Délmagyarország, 2002. február (92. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-27 / 49. szám
2 •BELFÖLD-KÜLFÖLD» SZERDA, 2002. FEBRUÁR 27. Visegrádi folytatás A németek viszonya a bevándorláshoz Tévesztő csomagolás A napirendről szavaznak a képviselők. BUDAPEST (MTI) Nem tárgyalt és nem határozott az Országgyűlés a médiatörvény EUjogharmonizációs célú módosításáról kedden, mert a képviselők nem járultak hozzá a házszabálytól való eltéréshez, de megszületett a XXX. Olimpiai Játékok és a XIV Fáralimpiai Játékok 2012-es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról szóló országgyűlési határozat. A parlamenti ciklus utolsó ülésnapján felszólalt a köztársasági elnök is. Mádl Ferenc az emberi méltóság tiszteletét és a nemzet érdekeinek szem előtt tartását kérte a parlamenti pártoktól. Az országgyűlési frakciók vezetői közül reagáló Nagy Sándor (MSZP) és Csurka István (MIEP) is üdvözölte a köztársasági elnök felszólalását. Nagy Sándor az elmúlt négy évről szólva hangsúlyozta: a Fidesz-FKGPMDF koalíció kormányra kerülésekor sokan voltak, még az MSZP szimpatizánsai között is, akik várakozással, bizalommal tekintettek a változások elé. Utalt Orbán Viktor miniszterehiöknek a ciklus elején tett kijelentésére, amely szerint „a legfontosabb talán az, hogy megértettem, kormányozni nagyon nehéz". - Volt ebben a mondatban némi alázat, azonban hamar kiderült, hogy ez a kormány nem az alázatot, a szolgálatot, hanem a haIzraeliek és palesztinok Moszkvában A béketerv támogatói Elfogadták az olimpiai játékok megrendezésére vonatkozó pályázati szándékot Cikluszárás a Parlamentben PRÁGA, BUDAPEST (MTI) A cseh külügyminisztérium úgy véli, hogy a visegrádi négyek együttműködésének van értelme, ezért ezt az együttműködést annak ellenére is folytatni kell, hogy Orbán Viktor nyilatkozatai azt jelentősen megzavarták - jelentette ki kedden délután Prágában Ales Pospísil, cseh külügyi szóvivő azt követően, hogy a kérdést megvitatta a cseh kormány elnöksége. Libor Roucek kormányszóvivő kijelentette, hogy a kormány szerdai ülésén ezzel a témával már nem fog foglalkozni. Ián Kavan külügyminiszter a kormányelnökség ülésén megismételte, hogy Orbán nyilatkozata helytelen volt és Prága számára elfogadhatatlan. Ezt az álláspontját a cseh külügyminisztérium már a múlt héten tolmácsolta a prágai magyar nagykövetBERLIN (MTI) A kormánypártok által tett engedmények dacára a német konzervatív ellenzék továbbra is elutasítja a bevándorlási törvény tervezetét. Az uniópártok (CDUCSU) alsóházi frakciójának alelnöke a testület keddi ülése után közölte: a kormány által eszközölt módosítások csupán „megtévesztő csomagolásba" burkolták a tervezetet, amelyhez a konzervatív frakció semmiképpen sem adhatja a nevét az alsóházi szavazáson. A lényeg az, hogy a tervezet - törvényerőre GLÓBUSZ A JUGOPETROL ÉS KARADZSICS Washington belgrádi nagykövetsége útján arról értesítette a jugoszláv államfőt, hogy a háborús bűnökért körözött Radovan Karadzsics boszniai szerb vezető jelentós pénzügyi forrásokhoz jut a Jugopetrol jugoszláv olajipari vállalat és fivére, Luka Karadzsics együttműködése révén - írja a Reporter című belgrádi hetilap. ÓVATOS OROSZ OLAJ POLITIKA Óvatosságot ígért olajexportjának alakításában az orosz kormányzat képviselője kedden. Kudrin pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a második negyedévben termelési politikájukat a világkereslethez igazítják, ennek megfelelően 1 tatarozzák meg olajexportjuk esetleges csökkentésének mértékét is. Ausztriában eddig ismeretien okok miatt összeütközött egy magyar kamionokat szállító szerelvény és egy tehervonat. Az egyik szerelvény Wells és Sopron között közlekedett. A baleset következtében legalább hét ember halt meg mintegy harminc pedig megsebesült, s közülük 15-nek súlyos az állapota. A Ro-la szerelvény és a tehervonat kedden délután három óra körül a Bécstől mintegy 30 kilométerre délre fekvő Wampersdorf állomásától alig 50-80 méterre rohant egymásba. Az első híradások szerint magyar, egy bolgár és egy román gépkocsivezető volt az egyik szerelvény utasa. A katasztrófa helyszínére 150 tűzoltó, sok rendőr, valamint a Vöröskereszt és az osztrák autóklub (ÖAMTC) öt mentőheükoprere vonult ki.. ségnek. A külügyi szóvivő szerint most a feleknek rövid pihenőt kellene tartaniuk, és mindent egymás közt megbeszélni. • A magyar külpolitika a közép-európai összetartozás és együttműködés egyik, számára változatlanul kiemelten fontos területének tekinti a visegrádi együttműködést, és érdekelt annak folytatásában - szerepel Martonyi fános külügyminiszter keddi nyilatkozatában. A visegrádi együttműködés soros elnökségét betöltő Magyarország külügyminisztere ebben leszögezi: a cseh és szlovák partnerek döntése nyomán elmaradt találkozók ellenére a magyar fél szerint továbbra is változatlanok az együttműködéshez fűződő közös érdekek. Ezt az eddigi kedvező tapasztalatok egyértelműen alátámasztják - fűzre hozzá. emelkedése esetén - nem korlátozná, hanem kiszélesítené a német földre irányuló bevándorlást indokolta Wolfgang Bosbach a CDUCSU elutasító álláspontját. Bosbach arra sem lát esélyt, hogy a tervezet megkapja márciusban a felsőház áldását. A törvényhozásnak ebben a kamarájában az SPDZöldek kormánynak nincsen többsége, igaz, a konzervatív tábornak sem. A mérleg nyelvét a nagykoalíciós (SPD-CDU), illetve szociáldemokrata-reformkommunista (SPD-PDS) kormányzású tartományok képezik. KEGYELEM A német államfő kegyelemben részesítette a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) nevű terrorista szervezet egy volt tagját, Adelheid Schulzot. Schulz a 60-as évek végén létrehozott RAF „kemény magjához" tartozott, csakúgy mint Gudrun Ensslin és Christian Klaar. Schulz a 70-es években részt vett több németországi merényletben. JARUZELS KI-PER Négy vádlott indítványára egy varsói bíróságon elölről kezdték Wojciech Jaruzelski tábornok, volt államfő, nemzetvédelmi miniszter és hat magas rangú egykori katonai vezető perét az 1970-es tengermelléki munkáslázadás idején leadott sortüzek ügyében. A tárgyalás több mint három hónapig szünetelt a vezető bíró betegsége miatt. Koalíciós elképzelés KAPOSVÁR (MTI) Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje Kaposváron megerősítette: a MIÉP-et és a Fideszt kivéve nem zárja ki egyetlen más párttal sem a koalíciót, így az FKGPvel sem. A kormányfő-jelölt közlése szerint az MSZP a MIEP-en és a Fideszen kívül, a többi párttal kötendő esetleges koah'ció lehetőségét a választások eredményétől teszik függővé, és ebből a kőiből egyiket sem zárja ki. Hozzátette: a „többiben" benne van az FKGP is. Miért zárnám ki a kisgazdákat? MOSZKVA (MTI) Az izraeli-palesztin békekoalíció vezetői egybehangzóan támogatásukról biztosították Abdallah szaúd-arábiai trónörökös béketervét. Az izraeh és palesztin pohtikusok, közéleti személyiségek által alapított szfcrvezet küldöttsége Igor Ivanov orosz külügyminiszterrel, és Szergej Mironowal, az orosz törvényhozás felsőháza, a szövetségi tanács elnökével találkozott az orosz fővárosban. A megbeszélések fő témája a szaúdi békejavaslat volt. A moszkvai a békekoalíció MTI Telefotó: Kovács Attila talom kínálta eszközök birtokában az egészpályás letámadás eszközét választotta - mondta Nagy Sándor. Csurka István szavai szerint a kampány eldurvulása egy jelenség, amelyet a köztársasági elnök felszólalása sem fog megakadályozni. A pohtikus szerint a sajtó is felelős, mert az egyik oldal sajtója túlsúlyban van, amely „a durvaság és a hazugság irányába tereli" a kampányt. Fodor Gábor szabad demokrata képviselő szerint „a jobboldah Orbán-kormány egyszerre taszította kül- és belpolitikai válságba Magyarországot". - A hazaárulózással, a "terror Házának avatásával önök a szocialista pártot akarják kimásodik külföldi látogatása: az erőszak, és a szélsőségek leküzdését zászlajára tűző mozgalom tagjai ez előtt Brüsszelben tettek látogatást. foszi Beilin, a küldöttség izraeli vezetője az utóbbi időszak legfontosabb fejleményének nevezte Abdallah herceg tervét, amelynek értelmében valamennyi arab állam ehsmerné Izraelt, ha az kivonulna a Jordán folyó nyugati partjáról. Az Ariel Sáron miniszterelnök pohtikájával szembenálló izraeli politikus szerint az elképzelés megvalósulása pozitív változásokat eredményezne. zárni a demokratikus politikából vélekedett az SZDSZ-es képviselő. Válaszában Dávid Ibolya igazságügy-miniszter kiemelte, hogy annak idején a Szabad Demokraták Szövetsége volt az a politikai erő, amely a rendszerváltozás kezdetén elfogadhatatlan politikai légkört teremtett. Megjegyezte, hogy ezek után az SZDSZ 1994-ben, „félretéve az értékeket és elővéve az érdekeket", koalíciót kötött az MSZP-vel. Szájer fózsef (Fidesz) napirend előtti felszólalása kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök köszönetét fejezte ki a kormánypárti frakcióknak, és azoknak a képviselőknek, akik szavazataikkal támogatták a kormányt céljai elérésében. A parlament 202 igen szavazattal 131 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem támogatta a házszabálytól való eltérést - amihez a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazatára lett volna szükség - így nem tárgyalt és nem határozott a médiatörvény EU-jogharmonizációs célú módosításáról. Áder fános bejelentette, hogy a szocialisták visszavonták a pohtikai vitanap tartására vonatkozó javaslatukat, és sem az MSZP sem pedig az SZDSZ képviselői nem szólalnak fel az interpellációs időszakban. Az Országgyűlés 198 igen, 5 nem szavazattal és 1 tartózkodással elfogadta a XXX. Olimpiai Játékok és a XTV Paralimpiai Játékok 2012-es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról szóló határozatot, valamint elfogadott több nemzetközi egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot. RÖVIDEN KISEBB FÖLDRENGÉS Kisebb erejű földrengés volt a Mátra-alján kedden 0 óra 10 perckor, a földmozgás Hatvan környékén is érezhető volt, károkról nem érkezett jelentés. A becslések alapján a földmozgás 2,7 Richter magnitúdójú volt, amelyet a hazai szeizmológiai állomások műszerei jeleztek. KATOLIKUS PÜSPÖKI KONFERENCIA Megkezdte háromnapos ülését a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kedden Budapesten. A testület sajtóirodájának tájékoztatása szerint a tanácskozás fő napirendi pontjai között foglalkoznak a papnevelés helyzetével, de az ülésen szó lesz a Tbrontóban nyáron megrendezendő ifjúsági találkozó előkészületeiről is. BECSÜLETSÉRTŐK Becsületsértés vétségében mondta ki bűnösnek az RTL Klub Heti hetes című műsorának három sztárját Grespik László felfüggesztett fővárosi hivatalvezető magánindítványára a Fővárosi Bíróság. A bíróság Verebes István rendezőt 375 ezer, Hernádi Judit színésznőt 250 ezer, Bajor Imre színészt 160 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta, ugyanakkor felmentette a Grespik László által szintén megvádolt Havas Henrik újságírót. NINCS TÖRVÉNYHOZÓI MULASZTÁS Az Alkotmánybíróság (AB) határozata szerint az Országgyűlés nem idézett elő mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet az által, hogy a 2001. és 2002. évi költségvetésről szóló törvényben nem irányzott elő támogatást a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) részére. Ausztria: súlyos vonatbaleset WAMPERSDORF, BÉCS (MTI) A roncsokban rekedt utasok kimentésén dolgoznak az osztrák tűzoltók. . MTI TelefouVAP/Ronald Zsak Elfogadták a jugoszláv kisebbségügyi törvényt A magyarok számára jelentős mérföldkő BELGRAD (MTI) A kedden elfogadott jugoszláv kisebbségügyi törvény mérföldkövet jelent abban a harcban, amelyet a vajdasági magyarság vivott jogaiért az 1990-es évek eleje óta - közölte fózsa László, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) alelnöke. A délvidéki magyar politikus aki egyébiránt a vajdasági Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács elnöke is - úgy vélekedett, hogy a kisebbségügyi törvénnyel remélhetőleg új időszámítás kezdődik a kisebbségek iránti viszonyulásban, s mert létrejöttek ennek a jogi előfeltételei. A kerettörvényben olyan elképzelés kap jogi garanciákat, amely a VMSZ autonómiakoncepciójában hangsúlyosan szerepet kapott. Józsa rámutatott arra, hogy a VMSZ „politikai sikereinek lajstromában a kisebbségi kerettörvényt összeköti a vajdasági hatáskörök visszaszolgáltatásáról szóló törvénnyel", amelyet nemrégiben fogadott el a szerbiai parlament. Ahogy e két törvény révén a VMSZ hárompilléres autonómiakoncepciójának két pillére - a vajdasági autonómia és a személyi elvű autonómia - a gyakorlati megvalósulás irányában visszavonhatatlan lépéseket tett. Főszerkesztő; SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ÓRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (életmód, kultúra, mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT llotó), OLÁH ZOLTÁN (hit és Információi, SÜLI IÓZSEE Isportl • Délvilág szerkesztőségvezetőt ÚISZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pl.: 153. tklefon: 62/567-88K. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800 Fax. 62/567-881 Sportrovat. (»2/567 882. Interneteim wwsv.dclmagyar.hu • E-mail: szerkesztőségi" dclmagyar.szeged hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Ttl./fax: 62/241-905. Hirdetési tel/fart: 62/242-419. 6900 Maltő, Deák F. u. 6. TEL: 62/213-391. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8 Tel 63/401-024 let/fax. 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-1 I (Városi Galéria) Tel./fax: 63/481-010. . KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: l'ÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. Kiadói titkársági lax: 62/442-958 • Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-83.6. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Tikion: (»2/466-847. • Terjesztési vezető: KÓT1 ZOLTÁN. 'Itrjesztés: 62/567 864 Terjesztési zöldszám: 06-80/821-821. Előfizetési díj egy hónapra 116.5 [Délmagyarorszagl, 1055 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhir Rt. • ISSN0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kit tagja. Ügyvezető igazgató SZAMMER ISTVÁN.