Délmagyarország, 2001. november (91. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-06 / 258. szám

A Délmagyarország és a Délvilág egészségügyi melléklete Szerkeszti: Kalocsai Katalin Esések és törések Csontritkulás: a néma járvány Világszerte több mint 200 millióra becsülik az osteoporosisban szen­vedők számát. Magyar­országon körülbelül 600 ezer nő és 300 ezer férfi szenved csontritkulásban. A „néma járvány" csak akkor jelez, amikor már késő. A csontritkulás, idegen szó­val osteoporosis olyan beteg­ség, ami miatt a csontszövet mennyisége csökken. Ennek következtében kisebb lesz a csontok teherbíró képessége is, s ennek okán könnyebben törnek. Tünet­mentesen A betegséget azért hívják néma járványnak, mert tünet­mentesen zajlik. A kór rend­szerint előrehaladott stádium­ban van akkor, amikor jelleg­zetes tünetei: a hajlott testtar­tás, a testmagasság csökkené­se, a törések jelentkeznek. Ép­pen ezért a megelőzés és a be­tegség korai felismerése na­gyon fontos annak érdekében, hogy a súlyosabb következ­A vöröshagyma fűszer­ként és étkezési célra több mint 4000 éve kedvelt, előszeretettel fogyasztott nö­vény. A hagyma fertőtlenítő hatása elsősorban a kéntartal­mú illóolajaknak köszönhető. A többi növényhez viszonyít­va kiemelkedően magas a BI vitamin. B6 vitamin, vala­mint a folsav tartalma, de sok gyümölcssav és karotin is ta­lálható benne. A vöröshagy­ma számos betegség meg­előzésére, sőt gyógyítására is alkalmas. Hatásosan befo­lyásolja a vérnyomást. Csök­kenti a koleszterin- és vér­mények elkerülhetők legye­nek. Életünk során körülbelül 30 éves korunkban érjü.k el csúcs csonttömegünket, ed­dig a korig a csontépítő fo­lyamatok túlsúlyban vannak a csontbontó folyamatokkal szemben. A harmadik X után megkezdődik a csontszövet állományának fokozatos le­épülése. Nőknél a változó kor idején - a csont integritásá­nak megőrzésében legfonto­sabb szerepet játszó hormon, az ösztrogén csökkent ter­melődésének következtében - a csontvesztés felgyorsul. A férfiak legnagyobb csonttö­megüket 35-40 éves korukra érik el, ezt követően lassú, egyenletes csonttömegcsök­kenés játszódik le. Az osteoporosis minden harmadik nőnél és minden ne­gyedik férfinál biztosan kiala­kul. Az osteoporosis szövőd­ménye a törés 70 éves kor fel­ett az emberek több mint fe­lénél bekövetkezik. Törik a csukló, a csigolya A csigolyatest már enyhe terhelés, például köhögés, vagy nem túl nehéz súly emelése­kor is összeroppanhat. Követ­kezménye átmeneti erős háti. Törődjön többet egészségével! 1. Elszenvedett-e bár­melyik szülője csípőtáji törést kisebb botlás vagy esés következtében? igen nem 2. Kltörött-e már vala­melyik csontja kisebb bot­lás vagy esés következté­ben igen ncni 3. Szedett-e 3 hónap­nál hosszabb ideig korti­koszteroid (corstison, prednisolon stb.) tablet­tát? igen nem 4. Csökkent-e a testma­gassága legalább 3 centi­méterrel? igen nem 5. Fogyaszt-e rendsze­resen és nagy (a bizton­ságos mértéket meghala­dó) mennyiségben alko­holt? igen nem 6. Naponta 20 szálnál több cigarettát szív? igen nem 7. Gyötri-e gyakori hasmenés? igen nem Csak nőknek: 8. A menopausa 45 évesnél fiatalabb korában következett be? igen nem 9. Előfordult-e, hogy legalább 12 hónapig ki­maradtak a havi vérzései (nem terhesség miatt)? igen nem Csak férfiaknak: 10. Észlelte-e valaha az alacsony tesztoszte­ronszint tüneteit (impo­tencia, libidó hiánya stb.)? igen nem Ha a fenti kérdések bármelyikére „igen" a vá­lasza, akkor önt is fenye­geti a csontritkulás kiala­kulásnak veszélye. Ajánla­tos felkeresnie orvosát, aki eldönti, milyen vizsgála­tok szükségesek. Vérnyomásra, megfázásra Hagymacsokor, mézzel édesítve cukorszintet, serkenti a szív és az emésztószervek műkö­dését, de vízhajtó és epehaj­tó hatása is van. A külső szá­rafc burokleveléből főzött tea mézzel ízesítve alkalmas a felső légúti fertőzések, hörghurut és köhögés leküz­désére. Friss hagymaszele­teket, pépet helyeznek köz­vetlenül a beteg részre ízüle­ti bántalmak, bőrbetegségek, bőrkeményedések, pattaná­sok, májfoltok esetében. A póréhagymában kiug­róan magas a kálium, kalci­um, és vastartalma is kielé­gítő. A vitaminok közül em­lítésre méltó a B1-, B3-, B6, C-vitamin-tartalom. Magas kalciumtartalma segíthet a csontritkulás megelőzésében. A fokhagymát valódi cso­daszernek tartják. E gyógy­növényt influenzára, lázra, hörghurutra, máj-, epehólyag és emésztőrendszeri problé­mákra ajánlják, valamint a magas koleszterinszint csök­kentésére. A fokhagyma bak­/ //, / • / | • Csipota/eki törést főleg idősek szenvednek el vagy deréktájéki fájdalom, a testmagasság csökkenése, moz­gáskorlátozottság, nehéz lég­zés, egyes esetekben vizelet, vagy székletürítési zavar, rit­kán alsóvégtag-bénulás lehet. Csuklótörés többnyire azért tör­ténik, mert az eleső ember ki­nyújtott karral igyekszik kivé­deni a nagyobb bajt. A csonttö­rés fájdalmas és 4-6 hetes rög­zítést tesz szükségessé. Csípőtájéki törés az osteoporo­sis legsúlyosabb szövődménye. Többnyire esés következmé­nye, ám ha a csontritkulás már előrehaladott, akkor a legeny­hébb ütésre is törik a csípőcsont. A csípőtájéki törést elszenvedett betegek főként idős emberek, akik a műtétet követően kórházi kezelésre, hosszabb idejű fekvésre kény­szerülnek, aminek nem ritkán következménye a tüdőgyulla­dás, ami tragédiához vezethet. A csontritkulás kialakulásá­nak egyik legfontosabb megha­tározó eleme: a csont ásványi anyag tartalma, és csonttömeg. Ezeket ma már pontosan tud­ják mérni a magyarországi osteoporosisközpon tok­ban. Testmozgás és kalcium A csontritkulás megelőzé­sének legfontosabb eszköze a testmozgás, ami serken­tőleg hat a csont képződésé­re. Fiatal korban a testedzés magasabb csúcs csonttömeg elérését segíti, idősebb kor­ban pedig a csontállomány megtartását segíti elő. He­tente legalább háromszor 30 perces séta, kocogás, vagy egyéb terheléssel járó moz­gás javasolt. Kalciumban gazdag ételek fogyasztása ­már fiatal kortól kezdve - el­engedhetetlen ahhoz, hogy csontjaink erősek legyenek és azok is maradjanak. Szük­séges a megfelelő mennyi­ségű D-vitamin bevitele is, ez segíti a szervezetben a kal­cium felszívódását és haszno­sulását. tériumölő alkotórészecskéi­nek köszönhetően hatásos antibiotikum. A növény csök­kenti a vércukorszintet is, cu­korbetegségben szenvedők minden veszély nélkül fo­gyaszthatnak több fokhagy­mát az orvosuk által előírt gyógyszerek mellett. K. K. M M ED/CENTER SZAKORVOSI INTÉZET MF.DITKAM SZEGED KFT. 6722 Szeged, PelóB sgl. 39. Tel /fax: 62/55-K8-XX Ginzeng ­erősítő Ázsiából Az igénytelen, bo­rostyánszerű, talajt bo­rító növény gyökere több mint 1200 könyv­nek és tudományos cikknek volt a tárgya. Ennek ellenére hatása­it még mindig szenve­délyesen vitatják Férfigyökér Húsos, szerteágazó gyö­kere van. A mitológiai csá­szár és bölcs, Sen Nang az „elnte megvilágítására és a bölcsesség elmélyíté­sére" ajánlotta. Kínában széles körben használták öregkori gyengeség, letar­gia, impotencia, ízületi gyulladás, szenilitás, vál­tozó kori panaszok és a szexuális érdeklődés el­vesztése ellen. Zavarba ejtő hatás Gyógyító erejét számos vegyületnek köszönheti. Ezeket együttesen ginze­noidoknak hívják. Műkö­désüket még nem értjük teljesen, hatásuk kétségte­lenül zavarba ejtő. Néhány ginzenoid például serken­ti a központi idegrendszert, míg mások elnyomják. Néhány emeli a magas vérnyomást, de vannak, amelyek csökkentik. A ginzeng az állati és emberi szervezet immun­rendszerét egyaránt ser­kenti. Nagyobb munkára készteti a fehérvérsejteket, amelyek bekebelezik a be­tegségeket okozó mikro­organizmusokat. Számos amerikai tanul­mány szerint a ginzeng csökkenti a koleszterin­szintet. A ginzengnek van véralvadást gátló hatása is, amely csökkenti a vércu­korszintet, s így értékes le­het a cukorbetegség keze­lésében. A diabéteszben szenvedők orvosukkal megbeszélve próbálhatják a növényt. A ginzeng meg­védi a májat a gyógysze­rek, az alkohol és más, mérgező anyagok veszé­lyes hatásaitól. Kínai kuta­tók jelentették be, hogy ginzeng alkalmazásával si­került a gyomorrákban szenvedők életét 4 évvel meghosszabbítani. A gin­zeng már vagy ezer esz­tendeje mint étvágyger­jesztő jó hímévnek örvend. Egy tanulmány rámutatott, hogy növeli a belek táp­anyagfelszívó képességét, s így segít megelőzni a rosszul tápláltságot. A hamisítás kérdése Mivel a ginzeng elég ritka és nagy értékű nö­vény, hamisítása évszáza­dok óta probléma. Aki gin­zenget vásárol, gondosan olvassa el a címkét. Olyan termékeket keressen, ame­lyeknek fajtája azonosí­tott, és teljes, nem pedig feldolgozott, hatéves gyö­kérből készült. Ize édes­kés, illata kissé fűszeres. Gyógyítóképességének minden előnyét kihasznál­hatjuk, akár gyökérport vagy teákat, kapszulákat, tablettákat fogyasztunk. Általában napi fél- egy te­áskanálnyi gyökérpor vagy az ezzel egyenértékű ké­szítmény fogyasztását ajánlják. A szárított és a porított gyökérből főzetet is készíthetünk. Félkanál­nyit tegyünk egy csészényi forró vízbe, majd hagyjuk ázni 10 percig. Napon­ta legfeljebb 2 pohárral igyunk. / A nikotin védhet is Cigaretta - depresszió ellen A nikotin megvédi az ideg­sejtek közti kapcsolathoz szük­séges enzimeket - vélik ame­rikai kutatók. Ha valaki rend­szeresen, s éveken át dohány­zik, akkor a nikotin ugyano­lyan hatást gyakorol az agyá­ra, mint a depresszióellenes gyógyszerek - legalábbis ezt tapasztalták az Egyesült Ál­lamokban lévő Mississippi Egyetem kutatói. Ez magyará­zatot ad arra, hogy miért olyan nehéz egyeseknek abbahagy­niuk a cigarettázást. Gregory Ordway professzor és csapata az emberi agy azon részét tanulmányozta, amely a depresszió kialakulásában ját­szik szerepet. Kísérleteikhez elhunyt emberek agyát hasz­nálták: tíz, erős dohányosét, illetve 10 nem dohányzóét. Mindannyiukban közös volt, hogy életükben sohasem ke­zelték őket depresszióval. En­nek ellenére azt tapasztalták, hogy az éveken át dohányzó emberek agyában az átlagos­nál jóval kisebb volt annak az enzimnek az aránya, amely le­bontja, tönkreteszi az idegsej­tek közötti kapcsolatokban szerepet játszó vegyületeket (például a dopamint, vagy a noradrenalint). Mivel a dep­ressziót részben e vegyületek alacsonyabb szintje, lelassult körforgása okozza, egyes dep­resszióellenes gyógyszerek ép­pen az előbbi enzim ter­melődésének csökkentésével harcolnak a betegség ellen ­azaz ugyanazt érik el, amit a dohányzás. Mint a Science et Avenir című francia tudomá­nyos havilapban olvasható, Ordway professzor szerint a nikotin fenti hatását már la­boratóriumi körülmények kö­zött, élő állatoknál is sikerült bebizonyítani.

Next

/
Thumbnails
Contents