegeződik. SZALONTA1 ATTILA Nagylakig utazott a kávé Fotó: Miskolczi Róbert - Másképpen látja az országot, mióta politikusként járja ? - Nagyon. Sokszínűbbnek, érdekesebbnek - Nem bánta meg a döntését1 Végül is értett valamihez... - Magam sem szeretem azokat a politikusokat, akik úgy tesznek, mintha az égvilágon mindenhez értenének. Hallgattam már ilyeneket, sok sületlenséget összehordanak... Én képviselőjelöltként is megtehetem, hogy azzal foglalkozom, amihez értek. Jól érzem magam, nem bántam meg, hogy leszereltem. SULYOK ERZSÉBET Waldorfhetek MUNKATÁRSUNKTÓL Az alternatív pedagógiák iránt érdeklődőkre számítanak a szegedi Waldorf-hetek szervezői: február 9-étől március 17-éig előadásokon és szakmai bemutatókon kívánják megismertetni a gyermekközpontú Waldorf-pedagógia alapelveit és a gyakorlati képzést. Szeged vonzáskörzetében, Újszentivánon két éve működik Waldorf-iskola. Rendezvénysorozatuk első előadását egy tapasztalt és nemzetközi hírű Waldorf-tanár, Kökéndy Ákos tartja a természettudományos tárgyak oktatásáról. A Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskolában csütörtökön délután fél ötkor kezdődő programra a pesthidegkúti iskola érettségiző osztályának tanulói is eljönnek és bemutatkoznak.