Délmagyarország, 2002. január (92. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-08 / 6. szám

Egy százalék A DFLMAGYARORSZAG ES A DÉLVILÁG GAZDASÁGI MELLEKLETE • SZERKESZTI: FEKETE KLARA ES KOVÁCS ANDRÁS Az import használt kocsik nyolcvan százaléka hatévesnél öregebb Folytatódott a roncsderbi A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a jelenlegi fo­gyasztási adó helyett egy azzal megegyező mértékű, 10-32 szá­zalékos regisztrációs díj beveze­tését javasolja az importált hasz­nált autókra - mondta Győző Gábor, az MGE elnöke egy de­cemberi sajtótájékoztatón. Az elnök szerint regisztrációs alap nem az autó számlája, hanem az Eurotax-katalógusár lenne, így csökkenhetnének - a behozott gépjárművek kilencven százalé­kát érintő - alulszámlázások és vitás ügyek, másrészt a központi költségvetés biztosabban hozzá­jutna az évi mintegy húszmilli­árd forintos bevételhez. Az elnök elmondta, hogy az im­port használtautók nyolcvan szá­zaléka hat évnél öregebb, és az át­lagos számlaérték nem éri el a 400 ezer forintot. Emiatt a magyar márkakereskedők a korábbinál ala­csonyabb áron tudják beszámíta­ni új autó vásárlásakor a használt személygépjárműveket, ami szá­mos üzletet hiúsít meg, mivel az eladók keveslik a felkínált árat. Ez pedig negatív hatással van az új autó eladásokra is. Győző Gábor úgy véli: a függet­len kereskedők által megjelölt au­tóérték - ami a fogyasztási és az általános forgalmi adó alapja ­olykor 80-90 százalékkal alacso­nyabb, mint a vámhatóság által is elfogadott Eurotax-listaár. Bár a vámhatóság a listaárnál húsz szá­zalékkal olcsóbb autóknál vizsgá­lat útján módosíthatja az értéket, ennek ellenére az esetek csekély hányadánál sikerül a csalás tényét egyértelműen bizonyítani. Ezzel szemben például a Porsche Hungária használt autó üzletága, a Weltautó nem teheti meg, hogy a törvény kijátszásával a számlá­nál alacsonyabb értéken hozza be az autót. Emiatt 40-50 százalék­kal magasabb áron tudja csak im­portálni ugyanazt a használt autót, Állapotfelmérés a szakszervizben. Egyre több értékes autó is érkezik az importtal - jellemzően alulszámlázva. DM/DV-fotó mint a független kereskedők, illet­ve a magánszemélyek. Az elnök hozzáfűzte, hogy a re­gisztrációs díj rendszere működik több európai uniós országban is, ahol a díj mértéke a katalógus lis­taár meghatározott 20-100 szá­zaléka. A nagy üzlet mégsem a használt autók behozatala, ha­nem az, hogy némely cég a vám­érték havi tízszázalékos kamatá­ért vámbiztosítékot nyújt az im­portőröknek. Ennek lényege, hogy a vámbiztosíték nyújtónak nem kell készpénzt befektetnie, csak egy ígérvényt állít ki, ami arról szól, hogy ha az importőr kilenc­ven nap után nem fizeti ki a vá­mot, és annak járulékos költsé­geit, akkor helyette ezért jótáll a vámhatóságnál. Az MGE elnöke szerint a re­gisztrációs díj lehetősége ezért is megoldást jelentene. Hozzátette, hogy a Külügyminisztérium tá­mogatja, míg a pénzügyi tárca a kétéves büdzsére és az adótörvé­nyek változtathatatlanságára való hivatkozással ellenzi az elképze­lést. Ez utóbbi magyarázat azért érthetetlen, mert a „saláta tör­vénynek" nevezett csomag kilenc oldalon keresztül tartalmazta a személyi jövedelemadó törvény módosítását. Az MGE tagvállalatainak 2001­es személyautó értékesítése - a Suzuki nélkül - várhatóan 13­15 százalékkal haladja meg a 2000. évit, és mintegy 120 ezer járművet tesz majd ki. Emellett a kisteherautó eladások mérsék­lődésére, míg a nagy haszongép­jármű és motorkerékpár értéke­sítés növekedése várható. Győző Gábor szerint 2002-ben a sze­mélyautó eladások mintegy tíz százalékkal szárnyalják túl az idei számokat. K.A. Osszkerekes kupé tanulmányautó Már rajzon is elég agresszív az új tanulmányautó belső kialakí­tása és színvilága". Gyári illusztráció MUNKATÁRSUNKTÓL A Saab új fejlesztésű tanulmányautójával jelentkezik a Detroiti Autó­kiálb'táson, ami várhatóan forradalmasítója lesz az új stílusú „minden úton használható" közlekedésnek. A különleges Saab 9-3X tanul­mányautót leginkább a négykerékmeghajtású kupé szóval lehetne jel­lemezni, mely ötvözi a sportos stílust a multidinamikus formákkal. Az új formavilágú tanulmány igazolja, hogy a négykerékmeghajtású terep­autók is képesek az erős, dinamikus országúti autók menettulajdonsá­gait nyújtani. Ez az első alkalom, hogy a svéd gyártó öszkerékmeghajtású terep­autót mutat be, és várhatóan a Saab 9-3X a szabadidő terepjárók egy vadonatúj alternatíváját teremti meg. Az első képek már tisztán mu­tatják, hogy az autó összetéveszthetetlenül a Saab stílusirányzatot kö­veti. A tanulmányautó sportosságot, multidinamizmust jelképez, ami­nek a Frankfurti Autókiállításon bemutatott 9X tanulmányautó volt a bevezetése - nyilatkozta Peter Augustsson, a Saab Automobile AB el­nök-vezérigazgatója. A kocsi sejtetni engedi a márka jövőbeni termékeinek stílusirányát. A 9-3X, a 9X után a második lépcsőfoka a svéd gyártó agresszív termék­offenzívájának, mely során az elkövetkező hat esztendőben évente egy­két új termékkel és tanulmánnyal fogja meglepni a nagyközönséget. FIGYELEM! GÉPJÁRMŰ-EREDETISÉGVIZSGÁLAT ALFÖLD-TRANS KFT. Szeged, Fonógyári út 11. 62/458-692, VIDÉKRE IS! Előzetes bejelentkezés alapján, kiszállási díj nélkül. | 20/93-90-133 BAVARIA • Szerviz • Alkatrész • Autókereskedés Kocsis Autószerviz Számitógép-vezériésü autók motordiagnosztlkája. • Környezetvédelmi felülvizsgálat (dízel, benzines) • Számítógépes fék- és lengéscsillapító-vizsgálat • Katalizátorok felszerelése és forgalmazása reklámáron. JJWGJMRTI.. 101.. TD.: 62/543-595. 211/961-M7« UTO AUTÓSZERVIZ MŰSZAKI VIZSGARA VALÓ FELKESZITES SZERVIZ, ZÖLDKÁRTYA, MOSÁS SZEGED, KOLLÉGIUM UT 6. (A Dorozsmai úton, a Penny Markét után balra) T.: 62/464-014 Folytatódó akciók a vásárhelyi Toyotánál Új modellek és színválaszték Rendkívüli eredményt ért el ta­valy a vásárhelyi Toyota márkakeres­kedés, ugyanis Magyarországon csak ez az egyetlen márkakereskedés tel­jesítette a Toyota Motor Hungary által kitűzött bónuszversenyt, mind­három tervidőszakban. S bár Euró­pa-szerte stagnáltak az autóeladá­sok, s erós a verseny az autópiacon, a Toyota Hódmezővásárhely 2001­ben 30 százalékkal növelte eladá­sait. Nem véletlen, hiszen aki ellátoga­tott már egyszer is a Kutasi út 12. szám alá, az nem csak a szalon meg­újult kényelmével, hanem a biztató kedvezményekkel, akciókkal is ta­lálkozott. A Toyota ráadásul új szí­neket alkalmaz autóinál. S hogy mivel is pezsdítik fel most, az év elején a vevőket? Hát azokkal az új modellekkel, melyeket már mindenki nagyon várt. így az új Co­rollával, mely ugyan az alsó közép­kategóriába tartozik, de a felső közép­kategóriát támadja. A kocsit hatal­mas tengelytáv, nagy belsó méretek jellemzik, még hátul is. Az Európa számára tervezett karosszériát japán motor és váltómű mozgatja, szin­tén japán futóművön. A Corolla tel­jesen más felszereltségű, mint a ko­rábbi modell, s négycsillagos minősí­tést kapott az Euró NCAP-tól. Habár a kocsit hivatalosan még nem mu­tatták be, Vásárhelyen már kipró­bálható az új Corolla ötajtós, egyterű és kombi változata. A kocsit három-, négy-, ötajtós, kombi és egyterű ki­vitelben is, 1.4-es, 1.6-os és 1.8-as WT-i és 2.0 közös nyomócsöves, D­4D, 16 szelepes turbódízel motorral Csatarendben az új modellek. Fotó: Tésik Attila is lehet választani, azaz pazar a fel­hozatal, s ezt jól egészíti ki a 192 ló­erős WTL-i sportváltozat. Új modell az Avensis egyterű, 5­7 személyes változata, 2000 köbcen­tis benzines vagy dízelmotorral, ki­váló felszereltséggel. Megváltoztatta a Toyota a Hiace haszongépjármű­vét, az autó ára nem változott, vi­szont az eddig is kedvező ár mellé magasabb felszereltség tartozik. A motorja alaposan korszerűsödött, úgynevezett közös nyomócsöves, 16 szelepes turbódízel, mely kevesebbet fogyaszt elődjénél. Vásárhelyen a raktárról, azaz rövid átadással kapha­tó haszongépjárműveket ráadásul az eddigi 7500 helyett 15 000 km után kell szervizbe vinni. „RÁTESZNEK EGY LAPÁTTAL" A Toyota Hódmezővásárhely az idén is folytatja a tavaly év végén tar­tott, nagyon sikeres akcióit, melyek­kel az előző modelleket kínálták. Az előző generációs Corollából már csak a magasabb felszereltségűek kapha­tók korlátozott darabszámban, még­pedig az eddig érvényes ötszázezer forintos árengedményt is meghala­dó kedvezménnyel. Aki felső középkategóriás autót keres, az most Toyota Avensist Vásár­helyen rendkívül kedvező áron; ke­veset futott tesztpéldányokat 8-10 százalékos árengedménnyel vásárol­hat, és az sem mellékes, hogy nagy színválasztékból. Akit érdekelnek a részletek és a ko­csik, az minden információt megtud­hat a Toyota Hódmezővásárhelynél, a Kutasi út 12. szám alatt személye­sen, vagy a 62/241-628-as telefonszá­mon. (x)

Next

/
Thumbnails
Contents