Délmagyarország, 2002. január (92. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-07 / 5. szám
A Dél sportja A DÉLMAGYARORSZAG ES A DÉLVILÁG SPORTMELLEKLETE • SZERKESZTI: SÜLI JÓZSEF Lajtos Szandra megy az olimpiára Lajtos Szandra, a junior világbajnokság után, a Salt Laké Cityben megrendezésre kerülő olimpián is rajthoz állhat. Fotó: Karnok Csaba GYORSKORCSOLYA MUNKATÁRSUNKTÓL Hetekkel ezelőtt már hírként felröppent, hogy a rövidpályás gyorskorcsolyás, Lajtos Szandra, a Szegedi Korcsolyázó Egyesület versenyzője esetleg résztvevője lehet a Salt Laké Cityben megrendezésre kerülő téli olimpiának. Tegnap délután megcsörrent a telefon a szerkesztőségünkben, s a vonal végén a Tisza-parti egyesület elnöke, Bábosik Ottília köszöntött bennünket. Már az üdvözléséből kiderült, hogy jó hírekről tud beszámolni. - Percekkel ezelőtt értesítettek a szövetségből - kezdte a mondandóját a sportvezető -, hogy Szandra is tagja az olimpiai csapatnak. Ez hatalmas dolog, hiszen eddig szegedi sportoló még sohasem állt rajthoz a téli ötkarikás játékokon. A friss olimpikon jelenleg a délkoreai junior világbajnokságon versenyez. Az első két napon 1500 és 500 méteren vette fel a küzdelmet, sajnos a selejtezőből nem sikerült neki továbbjutnia. Az utóbbi számban a futamában a harmadik lett, kevéssel maradt el a továbbjutást jelentő helyről. Szandra az elmúlt hetekben kiváló formában versenyzett, jó eredményeket ért el, ennek köszönhető, hogy a jászberényi Farkas Éva helyett bekerült az utazó csapatba. Ez hatalmas siker, nagy dolog az egyesület, Szeged jeges sportjának életében. Hannawald tarolt Sl BISCHOFSHOFEN (MTI) Négyből négy: ez Sven Hannawald mérlege a Négysáncverseny 20012002-es kiírásában. A német síugró Bischofshofenben is maga mögé utasította a mezőnyt, s ezzel - a sorozat történetében elsőként - az összes viadalt megnyerte. A 27 éves klasszis 139 m-es sáncrekorddal kezdett, majd másodszorra 131,5 méterre repült. A 2001 -ben győztes lengyel Adam Malysz kilencedik, összetettben a negyedik lett. Eredmény: Négysáncverseny, 4. állomás (Bischofshofen): 1. Hannawald (német) 282,9 pont (139 és 131,5 méter), 2. Hautamáki (finn) 280,4 (134, 131,5), 3. Hölhvarth (osztrák) 274,2(129,5, 132). A Négysáncverseny végeredménye: 1. Hannawald 1077,6 pont, 2. Hautamáki 1021, 3. Höllwarth 1015,8, 4. Malysz (lengyel) 992,8. A Világkupa állása: 1. Malysz 1024 pont, 2. Hannawald 799, 3. Höllwarth 553. Első szemle: szerdán TORNA BUDAPEST (MTI) Kedden este érkezik Magyarországra Andre Geisbuhler, a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) főtitkárhelyettese, aki a november 20. és 24. közötti debreceni szerenkénti világbajnokság előkészületeit ellenőrzi. Programja meglehetősen zsúfolt: szerdán fogadja Kása Lajos, a hajdúsági nagyváros polgármestere. Ezután az új, felépítésre váró csarnok prezentációját, valamint a beruházás helyszínét tekinti meg. A szervezőbizottsággal többek között a televíziós közvetítésekről tárgyal. A debreceni létesítmény építése febmár elején kezdődik, és augusztus végére fejeződik be. Szeptemberben lesz az átadás-átvétel, a beüzemelés, míg október 12-én és 13-án valószínűleg tesztversenyre kerül Szeviép-Szeged: vereség, drámai csatában Szolnoki triplazuhatag KOSARLABDA Mindkét szegedi A csoportos kosárlabdacsapat vereséget szenvedett a bajnoki fordulóban. A Szeviép női gárdája közel állt a bravúrhoz Miskolcon. A Naturtex férfi együttesének esélye sem volt a jó erőkből álló Szolnok ellen. Egyedül a B csoportos vásárhelyi férfiak diadalmaskodtak. DIÓSGYŐRI KSKSZEVIÉP-SZEGED 77-67 (24-21,22-19, 10-15,21-12) NB IA csoportos női kosárlabdamérkőzés, Miskolc, 1200 néző. Vezette: dr. Valovics, Cziffra. Diósgyőr: Bukovszki (33), BROSOVSZKY (133), BALOGH G. (133), Andó (13), EMEAGI (15). Csere: Radndty (8). Edző: Vertetics István. Szeviép-Szeged: OONKÓ (10), Veres (7/3), Mirkov (2), Mahorcsics (4), VARDA (19). Cserék: MÉSZÁROS (17/15), Madaras (33), SZOPKÓ (53). Edző: Király Sándor. Vastaps fogadta Király Sándort, a Szeviép-Szeged trénerét Diósgyőrben, a hazai publikum nem felejtette el azokat a csodálatos sikereket, amelyeket a tréner irányításával ért el a DKSK. Andó szerzett vezetést, Varda azonban gyorsan egyenlített. A 2. percben 4-4 volt az állás, majd Bukovszki triplája után 9-4-re elhúztak a hazaiak. Gyorsan rendezték a soraikat a vendégek, az 5. percben Donkó kosara után már a Szeviép vezetett 12-1 l-re. Továbbra is jól játszottak a Tisza-partiak, a 7. percben is náluk volt az előny, 15-16. Vertetics István, a miskolciak edzője ekkor időt kért, amely jó hatással volt Brosovszkyékra. A bajt még tetézte, hogy a válogatott irányító, Donkó Orsolya a negyed hajrájában begyűjtötte a harmadik személyi hibáját, így Király mester kénytelen volt cserélni. Rosszul indult a második tízperc, a diósgyőriek fokozatosan elhúztak, a 12. percben már 31-21 volt a javukra. Úgy tűnt, padlóra kerül a Szeviép, a 18. percben 45-29 állt az eredményjelzőn. Mészáros Kornélia triplája lendületet adott a vendégeknek, akik szenzációs hajrát produkálva feljöttek hat pontra, 46-40. A harmadik felvonásban tovább folytatódott a szegedi parádé, Varda egyeduralkodó volt a palánk alatt, a többiek pedig kintről voltak eredményesek, így harminc perc játék után csak egy pont volt a DKSK előnye. Izgalmasan alakult a befejező ütközet, a Szeviép nem hagyta magát lerázni, négy perccel a vége előtt 60-59 volt az állás. Két perccel a vége előtt sem változott sokat a helyzet, ekkor 68-64 állt az eredményjelzőn. Mirkov eladott labdája után azonban már 70-64, majd egy perccel a befejezés előtt 73-67 volt az állás. Az egykori szegedi Radnófy a gyűrűbe talált, majd az utolsó pillanatokban is szereztek egy kosarat a hazaiak, így a végén, ha nehezen is, de tízpontos győzelmet arattak a rendkívül harcosan küzdő szeviépesek ellen. Vertetics István: - Nagy csata volt, örülök, hogy ebből győztesen kerültünk ki. Király Sándor: - A harminchetedik percig méltó ellenfelei voltunk a hazai pályán még mindig félelmetes Diósgyőrnek, és ez egy újonc együttestől mindenféleképpen nagy dolog. További eredmények: BSE-ESMA-MiZo Pécsi VSK 62-59, Soproni PostásGYSEV-Ringa 65-76. NATURTEX-SZEDEÁKM0L-SZ0LN0K 81-105 (18-26,13-23, 28-30,22-26) NB IA csoportos férfi kosárlabdamérkőzés, Szeged, piarista gimnázium, 1200 néző. Vezette: Szamosi, Vétek. Naturtex-Szedeák: Elliot (133), GREEN (223), Deák (14), Kiss (6), Molnár A. (6). Cserék: Balogh (-), Pávlicz (7), Drahos (7), Tanács (-), Nyilas (-). Edző: Bonifert Domonkos. MOL-Szolnok: Szarvas (4), PAVLOVICS (4024), VUKICSEVICS (159), Orosz (5), LAPOV (223). Cserék: Cziczás (2), TREPÁK (12), Vidanovics (5). Edző: Gorán Milkovics. Totális telt ház. Egy gombostűt sem lehetett leejteni a piarista gimnáziumban a Naturtex-Szedeák-Szolnok bajnoki előtt. Lapov szerzett vezetést, a 2. percben először egyenlített a hazai gárda, 3-3. Egy perc múlva ötpontos előnyre tettek szert a vendégek, 3-8. Időt kért Bonifert Domonkos, ez használt, hiszen a 7. percben 14-14 volt az állás. Ezután a szolnokiak bevágtak három hárompontost, így tíz perc játék után megnyugtató előnyre tettek szert Oroszék Kapaszkodott a Naturtex, de csak tíz pontra tudták megközelíteni a vendégeket, 29-39. A 18. perben furcsa játékvezetői Ítéleteknek köszönhetően ismét egyre nőtt a különbség a két gárda között, sőt a már magyar állampolgár Predrag Pavlovics szenzációs dobóteljesítményt nyújtott, minden helyről betalált, így a féhdőben 31-49-et mutatott az eredményjelző. Elliot pontjával indult a harmadik negyed, azonban ezután nem sok minden sikerült a szegedieknek, gyengén muzsikáltak a Bonifert-tanítványok, esély sem volt a felzárkózásra. A bajt még tetézte, hogy Reggie Elliot begyűjtötte az ötödik személyi hibáját, kipontozódott. Gyors két Tisza-parti találat vezette be a befejező ütközetet, ekkor 63-79 volt az eredmény. Hiába kevergette a kártyát Bonifert Domonkos - egész pályás letámadásra jöttek ki a hazaiak-, nem tudta megakadályozni a szolnokiak pontesőjét. A hajrában egy örömteh esemény történt, hosszú sérülés után ismét a pályára lépett Nyilas István. A vendég szurkolók az utolsó másodpercekben állva tomboltak, s kiabálták: „Bajnokcsapat! Bajnokcsapat!" Aki a helyszínen látta a szolnokiak produkcióját, az ehsmerően bólintott és állapította meg: van igazságalapja ennek, hiszen kiváló erőkből áll a MOL. Bonifert Domonkos: - Egy Pavloviccsal jobb volt a Szolnok. A bajnoki címre is esélyes Szolnoktól ilyen különbséggel sem szégyen kikapni. Gorán Milkovics: - Tartottunk a meccstől, megilletődötten is kezdtünk. Szerencsére Pavlovics szenzációs dobóteljesítménye szárnyakat adott a csapatnak, így a végén fölényes győzelmet arattunk. További eredmények: Kaposvári KlímaVill—Dombóvári VMSE 94-73, Atomerőmű SE-MC MAFC 92-86, Marc-Körmend-Debreceni Vadkakasok 98-80, Falco-Szombathely-ZTE KK 70-58, Albacomp-UPC-Marso-lsobauNyíregyháza 97-74. VÁSÁRHELY-GÖD 95-86 (28-28, 16-21,23-27,28-10) NB IB csoportos férfi kosárlabdamérkőzés, Vásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 200 néző. Vásárhely: DR. B0RBÁTH (31/9), Parády (133), Búzás (1569, UTASI (136), JÁHNI (19). Cserék: Böszörményi (4). Edző:Valaczkay Győző és Polányi Géza. Az első negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok, egyik sem tudott meglépni a másiktól. A második tízpercbén a vendégek alaposan elkapták a fonalat, egyre jobban elhúztak. A harmadik felvonásban is hasonló volt a koreográfia, mint a másodikban, az történt a pályán, amit a gödiek akartak. A zárónegyedre nagyot változott a játék képe, a Vásárhely védekezése feljavult, a támadásban is egyre pontosabbá váltak dr. Borbáthék, így átvették a vezetést, amelyet a meccs végéig meg is tartottak. SÜLI RÓBERT Jellemző jelenet a férfi meccsről: Greennek (balról) minden egyes labdáért keményen meg kellett küzdenie. A válogatott Orosz többször megkeserítette a csapatkapitány dolgát. Fotó: Miskolczi Róbert