Délmagyarország, 2001. december (91. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-01 / 280. szám

Napos oldal A DELMAGYARORSZAG ES A DÉLVILÁG KULTURÁLIS M AGAZNIJ A • SZERKESZTI: HOLLOSI ZSOLT Grecsó Krisztián: Nem akarok úgy tenni, mintha fogalmam sem lenne, miről van szó Az irodalom és az élet - Szegváron AZ ÍRÓ, AHOGYAN KIVENNI A SZAVAIBÓL, ERŐSEN KÉTÉRTELMŰ GONDOLATI ÉS ÉRZELMI ÁLLAPOTBAN VISELI A KÖVETKEZMÉNYEKET. AZT IS MONDHATNÁNK, GRECSÓ KRISZTIÁN (KÉPÜNKÖN), A MINDÖSSZE 25 ESZTENDŐS, HÁROMKÖTETES PRÓZISTA JÁRJA AZ ÉLET ÉS AZ IRODALOM ISKOLÁJÁT. TÉNY. HOGY NEM MINDENNAPOS, AMI MEGTÖRTÉNT VELE ÉS ANNAK A FALUNAK A LAKÓIVAL, AHOL SZÜLETETT ÉS AHOL 14 ÉVES KORÁIG ÉLT. SZEGVÁR VALÓSÁGGAL FÖLBOLYDULT, AMIKOR MEGJELENT A PLETYKAANYU, GRECSÓ NOVELLÁSKÖTETE, AMELYNEK FIGURÁIBAN TÖBB SZEGVÁRI EMBER MAGÁRA ISMERT. Grecsó Krisztián tárcáitat ír a Délmagyarországba és a Délvilágba, alighanem csakis ezért állt rá, hogy interjúalanyként is szerepeljen e két lapban. Mert amúgy... Elege van. El van keseredve. Sem azt nem gondolta, hogy ekkorára és ilyenre dagad a Jelenkornál megjelent könyv utóélete, sem azt, hogy a különféle médiumok hetekig ostromolják majd - na nem azért, hogy híven közvetítsék, miként élik át az eseményeket a szegváriak, közéjük értve a szerzőt is,- hanem pusztán a sztoriért, a saját nézettségük, olvasottságuk érdekében. Való igaz, a történetnek aligha van párja a hazai irodalomban. - A Pletykaanyu megjelenése után egy-két hónapig csönd volt meséli az író. - Mint utóbb kiderült, néhány példány járt kézről kézre a faluban. Aztán egyszer csak azt vettük észre, a családom, akik ott élnek Szegváron, és én magam is, hogy kiközösíttettünk. Velem sosem volt nyíltszíni összeütközés, de én csak ritkán járok haza. Viszont az öcsémnek akárhányszor beszóltak, anyámat megfenyegették, kiabáltak vele: Kár volt ezt írnotok! Mintha bizony szegény anyukám társtettes lett volna! Nem nehéz kitalálni: az történt, hogy jó néhányan önmagukat vélték felismerni a Pletykaanyu szereplőiben, ám mivel a novellafigurák mégis mások, mint a valóságos személyek - megsértődtek. Nehéz megfogalmazni, hogyan működik az ilyesmi. Az emberek úgy érezték, az író róluk beszélt, de nem beszélt igazat. Ezzel mintegy hazudott róluk, tehát a becsületükbe gázolt. Páran addig forralták magukban a mérget, amíg elhatározták, jogi útra terelik az ügyet. Képviselőjük tárgyalt a kiadóval, ám máig nem világos: a Jelenkort kívánják perelni, mint kiadót, avagy becsületsértésért az írót. Abszurd párbeszédek peregtek. Az egyik sértett - aki azóta egyébként elállt a perlés szándékától - elmondta például, hogy az ő közeli rokona szerepel a nyolcvanas években játszódó novellában, pedig akkor már nem is volt az élők sorában. Amikor a házát építette, akkor még másutt volt a temető, nem a ház körül, ahogyan Grecsó írja. Tehát az ő rokona nem lehet az, aki pedig a saját nevén szerepel az írásműben. Mi a probléma? - kérdezték tőle. Hát nem értik? Grecsó. - A könyvem olvasóit egyáltalán nem érdekh, hogy a leírtaknak van-e referenciája, hogy mit merítettem a valóságból és mi a fikció. Ez kizárólag a szegváriakat érdekh. Csakhogy őket meg az hagyja hidegen, hogy más olvasókat ez a reláció hidegen hagy. Nem tudnak és nem akarnak kinézni a saját közegükből, abból a szűk közösségből, amelyben én is felnőttem, és amelyből most kiközösítettek. Végzetesen elbeszélünk egymás mellett, és bár ez nagyon bánt engem, semmit sem tehetek, hogy a helyzet megváltozzon. Természetesen tudtam, hogy nem fognak örülni ennek a könyvnek, hiszen az alapja valóban az a meghatározó életanyag, amit én Szegvártól, a szegvári emberektől kaptam, az ottani éveim során szereztem. Azt gondoltam, ez egy kincs, amit bűn lenne nem fölmutatni. Ki más írhatná meg, hogyan működik az archaizmusait még mindig őrző falu a mai keretek között? Ezt csak az tudja, aki benne élt. A közlésmód ironikus. Az foglalkoztatott, hogyan tudnám írásban, szépirodalmi műben megjeleníteni a pletykát, mint jelenséget. Ezt a folyton változó valamit, amely állandóan fölülírja önmagát. Az információ egyik pillanatról a másikr rá érvénvéí vészti. A sáűVCgCniben állandó a kommunikáció, valakik folyton dumálnak, s ami egyik pillanatban létezett, az a másikban semmi, ami igaznak tűnt, arról kiderül, hogy hazugság, hülyeség. Ez volt a célom, nem más, semmiképpen sem az, hogy borsot törjek valakiknek az orra alá. Az író tehetedenül tárja szét a kezét. Elmeséli, hogy döbbenten vette észre: a könyv elkezdte alakítani a valóságot. Szegváron azt pletykálták, hogy egy illető azért adta el az autóját, mert benne volt a könyvben, hogy milyen régi autója van. Egy másik illető azért nem ondoláltatja már a haját, mert benne volt a könyvben, hogy ondoláltatja. A közutálattól szenvedő író észrevette, hogy köszönnek neki olyanok, akik az ellenségeiket vélték felismerni valamelyik novellabeli figurában. Elterjedt a faluban, hogy nemsokára megjelenik a Pletykaanyu 2. A polgármester beleírta a hivatalos közleménybe: sajnos, hogy nem fogy kellőképpen a Szegvár című helytörténeti kiadvány - igaz, ebben nincsenek pletykák... Egy szó mint száz: ez a szépirodalom Szegváron nem tud szépirodalomként funkcionálni. Inkább úgy, mint egy szappanopera. A faluban aláírásgyűjtést, meg jogi eljárást kezdeményeztek, akik a becsületükben érezték sértve magukat a könyv által. Valahogy úgy reagáltak, mint akik Isaura felszabadítására kezdtek pénzgyűjtésbe... Az írott szó számukra nem tud elválni a valóságtól. Grecsó Krisztiánt vigasztalhatná, hogy mindez pregnáns bizonyíték: sikerült írói vállalkozása, a pletyka természetének megjelenítésével átvilágította egy. archaikus jegyeket őrzőközosség mai viszonyok közötti működését, mindennapjait. Vagyis sokunk számára érdekes, értékes művészeti alkotást hozott létre. De nem tud örülni. Bántja a kiközösítés. Igen érzékenyen érinti a veszteség: bezárult számára az a közösség, amiről azt hitte, hogy eltéphetetlenül részese ő is. Amit ismert - és szeretett. SULYOK ERZSÉBET Ilyen fogalmazásokat nem lehet csak úgy írni" A háborgó falu Nem igaz, amit az író írt! - mondta ő. Nem igaz!-válaszolták. De hát nem igaz! - így ő. És tovább... - Nem akarok úgy tenni, mintha fogalmam sem lenne, miről van szó valójában - magyarázza A fiúk a művelődési házban cinkosán egymásra mosolyogtak, amikor meghallották a nevet: Grecsó Krisztián. A könyv fogadtatása után kutatva elég volt felolvasni egy részletet. „Görögnek nem a neve ez, hogy görög, hanem tényleg az. Tfetszett neki valami kis helyi nő, ezért sűrűn járt hozzá..." A fiúk a művházban megmondták, hogy ki az a görög, de azt ajánlották, ha tényleg találkozni akarok vele, vigyek kést magammal. Nem volt nálam. Ezért nem mentem a göröghöz, aki egyébként is éppen Ausztriában van, ott dolgozik, mondta Szűcs bácsi, a „görög" apósa. Szűcs bácsi természetesen olvasta a Pletykaanyut, mert ki ne olvasta volna, de ő nem nyilatkozik. Semmiről nem nyilatkozik, azóta, hogy Szegváron ötvenhétben grimbusz volt. A falu közepén álló községháza első asszonya, Szenczi Sándorné polgármester úgy gondolja, a Pletykaanyu szellemes, jó humorral megírt könyv. Azt persze nehéz megállapítani, hogyan reagálna, ha ő maga is szerepelne benne, de abban egészen biztos: nem szeretné, ha a falu szülöttének, az írónak bármiféle kára származna abból, hogy ír. Érdekes, a Szegvár története című monográfiát kevesebben vásárolják, mint ahányan szeremének hozzájutni a Pletykaanyuhoz. (Fotó: Schmidt Andrea) A könyvtárban csak egy-két napos kölcsönzésre és kizárólag előjegyzésre adják oda a kötetet, s a könyvtárosok egyike saját bevallása szerint még maga sem részesült az élményben. Ezt a hivatásával indokolta: előbb az olvasó. A katolikus parókián a keresztre feszített Krisztus fogad. Az atya éppen miseírásra készül. Azt mondja, a könyv tartaknát sem ismeri, de első kézből állíthatja. Krisztián sose jár templomba. A pletykaéhes Pletykaanyu-fogyasztók csak egymás között fogalmazzák meg a kérdést, élőben dehogy tennék fel: tényleg Nagyszénásra tetszik járni? És tényleg macázni tetszik járni Nagyszénásra? De felel az atya: „Isten tetszését keresem, s nem az emberekét." A kocsmában mindenki úgy tudja, azért nem lehet hozzájutni a könyvhöz, mert betiltották. Napközben többek előtt röviditalt már nem tartalmazó pohár, a kifújt és a beszívott füst közötti különbség elmosódott, jó, hogy néha kinyüik az ajtó. Mondom, nem tiltották be: elfogyott. A kocsma - ha másra nem is - , arra mindenképpen jó, hogy egzakt információhoz jusson, aló akar. Milyen utca hány szám alatt lakik az ügyvéd úr. Dr. Hérány Ferenc hetvennyolc évesen ötvennégy éve praktizál Szegváron, kijelenti, óriási felháborodást keltett ez a könyv. És jogos felháborodást. A sértettek, régi ismerősök, jöttek hozzá, hogy lássa I el a jogi képviseletet, de ő csak nagy ügyeket vállal. Polgári ügyekben tartja magát az alperesekhez, mert többnyire ók vannak bajban. De Krisztián képviseletében bizony nem járna tárgyalni, „ilyen fogalmazásokat nem lehet csak úgy írm". A szerző fiatal, ezért meggondolatlan, szerinte a bíróság is ezt fogja mondani, és felmenti a becsületsértés vádja alól. A könyv neki nem tetszik különösebben, ismer ő annál sokkal jobb irodalmat is, s az ügyvédi irodában ezek után elszavalta egy eleddig fel nem fedezett szegvári költő versét, akiről Illyés Gyula állítólag azt mondta, hogy a XX. századi magyar líra legkiemelkedőbb alakja... BLAHO GABRIELLA Szegvári hétköznapok (Fotó: Karnok Csaba) A kocsmában mindig meg lehet tudni az aktuális pletykát