Délmagyarország, 2001. november (91. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-09 / 261. szám

Tandori Károly kitüntetése Munkatársunktól A magyar matematikatudo­mány kiemelkedő személyisé­géről, Szőkefalvi-Nagy Béla professzorról elnevezett érmet idén Tandori Károly akadémi­kusnak, a Szegedi Tudo­mányegyetem emeritus pro­fesszorának ítélte oda a Bo­lyai Intézet tanácsa. Az egyko­ri kiváló matematikus lánya, Szőkefalvi-Nagy Erzsébet által alapított kitüntetést tegnap nyújtották át az intézetben. Az érmet évente egy olyan mate­matikus kaphatja meg, aki ma­gas színtű publikációkat kö­zölt az Acta Scientiarum Ma­thematicarum című szegedi szakfolyóiratban. Tandori pro­fesszornak közel ötven cikke jelent meg, amelyekben szá­mos nehéz tudományos kér­désre adott választ. Elismerés szociális munkásoknak Munkatársunktól Kétszáz önkéntes szociá­lis munkás tevékenységét is­merték el a szegedi városhá­zán. Az ünnepségen Majláth­né Lippai Éva, a polgármeste­ri hivatal szociális, családvé­delmi és egészségügyi irodájá­nak vezetője mondott köszöne­tet a megjelenteknek, egyút­tal azt is kiemelte, hogy ez év­ben két, szociális területen dol­gozó szegedi kapott miniszte­ri dicséretet: Papp Istvánné, a humán szolgáltató központ igazgatója, illetve Somogyi Mi­hály né, a Waltner Károly Gyer­mekotthon dolgozója. Német Ida, az idősgondozó hálózat vezetője beszédében leszögez­te, hogy intézményi szinten nem lehetne megoldani azo­kat a feladatokat, amit a társa­dalmi aktivisták nap mint nap megoldanak. Az öt szegedi gondozási központ és a kis­kundorozsmai családsegítő ön­kénteseit Vas né Zsigmond Lí­dia, az I. számú gondozási köz­pont vezetője verssel köszön­tötte, Papp Lajos, a hajléktalan átmeneti szálló vezetője pedig egy slágert adott elő a polgár­mesteri hivatal dísztermében. Böllérnap Balástyán Munkatársunktól Balástyán november 10-én, e hét szombatján böllémapot rendeznek az önkormányzat támogatásával. A rendezvény­ház melletti területen reggel hétkor kezdődnek a vágások, a helybeliek közreműködésé­vel kopasztás, szalmás, fa- és gázpörzsöléssel kezdődik a hat sertés feldolgozása, melyeket különbözőképpen bontanak fel a bemutatón. Kiss József hentes, az ötletadó és főszer­vező elmondta, hogy külön­legességképp birka-, marha­és struccvágást is láthatnak az érdeklődők a délelőtt folya­mán. A programok között sze­repel még több húsipari cég kiállítása és termékbemutató­ja, valamint bölléreszközök, szeletelő-, csontozó- és bontó­kések, hasítóbárdok, hurka­töltők, húsdarálók, bográcsok és üstök vására, régi húsipari eszközök kiállítása. Az élőál­lat-bemutatón látható lesz emu, birka, kismalac, anyako­ca és szürkemarha is. Egész nap meg lehet kóstolni a struccburgert és más, disznó­toros ételeket. A gyerekeket bohócok szórakoztatják, de készíthetnek a kisebbek lufifi­gurát is, részt vehetnek külön­böző kézművesfoglalkozáso­kon. Este a rendezvény házbe­li böllérbálon fellép Gregor József'és Vajda Júlia operaé­nekes Koczka Ferenc, a Sze­gedi Nepizeti Színház karmes­terének kíséretévcL mmm 4 AKTUALIS PENTEK, 2001. NOVEMBER 9. Drágul a közlekedés Vizsgálat Ópusztaszeren Mit vitt a belvíz? - Az IKV Rt. igazgatósága csak a részletes üzleti terv és a gazdasági számítások ismeretében határoz majd arról, hogy kö­zös céget alapít-e a Szepark Kft.-vel - nyilatkozta a Délmagyar­országnak Kerekes Péter, a vállalat elnök-vezérigazgatója. Ke­rekes hozzátette: az igazgatóság egyhangúlag támogatta az el­képzelést a Szebi Rt. megalapításáról. Amennyiben a következő igazgatósági ülésen, november 20-án emellett döntenek, a de­cemberi képviselő-testületi ülésen a közgyűlés hozzájárulhat a cégalapításhoz. Amint arról lapunkban már többször is beszámoltunk, az IKV Rt. és a Szegedi Parkolási Kft. Szegedi Beruházó és Ingatlan­hasznosító Rt. néven kíván közös céget alapítani. A 260 mil­liós törzstőkéjű új társaság feladata lenne a Honvéd téri par­kolóház felépítése és üzemeltetése. A cég alapítását a mai közgyűlés hagyhatta volna jóvá, ám az IKV Rt. igazgatósága kérte, napolják el a döntést. - Egymilliárd kétszázmilliós beruházásról van szó, és egy ilyen horderejű határozatot csak a pontos számok ismeretében lehet meghozni - indokolta a halasztás okát a vezérigazgató. - A Szebi Rt. megalapítása előtt szükség van arra, hogy a cég által felépítendő, és a későbbiekben üzemeltetett épületkomp­lexum legalább 50 százalékára legyenek meg a bérlők, így lá­tom biztosítottnak a ráfordításaink megtérülését - hangsúlyoz­ta Kerekes Péter. Nemes László, a másik cégalapító, a Szepark Kft. igazgató­ja ugyancsak támogatja a közös részvénytársaság létrehozásá­ról szóló elképzelést. K. B. ponistája. Kálmán Imre 1982­ben Siófokon született, apja jó­módú terménykereskedő volt, aki szerette a színházat és a muzsikát, ezért fontosnak tar­totta, hogy gyermekei alapos zenei képzést kapjanak. A kis Kálmán Imre azonban balese­tet szenvedett, ezért abba kel­lett hagynia a zongoratanul­mányait. A budapesti jogi kar hallgatójaként sem maradt azonban hűtlen a muzsikához, hiszen Bartókkal, Kodállyal, Jacobi Viktorral és Szirmai Al­berttel komponálni tanult Ko­essler Jánosnál, a Zeneakadé­mián. Eleinte komolyzenével is próbálkozott, a Pesti Napló ze­nekritikusa volt, majd számos kupiét írt, s a sikerükön fel­buzdulva, megkomponálta első operettjét, a Tatárjárást, amit 1908-ban mutatott be a Víg­színház. A darab világsiker lett. szerzője pedig egy csapás­ra híres és gazdag. Kálmán ez­után sorra írta operettjeit, a Ci­Az egyetem napja Munkatársunktól A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) tanácsának dönté­se értelmében ettől az évtől kezdve november 11-én tartják az egyetem napját. Azért esett a választás erre az időpontra, mert az 1940-ben megalapított Horthy Miklós Tudománye­gyetem első rektora, Szent-Györgyi Albert 1941-ben ezen a napon mondta el székfoglaló beszédét, ami egyébként a tan­évkezdéssel is egybeesett. Erre emlékezve ünnepséget tarta­nak vasárnap az SZTE központi épületében. A tanácsterem­ben délelőtt 10 órától Pálinkás József oktatási miniszter a felsőoktatás időszerű kérdéseiről beszélget az universitas legfőbb döntéshozó testületének és úgynevezett társadalmi ta­nácsának tagjaival. Az aulában, délben kezdődő díszünnep­ségen is beszédet mond a szaktárca vezetője, majd átadják a Honoris causa díszdoktori és a professzor emeritus kinevezé­seket. Délután három órakor Salvatore Quasimodo-kiállítás nyílik a szegedi Olasz Kulturális Központban. Pillanatkép a mától látható szegedi produkcióból. (Fotó: Karnok Csaba) gányprímást, később a Marica grófnőt és A montmartre-i ibo­lyát. Az I. világháború kirobba­nása előtti tavaszon a Monar­chia népszerű fürdőhelyén, Marienbadban ült össze két bécsi librettista, Stein Leó és a miskolci születésű Steinbach Béla. hogy Kálmán új darab­jának szövegkönyvét megír­ja. Éljen a szerelem! - ezt a cí­met adták az operettnek, amely végül Csárdáskirálynő cím­mel vált világhírűvé. Mire le­tisztázták a kottát, kitört a há­ború, ezért Bécs összes szín­házát bezárták. 1915 novem­berében tartották a bécsi ősbe­mutatót, majd egy évvel később a budapesti premiert. A Csárdáskirálynőt azóta is játsszák: Európában és Ame­rikában, Ausztráliában és Ja­pánban. megszólalt már oro­szul és kínaiul is. Kálmán Im­re a nácik elől 1938-ban Bécsből Párizsba, majd 1940­ben az Egyesült Államokba települt, s a második világhá­ború végétől 1953 októberé­ben bekövetkezett haláláig új­ra Párizsban élt. „Álom, álom, édes álom...", „Jaj, cica", „Hajmási Péter, Hajmási Pál...", „Te rongyos élet...", „Húzzad csak kivilágos virradatig" - hosszan sorolhat­nánk tovább a Csárdáskirálynő slágereit. Kálmán operettje ma is hallatlanul népszerű, talán azért is, mert valamennyi sze­replője kedves, rokonszenves figura. H. Zs. Jövőre a lyukasztás is többe kerül. (Fotó: Karnok Csaba) Munkatársunktól Januártól ismét drágábban buszozhatunk, trolizhatunk és villamosozhatunk: a menet­rendszerű tarifaemelés az ener­giaárak és egyéb költségek nö­vekedése miatt elkerülhetet­len. A Tisza Volán Rt. és a Sze­gedi Közlekedési Társaság ere­deti javaslatához képest azon­ban kevésbe nőnek a jegy- és bérletárak. Az autóbusz, villamos és troli viteldíjainak emelése évek óta jelentősen alatta maradt az inflációnak. Idén a közlekedé­si társaságok átlagosan 12 szá­zalékos áremelést kértek. A ter­vezetről a Pénzügyminisztéri­um mondott véleményt. A szaktárca, jelentősen eltérve az SZKT és a Tisza Volán Rt. szá­mításaitól, mindössze 4-5 szá­zalékos díjemelést javasolt. Az önkormányzattal folyta­tott egyeztetések legfrissebb eredménye szerint végül átla­gosan 6,2 százalékos tarifa­emelést tartalmazó javaslat ke­rül a képviselők elé. A terve­zetről a napirend szerint ma dönt a városi közgyűlés. Ifjú Zenebará Jubilál Harmincéves jubileumát ünnepli szombaton a Szegedi Ifjú Zenebarátok Kórusa. A Tisza Szálló hangversenyter­mében 18 órakor a kórus mos­tani és régebbi tagjai együtt énekelik Erdős János vezény­letével Kodály Zoltán, Mo­zart, Bárdos Lajos és mások műveit. Ha az ember ilyen hosszú idő történéseit, emlékeit ele­veníti fel, nehéz csupán egy-két dolgot kiemelni. Erdős János, a kórus vezetője arra a legbüsz­kébb, hogy tizenhétszer jártak külföldi koncertutakon, többek közt Németországban, Dániá­ban, Franciaországban. Erdély­ben, Lengyelországban és még számos más helyen. Az itt szü­letett kapcsolatok időtállónak bizonyultak: még olyan is előfordult, hogy a cserekap­csolat eredménye házasság lett. A szegedi Bartók gyerekkó­rusból alakult meg harminc kórus évvel ezelőtt ez az együttes, azokból a régi tagokból, akik az általános iskola elvégzése után is szerettek volna énekel­ni. A kórus három évtizedes története során végig a Bar­tók Béla Művelődési Központ adott helyet a próbáknak. Je­lenleg leginkább egyetemis­ták és főiskolások járnak ide. - Ma nehezebb utánpótlást szerezni, és a fiúk is keveseb­ben vannak, mint kellene ­beszél Erdős János azokról a problémákról, amelyekkel meg kell küzdeniük. A szombati hangversenyen először felcsendülő dalok az ifjú zenebarátok mostani re­pertoárjából származnak. A koncert vége felé egyre régeb­bi zeneművek szólalnak meg, hogy az idősebbek is bekap­csolódhassanak az előadásba, így a 32 fős kórus közel száz­ötven tagúvá is bővülhet. P. K. Üzleti terv dönt a cégalapításról Parkolóház a Honvéd téren (Folytatás az 1. oldalról.) A lakások értékesítéséből be­folyt összeget szociális támo­gatásokra fordította az önkor­mányzat - tudtuk meg Hoff­mann Zoltántól. A jegyző el­mondta: a vissza nem térítendő támogatás igénylésének le­hetőségéről mindenkit tájékoz­tattak a faluban. A károkat egyébként egy építészekből ál­ló szakértőcsoport mérte fel, aminek a véleménye alapján döntött a Varga Pál önkormány­zati képviselő vezette három­tagú ad hoc bizottság a pénzek szétosztásáról. A belvízkár-tá­mogatásban részesültek névso­rát azonban a személyiségi jo­gok védelmére hivatkozva nem hozta nyilvánosságra az önkor­mányzat. így aztán megindult a szóbeszéd a faluban. Szemben a polgármesteri hivatallal - aho­vá Hoffmann elmondása szerint semmiféle panasz nem érke­zett -, Opusztaszer korábbi pol­gármesterének, Kecskeméti Já­nosnak többen jelezték: olya­nok is kaptak pénzt, akiknek nem származott káruk a bel­vízből. Kecskeméti idén má­jusban a hozzá eljuttatott észre­vételeket összegyűjtötte és be­jelentést tett az Országos Ka­tasztrófavédelmi Főigazgató­ságon, hogy vizsgálják ki az ügyet. Később kérte Bakondi György országos katasztrófa­védelmi parancsnokot, hogy ál­lítsa le a vizsgálatot. A volt pol­gánnester júniusban lapunknak nyilatkozva mindezt azzal indo­kolta, hogy „megfenyegették őt, valamint az Ópusztaszeren élő hozzátartozóit". Kecskemé­ti ugyan nem tett feljelentést, de nem zárta ki, hogy ha a fenye­getések nem szűnnek meg, ak­kor mégis kéri a rendőrség se­gítségét. Hoffmann Zoltán szerint Kecskeméti levele után indult meg célzott módon a rágalom­hadjárat az ópusztaszeri önkor­mányzat és bizonyos vezető tisztségviselők ellen. Névtele­nül, valamint - a jegyző sze­rint - más neve mögé bújva tet­tek feljelentést az Állami Szám­vevőszéknél, a Csongrád Me­gyei Közigazgatási Hivatalnál, a Kiskunsági Nemzeti Parknál, a bányakapitányságon és a mun­kaügyi felügyelőségen önkor­mányzati és privát ügyekben. Hoffmann Zoltán jegyző állí­totta: semmiféle törvénytelen­ség nem történt a belvízkárok enyhítésére kapott állami segít­ség felhasználásakor, hiszen mindenben a kormányhatáro­zat előírásai szerint jártak el. Május óta egyébként többször tartottak ellenőrzést az ügyben különböző hatóságok, és nem tártak fel visszásságot. Ezt jegyzőkönyvekkel is tudják iga­zolni. Ennek ellentmond az az in­formációnk, amely szerint a Csongrád Megyei Rendőr-főka­pitányság egy feljelentés alap­ján vizsgálatot folytat az ügy­ben, amelyben érintettek a tele­pülés vezetői: Makra József pol­gármester, Hoffmann Zoltán jegyző és Varga Pál önkor­mányzati képviselő. A feljelentő szerint 18 millió forint kárt oko­zó csalás és kétrendbeli közok­irat-hamisítás történt a belvízká­rok enyhítésére kapott állami támogatás ügyében. Makra Jó­zsef kérdésünkre válaszolva el­mondta: semmiféle hivatalos értesítést nem kapott arról, hogy eljárást kezdeményeztek elle­ne. Majd közölte: „Nem kíván nyilatkozni az ügyben, mert nincs miről". Sz. C. Sz. Pokorni Szegeden Munkatársunktól A Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke, Pokorni Zoltán ma este hat órától előadást tart Szegeden, a Tisza Szálló koncerttermében. A legna­gyobb kormánypárt elnöke „A jövő elkezdődött" címmel már korábban nyilvánosság­ra hozott és majd a választá­si kampány részét alkotó vi­tairatban felvetődött kérdése­ket és javaslatokat foglalja össze. Újra színpadon a 85 éves Csárdáskirálynő Az örökifjú matróna A szegedi közönség ré­gi kívánságát teljesiti a szinház, amikor ma este újra műsorra tűzi a leg­népszerűbb magyar nagy­operettet, a Csárdáski­rálynőt. Kálmán Imre da­rabját épp nyolcvanöt éve, 1916 novemberében mu­tatta be a budapesti Ki­rály Színház. Az örökzöld melódiák kom-

Next

/
Thumbnails
Contents