Délmagyarország, 2002. január (92. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-07 / 5. szám
A kajak-kenu válogatott szakvezetője, Angyal Zoltán igazán sikeres évet tudhat maga mögött. A nemzeti csapat összesen tizenhat aranyérmet gyűjtött a világeseményeken, őt pedig az esztendő szövetségi kapitányának választották a sportújságírók. A szakemberrel a válogatott ausztriai sítáborba utazása előtt beszélgettünk. - A legjobbak a megszokottak szerint készülnek az idei feladatokra. Hogyan alakul a következő hetek programjai - Eddig évek óta ugyanazokat a helyszíneket és az időpontokat választottuk, és mivel bejött, nincs is okunk változtatni. Azaz január 6-tól egyhetes ausztriai sítáborral kezdtünk, amelyen csak a világbajnokok vesznek részt: hat hölgy mellett hat kenus. Fehérvári, Hegedűs és Beé is velünk tartott volna, de sajnos magánéleti problémák miatt végül itthon maradtak. A Démász-Szegedi VE összes felnőtt és junior versenyzője februárban Horvátországban készül, amelyre örömmel engedtem el a válogatottakat. Március 17-én a férfi kajakosok Sevillába, a világbajnokság színhelyérc, 18-án pedig, Ludasi Róbert vezetésével a kenusok Sabaudiába utaznak. -A szinte állandónak mondhaAngyal Zoltán szövetségi kapitány szerint a szegedi kajakos hölgynek, Janics Natasának jó esélye van a válogatottba kerülésre. Fotó: Karnok Csaba tó sztárok és kerettagok mellett az újoncok közül kikre számít1 - A világeseményekre a válogatókon kvalifikálhatják magukat a sportolók, de azért vannak már kiszemeltjeim. A nőknél fhksy Tímea, valamint az állampolgárságot megkapó, szegedi janics Natasa mindenképpen esélyes a válogatottba kerülésre. A férfi kajakosoknál Bethlenfalvi és Siebel számíthat a fokozott figyelmemre, a kenusoknál viszont nem tudok neveket mondani. Ebben a szakágban rengeteg olyan fiatal van, akik még éppen csak kinőttek az ifikorból, de remélem, lesz közülük is, aki az Eb-n, vagy a vb-n rajthoz áll. - Az Európa-bajnokság házigazdája július 18. és 21. között Szeged lesz. Előtte mikor találkozhatnak a szurkolók a válogatottakkalI - Május 5-én és 6-án a Matyéren lenne a tájékoztató versenyünk, ám éppen ekkor nemzetközi evezős viadalt rendeznek a Tisza-parti vízicentrumban. Ez az időpont tehát még módosulhat, de az biztos, hogy július 5-től 7ig ugyancsak a Maty-éren vendégeskedünk, mégpedig a második válogató apropóján. Rá két hétre kezdődik a kontinensviadal, remélem, a szurkolás és az eredményesség is a '98-as vb-t idézi majd. MÁDI JÓZSEF Athénban a válogatott FUTSAL BUDAPEST (MTI) Keddtől csütörtökig Athénban négyes tornán vesz részt a magyar teremlabdarúgó-válogatott. A novemberi budapesti futsal Eb-selejtezőre készülő együttes a görögök mellett Ukrajnával és Franciaországgal találkozik. A papírforma szerint a magyarok az Eb-ezüstérmes ukránok mögött valószínűleg a görögökkel lesznek versenyben a második hely megszerzéséért. Érdekesség (vagy inkább meglepő:), hogy az NB I-ben kiválóan szereplő és a második helyen álló Első Beton Szegedből senki sem tagja a keretnek. A magyarok programja, kedd: Magyarország-Ukrajna,- szerda: Magyarország-Görögország; csütörtök: Magyarország-Franciaország. Fehér Madridban LABDARUGAS MUNKATÁRSUNKTÓL Kilencvenkilenc százalékig biztos, hogy Fehér Miklós nemcsak klubot, hanem országot is vált. A magyar labdarúgó-válogatott centere - aki eddig tizenötször húzta magára a címeres mezt - hiába népszerű Portugáliában, a Bragában, az elnökkel összekülönbözött, mert nem hosszabbította meg a 2002 nyarán lejáró szerződését. Fehér jól tette, hogy hónapokat is kivárt, ugyanis a portugál menedzsere, fosé Vega révén a spanyol másodosztályban magabiztosan vezető Atletico Madridba kerülhet. A szerződésről már csak a bragai elnök aláírása hiányzik, és ha da Costa pénzt akar látni a magyar csatárból, akkor minden bizonnyal rövid időn belül szignózza a megállapodást. Fehér várhatóan a január 15én lejáró átigazolási időszak előtt Madridba költözik. Mivel az Atletico már-már feljutott a Primera Divisiónba, ezért Jesús Gil y Gil klubelnök a csapat megerősítésén fáradozik. A német Bayern irányítója, Stefan Effenberg Madridba tart, valamint várhatóan a spanyol fővárosba költözik a válogatott centere, Ismael Urzaiz is. Rajta kívül Fehérnek riválisa lehet még az óriási tehetségnek tartott, ifjúsági vb-gólkirály, a mindössze 17 éves Torres. Azonban Miki - csak így ismerik az ibériai félszigeten - nem fél, és ahogy nyilatkozta: alig várja már, hogy a pályára léphessen a Vicente Calderon-stadionban. Edzőképzés a megyében MUNKATÁRSUNKTÓL A CSLSZ edzőbizottsága szervezésében a labdanígóedzök részére továbbképzést tartanak január 13-án reggel 9 órától délután 3 óráig. Az előadók - Egervári Sándor, a Magyar Labdarúgó Edzők "testületének elnöke, a Dunaferr együttesének Pro licences trénere; Kolozsvári János, a Makó FC A licences szakvezetője; valamint Lóczi István, a Bozsik-program Csongrád megyei instruktora, A licenccel rendelkező edző - a védekezési eljárásokról; a 4-4-2-es játékrendszerről tartanak előadást gyakorlati bemutatókkal fűszerezve. UEFA B típusú tanfolyam indul (ebben az esztendőben csak ez az egy!) Csongrád megyében. A kurzus várhatóan február 1 - jétől március 9ig (5x3 nap - péntek, szombat, vasárnap) tart majd. Érdeklődni a CSLSZ-ben Kószó Szilviánál (tel.: 0662-426-940) és Lóczi Istvánnál (0630-850-7227) lehet. Csak felvillanásokra futotta a DFRC-Szeged erejéből Vas- és papírforma A szegedi akciókat - képünkön Rácz próbálkozik - rendre megfogta az újvárosi blokk. Fotó: Miskolczi Róbert RÖPLABDA DUNAFERR SEDFRC SZEGED 3:0 (12,14,18) Extraligás férfi röplabda-mérkőzés. DunaÚjváros, 200 néző. Vezette: Donkó, Hóbor. Dunaferr: Nagy A. M0R0Z0V, Szekeres, Úrfi, Gubik, FORGÓ. Csere: SZABÓ G. (liberó), MÓZER, Pajor, Tóth, Nyírj. Edző: Ruffing Péter. DFRC-Szeged: Rácz, Hulmann, Maksa, NACSA, PETRFY, Melnicsuk. Csere: Szeleczky (liberó), Besenyei. Edző: Nyári Sándor. Az eredmény alakulása. 1. szett: 3:3,8:3, 15:5, 17:9, 21:11. 2. szett: 4:3, 9:6, 13:8, 20:10. 3. szett: 3:3, 8:5, 12:7, 16:11, 21:14. A tervezett kezdőhatosból a szegedi oldalon Szűr, betegség miatt nem léphetett pályára. A hazaiak viszont végig (leszámítva az egy-két perces időtartamú cseréket) a legjobb összeállításukban szerepeltek, ezzel is jelezve, nagyon komolyan veszik a találkozót. Az újvárosiak egyértelműen a 3:0-ás győzelemre törekedtek, hogy megőrizzék minimális szettelőnyüket a címvédő Kaposvárral szemben. Az első játszmát maximális fordulatszámon kezdték a vendéglátók és Morozov két, valamint Forgó egy szervasorozata mindent eldöntött. A második játékrészben sem változott jelentősen a koreográfia, a dinamikus Dunaferrtámadásokkal szemben a Tiszapartiak tehetetlennek bizonyultak. Ezúttal a kulcsemberek, Melnicsuk és Hulmann is elmaradtak a várakozástól, igaz utóbbira még mindig centerben számít Nyári edző és vállbántalmai miatt balkézzel igyekszik pontokat elérni. Péterfy és Nacsa viszont a körülményekhez képest jól játszott, s a liberó Szeleczkynek is akadtak magabiztos nyitásfogadásai. Ezzel együtt csupán a harmadik felvonásban alakult ki nagyobb küzdelem - ekkor még 14:14-et is mutatott az eredményjelző -, de a második technikai idő után már a házigazdák akarata érvényesült. A fiatal Mózer megoldásai is aranyat, vagyis pontokat értek. Végül érvényesült vas- és a papírforma, a Dunaferr simán nyert. Igaz, a DFRC-Szegednek nem a bajnokaspiráns otthonában kell bravúrt véglehajtania. A teljes képhez még az is hozzátartozik, hogy a sereghajtó mindössze négy tréninggel utazott el erre a partira, a két ünnep között ugyanis nem adódott lehetőség (terem hiányában) a munkára, a felkészülésre. Ruffing Péter: - A Kazincbarcika ellen készülünk, ezért kicsit nagyobb terhelést kaptak a fiúk, ami érződött is a produkción. Ezzel együtt nem bíztunk semmit a véletlenre, végig teljes erőbedobással hajtottak játékosaink. • Nyári Sándor: -Apillanatnyilag legjobban felkészített és legjobb formában lévő magyar együttestől kaptunk ki, ami az ismert okok miatt nem meglepetés. A Dunafen nagyon tudatosan készül a trónfosztásra és szerintem Ruffing kollégám gárdája nem esélytelen a bajnoki aranyra. További eredmények: Szabolcs GabonaNYVRC—Ptioenix Mecano-Kecskeméti FRC 3:1 (15,20,-21,10), Kometa-Kaposvár SE-Vegyész RC-Kazincbarcika 3:0 (22, 20,22). I.P. Veretlenek a '9l-esek A Szentesi VSC '91 -esek rögbicsapata ismét remekül teljesített az idei NB Il-es bajnokság első felében. A sikeres idényről Törőcsik Sándorral, az együttes játékosedzőjével beszélgettünk. - Milyen tervekkel vágtak neki az átszervezett bajnokságnakI - A cél a minél jobb szereplés volt. A másodosztályt két részre osztották, és a keleti csoportot pontveszteség nélkül vezetjük, de a tavaszi sorozat biztos nehezebb lesz. A felsőházi rájátszásban ugyanis mellettünk a csoportunkban a másixlik helyen álló Kecskemét, valamint a nyugati ág két éllovasa, a Pécs és az Esztergom küzd a bajnoki aranyért. Ez a négyes nagyon erős, a helytálláshoz össze kell szedni magunkat. - Játékos-edzőként belülről is figyelhette a társakat. Kikkel volt elégedett, és akadt-e olyan, aki nem a tőle elvárt produkciót hozta! - A hétszeres válogatott kerettag Fekete Csanád szereplésén látszott, hogy egy évet Walesben töltött. Sokat erősödött, fejlődött, de a folytatásban nélkülöznie kellene az egyénieskedést. Nagygyörgy Ádám tizenötször volt a nemzeti csapat keretében, ő is a meghatározó rögbisek közé tartozott. Kiugróan rossz teljesítménnyel nem találkoztam, a csapat együtt szerepelt jól. - Amatör együttesként hogyan oldották meg az edzéslátogatottságot! - Hozzánk hasonlóan a többi gárdánál is komoly gondot okozott a tréningek levezénylése. A szentesi klubból sokan vidéken dolgoznak, ebből adódóan nagyon nehéz közös időpontot találni. Ez a terület az egyik legnagyobb gondunk. -Haa magabiztos ősz után a tavasz is ilyen kiválóra sikerül, azaz a csapat kivívja a feljutást, akkor vállalják a magasabb osztályban való szereplést! - Először is tényleg kiválóan kell játszanunk, hogy megnyerjük az NB Il-t. Az NB I-ben már szükséges egy kadettcsapat versenyeztetése is, ám ez nem jelentene problémát. Az osztályváltás jelentős kiadásnövekedéssel járna, a kasszánkban azonban csak a várostól kapott 200 ezer forint van, amely nem sok mindenre elég. Az anyagi többletet eddig a játékosok finanszírozták, ezen az NB I-ben változtatni kellene. Ha ez összejönne, akkor nyugodtan nekivágnánk az első osztálynak. DUNÁS VARGA ZOLTÁN A Szentesi ^l-esek rögbicsapata pontveszteség nélkül vezeti az NB II keleti csoportját. IL «_A DÉL SPORTJA" Angyal: mint 2001-ben KAJAK-KENU HÉTFŐ, 2002. JANUÁR 7.