Délmagyarország, 2001. november (91. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-17 / 268. szám

Fejtő Ferenc a világfordulatról, új egyensúlyról, nemzeti programról ,Az emberiségnek szüksége van arra, hogy stimulusokat, ösztönzőket kapjon, mert különben elalszik a babérjain." (Fotó: Gyenes Kálmán) - Bizonyára sokan megkérdezik öntől az utóbbi hetekben: mit kell most csinálni? Szeptember ll-e után merre tart a világ? - Ez a világfordulat olyan helyzetben történt, amikor a globalizáció egy bizonyos keresztúthoz érkezett, amikor megmutatkoztak már a jó, egyszersmind a rossz tulajdonságai, a gazdasági károk például, amelyet egyes országoknak okozott. Szeptember 1 l-e lökést adott: most már itt az ideje átgondolni a világegyensúly újrarendeződését az új erőviszonyok alapján. Ez elmaradt, nem történt meg a kommunizmus összeomlása, az 1989-90-es események után. Pedig új világegyensúly van keletkezőben, a Kelet-Nyugat-ellentétet más ellentétek és más integrációs lehetőségek váltják föl. Azt hiszem, ebből a válságból ki fog bontakozni egy hasznos elem, és ez az, hogy tisztábban lehet ezután látni a világot formáló erőkel és az új egyensúlyhelyzetet, továbbá, hogy a globalizáció jelenségeivel megfontoltabban fognak a nagyhatalmak szembenézni. - Szükségük van az embereknek ilyen szörnyű sokkra ahhoz, hogy megfontolják a dolgaikat? - Mindig. A történelem nem egy lineáris folyamat, amelyben a dolgok logikusan következnek egymás után. A világtörténelem utóbbi néhány ezer évében jól láthatók azok a pontok, amikor váratlan események következnek be, szinte véletlenek, amelyek kellettek ahhoz, hogy az embereket felrázzák és gondolkodásra késztessék. Szerintem az emberiségnek szüksége van arra. hogy veszélyes és válságos pillanatokhoz érjen, stimulusokat, ösztönzőket kapjon, mert különben elalszik a babérjain és túlságosan konzervatívvá válik. Most alaposan megkaptuk. A szeptember 11-i, rémes események félelmet és általános nyugtalanságot keltettek. -De a félelem nem rossz tanácsadó? - Nemrégiben írtam egy cikket arról, hogy a félelem rossz tanácsadó lehet, de lehet jó is. A történelmet az mozgatta, hogy az emberek veszélyes és félelmetes helyzetekből próbáltak kimászni. A félelem legyőzése az ember próbatétele, s erre éppúgy szükségük van az egyéneknek, mint a nemzeteknek. Hiszen ilyen helyzetekben mutathatja meg, hogy egyáltalán létezik, mint nemzet, mint egység, mint kohézió - és képes szembenézni a nehézségekkel. A különféle egyetemeken, ahol tanítok, gyakran megkérdezik tőlem a diákok, hogy mi a célja, mi az értelme a történelemnek? A válaszom erre az, hogy a célt nekünk kell megadni. Az emberiségnek, a nemzeteknek, az egyénnek. Ki kell tűzni, határozott programot kell alkotni és meg kell valósítani. És a válságok rákényszerítenek bennünket, hogy ezeket az alapvető kérdéseket feltegyük és megválaszoljuk: végül is mit akarunk?, milyen jövőt képzelünk el? - Ön életében többször is volt már olyan helyzetben, amikor egy sokk, egy válság után elgondolkodott a történtekről, javaslatokat tett a jövőre vonatkozóan és azt szerette volna, ha mások is ezt teszik. „Pont egy viszály után"-írtapéldául 1947-ben, de nekem úgy tűnik, a viszály maradt. - Ez az írásom azután született, hogy Illyés Gyula - akinek a révén beléphettem a magyar irodalmi életbe, még jóval azelőtt, hogy József Attilát megismertem és a barátja lehettem - meglátogatott Franciaországban. A háború után voltunk, átbeszéltük a múltat, a régi dolgokat és a jelen pillanatot, és megállapítottuk. hogy azt a vitát, amit úgy nevezünk. hogy népi-urbánus vita, túlhaladta a történelem. Ennek az volt a lényege, hogy míg a népiek szerint Magyarország fölemeléséhez első és legfontosabb a földreform, az urbánusok - József Attilával az élen - azt gondolták, hogy amíg nem lesz demokrácia, amíg az ország népe nem választhatja meg szabadon a jövőjét, addig nem lehet komoly társadalmi és gazdasági reformokat csinálni. Nos, a Vörös Hadsereg által való megszállásnak volt egyetlen jótéteménye - sajnos nem sokáig tartott. Ez a jótétemény pedig az volt, hogy megszüntették a nagybirtokrendszert és a földet azoknak adták, akik megművelik. Mi pedig megállapítottuk Illyéssel a normandiai házamban, hogy a két vitázó csoportnak most már össze kell állni, a múlt küzdelmeiből le kell vonni a következtetéseket és egy demokratikus, életképes Magyarországot kell felépíteni. „Pont egy viszály után" címmel ezt meg is írtam. Sajnos a Szovjetuniójelenléte, a hidegháború megakadályozta, hogy ez megvalósuljon. - Jelenleg is figyelemmel kíséri, mi történik Magyarországon. Sokak szerint ismét végletes a megosztottság. Hogyan látszik ez Párizsból? - Tulajdonképpen nem látom tisztán, mik a tényleges, programbeli különbségek. Azt látom, hogy a komoly pártok egész csomó fontos tényezőben egyetértenek. Egyik sincs határozottan a globalizáció ellen. Európa ellen, és a szocializmusba sem akar visszatérni senki. Sok a szóbeszéd, de nem látok egymással szembeállítható, konkrét programokat. S vajon a MIÉP-et az választja el a többitől, hogy mondjuk ők a Trianon előtti Magyarországot akarják visszaállítani? Én beszéltem egy párttag fiatal emberrel és megkérdeztem tőle. hogy hogyan képzeli el Trianon revízióját? Jugoszlávia egy háború árán bomlott föl. A komoly változások lehetőségét végül is a katonai erő határozza meg. Úgy gondolják, hogy Magyarország szembeszállhatna szinte az összes szomszédjával? Keveredjünk háborúba Trianon összes nyertesével? Elmeséltem ennek a fiatalembernek, hogy én a magam és a családom bőrén éreztük a veszteség keserűségét. Édesapámnak volt egy újságja, egy nagy nyomdája, ahol hivatalos okmányokat, tankönyveket, ilyesmiket nyomtak horvát, magyar, német nyelven. Magyarország elveszítette a területének kétharmadát, az én családom pedig a vásárlóközönségének a kétharmadát. Családilag, emberileg megéltem a veszteséget. Én voltam az, akinek végül sikerült meggyőznöm a francia intelligenciát arról, hogy milyen történelmi hiba, igazságtalan, helytelen béke volt a trianoni. De lehet ezt másképpen jóvátenni, mint éppen az európai integrációval? Szóval úgy látom, hogy elvont vélekedések és nem konkrét programok vannak szembeállítva, még a választási időszakokban is. Az egyik azt mondja, nemzetibb, mint a másik. De miben? Nemzetinek lenni annyit tesz, hogy gazdaságilag, kulturálisan, politikailag és katonailag megerősíteni az országot. De ennek konkrét meghatározásai hiányoznak. Olvastam, hogy egy meccsen azt mondta egy fiatal, hogy a vagonok készen állnak Auschwitzba, vagyis látszik, hogy jelentkeznek antiszemita tünetek. De lehet ebből programot csinálni? Hogy berakják a zsidókat a vagonba és elküldik őket? Vajon hova? Ezek értelmetlenségek. A nemzeti politizálásnak, azt hiszem, többé-kevésbé megegyezésre kellene jutni a nemzet újraépítésének és európai integrációjának programjában, és ezért a programért együtt kellene küzdeni. Amiben pedig nem tudnak egyetérteni, azt világosan meg kell mondani a nemzetnek. Hogy tudjanak az emberek választani. - Mi az ön titka? Hogyan lehet annyi viszontagságon és annyi éven át megőrizni a tisztánlátást? - Francia állampolgár vagyok, 63 esztendeje Franciaországban élek, a nemzetközi sajtóban dolgoztam, de sohasem feledkeztem meg arról, hogy magyar vagyok és közép-európai. A gyakorlatban is az volt a fő feladatom, hogy figyeljem, mi történik ebben a térségben. Könyveket írtam, tanulmányokat, cikkek ezreit, és tanítottam a politikai főiskolákon ezeknek az országoknak a történelmét. Szenvedélyesen foglalkoztam ezzel, mégis mindig igyekeztem kívülről nézni a dolgokat, amennyire csak lehetett. Az ember kívülről látja az erdőt. Aki az erdőben van, csak a fákat látja. A kommunizmus alatt, amikor hazaárulóként és CIAügynökként voltam itthon elkönyvelve, titokban ellátogattak hozzám Magyarországról fiatalemberek. Leültek és rákezdtek: Na most, Feri bácsi, mondd el, hogy mi van nálunk! Hogy visszatérjek a kérdésére, az a véleményem, hogy manapság, mivel sajtószabadság uralkodik Magyarországon, a magyaroknak nem kell egy külföldi megfigyelőt megkérdezniük arról, hogy mi van otthon. Azt viszont, hogy mi lesz holnap - például, hogy mi lesz a választások eredménye - és az után, azt én is csak úgy találgatom, mint azok, akiket Magyarországon, Szegeden kérdeztem róla. Amíg a magyar nép nem válaszol arra a kérdésre, hogy mi legyen vele. addig csak azt mondhatom a régi közmondással: Úgy még sosem volt. hogy valahogy ne lett volna. Néha jobb, többször rosszabb. Remélem, hogy most a jobbat választják. Mywk Irxtébat Feri bácsi, mondd 9 Szegedi Magyar-Izraeli Baráti Társaság irodalmi estjének vendége volt Fejtő Ferenc író, történész, újságíró. Több kötetét, elemzését a közép-európai térség történeti szakirodalmának alapműveiként tartják számon. Szervezője és résztvevője volt a harmincas években a magyar irodalmi és politikai közéletnek, József Attilával, legjobb barátjával közösen indították a Szép Szó című irodalmi folyóiratot Politikai emigránsként ment Párizsba 1938-ban, azóta ott él. Sohasem szakította meg kapcsolatait a hazai kultúrával, közélettel. A magyar diaszpóra és a francia intelligencia nagy alakja az idén augusztusban volt 92 esztendős, Franciaországban Európa-díjjal tüntették ki. A Szegedi Tudományegyetem díszdoktora. el, mi van nálunk!