Délmagyarország, 2002. február (92. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-18 / 41. szám
8 "MEGYEI TÜKÖR" HÉTFŐ, 2002. FEBRUÁR 18. Súlyosabb büntetés mellett sem csökkent a drogfogyasztás A törvény szigora önmagában kevés Beigazolódni látszik az a félelem, hogy a súlyosabb büntetőjogi szankciók bevezetése miatt kevesebb kezdő drogfogyasztó jelentkezik az egészségügyi kezelőintézményekben. A szakemberek szerint a büntető törvénykönyv szigorítása önmagában nem szorítja vissza a kábítószer-használatot. A lcgcngedékcnycbb holland törvényektől a legszigorúbb amerikai előírásokig a világon sokféleképpen szabályozzák a kábítószer-fogyasztást. A magyar büntető törvénykönyv |Btk.| 1999. március 1 -jén életbe lépett módosításával a hazai gyakorlat a szigorítás irányába mozdult el. A Btk. 282. szakasza két évig terjedő börtönbüntetéssel sújtja a drogfogyasztókat, míg a kábítószerfüggők esetében egy évig tartó szabadságvesztést helyez kilátásba. A szegedi Dr. Farkasinszky Tfcrézia Ifjúsági Drogcentrum munkatársai hazai és kanadai szakértőkkel nemrég összevetették a két ország jogalkotási, szociális és egészségügyi tevékenységét, és arra a következtetésre jutottak, hogy ajánlatos lenne felülvizsgálni a Btk. megfelelő részeit. - Az 1999 márciusától eltelt időszak nem eredményezett olyan változást, amit a jogalkotók elvártak a törvényi szigorítástól, vagyis nem szorult vissza a kábítószerfogyasztás - mondta lapunknak Zelenai Károly, a drogcentrum vezetője. Az intézményt évente négy-ötszázan keresik fel. Zelenai Károly szerint a betegforgalom nem csökken, kevesebben vannak viszont azok, akik életükben először jelentkeznek kezelésre. Az intézményvezető ügy véli, ebben a büntetés szigorítása miatti félelem jelentős szerepet játszik. A drogcentrum vezetője szerint a kábítószerfogyasztás sokkal összetettebb jelenség annál, minthogy csupán törvényi szigorítással útját lehetne állni. - A súlyosabb szankciók nem fogják megváltoztatni a társadalomnak a drogfogyasztáshoz való viszonyulását, és a kábítószer iránti igényt sem lehet visszaszorítani - véli Zelenai Károly. Hozzáteszi: a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, elsősorban nem a szankció súlyossága tart vissza valakit a drogfogyasztástól, hanem hogy mekkora a lebukás valószínűsége. Zelenai Károly úgy gondolja, hogy a törvény indokolatlanul szigorúan sújt le azokra a fiatalokra, akik kortársaik nyomására vagy puszta kíváncsiságból próbálják ki a drogot. A szakember a kábítószer-fogyasztók kezelési lehetőségeinek bővítését, és ezeknek a módszereknek a törvényi és anyagi támogatását tartaná szükségesnek. A droghasználók többségét ugyanis nem lehet úgy meggyógyítani, hogy egyszerűen elveszik tőlük a kábítószert. A betegek kilencven százaléka nem látja be azonnal saját problémájának súlyosságát, és gyakran nem fogadja el a szakember utasításait. HEGEDŰS SZABOLCS Néha egy gesztus mond a legtöbbet i Új előfizetés vásárlásánál 6900 Ft lebeszélhető Ki ne szeretne egy új mobilt, magának vagy valaki másnak? Pláne, ha szinte semmibe se kerül, mert a Westelnél már 6 900 Ft-ért* is kaphat mobiltelefont**, és ez az összeg most teljes egészében lebeszélhető. Bármilyen mobilt választ új havidíjas előfizetés mellé, a vételárban most benne van 6 900 Ft mobilhasználat, amelyért hálózaton belül beszélhet, SMS-ezhet, internetezhet, wapolhat... WFSTEl üzlet: Szeged, Feketesas u. 2S„ tel.: 06-62/421-S7S, 06-30/900-9008; Szeged, Kárász u. 12., tel.: 06-30/900-9033, 06-62/451-S4S Díjmentes házhozszállítás: 06-30/930-5361, 06-30/930-5330 Westel partnerek: Fish Telecom Hódmezővásárhely, Andrássy 46-48. Profi Udvar • Szentes, Kossuth tér 5. • Puszta-Tel Kft.: Makó, Szegedi út 2. • Kiru-Fon Kft.: Szeged, Mikszáth Kálmán u. 17. • Mórahalom, István király útja 2. • West-Szeg 2001 Kft.: Szeged, Rókusi krt. 42-64. (Tesco) • Mobilvilág Bt.: Csongrád, Fő út. 40. Westcom GSM Kft: Szeged, Feketesas u. 14 • Szeged, Kossuth Lajos sgt. 10-12. Szeged, Roosevelt tér 5. • BBK Hungary Kft.: Szeged. Zápor út 4. (C0RA) • Kistelek, Kossuth u. 30. • Elektrofil Kft Csongrád, Fő u. 62. • Szentes, Szabadság tér 1. - ECO-Phone Bt.: Hódmezővásárhely, Szántó Kovács János u. 20. • Trendex Rt.: Szeged, Mérey u. 17. * Cm* ú( Wt-ily I vtthielAuH kdWvei imtddtllH " * MuHMtet Ildi HWllvl vWuvWi Uily.ivAi luunMuli* A idvAUái auiMC 1 MnAmui .11 mAiimum luvt nettd t M0 n j hrioiAion bHbh mobdhAjmAlAlbdl HA A! ugyW uJmiAkxQAknA a Adun hdnApbAfi CfmAI knrtb. Akkw utt kfuk lóvá. de A kúidnbuel nem vdietd Al a Ueeftetd hönepfA A kedvei meny valamennyi havKkiai dbcuMtiagm vonelfcoiá. él ai elvó leijei hdneptdi Indul lovAbtu letíélelek él JntaimAdd 12» (A WCHvl hAM,«aból ddménteien Mvtietd). 26S »210, ai űrietekben. Jlelve a Weilél panmveknél www.westel.hu rOTEfc yéeravill OFOTÉRT r- — ü i iesiel a Kapcsolat Belami téli olimpiája Németh György rajza Na, emberek, most hagyjuk abba egy kicsit az italozást, és segítsünk Snájdig Pepinek - törölte le szájáról a sörhabot Minek Dönci. Majd egy kecses mozdulattal (mindössze egyetlen fogát ütötte ki Smúz apunak) a Zsibbadt brigádvezető előtt egy vihar- és vandáivert autót lökdöső Pepi felé mutatott. - Eszébe ne jusson beleavatkozni eme gépjármű masszírozásba kiáltott azonnal Plüss Eta. - Ami derék Snájdigunk ugyanis még véletlenül sem azért izzad a mögött a 30 esztendős Lada mögött, mert nem indul a járgány. O-s ekkor Etácska arcát elborította a büszkeség fényessége - már a következő téli olimpiára gyakorol. E bejelentés hallatán többen is idegorvost emlegettek, ám Plüss Etát is túlharsogva Cink Enikő élménybeszámolója következett. Arról mesélt a sok szépet látott asszony, hogy nem is olyan régen, még a televízió is közvetítette: a Sah Laké Citybe utazott magyar bobcsapat tagjai is így készültek a nagy megmérettetésre. Mert hogy bobra, edzőtáborra, havas hegyekre, de leginkább liohpályának bérleti dijára egyetlen fillérük sem volt. - Ahogy elnézem a magyar olimpiai küldöttség teljesítményét, szerintem a síelők meg szöges cipőben padlószőnyegen gyakorolhattak. A korcsolyázóknak pedig Amerikában mondták el, ne a tenyerükre csatolják fel a vasat - minősítette a magyarok produktumát Ló Elek. - Szóval maga úgy gondolja, hogy a sífutásban elért 67. és 71. helyezés szégyellni való?Netán a gyorskorcsolyában begyűjtött 27. és 31. hellyel elégedetlen ? Vagy férfi műkorcsolyázónknak ígéretes 25. helyét szeremé eltitkolni ?-vigyorgott Bika fenő. - Te jó isten, hát ennyire égnek a mi lányaink és fiaink ?- döbbent meg Józsi csapos, akiről azért illik tudni: a bor vizezéséről mégiscsak többet megtanult az évek során, mint a téli sportok rejtelmeiről. - Mégis, maga mit gondolt ? Van egy országunk, aminek a legmagasabb begyét a svájciak zsákba kötve átugorják, van három fedett műjégcsarnokunk, miközben a cseheknek száznál is több, sípályáink meg oly bonyolultak, hogy egy hároméves szlovák óvodás háttal a lejtőnek, léc nélkül is lecsusszan rajtuk. Ugyan mitől szakadna nyakukba Solt Laké Cityben a sok aranyérem ?- vette védelmébe honunk ötkarikás képviselőit Belami. - Nézze, engem az nem bánt, ha valaki saját maga szórakoztatására, zsebpénzéből hat nap alatt síel le öt kilométert, netán arra vár, hátha eltéved egy tanganyikai versenyző a nagy hóban, s így nem 6 lesz az utolsó. Csak azt nem tudom, miért kell nekünk, adófizetőknek efféle teljesítményre még pénzt is áldoznunk ? Nehogy azt mondja, hogy nemzeti önérzetünk lesz nagyobb, amikor a versenybírák is zuhanyozni mennek, mire a mi sportolónk előkerül valamelyik hóbucka mögül - replikázott Smúz apu. - Ejnye, de oda van a hírnevünkén! - csattant Plüss Eta hangja. És ez az aggodalom mién nem jut eszébe, amikor focistáinkat pofozzák? Pedig, ha jól tudom, egy közepesen ügyetlen labdarúgó havi jövedelme is több, mint amennyit egy magyar síszakosztályra pazarolnak. Mivel ekkor már nem csak Etácska hangja, hanem több, pofonra emlékeztető ütés is csattant, Belami megpróbálkozott egy kis békítéssel. - Egyébként pedig nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. Meg az olimpiai eszme - mondta a külváros nyugalmazott szépfiúja. Ám ha a sors könyvében az vagyon megírva, hogy a Zsibbadt brigádvezetőben veszekedni kell, Belami erőfeszítése is oly kevés sikerrel kecsegtet, mint amennyi brummogást elvárhatunk a mackó sajttól. A nagy kiabálás közepette Cink Enikő például már éppen azzal fenyegetőzött, hogy síléccel töri el Smúz bordáit, Plüss Eta pedig gyermekének enyhén rozsdásodó szánkójával ütlegelte Józsi csapost, ám Minek Dönci megálljt parancsolt az indulatoknak. És újfent kimutatott az ablakon. Amikor pedig már mindenki azt leste, hogyan nyög, vicsorog, feszül Snájdig ama kivénhedt Lada mögött anélkül, hogy a kocsi egyetlen centit is mozdulna, egy indítvánnyal rukkolt elő Minek úr. - Uraim, valaki menjen márki ahhoz a szerencsétlen Pepihez. És mondja meg neki: a tudomány mai állása szerint, amíg nem engedik lti a kéziféket, még az olimpiai eszme jegyében sem tud gurulni az autó. BÁTYI ZOLTÁN Női életmodellek MUNKATÁRSUNKTÓL A nők évszázadának mondják a huszonegyediket, mert az élettől minden olyan ajándékot megkaphat a „másik nem", melyet az előző évszázadokban csakis a férfiak mondhattak magukénak. így aztán választás ele kerül minden egyes lány és asszony: milyen modell alapján kovácsolja a maga sorsát. Elsősorban családanyaként gazdagítsa életét, vagy az önkiteljesedésnek a karrierépítést tekintse, esetleg maradjon alkalmazott, vagy inkább terebélyesedjen vállalkozóvá, vagy inkább próbálja megteremteni a család és a munkahelyi karrier egyensúlyát? A Magyarországon 2002-ben kínálkozó női életmodellekről, a választás nehézségeiről és következményeiről beszélget Szabó Éva pszichológussal, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusával Újszászi Ilona újságíró, lapunk Nő-unió mellékletének szerkesztője a Szegedi Közéleti Kávéház estjén, kedden 18 órától az SZTE Eötvös-kollégiumában (Tisza Lajos körút 103.).