Délmagyarország, 2001. szeptember (91. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-22 / 222. szám

SZOMBAT, 2001. SZEPTEMBER 22. NAPOS OLDAL IV. Sz/v Ernő Ancika szerint a kocsmája fórum, hozzá elsősorban nem azért jönnek az emberek, hogy leigyák magukat. (Fotó: Schmidt Andrea) ládi jelleget öltő kártyabajnokság. Ancika találmányát a fűtésszámlákkal megterhelt, zord magyar tél hívta elő, a lucsok, a nyakunkba vizelő ereszcsatornák, a depressziós köd, mindegy, szóval a megfázás veszélye. Ancika úgy mondja, az újítás lényege az, hogy feleség is jöjjön gyógyulni. Forralt bor három deci portoricó rummal. Hm, és nocsak, mondjuk, majd kipróbáljuk, egyszer télen. Nem szabad elfeledkezni az idült vébéká fogyasztásról, a magyar ifjúság alig-alig megbocsátható eltévelyedéséről. A vébéká azt jelenti, hogy vörös bort kér az ifjú paciens kólával vegyítve, megissza, és azt hiszi, hogy ez helyes. Nem, ez nem helyes magatartás. írtak Szeged történelmében olyan időszakot, amikor a belvárosi fiatalok kibuszoztak Ancikához vébéká fogyasztás cáljából, és azt bizony meg is tették, majd pedig az utolsó járattal visszadöcögtek a városba, hogy könnyebben a másik nem szemébe nézzenek a villódzó diszkólámpák alatt, és egyebek is. Nem, nincs igaza a régi görögöknek. Mert a jó bort tisztán illik inni. Majomtej Kocsmába, mint tudjuk, ritkán járnak asszonyok és feleségek, barátnők és gyűrűs menyasszonyok. Néha persze eldübörögnek az emberért, hogy hazahurcolják, néha meg mégis lerogynak kártyázni, beszélgetni, hallgatni a sok mélységesen okos férfit, akik a kocsmában mind Szókratészek, Hegelek meg Lukács Györgyök lesznek, de csak ott, és addig. A kocsma megokosítja a férfit. Addig nagyon bölcs, amíg bent van, ám ha kilép a kapun, ugyanolyan hülye lesz, mint volt, szegény. Nem mintha a magyar nő nem inna, tudjuk jól, iszik, éppenséggel otthon, és leginkább titkos töményét vételezik a befőttes üvegek mögül. Ancika néhány éve beszerzett úgynevezett Milky likőröket, különböző csábító fajtákat, eper és vanília, karamell és csokoládé ízűeket, csak hogy a hozzá betévedő női vendégek is örömben részesüljenek. Ezek azért nem a nagyon kellemes ír likőrök voltak. Ezek magyar likőrök voltak, minden elnevezések és aromák ellenére mohács-ízűek, meg segesvár-ízűek, no, és végül kik itták meg? Ezeket a likőröket is a férfiak tették ártatlanná. Egyszerűen rákaptak. Majomtej, mondták, és itták a férfiak csillogó szemmel a vanília likőrt. Tíz éve még alig lehetett eladni az unikumot. Ma már sláger ez az életmentő gyomorkeserű, s főként az a háromcentes kiszerelésben. Minikum, így nevezte egy törzsvendég a kisadagot. Unimuk, mondta az, aki felesre tartott igényt, és már nem az elsőre. Húsz éve deci töményét, leginkább pálinkát kért a polgár, mint ahogy ez ma is dívik tőlünk kelet és délkelet felé olyan országokban, ahol jobb a foci, több a hegy, a gátszakadás, és kevesebb a szabadság. újabb Ancika jó huszonöt éve vezet italmérést Szeged délkeleti csücskében, az Erdélyi tér szomszédságában. Az ő gazdag tapasztalatát használtuk föl, és nem hiába tettük. Ancika az úttörő évek után önállósodott, s ma, úgymond, ő a cégtulajdonos, és naponta több liter bort, sört és egyéb alkoholokat ad szomjas, bánatos és vidám szegedieknek. A kezdeti időkben paradicsomos hobbitelkek és gazos főiskolai kertek terültek errefelé, s a betérő nép csak Kőbányait ivott. Üvegből, persze. Ha pedig az nem volt, és néha persze nem jött meg az áru, a kedves vendég redős homlokkal fordult vissza a bejáratból. Aztán építkezni kezdett a környéken a Délép, összeállíttattak a Madártelep első angol típusú házacskái, nőtt a bukszus és a díszfenyő, s lassan kicserélődött a vendégkör. Kérdezem Ancikát, szerinte mi a kocsma. Fórum, mondja mosolyogva, merthogy hozzá elsősorban nem azért jönnek az emberek, hogy leigyák magukat. Néha átballag egy törzsvendég szódát vagy üdítőt vételezni, csak hogy megbeszélje a dolgokat politikáról, fociról, vadászatról, és arról a különleges földi tüneményről, amit a Nőnek neveznek a lexikonokban és a faliújságokon. Ancika, mint mondja, egyenesen rosszul van, ha másként említik az ő angyalmenedékét, mint hogy kocsma. Nem italmérés, nem restaurant, nem vendéglő, nem presszó, hanem kocsma. Szekeres Mihály építész tervezte a belső helyiséget, nem is mondott mást a neves szegedi mérnöknek Ancika, mint hogy ízléses kocsma legyen. Az lett. Bor, és egyéb keverékei Már az ókori görögök vizezték a bort. Odüsszeusz is azért tudta leitatni a frusztrált küklopszot, mert hígítás nélkül adagolta neki a bort. Anakreón javaslata szerint tíz pohár vízhez öt pohár bor dukál, ez ugye, tudjuk jól, a kisfröccs aránya. Xenophanész is így javallja a borivást. A magyar, mint tudjuk, borivó nép - volt. Már Attila asztalán ott volt a bor, aki ugyan nem volt magyar, vitéz Grespik szerint viszont igen, de ezt most hagyjuk. Vak Béla királyunk a 12. században bortól lett alkoholista. Nagy borivó Mátyás király, Vörösmarty, Tömörkény és Krúdy is. Aztán német hatásra beütött a sör, igaz, egy ideig nem igen koccintott habos kriglivel a magyar ember. Ancika kocsmájában úgy hat éve lett újra igazán divat a bor. Tegyük hozzá, az úgynevezett minőségi, ha nem is az igazi elit bor. Azóta némileg átalakultak a fröccsök elnevezései is, a házmestert - 3 egység bor + 2 egység víz - polgármesternek becézi az itteni nép. A viceházmestert - 2+3 - alpolgármesternek. Kérdezem Ancikát, miként vélekedik a bort narancslével, máskor meg szprájttal elegyítő honpolgárok vakmerőségéről. Nem borivók, hanem dilettánsok, szól a válasz. Ancikának van találmánya is. Téli hónapokban a söntésen ott fénylik a forralt bort kiprüsszögő csapos hordócska. Fahéj illata és dohányszag keveredik ilyenkor a kocsmában, és zajlik az éves, mindinkább csafejleményei Egyébként a töménnyel történő koktélok megalkotásában a magyar nép minden leleményessége, képzelőereje és bátorsága egyesül. Nagyon nagy dolog volt a Honfoglalás, Lánc-híd megépítése, a dinamó megalkotása, vagy a C-vitamin fölfedezése, ám azok a keverékek, amelyek itt, ezen újszegedi kocsmában legalizáltattak, legalább olyan jelentősek mint bármely olyan magyar találmány, amely a huszadik században világrangot nyert. Egészen elképesztő megoldásokról számolhatunk be. Ancika egyik kedves törzsvendége a saját bevallása szerint két hónapi megfeszített kísértetezés után talált rá az ízlésének és a szívének legkedvesebb elegyére. Fél kevert három cent portorikói rummal. Van egy koktél, melyet Vadítónak neveznek itten, pohár sör, fél hubertusz és két szem kockacukor a keverék összetétele. A nagyobb ínyencek a sherry brandyt baracklébe öntik. Hanem a legnagyobb ínyencek a jager maistert keverik ugyancsak őszilével. Akadt olyan is, régen, aki a barackpálinkát a szőlő márkával igyekezett megbarátkoztatni. Megint másik törzsvendég a diólikőrt elegyíttette a szőlőmárkával. Sörös keverékek Hogy a búzasör citrommal az igazi, tudjuk jól, ebben nincs vita. mert nincs. Megbocsátható, ha néha a helyi szurkoló a Dréherbe facsar citromlevet. Van ilyen is, és legyen. Egy ideig Ancikánál divat volt az úgynevezett sörmix, a környéken falakat emelő kőműves fiúk tartottak rá igényt, de miképpen jöttek rá a keverék üdítő hatására, rejtély, és nyilván az is marad. Volt Ancikának egy törzsvendége, idős bácsika, á, nem volt alkoholista, hetente egyszer botlottá át a kocsma küszöbét, és akkor sem futott a söntés felé előre nyújtott, remegő kezekkel. Ez az öreg bácsi például a sörébe egy fél vegyest kért, mint kijelentette volt, a sör csak úgy, csak magában nem hat. Hát, lehet, hogy nem. De azért soha nem szabad elfelejteni, mit várunk a sörtől! Nagyon érdekes, Ancikánál még matrózfröccsöt nem igényeltek. Egyszer azonban Ancika hitvese, Gyuri igen bosszús lett. Ancika úgy van vele, ő bármit kiad és megkever, amit a kedves vendég kér, ha tevenyálba igényli a sós unikumot, hát azt kapja. Néha azonban tényleg áthágatik valamiféle kimondatlan, de az emberi létezésben jelenlévő morális és ízlésbéli határ. No, Ancika férje ura ekkor mondta, hogy nem. Azt már nem. Ott állt előtte, a söntés másik oldalán a kedves vendég, ugyanolyan magyar ember volt, mint ő, vagy én, vagy te, Kedves Olvasó, de viszont sörös paradicsomlevet kért. Epilógus Nem kívántuk az alkoholt fölmagasztalni. Butít, nyomorba dönt, és a másnaposság. Ha úgy vesszük, az alkohol többet ártott a világnak mint a világháborúk. Ám azt sem szabad elfelejteni, hogy a világot mentette már meg alkoholista. Úgy hívták, hogy Noé. Akinek a magjából, mint Kálti Márk a Képes Krónikájában mondja, többek között a magyarok is származnak. A koktélkeverés hmm nnek az írásnak nem tiszte az alkohol kultúrtörténetének mélyebb összefüggéseit vizsgálni. Azonban birtokunkba került néhány újabb fejlemény szűkebb kis hazánkból. Néhány nappal ezelőtt betértünk a Bartók téri talponállóba egy pohár sör elfogyasztása céljából. Utánunk vékony, szomorú arcú férfiú rendelt, s egy deci muskotályos jellegű boritalba kért egy deci narancslevet. Es, szegény, ezt itta. A téma tálcán kínálta magát. Arra lettünk hát fölöttébb kíváncsiak, a mai magyarok miféle módon isszák az alkoholt, hogyan kevergetik így és úgy, miféle elegyeket experimentálnak életük jobbá, üdvösebbé és titokzatosabbá tételének céljából. Az élet nagy, nagy kaland. Vizsgálódásunk elképesztő eredményeket hozott. Halász Péter és kis segítőtársa a szegedi előadáson. (Fotó: Miskolczi Róbert) Fedezzük fel Henry Dargert! dezőként a magyar alternatív színházi mozgalom gurujának számít. Amikor az év elején meglátogatta egyik New York-i barátját, egy kiállítóteremben fedezte fel Henry Darger művészetét. Szeptember elején Jeles Andrással közösen nyitották meg a főváros legújabb teátrumát, a Városi Színházat. Ennek egyik produkciójaként a szigetfesztivál után most Szegeden is elhangzott a diavetítéses felolvasóest, amelyen Halász segítőtársa egy tíz év körüli kisgyerek, Varga Marci volt. Henry Darger 1892-ben Chicagóban látta meg a napvilágot, édesanyja néhány évvel később, a húga születése közben meghalt. Darger tizenöt éves korától élete végéig kórházi takarító volt Chicagóban, ahol magányosan élt. Szabadidejében állandóan írt és festett, anélkül, hogy publikálásra gondolt volna. Műveit 1974-ben bekövetkezett haláláig senki sem ismerte. Akkor szállásadója aki történetesen a Moholy-Nagy Intézet munkatársa volt - fedezte fel a hagyatékot: az In the Realm of Unreal című, tizenötezer oldalas háborús regényt, az ötezer oldalas önéletrajzot, a harminc éven át aprólékos gondossággal vezetett időjárás-jelentést és a 2 méter széles albumot, amelybe Darger a regényfolyamát illusztráló különös képeit festette. Monumentális műve egy képzeletbeli háborúról - amit a gyermek rabszolgákat alkalmazó glandelének és a keresztények vívnak -, és annak következményeiről szól, részletesen ecsetelve a borzalmakat. A regényben minden válogatott szörnyűség megtalálható, amivel a néző manapság a valóságban és a hímekben találkozhat. Egyelőre csak részletek jelentek meg belőle, de már tervezik az Egyesült Államokban az első hét kötet kiadását. Darger képeit nem ismerhette meg rögtön a szélesebb közönség, mert az amerikai műtörténészek eleinte pedofil indíttatásúnak hitték festészetét. Mostanra azonban kiállításokon és az interneten is láthatók különös festményei, sőt egy reprezentatív albumot is kiadtak róluk, hiszen az újabb értékelések szerint szerzőjük valószínűleg a huszadik század egyik legjelentősebb amerikai művésze. H. Zs. Henry Darger, a gyermekek oltalmazója címmel tartották a régi zsinagógában a MASZK Egyesület őszi programsorozatának nyitó rendezvényét. Halász Péter produkciója ezúttal nem színházi, hanem diavetítéses ismeretterjesztő előadás volt az egyre nagyobb hatású amerikai művészről, akinek talányos életművét csak halála után fedezték fel. Halász Péter a hetvenes évek elején a Kassák Ház Stúdió betiltása után Dohány utcai lakásában rendezett underground előadásokat, majd megunva a hatalom zaklatásait és az állandó megfigyelést 1976-ban emigrált. New Yorkban alapított saját társulatot, amellyel legendássá vált produkciókat hozott létre. 1992 óta újra idehaza dolgozik, színész-renEgy jellemző festmény Henry Darger albumából