Délmagyarország, 2002. február (92. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-18 / 41. szám
HÉTFŐ, 2002. FEBRUÁR 18. • KAPCSOLATOK 7 CSOROG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat Bodó Gabriellával oszthatják meg, aki 9 és 12 óra között hívható a 0620-9432-663-as mobiltelefonszámon. Elveszett tárgyalkat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. TESCO B. István szegedi olvasónk többször próbálkozott az áruház kedvezményes áruiból megvásárolni háromfajta szerszámkészletet. Elmondása szerint egyszer sem tudott használható információt kapni ezekről az árukról. Kiss Éva PR-menedzser elmondta, hogy az olvasónk által keresett árukról a munkatársak megfelelő információval rendelkeztek, ám lehetséges, hogy amikor olvasónk szeretett volna vásárolni, már elfogytak. Egy másik észrevételre reagálva hangsúlyozta: valóban nagyon sok a rossz csomagmegőrző szekrény az áruházban. Még a múlt évben megrendelték az alkatrészeket attól a külföldi cégtől, amely ezeket a szekrényeket gyártja, de még nem érkeztek meg. A vásárlók türelmét kérik. ÉPÍTÉSI HULLADÉK Egy szegedi olvasó hívta fel a figyelmünket arra, hogy egy önkormányzati rendelet arról szól, hogy az építési törmelék nem szállítható el és nem használható fel másik telken más építkezésnél. Csak hulladékként a környezetgazdálkodási kht. szállíthatja el, vagy egy bizonyos összegért be kell vizsgáltatni a rakományt, hogy nincs-e benne veszélyes hulladék, s akkor engedélyezhetik a felhasználást. Lehet, hogy nem véledenül hever a törmelék a Vitéz utca sarkán' KERÉKPÁRÚT S. J. szegedi olvasó kérdezi, hogy lesz-e olyan hatóság, amely ellenőrzi, hogy a kerékpárosok a kerékpárúton közlekednek-e? A Tisza-parti sétányon a sétálók között szlalomoznak a biciklisek, pedig ennyi energiával mehetnének a kerékpárúton is. S MART-KÁRTYA Kiss Éva, a Tesco Áruház PR-menedzsere elmondta, hogy december 31 -ével az áruházban megszűnt a kártya használata. Az áruház folyamatosan tájékoztatta erről a vásárlókat, hirdetésben, saját újságban a helyszínen. A pénztárakban pedig elmondják, hogy Szegeden a Tbscón kívül hol használhatják fel a vásárlók ezeket a kártyákat. PANNON Az élvonal. GSM MEGJÖTTÜNK SZEGED DÚSAK CHRISTOFER Február 15., 20 óra 30 perc, 4080 g. Sz.: Dusák Ildikó és Rull Károly (Borota). BARNA MÁRK Február 15., 21 óra 15 perc, 2560 g. Sz.: Gémes Erika Kornélia és Barna Ákos (Szeged). MARÓTHI NIKOLETTA KATALIN Február 15., 21 óra 40 perc, 2530 g. Sz.: Stojkó Beatrix és Maróthi Sándor (Szeged). GORTVA DOMINIK Február 17., 1 óra 15 perc, 3220 g Sz.: Eger Anikó és Gortva István (Forráskút). DOBÓ HANNA RÓZSA Február 17., 10 óra 40 perc, 3450 g Sz.: Slsák Márta és Dobó Szilveszter (Domaszék). VADÁL VIVIEN Február 13., 19 óra 5 perc, 3340 g Sz.: Szűcs Erika és Vadál Lajos (Röszke). HORVÁTH LÉNA Február 16., 13 óra 20 perc, 3410 g. Sz.: Berger Anna és Horváth Zoltán (Szeged). BODOR GÁBOR Február 16., 16 óra 45 perc, 3180 g. Sz.: Enucz Andrea és Bodor Gábor (Szeged). GÉMES KITTI Február 16., 20 óra 56 perc, 3100 g. Sz.: Savanya Diána és Gémes Péter (Sándorfalva). BOZÓKI ROLAND Február 17., 9 óra 4 perc, 3370 g Sz.: Török Janetta és Bozóki Péter (Szeged). VÁSÁRHELY FRÁNYÓ ATTILA Február 16., 19 óra 30 perc, 3200 g Sz.: Zoppé Erzsébet és Frányó Róbert (Hódmezővásárhely). NAGY ÁBEL RICHÁRD Február 17., 4 óra 35 perc, 3900 g. Sz.: Szekeres Tímea és Nagy Richárd (Békéssámson). MAKÓ HEGEDŰS LILI Február 15., 11 óra 50 perc, 3450 g. Sz.: Mészáros Erika és Hegedűs Lajos (Kiszombor). HAJNAL RÓBERT Február 16., 15 óra 10 perc, 2850 g. Sz.: Vass Eszter és Hajnal Imre (Makó). Gratulálunk! E-MAIL ÜZENET Leveleket a jövőben a következő e-mail címen Is fogadunk: kapcsolatok@delmagyar.hu. BÉKETELEPI FÁK Ma örömmel tapasztaltam, hogy a Démász vagy a Környezetgazdálkodási Kht. (nem tudom melyikük illetékessége) megnyeste a szegedi Napos Úti Általános Iskola előtti fák lombjait, mivel azok idei hajtásai bizonyára elérték volna a közelükben lévő magasfeszültségű vezetékeket. De egyúttal remélem, arról sem feledkeztek meg, hogy a fákon keletkezett óriási „sebesüléseket", amelyek néhol több mint 20 cm átmérőjű ágak helyét „jelölik", megfelelően ellássák. Tudom, nem valami értékes fák az ott találhatók (szemben a Széchenyi tériekkel), de az iskola körüli levegő tisztasága valószínűleg megér ennyi áldozatot. Nehogy a fák pont ezektől a sérülésektől „dőljenek ki a sorból"! SZALA1 BALÁZS SZEGED 0LVAS0I LEVELMIX Tisztelt Olvasóink! A Postabontásból - terjedelmi koriátok miatt - kimaradó levelek rövidített változatát a jövőben az „Olvasói levéimix"-ben tesszük közzé. NAPRAFORGÓ-KÁRTEVŐK A vásárhelyi növényvédelmi társaság szakértői arra figyelmeztetik a napraforgó-termelőket, hogy a vetési, kelési időszakban számítani kell a fácánok mellett a barkók, a földi bolhák kártételére. Később a mezei poloskák és a napraforgómoly ellen kell védekezni. A fácánok elriasztásának jó eszköze, ha a gombaölőszeres csávázási kiegészítik a HATE nevű készítménnyel. A rovarölőszeres csávázás Mospilan 70 WP-vel olcsó, környezetbarát. A nyúlak, őzek kártétele megelőzhető, ha a napraforgótábla szegélyét vadriasztó szerekkel, Dendrocol 17 SK-val vagy káliszappannal permetezik. A FORCE CS-vel történő talajfertődenítés is sokat segíthet a gazdák gondján. NYUGDÍJAK Makóról luhász L. 77 éves bácsi arról írt, hogy harminchét esztendei aktív munka után sem dicsekedhet megfelelő nyugdíjjal, Jövedelme az elmúlt évek áremeléseivel nem tud versenyt tartani. Aggódik, ha ez így megy tovább, sok nyugdíjastársához hasonlóan még szorosabban kell számon tartani, mire, mennyit költhet. Egy ilyen jövőkép pedig nem túl biztató. VÁSÁRHELYI TANYAVILÁG Berta Antalné a kishalmi, a kopáncsi és a vajháti tanyavilágban élők bevásárlási lehetőségeire panaszkodott. Véleménye szerint nagy szükség lenne egy közeli élelmiszerboltra, mert esőben, fagyban nehéz eljutniuk Vásárhelyre. MEGKERDEZTUK AZ0LVAS0T Zavarják az idegen feliratoki 7 PAIOR SÁNDOR diák: - Nem zavarnak az idegen nyelvű feliratok, szerencsére nincsen túl sok a városban ahhoz, hogy komoly problémát, értelmezési zavart jelentsenek akár a lakosoknak, akár a hivataloknak. Nem vagyok ellene a modern kor szellemének, az amerikanizmusnak és a divatos szlengnek, aminek szerintem - mértékkel - helye van a közterületeken is. DILINGAI ÁGNES egyetemi hallgató: - Engem zavarnak azok a reklámok, amelyekben túl sok idegen, többnyire angol szó hangzik el, szerintem ez akár még káros is lehet sokak nyelvhasználatára. A megszokott, meghonosodott szavak akár maradhatnak is az utcákon látható táblákon, cégéreken. Nem olyan nagy a probléma, mint azt néhányan gondolják. • P0STAB0NTAS Vannak még csodák A napokban Szegedről Hódmezővásárhelyre jöttünk autóval, amikor váratlanul valami hiba folytán a kocsi megállt. Próbáltam újra indítani, sajnos sikertelenül. Mellettünk robogtak egymás után a sietős autóstársak, de véletlenül sem állt megy egy sem, annak ellenére, hogy a vészvillogóval próbálkoztam jelezni, némi segítség elkelne. Majd egyszer az egyik autós, aki szintén elszáguldott mellettünk, a következő alkalmas helyen megfordult, visszajött, s fölajánlotta segítségét. Kiderült ugyanis, hogy Gondűző farsang autószerelő a szakmája. Még hogy nincsenek csodák? Ahol a szükség, ott a segítség! így elindulhattunk hazafelé, s szerencsésen meg is érkeztünk. Ezúton szeretnék a fiatalembernek köszönetet mondani, a nevét sajnos nem tudom, de kocsija rendszámát megjegyeztem (DGS 856). Az ő viselkedése legyen példa mindazok számára, akik közömbösek embertársaik iránt. Őszinte köszönettel kívánok Neki minden jót! (Vásárhelyi olvasónk neve, címe a szerkesztőségben) Farsang van, a télbúcsúztatás, tavaszvárás ideje. A lexikon szerint a tréfaűzést, pajkoskodást jelent. Vízkereszttől hamvazószerdáig tart. Utolsó három napján vannak a mulatságok, karneválok, álarcosbálok. Mi, a vásárhelyi belvárosi nyugdíjasok a közeli napokban tartottuk meg ezt a hagyományosnak tekinthető összejövetelünket. Zsongott a terem, kínálta magát a pogácsa, perec, üdítő. Nyugdíjas társunk, Ménesi Sándor most is meglepett bennünket, elszavalta saját versét „Farsang" címmel, egy Petőfi verset, címe „Dínomdánom", nagyon ide illik, és ő úgy tud verset mondani, amire oda kell figyelni. Surinya Antal tanár úr érces hangja pedig betölti a termet. Majd jöttek az ötletes jelmezbe öltözöttek. Csak ámultunk és kacagtunk. Ájtatos apáca, Ludas Matyi, pici lány Hófehérkének öltözve, gonosz boszorkány seprűvel, konyhatündér fakanállal, piros mellényes magyaros táncospár. Első lett, és szép díjat kapott a boszorkány, aki nagy meglepetésünkre klubvezetőnk Bereczkiné Julika volt. Citerazenével, nótázással, beszélgetéssel telt a délután többi része. JAKÓ SÁNDORNÉ HÓDMEZŐVÁSÁRHELY SMS-UZENETEK Kedves Olvasóink! Szerkesztőségünk a levelek, a telefonhívások mellett szívesen fogadja a 0630218-1 l-l l-es számra az SMS-üzeneteket is! Észrevételeiket, véleményeiket köszönjük! CSANÁDI UTCA Szegeden, a Csanádi utcában a fák nyesését szorgalmazó sms-re válaszolva Serege János, a környezetgazdálkodási kht. helyettes igazgatója elmondta, hogy az ügyféllel történt egyeztetés alapján pénteken elvégezték a fák nyesését. Hasonló esetekben javasolják a kht. zöld számán történő bejelentést: 0680820043 KORISOK, DESZKÁSOK Nem hiszem, hogy egy EU-ba tartó országban egy lapon kellene említeni a csöveseket és a deszkásokat, korisokat! Ok nélkül szerintem mi senkit sem „molesztálunk". (209926110) KERÉKPÁRÚT Mikor teszik használhatóvá a Petőfi Sándor sugárúti kerékpárutat? A kocsiúton büntet a rendőr, a kerékpárút kirázza a lelkünket! (209790902) AGONDOS GAZDA Az IKV Rt. jóvoltából három éve várjuk, hogy kilakoltassa szörnyű szomszédainkat. Élet- és tűzveszély van folyamatosan, gondos •gazda úr! Önnek nem sürgős? (205361686) RENDŐRSÉG Miért a Fő fasor elején vadásznak a rendőrök egy jelentéktelen útfelbontás miatt kirakott 20-as tábla miatt? Ez a tábla a földre van kirakva. Két méterrel előtte pedig ott van egy 40-es tábla. Inkább az iskola elé állna a 30-as táblához, annak több előnye lenne. (3(V 4906031) VILLAMOS Szeretnék köszönetet mondani a 900-as villamos vezetőjének, mert bevárta a szaladó utasokat. (203104368) DOROZSMAI FOCI Már nemcsak a dorozsmai focipálya, hanem az egyesület is megszűnik? A város vezetésének nem érdeke a sport? (303206520) KAKUSZI FERENC vállalkozó: - Nem zavarnak az idegen nyelvű felhatok, hiszen a legtöbbnek már szinte mindenki ismeri a jelentését, sok már a mindennapi használatban is meggyökeresedett, meghonosodott. Véleményem szerint azokat a kifejezéseket kellene eltüntetni az utcákról, terekről, amelyek sok ember számára ismeretlenek, kibogozhatatlanok. TÓTH LÁSZLÓ szakács: - Kicsit zavarnak azok a felhatok, amik a legtöbb ember számára nem ismertek. Úgy vélem, hogy a túl sok angol szó nem való a magyar közterületekre. Szerintem hatásos lesz a közeljövőben életbe lépő rendelet, amelynek értelmében el kell tüntetni az idegen kifejezéseket az utcákról. A sok érthetetlen tábla akár meg is tévesztheti az embereket. H0R0SZK0P 1 KOS: Változatlanul izgatja annak a 1 személye, aki a napokban félreérthetetlenül kinyilvánította érzelmeit ön iránt. Tépelődik, hogy mit tegyen. w | BIKA: A megszokott hétköznapok * l rutin feladataival telik a napja, pedig már azt várta, pezsdül egy kicsit a kedve. Ilyenkor szeretne magára maradni. \ IKREK: Különböző ajánlatokkal ost' romolják, válogathat köztük, de önnek most nem ezekre fáj a foga. Nem dönt, Inkább kívánságai nyomába ered. ¥ j RÁK: Egy vallomás ma váratlanul ! éri, de nagyon feldobja. Hiúságának már hiányzott egy kis táplálék. Remek hangulatban érkezik a randevúra. A, ¡OROSZLÁN: Vigyázzon az értékeire * 1 és befektetéseire, s arra, hogy ne kerüljön konfliktusba senkivel. Este feküdjön le Időben, s pihenje ki magát. i SZŰZ: Ha gondja támad, nem kell I rögtön a főnökhöz rohangálnia, vagy talán csak ürügy ez a nagy tanácstalanság? Gondolkozzék előbb, csak aztán lépjen I MÉRLEG: Egy jó barátja felbecsül»» t hetetlen szolgálatot tesz önnek. Mint megtudja, az ő számára ez teljesen természetes, hiszen öntől is ezt kapta. w i SKORPIÓ: Ha fontos feladatnak érKJ | zi, amivel megbízták, akkor a háttérben marad, s dolgozik. Egyébként sincs kedve mostanában a színpadra lépni. JL I NYILAS: Könnyen válságosra fordulI hat anyagi helyzete, ha olyan dolgokat vásárol, amelyeket valójában nem engedhet meg magának. Legyen megfontoltabb. BAK: Talán túl magasra tette a mér^ I cét talán túl sokat követel a környezetében élőktől. Fontolja meg az elvárásainak teljesíthetőségét. ij. j VÍZÖNTŐ: Ezen a napon magabiz* ) tossága sok mindenhez hozzásegíb. Ha egyik barátja bajban van, legyen a támasza. Jól esne egy kis lazítás. HALAK: Vonzereje nőttön-nő, ahoI gyan a fiatalabbaknál tapasztalja. Alkalma nyílik néhány könnyű kalandra, amelyek igazán nincsenek ellenére. ORVOSI ÜGYELETEK KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Ambuláns rendelés: Szeged, Kossuth Lajos sugárút 15-17., (a Szilágyi utca felől). Ügyeleti kihívás telefonszáma: 474-374 vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 13-tól másnap reggel 7.30 óráig, szombaton és munkaszüneti napokon pedig reggel 7.30tól másnap reggel 7.30 óráig. Ambuláns rendelés a teljes ügyeleti időszak alatt: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Elérhetőségi telefonszám: 474-374, vagy 104. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) veszi fel, sebészeti (nem baleseti!!) felvételi ügyeletet a sebészeti klinika (Pécsi u. 4.), urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a II. kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti klinikán látják el. GYÓGYSZERTÁR A Kígyó Gyógyszertár, Klauzál tér 3., este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! PR0GRAMAJANL0 AZ ALSOVAROSI KULTÚRHÁZBAN (Rákóczi u. 1.) 16 órától ikonfestő tanfolyam indul. KÖZÉLETI KÁVÉHÁZ a Royal Szállóban 18 órakor: „Dalold el, ezüst gitár..." Vendég: Soós István (szintetizátor, ének). Közreműködnek: Andódi Olga színművésznő és Dombóvári László táncdalénekes. Háziasszony: Andódiné Pál Olga operaénekes. A WAGNER TEAHÁZBAN (Klauzál tér 7.) megnyílt Tóth Péter képzőművész grafikai kiállítása. Megtekinthető március 4-éig. Vezessenek óvatosan! Csongrád megyében az elmúlt héten 13 baleset történt, nyolc könnyű, 4 súlyos, 1 halálos. Tizenheten könnyebben, négyen súlyosan megsérültek, egy személy meghalt. A megye útjain az idén 29 könnyű, 24 súlyos és 10 halálos baleset történt. A 63 közúti tragédiában negyvennyolcan könnyű, huszonheten súlyos, tizennégyen halálos sérülést szenvedtek! CSONGRÁD MEGYEI BALESETMEGELÓZÉSI BIZOTTSÁG