Délmagyarország, 2001. november (91. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-03 / 256. szám

Tizenegy vádlott no ii Elmondtuk, ami a szívünknek fájt fi „Nem lehet csudálkozni azon, hogy részt vettem a városi munkástanácsban!" - jelenti ki Zsuzsa néni. Magyarázatként meséli, hogy kénytelen volt átélni, amint sárba tiporták édesapja, Kecskés István, a hadirokkantak gyámolítójának emlékét: a róla elnevezett Kecskéstelepet is Ságvárira keresztelték. A Kecskés család ötvenes évekbeli nehézségeiről mindent elárul, hogy például Zsuzsanna, a fizika-kémia szakos középiskolai tanár csak a Szegedi Cipőgyárban és csak fizikai munkát talált magának. Ám az apai modell, mely szerint a gyengéket gyámolítani kell, mindennél erősebbnek bizonyult. Tanárból bizalmi „- Maga akarta a dolgozókat képviselni? - mért végig gúnyosan a parancsnok a Csillagban. - Nem akartam. Engem megválasztottak!" - idézi föl büszkeséggel a hangjában a párbeszédet Zsuzsa néni. Eletének sorsfordító történeteként tartja számon, hogy 1956 áprilisában, választott szakszervezeti bizalmiként, a jogszabályokat kutatva, azokra hivatkozva sikerült kiharcolnia, hogy a gyár leállítását ne a dolgozók szabadságára terheljék. Zsuzsa néni úgy emlékszik, a nem mindennapi eset után jelentette ki a cipőgyár főművezetője: „Soha többet nem engedek munkások közé iskolát végzett embert." Elszigetelt helyzete miatt az egyetemi forrongásról csak utólag értesült Zsuzsanna. A szegedi korzón vonulóknak, az október 23-i tüntetésnek is nézője, nem résztvevője volt. „Minden kommunista a pocoklyukba bújt, mi viszont mérhetetlenül örültünk. A tüntetés hírére a cipőgyárban is megválasztottuk a munkástanácsot. Az volt a dolgom, hogy képviseljem a dolgozókat. A nagygyűlésen, a tanácsházán fölszólaltunk, elmondtunk mindent, ami a szívünknek fájt" - összegzi 1956. októberi-novemberi szerepét Kecskés Zsuzsanna. A történtek pontos időrendbe szedéséhez Bálint László: 1956 A forradalom Szegeden című könyve segít. Ott olvasható, hogy október 27-én választották Kecskés Zsuzsannát a Szegedi Cipőgyár munkástanácsa titkárának. Számára az aktív időszak november közepétől kezdődött: társai 13-án őt delegálták a városi munkástanácsba. Utóvédharcok A szegedi munkástanácsok 15 pontból álló követelést akartak eljuttatni a Kádárkormányhoz. E listán szerepelt - többek között - a szovjet csapatok kivonásának, Magyarország semlegességének, függetlenségének és szabadságának, valamint a demokratikus választásoknak az óhaja. „Nagyon mellettünk voltak a dolgozók" emlékszik ma Zsuzsa néni, aki úgy véli: „kevés volt az idő, nem lehetett túl sok mindent csinálni". A szegedi nép követeléseit tolmácsoló, a parlamentben Apró Antallal november 19-én tárgyaló küldöttség tagja volt Kecskés Zsuzsanna is. Szerinte a Kádár-féle politikusok akkoriban a szegedi küldöttségről is azt gondolták „hőbörögnek, még nem sikerült őket legyűrnünk, hallgassuk hát meg, mit mondanak, válaszolunk ezt meg azt, aztán várják csak, hogy lesz belőle valami!" Küldetésük teljesítéséről - fölismerve az országban és a Szegeden kialakult helyzetet - beszámoltak a szovjet városparancsnoknak is. Ezt követően többször is gyűléseztek, legfontosabb munkájuknak az iparkamara tervezetének megszövegezését tekintették. A szovjet városparancsnokság tiltása ellenére, illegálisan megszervezték a Szegedi Városi Központi Munkástanácsot. A testület titkársága egyik tagjának december 8-án Kecskés Zsuzsannát választották. „Csak egy-két gyűlést tarthattunk az elnök, Skultéthy Medárd lakásán, mert betiltották a testületet - emlékszik Zsuzsa néni. - Aztán vártuk, mi lesz velünk. Nap mint nap úgy mentem a munkahelyemre, hogy a táskámba tettem a fogkefét és a cijrirak akatpernek tartották Skultéthy Medárd és társai ügyét melyben a Csongrád megyei bíróság népbírósági tanácsa 1957. augusztus 31 -én hozott ítéletet. E perben az ötödrendű vádlott Kecskés Zsuzsanna, a Szegedi Cipőgyár munkástanácsának titkára. Ellene ugyanaz volt a vád, mint a forradalom utóvédharcaiban szerepet vállaló tíz társa ellen: a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés. A csoport egyetlen nő tagjára mért elsőfokú ítélet: tízévi börtön, tíz év egyes jogoktól való teljes eltiltás és teljes vagyonelkobzás. Az akkor 33 éves asszonyt 5 éves fia, idős édesanyja, húga és öccse várta haza. Kecskés Zsuzsanna 1963 áprilisában szabadult. m Kecskés Zsuzsanna: „Kevés volt az idő, nem lehetett túl sok mindent csinálni." (Fotó: Karnok Csaba) garettát, mint a legfontosabbat. De csak 1957. március 8-án vittek el, akkor is itthonról. „Egy civil, egy nyomozó és egy pufajkás jött értem, .gitárral' a kezében. Éjjel 11 órakor csengettek, aztán hat rendőr is érkezett. Már akkor is nevetségesnek tartottam, hogy kilenc férfi kísér egy fegyvertelen nőt, kijárási tilalom idején. Gyalog mentünk a Csongrád Megyei Rendőrkapitányság fogdájába. Ott már sokan voltak, nem csak a mieink. Egy zárkában 8-10 ember zsúfolódott... A jó Isten segítségemre sietett. Ma sem értem, hogy mertem, de pimaszul viselkedtem. Talán azért, mert egyetlen nő voltam a sok letartóztatott között. Úgy gondoltam, nem szabad kimutatnom az érzelmeimet. Azt se, hogy mennyire hiányzik a fiam... Összekulcsoltam a kezem, és ez irtózatos erőt adott... Az egyik nyomozó megkérdezte: ,Ugye, maguk utálnak bennünket?' Erre azt mondtam: ,Mért, maguk tán szeretnek minket?' Aztán egy kihallgatásomon kiböktem: ,Az a hír járja, hogy itt szíjat hasítanak az ember hátából.' Erre a nyomozó azt mondta, hogy a látogatónak úgyse merném mondani, ha bántanának is. Én meg azt válaszoltam: ,Ha engem vemének, akkor is megmondanám, ha száz őr ülne is mellettem.' Erre behív-. ták Mártit, a húgomat. így tudattam: élek..." Védelem, tanúk nélkül Megsárgult, írógéppel sűrűn teleírt, hártyavékony lapot tesz elém Zsuzsa néni. Őszinte tisztelettel a hangjában magyarázza, hogy védelmét egyetlen ügyvéd, Jezemiczky Ákos merte elvállalni. Védbeszédében dátumokhoz kötötte, miképpen változott a munkástanácsok kormányzati megítélése, számba vette, e határozatokról mikor szerezhettek tudomást a szegedi szervezkedők. Bizonyította, hogy a városi munkástanács december 9-ei és az azt követő összejövetelei kizárólag az iparkamarai tervezettel foglalkoztak, ami nem állam- és rendszerellenes cselekmény. Azt is igazolta, hogy nem volt érzékelhető: a pesti munkástanács államellenes. Ezért a hivatalos állásfoglalás közzétételéig, azaz 1957. december 8-ig az ülésein a részvétel vagy az összeköttetés keresése nem kifogásolható, nem büntetőjogi kérdés. Az ügyvéd pozitívumnak értékelte, hogy egyetlen szegedi üzemben sem volt sztrájk december 11-12-én. sőt: a vádlottak közül többen felszólaltak a munka felvétele és a túlórázás érdekében. így a társaság legnagyobb bűne, hogy engedély nélkül gyűlésezett. Ezen érvek ellenére a megyei bíróság népbírósági tanácsa Skultéthy Medárdot és társait - Bálint Ferencet, Farkas József Tibort, Tisóczki Józsefet, Kecskés Zsuzsannát, ifj. Nagy Imrét, ifj. Karácsonyi Mihályt, ifj. Sulyok Mihályt, Bodó Illést, Veres Pétert, Honkó Mátyást - a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedéssel vádolta. E szegedi kirakatperben száz tanút idéztek be, a tizenegy vádlott első fokon összesen 77 év börtönbüntetést kapott. A társak sorsának alakulásáról nem tud Zsuzsa néni. Saját ítéletéről úgy véli, hogy az a cipőgyári vezetők bosszúja volt, illetve a rendőrökkel szembeni pimaszságának következménye. „De lehettem volna nem pimasz?" - kérdezi, majd válaszol: „Csak így lehetett elérni, hogy békén hagyjanak... A börtönéveket aránylag jó kedéllyel tudtam végigcsinálni, mert nem volt bűntudatom." Zsuzsa néni ott végre taníthatott. Ezért is mondja: könnyebb volt neki a rács mögött, mint szeretteinek szabadlábon. A családfenntartó a húga, Márti lett, aki képesített könyvelő létére, gimnáziumi érettségivel Szegeden nem tudott elhelyezkedni, még fizikai munkára se. Végül vidéken talált kenyérkeresetet. Felülvizsgálatok „Nagyjából 1961 februárjában az országos párbizottságától jött egy ember és az utcai lakónyilvántartó könyv vezetőjétől, az édesanyámtól kérte valakinek az adatait - folytatta a múltidézést Zsuzsa néni. - Annak az embernek anyuka elmondta, hogy tíz évre elítéltek, és elmesélte, miért. Az illető tanácsára anyuka leírta a történteket és felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Ennek folyományaként egyéni kegyelmet kaptam, elengedtek öt évet, 1962 áprilisában szabadultam..." Szegeden azonban sehova nem vették föl dolgozni. „De Kalocsán kioktattak, hogy mivel letöltöttük a ránk szabott büntetési időt, a törvény szerint munkát kell kapnunk. A közvetítőbe mindhiába jártam - emlékszik hányattatásaira. - Végül bementem a városi pártbizottságra, és az országos börtönparancsnokság oktatási osztályára is írtam, hogy segítsenek. Erre rögtön lett munkám: a pincegazdaságban gépírói helyet kaptam... A közügyektől való eltiltásom 1972-ben járt le. Akkor beadtam a mentesítési kérelmemet... De még 1988ban is, mikor nyugdíjasként dolgoztam az áfésznél a bérosztályon, érdeklődött utánam a rendőrség. Örülök, hogy utánunk kosiattak a nyomozók, és nem vették észre, hogy az egész ország szervezkedik." Szerencsésnek érzi magát Kecskés Zsuzsanna, mert sok sorstársával ellentétben megélhette, hogy rehabilitálták, ő és a húga is kitüntetéseket és nyugdíjemelést kapott. De mégsincs kibékülve a világgal. A fia hat gyereket nevel, négyet közülük még iskoláz, így ami pénze neki és Márta húgának van, az mind oda megy. Fájlalja, hogy - bár fizetik a lakbért az IKV-nak a kéménybélelés másfél éve késik, mert a társasházzá nyilvánított épület nagyobb részének tulajdonosai, nem hajlandók kifizetni a rájuk eső részt. Akét nővér annak a háznak egyik zugában él, melyet egykor édesapjuk építtetett. Talán igazságos lenne, ha kétszobás lakrészüket megkapnák -ajándékként, 1956-ért. Újszászi Ilona