Délmagyarország, 2002. január (92. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-16 / 13. szám
MA: TISZA-PARTY IJ, DELMAGYARORSZAG SZERDA, 2002. JANUAR 16., 92/13. FÜGGETLEN NAPILAP, ALAPÍTVA 1910-BEN ÁRA: 58 FT (ELŐFIZETVE: 46 FT) TÉMÁINKBÓL MARIHUANA A SLÁGER Tavaly közel 100 kilónyi kábítószert, nagyrészt marihuánát foglaltak le a határainkon a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának munkatársai. Többek között ez is kiderült a vámosok 2001 -es évértékeléséből. 3. oldal KORMÁNYÜLÉS A Magyarországon munkát vállaló külföldiek száma idén nem haladhatja meg a 81 ezer 320-at - közölte a kormány döntését Borókai Gábor kormányszóvivő. Idén legfeljebb annyi külföldi vállalhat munkát Magyarországon, ahány betöltetlen állás volt 2001-ben az országban. 2. oldal NEM EMELT ÁRAT A SZÍNHÁZ Sokan úgy gondolják, hogy árat emelt a Szegedi Nemzeti Színház. Hiszen decemberben jóval olcsóbban lehetett jegyet kapni a Szentivánéji álomra, mint most. Pedig nem emelték a jegyek árát: a darab besorolása változott. 4. oldal ELTŰNT VÁLLALKOZÓ ÉS MILLIÓK Mintegy százmillió forintra rúg az Eurogreen Kft. tartozása. A cég öttömösi tulajdonosa ellen csalás és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség és az adóhivatal. Egyelőre nem tudni, hol lehet a vállalkozó és hol a pénz? 5. oldal ELFELEDETT HŐS Tizenkét évvel ezelőtt történt a tragédia. Ekkor lőtték le Aradon a romániai forradalom egyetlen magyarországi áldozatát. A vásárhelyi tehertaxis hősi halála azonban szép lassan feledésbe merül. Csak családja gyászolja. 7. oldal www.delmagyar.hu 9 Zimankó után, tél közepén., fagyosszentek előtt Hideg pusztított a földeken Kommandó fogta autótolvaj Megkezdődött a sportcsarnok műszaki átadása A kórházak több pénzt kérnek az OEP-től MUNKATÁRSUNKTÓL Szegedi lakásán fogták el a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kommandósai a 22 éves B. Gábort, aki vasárnap a bajai Dunahídnál egy Audival elmenekült a rendőrök elől. A bajai rendőrök meg akartak állítani egy Audi A4-est és egy Volkswagent. Az előbbit B. Gábor, az utóbbi járművet, amiről kiderült, hogy lopott, a 29 éves K. Attila vezette. A Volkswagent K. Attila valószínűleg szándékosan a járőrautóknak kormányozta, egy rendőr könnyebben megsérült, a rendőrautókban 300 ezer forint kár keletkezett. A férfit a helyszínen elfogták, ám társának, B. Gábornak sikerült elmenekülnie. A rendőrség országos körözést adott ki kézre kerítésére. A férfit hétfőn este Szegeden őrizetbe vették, és házkutatás után átadták a Bács-Kiskun megyei rendőröknek. Időközben az is kiderült, hogy a rendőrautókat összetörő K. Attila egy 8 millió forintot érő Audit lopott január 3-án. Azt a Golfot, amellyel a járőrkocsikba rohant, a banda harmadik tagja, a 25 éves jánoshalmi K. Sándor lopta Mohácson, őt is elfogták a rendőrök. A Magyar Kórházszövetség napokban elkészült felniérése szerint a hazai kórházaknak havonta egy súlyszámcsoportra számítva 10 ezer 823 forinttal többre, tehát betegségcsoportonként nem 100 ezer, hanem 105 ezer forintos OEP-támogatásra lenne szükségük. A szövetség álláspontja szerint ekkora mértékű finanszírozás mellett biztosítható a kórházakban a kötelező minimálbér-emelés és a működési kiadások fedezése, de jelenleg ennél kevesebbet kapnak. A Magyar Kórházszövetség a napokban értékelte felmérésének eredményeit, amelynek során azt vizsgálták, mennyivel kellene emelni a hazai kórházaknak a gyógyításért, az úgynevezett HBCS-pontokra adott pénzt. A felmérésben 15 kórház vett részt, közülük 10 adatai voltak értékelhetők. A felmérésben minden típusú kórház szerepelt: nagy fővárosi, Aiegyei, városi. A számításokon alapidő felmérésből az derült ki - mondta el lapunknak Kovács Ágnes, a Magyar Kórházszövetség elnökjelöltje, a szentesi kórház igazgató főorvosa, hogy a tavalyi 95 ezer forintos HBCS-forintérték 100 ezer forintra emelése nem elég a kórházakban az idén januártól fizetendő minimálbérek fedezésére. A kötelező béremelések egy súlyszámra jutó átlagos többletigénye 7 ezer 496 forint, s ebben nem szerepel a kórházak működési költségeinek infláció miatti többletkiadásához szükséges összeg. A 7 százalékos minimális működési költségemelkedésre fordítandó kiadások fedezéséhez 3 ezer 327 forinttal kellene több súlyszámonként. A felmérés eredménye szerint összességében a hazai kórházaknak havonta egy súlyszámcsoportra számítva 10 ezer 823 forinttal többre, tehát betegségcsoportonként nem 100 ezer, hanem 105 ezer forintos OEP-támogatásra lenne szükségük - magyarázta a Magyar Kórházszövetség elnökjelöltje, aki hozzátette azt is: az elmúlt években a hazai gazdaság többször volt olyan jó anyagi helyzetben, amely lehetővé tette volna, hogy az egészségügynek is jusson több pénz. Ezt azonban eddig rendre elmulasztották, veszélybe sodorva a kórházak működését, a betegellátás biztonságát. K.K. Fotó: Karnok Csaba ríz nap, s január 26-án újból megnyitja a kapuit az újszegedi sportcsarnok. Fotó: Schmidt Andrea MUNKATÁRSUNKTÓL Aki eddig látta, az megállapította: ez tényleg félelmetes és varázslatos. Hazánk egyik legszebb sportarénája lesz az újszegedi sportcsarnok. A munkálatok a végéhez közelednek, az utolsó simításokat végzik Szeged népszerű sportjában. A kéklő széksorok a helyükre kerültek, napokon belül tisztára varázsolják a küzdőteret és a lelátót. Tegnap délelőtt megkezdődött a műszaki átadás, átvétel. Jó Jür, hogy a sportuszodában feltöltötték a medencét, hamarosan megkezdi a működését az új vízforgató, s néhány héten belül a nagyközönség is birtokba veheti a létesítményt. A szervezők nagyon készülnek január 26-ára, hivatalosan éltkor adják át a sportcsarnokot. Igazi sztárokat is láthatnak a sportbarátok, hiszen a nyolcvanas évek nagy szegedi kézilabdacsapata a Kovács Péter fémjelezte egykori magyar válogatottal játszik barátságos meccset. Jó lesz családi programnak beiktatni ezt napot, Íriszen a csarnok fantasztikus látványosságot ígér. írásunk a 14. oldalon A gyümölcsösökben hatalmas fagykárok keletkeztek a december végi éjszakai mínusz 25-27 fokok időszakában, ám a termelők még nincsenek túl a nehezén. Hiszen a tavaszi fagyosszentek még hátra vannak. Egyes ültetvényekben a károk mértéke elérheti a 90-100 százalékot is. A fagykárokat ugyan még csak a hét végéig mérik fel a termelők teljes egészében a megyében, ám az előzetes becslések is hatalmas pusztításról tanúskodnak. Szabó Szilvia, az FVM megyei hivatala kertészeti főfelügyelője egyenesen siralmasnak nevezte az eredményt. Annak ellenére is, hogy mindennemű véleménynyilvánítást korainak tart, hiszen a növények nyugalmi állapotban vannak. Az azonban már most is bizonyos, hogy az őszibarackfák rügyei átlagosan 70-95 százalékban elpusztultak. A zákányszéki Dóczi Ferenc azonban azt állítja, nála az őszibarack teljes egészében elpusztult, csak mutatóban talál egykét ép szemet. Úgy gondolja, az anyagi kár hektáronként eléri az egymillió forintot is. * Folytatás a 3. oldalon A zákányszéki Dóczi Ferenc ültetvényét sem kímélték a mínuszok. A DELMAGYARORSZAG és a DÉLVILÁG bemutatja: 2002. január 25., 19 óra ZÁRTKÖRŰ ELŐADÁS ELŐFIZETŐINKNEK a Szegedi Nemzeti Színházban. Nyerteseink névsoráért keresse holnapi lapszámunkat! Csárdáskirálynő ZÁRTKÖRŰ ELŐADÁS ELŐFIZETŐINKNEK a Szegedi Nemzeti Színházban. Nyerteseink névsoráért keresse holnapi lapszámunkat!