Délmagyarország, 2001. október (91. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-27 / 251. szám
SZOMBAT, 2001. OKTÓBER 27. MEGYEI TÜKÖR 7 Macskássy Izolda egyedi technikája A kiállítást megnyitó Kiss Piroska az alkotó szavainak tolmácsolásával indította beszédét tegnap este a vásárhelyi Németh László Könyvtárban: „hívő katolikus, székely magyar vagyok". Macskássy Izolda grafikusfestőművész e szavakkal szokott röviden és tömören bemutatkozni. Az Európa tündérkertjében, Marosvásárhelyen született alkotó nagyon büszke magyar állampolgárságára. melyet csak hosszú ' küzdelem után tudhat magáénak. Mint mondja: ha minden magyar annyit szenvedne az állampolgárságáért, mint ő, akkor mindannyian jobban megbecsülnék magyarságukat. Mint azt Kiss Piroska megnyitó beszédében hangsúlyozta: Macskássy Izolda műveinek varázslatát a selyemre festés egyedi technikája adja; alkotásai élnek és mosolyognak. A kedvenc témáját adó virágok mind egyszerűek, szépek, a nagymama kertjéből valók. Színek és vonalak együttese, harmóniája, az erdélyi ember megjelenítése látható a képeken. Kiss Piroska szólt az alkotó áradó szeretetéről. Macskássy Izolda nem szívesen emlegeti jótékony támogatásait, Kiss Piroska azonban fontosnak tartotta megemlíteni a segítő szándékot. Ha a művésznőt pénzbeli adakozásairól kérdezik, ő csak annyit válaszol: adott, de nem eleget. így van ez a festő képeivel is: nézni lehet azokat, de nem eleget. T. Sz. Irodalmi ihletésű grafikák Tusrajz, akvarellel A fekete-fehér látványt nyújtó grafikát Szabó Mariann szentesi tanárnő irodalmi ihletésű képein színekkel teszi könnyeddé. Az enciánkék fakeret hideg színeket kíván, így születik a kékbe hajló lila és azúr, a barna keretben meleg színek pompáznak: barnával mélyített rózsaszín és fenyősárga. A képi ábrázolás tartalma a szöveg miatt egészen konkréttá válik, könnyen értelmezhetővé. Nem titok: a tanárnő azért rajzol és fest. mert úgy gondolja, a művészet a diákok számára így elérhető és bemutatható. Kedvenc irodalmi nagyjai a költő Faludy György, az esszéista Borges és az író Mórái Sándor. Márai„A négy évszak" című művének egy részlete szerepel a rajzon, az írás része a rajznak. Századfordulós képtarló lapjainak egyikén fiatal pár látható, a mellette lévő lapon pedig olvasható az író szava: „Mert a szerelemben is, benne van Isten, igen, a földi szerelemben is, az érzékek örömében is. Csak a gyávák és óvatosak nem merik ott keresni őt, ahol leghangosabban, minden erejével szól hozzánk az élet." Híres vadregényes fái Magyarországnak bőven vannak, a Zrínyi hárs Nagycenken talán a legszebb. Félig dőlt, tetején vadászles - ebből borul ki a vadász - állapíthatná meg egy kisdiák, aki a gyermekkönyvtárba látogat. A gyerekek a tanárnőnek itt azon képeit csodálhatják meg. melyeket nyáron készített, a szünidőben. Évközben a tanításra van idő. Szabó Mariann a Szent Erzsébet katolikus iskolában rajzórákat ad, és a városi alapfokú művészeti iskolában késő délután is foglalkozik tehetséges gyerekekkel. Úgy gondolja, minden évfolyamban akad két-három tehetséges rajzos, akinek érdemes kibontakoztatnia tehetségét, tobzódni a színek világában. Elvégre az olyan hazai virágokat, mint a csillag gerepcsény, az orvosi kankalin és az alföldi kakascímer méltányos kézzel és egyszerű eszközökkel, a fantázia segítségével ábrázolni. B. G. Szabó Mariann szentesi rajztanárnő kedvenc képével, melyet Márai Sándor ihletett. (Fotó: Karnok Csaba) Bemutatóóra a Zrínyi llana Általános Iskolában A hatékony olvasásért Az órán azt is megtudthatták a szülök, hogyan segíthetnek otthon gyermekeiknek az órára való fölkészülésben. (Fotó: Karnok Csaba) Megkettőződött a minap a jelenlévők létszáma a szegedi Zrínyi Ilona Altalános Iskola l/a osztálytermében: a gyerekeken kívül jelen voltak a szülők is, végignézve-hallgatva, hogyan ismerkednek meg a kicsik a betűk világával. A dr. Rieszné Májer Szilvia tanítónő által tartott, kitűnő bemutatóórán speciális, a Romankovics András-Tóth Klára tankönyvszerző pedagógusházaspár által előállított mágnestábla is szerepelt, melyből még csak ez az egyetlen létezik az országban. „Nagyon hatékonyan hasznosítható az olvasástanításnál", mondja dr. Rieszné Májer Szilvia, aki már városi bemutatón is szerepelt a Romankovics-olvasástanítási módszerrel. A speciális tábla „sorozatgyártása" csak ezután kezdődik el, dr. Rieszné Májer Szilvia pedagógusi tapasztalatainak figyelembe vételével. Molnárné Ferenczy Valéria igazgatónőtől megtudtuk: az iskolában nagy hagyományai vannak a bemutatóóráknak. A szülők megtudhatják, hogyan tanulnak a gyerekek, s otthon miként segíthetnek nekik az órákra való fölkészülésben. Más bemutatóórákon a többi, az iskolában az adott tárgyat oktató pedagógus is részt vesz. A megyei pedagógiai intézet szervezésében tartott városi és megyei bemutatókra is gyakran fölkérik a Zrínyi Ilona iskolát. Az igazgatónő fölhívja a figyelmet: az iskola várja azoknak a pedagógusoknak a jelentkezését, akik a már említett metódus szerint szeretnének tanítani az olvasást, dr. Rieszné Májer Szilvia segítséget nyújthat a módszer elsajátításánál. F. Cs. A fürdő nem politikai ügy A makói polgármester szerint a fürdő ügyében nincs szükség egyeztetésre közte és az országgyűlési képviselők között. Búzás Péter arra a nyilatkozatra reagálva mondta el véleményét, amelyet a Jobb Makóért Egyesület (JME) tett közzé. A JME szerint annak érdekében, hogy a fürdő következő pályázata nyerjen, egyeztetni kell a polgármester és a két képviselő között. A két országgyűlési képviselő támogatja a kezdeményezést, a polgármester viszont úgy véli, a városi önkormányzat képviselő-testülete hivatott arra, hogy ezt az ügyet megvitassa, és döntést hozzon. A testület ülésein pedig jelen van Martonosi György országgyűlési képviselő, hiszen tagja a városi testületnek is, és meghívást kap Dán János országgyűlési képviselő is. Az ülésen mindketten elmondhatják, és el is szokták mondani a véleményüket. Másrészt a pályázatok előkészítésénekjói működő mechanizmusa van, a városi fürdő pályázatait korábban is, és most is alaposan, szakszerűen készíti elő az önkormányzat, illetve a pályázatírással megbízott Terra Stúdió. A polgármester elismerte, ez a válasz valóban nem pozitív, ám úgy véli, jó oka volt arra, hogy ilyen döntést hozzon. - Szerintem a Jobb Makóért Egyesület elsősorban nem civil szervezet, hanem jobboldali politikai tömörülés. Legalábbis erre utalnak azok a megnyilatkozások, amelyek az egyesület lapjában, a Maros újságban megjelennek. Szerintem nem helyes, ha a PHOENIX A hamburgi Phoenix Konszern a világ több telephelyén gyártja a legmodernebb technológiával készült gumitermékeket. A makói leányvállalat - hűtő-, fűtőtömlők gyártásával az európai autóipar beszállítója -, a Gumiművek PHOENIX Hungária Kft. számára a gyártás-előkészítés területére fiatal (pályakezdő is lehet) munkatársat keresünk. Követelmények: - Jó németnyelv-tudás alapvető követelmény (társalgási szintű, telefonon is) - középfokú műszaki iskolai végzettség - Szerszámkészítés, fémmegmunkálás területén szerzett szakmai gyakorlat előnyt jelent - Precizitás, megbízhatóság - PC-ismeretek - Jogosítvány Részletes, fényképpel ellátott önéletrajzot, pályázatot a bizonyítványok fénymásolatával a következő címre várjuk 2001. november 3-ig. Vancsik Jánosné személyzeti vezető Gumiművek PHOENIX Hungária Kft. 6900 Makó, Pf. 82. Tel.: 62/212-766 E-mail: janosne. vancsik@phoenix-ag.com IWbKER) Óriási árengedménnyel és kínálattal várjuk kedves vásárlóinkat! Szeged, Textilgyári út 3. Tel.: 62-472-338. Nyitva: H.-P.: 8-17, szo.: 9-12. 41% engedmény KRISTÁLYPOHARAK, PRESPOHARAK, HÁZTARTÁSI ÜVEGÁRUK, KÉSZLETEK, FRANCIA ÜVEGÁRUK! 4®% engedmény HOLLOHAZI, ZSOLNAY ES ALFÖLDI PORCELÁNOK, PORCELÁNTÁNYÉROK, TEÁS-, MOKKÁS-, ÉTKÉSZLETEK, PORCELÁN DÍSZMŰÁRUK, VÁZÁK, HAMUZÓK. 41% engedmény HAZTARTASI MŰANYAG ARUK, KERÁMIAÁRUK, LAKÁSKULTŰRA-TERMÉKEK. MURÁNÓI OLASZ ÜVEGÁRU NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓ! A készlet erejéig! AUTÓSZERVIZ MŰSZAKI VIZSGARA VALÓ FELKÉSZÍTÉS, SZERVIZ, MOSÁS, ZÖLDKÁRTYA SZEGED, KOLLÉGIUM UT 6. (A Dorozsmai úton, a Penny Markét után balra) j Telefon: 62/464-014 fürdő ügyét bármely politikai típusú szervezet megpróbálja kisajátítani. Nem értem azt sem, hogy miért a térségmenedzserrel való együttműködést javasolja a nyilatkozat. Mert Weszely Tamás idővel nyilván tényleg tapasztaltabb szakember lesz, munkásságának azonban eddig csak a politikai vetületét láttam, a szakmait nem. És ez is zavar mondta a polgármester. Búzás hangsúlyozta, a fürdő fejlesztése valóban az egyik legfontosabb feladat, jelenleg a terv harmadik átdolgozásánál tartanak, mert az a cél, hogy egymilliárd-százmillió forintos összegre szorítsák le a beruházást. Ez a tervezés hamarosan befejeződik, a képviselő-testület pedig majd meghozza az ezzel kapcsolatos döntést. A testület várhatóan ezúttal is meg fogja kérni a képviselőket, segítsék a pályázatot. A polgárIVl + IVl SZERELVÉNYÜZLET Víz-gáz-központi fűtési szerelési anyagok kedvező áron. • s KLUDI csaptelepek | és alkatrészek. s Cím: 6724 Szeged, Pacsirta u. 14. Tel.: 62/478-811 Nyitva: H.-P.: 7.30-17.00-ig Szo.-Vas.: 8.00-12.00-ig mester azt is kimondta, hogy míg Dán János - jobboldali identitását megtartva - együttműködött a városi önkormányzattal, s ezt a szennyvízberuházáshoz megnyert 335 millió forintos KAC-támogatás, a távfűtő rendszer fejlesztéséhez szükséges 174 millió forintos KAC-támogatás megnyerésében való közreműködés is jelzi, ugyanezt a szándékot Martonosi György képviselő esetében nem mutatják ilyen számok. - A Jobb Makóért Egyesületnek a pályázati siker érdekében nem engem kellene beszélgetésre invitálnia, hanem a fideszes országgyűlési képviselőt. Ezt sem mondtam ki eddig: Makovecz Imrének, aki segíteni próbálta korábbi fürdőpályázatunkat. a végső döntés előtt egy illetékes azt javasolta, Martonosi Györggyel beszélje meg ezt a dolgot. B. A. NAPILAPJAINKAT ügyfélszolgálati irodáinkban is megvásárolhatják. Szeged, Stefánia 10. Csongrád, Dózsa Gy. tár 5. Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Makó, Deák F. u. 6. Szentes, Kossuth tér 7. Szegeden,a Boross József utcában, 7 lakásos társasházban ELADÓ LAKÁSOK SZERKEZETKÉSZ ÁLLAPOTBAN: III. emelet 60 nm. Padlás, illetve tetőtér 67 nm. Érd.: 30/9455-316, j? 30/9988-254 I Halászcsárda ÚJ nyílik UJ Ál só vár oson Földmíves u. 26. sz. Október 27-én, szombaton bográcsos, halászlé, birkapörkölt és még 77-féle étel. Zene. g Tel.: 62/440-329 1 Járműfelépítmények gyártásával foglalkozó, szegedi telephelyű cég keres MÉRNÖK ÜZLETKÖTŐT Elvárások: - szakirányú végzettség, tehergépjárművek vagy felépítmények értékesítésében szerzett tapasztalat - számítógép felhasználói szintű ismerete (Autocad, Word, Excel) - idegen nyelv ismerete - B kategóriás jogosítvány, saját személygépkocsi LAKATOS SZAKMUNKÁST Elvárások: - szakirányú végzettség - rajzolvasásban, szerkezeti munkában szerzett tapasztalat Háttér, melyet kínálunk: - versenyképes, teljesítményorientált jövedelem - önálló, kreatív munkavégzés - kiváló csapatszellem Jelentkezésüket kérjük az alábbi telefonszámon: í 466-180/204. 8.00-tól 15.00 óráig 5