Délmagyarország, 2001. szeptember (91. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-18 / 218. szám

KEDD, 2001. SZEPTEMBER 18. EGY SZÁZALÉK 5 Dlusztus Imre a főszerkesztő Szegedi Egyetem Munkatársunktól A Délmagyarország és a Délvilág korábbi főszerkesztő­jét, Dlusztus Imrét kérik fel a Szegedi Egyetem című lap fő­szerkesztői teendőinek ellátására. Erről az a bizottság dön­tött, amely a Szegedi Tudományegyetem rektorának veze­tésével elbírálta a főszerkesztői posztra beérkezett pályáza­tokat. Információink szerint a testület négy jelölt közül vá­lasztotta ki a nyertes pályázót. Az új főszerkesztőnek a je­lenleg szünetelő Szegedi Egyetem újraindításáig - várha­tóan a következő év elejéig - meg kell teremtenie a lap ki­adásának anyagi és személyi feltételeit, és üzleti tervet kell készítenie. Kábítószer az Ezüst nyílon Az ópusztaszeri kirándulás után Szeged nevezetességeivel ismerkedtek a vajdasági diákok és pedagógusok. (Fotó: Karnok Csaba) Munkatársunktól Ötszázötven délvidéki di­ák és 50 pedagógus érkezett tegnap Szegedre, hogy is­merkedjen a várossal, törté­nelmével, nevezetességeivel. A vajdasági általános isko­lák magyar tagozatain tanuló nyolcadikosok és tanáraik egyébként azzal a céllal is érkeztek a Tisza-parti város­ba, hogy minél jobban meg­ismerjék az egyetemes ma­gyar történelmet. Ezt a célt szolgálta ópusztaszeri láto­gatásuk is, ahol megtekintet­ték a Feszty-körképet, az azt követő szabad programban pedig a skanzen szépségei­vel ismerkedtek. A délvidéki magyar peda­gógusok feladatuknak tart­ják a nemzeti öntudat meg­őrzését és gyakorlását. A gyerekek nagy élménynek nevezték az egynapos kirán­dulást, amelyet ha lehetne, már holnap megismételné­nek. A vajdasági diákokat dél­után a Széchenyi téren Len­gyel Györgyi, Szeged kan­cellárja üdvözölte. A vendégek szegedi és ópusztaszeri tartózkodásá­nak költségeit a Csongrád megyei, a szegedi önkor­mányzat és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlék­park vállalta. HÍREK MŰSZAKITEXTIL-EÓ­RUM. A Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület szeptember 19-én, szerdán, 10 órakor Szegeden, a Technika Házában megrendezi első mű­szakitextil-fórumát. A konfe­rencián mintegy 35 textilipa­ri cég képviseletében 70 szak­ember hallgatja előadásokat és mondja el tapasztalatait. Műszaki textíliák - intelligens textíliák címmel Szűcs István, a Budapesti Műszaki Főisko­la tanára tart megnyitó elő­adást. A RENDSZERVÁLTÁS­RÓL A KÁVÉHÁZBAN. Ma a Millenniumi Kávéház (Szeged, Dugonics tér 12.) vendége Bencsik András. A Demokrata című folyóirat fő­szerkesztőjével Tóth Tamás beszélget a rendszerváltás utá­ni évtizedről. Az este 7-kor kezdődő rendezvényre a bel­épés díjtalan. SORSOLÁS A JÖVŐ SZOMBATON. A Szerencse­játék Rt. tegnap kezdte meg új számsorsjátékának, a Luxornak az árusítását. Az első sorsolás­ra azonban még várni kell, hi­szen nem ezen a szombaton, hanem egy héttel később, az es­ti órákban, televíziós műsor ke­retében, húzzák ki a nyerőszá­mokat. KONCERTEK A DUGO­NICS TÉREN. A Dugonics té­ri szökőkút előtt Zenés Tiszanet Estek címmel ingyenes kon­certsorozatot rendeznek: szep­tember 19-én, szerdán a Crash együttes, 26-án a Molnár Dixi­eland Band, október 3-án a Sic, Munkatársunktól Egy kilogramm marihuá­nát találtak tegnap délután a vámosok a Szeged-Szabadka között közlekedő Ezüst nyíl jugoszláv személyvonat ve­zetőfülkéjében. A mintegy 200 ezer forint értékű kábító­szert a műszerfal mögé rejtet­ték el, görög nyelvű újság­papírba csomagolva. A vona­október 10-én pedig Pavlovits Dávid gitárművész játszik. BEIRATKOZÓ TOLVA­JOK. Bevásárlókocsi-tolva­jokat fogtak a rendőrök hétfő hajnalban. A lopással két egyetemistát gyanúsít a rend­őrség. A tettesek az egyik be­vásárlóközpont parkolójából vitték el a négykerekűt, ami­nek értéke 36 ezer forint. A két diák azzal védekezett, hogy beiratkozni jöttek az egyetemre, és mivel csomag­jaik nehezek voltak, a bevásár­lókocsi használatával kíván­tak könnyíteni terhükön. A két „fáradékony" fiatalt hamaro­san bíróság elé állítják. KEREKEKET SZEREL­TEK. Négy ópusztaszeri fiatalt ton összesen tízen utaztak, de sem a kétfőnyi személyzet, sem a nyolc utas nem ismerte el, hogy valamelyiküknek köze lenne a droghoz. A vámosok lefoglalták a marihuánát, és ismeretlen tet­tes ellen kábítószerrel vissza­élés és csempészés alapos gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak. értek tetten a szegedi rendőrök péntek éjszaka a Vértói úton. A rend őrei észrevették, hogy a fi­úk egy parkoló Alfa Romeo személygépkocsi kerekeit sze­relik le, amelyek értéke egyéb­ként 160 ezer forint. A gyanú­sítottakat bíróság elé állítják. KABÁT ALATT KA­BÁT. Lopás vétségének ala­pos gyanúja miatt indult bün­tetőeljárás E. D. A. 23 éves román állampolgár ellen. A férfit azzal gyanúsítják, hogy Szeged egyik bevásárlóköz­pontjában bőrkabátot rejtett a kabátja alá. Az alkalmazottak észrevették a trükköt, így a férfit a biztonsági szolgálat emberei a rendőrség kiérke­zéséig visszatartották. A ru­házatának átvizsgálása után a több mint 43 ezer forint érté­kű bőrkabát is előkerült. A fér­fit a rendőrség őrizetbe vette. További laborvizsgálatok az óvodában Sem baktérium, sem vírus Munkatársunktól Sem bakteriális, sem pedig vírusfertőzést nem ta­láltak azoknak a székletében, akik az elmúlt héten pénteken betegedtek meg a Temesvári körúti óvodá­ban. A 22 óvónőtől és gondozónőtől vett székletmin­ták vizsgálata még tart. Mint szombaton megírtuk: Szegeden, a Temesvári körúti óvo­dából az elmúlt hét elejétől egyre több gyerek hiányzott, s be­tegeskedtek az ételosztók is. A rosszullétet az egyik beteg gyermek édesanyja szerint az a forró rostos lé okozhatta, ami­ből a gyerekek, az óvónők és a gondozók egyaránt fogyasztot­tak. A múlt pénteken négy felnőtt és öt gyerek lett beteg, has­menésük volt, hánytak. Közülük két gyereket, egy testvérpárt a szegedi kórház fertőzőosztályára szállítottak. Az ÁNTSZ szegedi intézetének vezetője, Hunyadi Ildikó fő­orvos lapunk kérdésére tegnap elmondta: a laborvizsgálatok sem bakteriális, sem vírusfertőzést nem mutattak ki. A székletvizs­gálatokat mindazoknál elvégezték, akiknek hasmenéses tüne­tei voltak, s beküldték a székletmintájukat laborvizsgálatra. Hu­nyadi Ildikó ugyanakkor hozzátette: a vizsgálatok folytatódnak, s Pécsre küldenek laborvizsgálatra mintákat annak érdekében, hogy ott, az úgynevezett calici-vírusvizsgálatokat elvégezzék. Ez a nálunk még újnak számító vírus általában közösségekben terjed, hányással, hasmenéssel jár, azaz olyan tünetekkel, ame­lyek a Temesvári körúti óvodában is jelentkeztek a gyerekek­nél, illetve felnőtteknél. Vajdasági diákok Szegeden A téglagyári tavak után a Holt-Marosra pályáznak Horgászhelyek épülhetnek Kedvezmény a tanulóknak Munkatársunktól Az iskolák kérésére a MÁV Rt. meg­hosszabbította a diákigazolvány nélküli uta­zás határidejét. Korábban ugyanis szeptem­ber 17-éig, azaz tegnapig szállhattak volna kedvezményes jeggyel a vonatra a tanulók a diákigazolványt igénylő lap másolatával. Az oktatási intézmény pecsétjével ellátott doku­mentum azt igazolja, hogy az utas kiváltotta az igazolványát, csak még nem kapta meg. A másolattal szeptember 30-áig vehető igénybe a 67,5 százalékos kedvezmény. A Szegedi Hermán Ottó Horgászegyesület határozatlan időre bér­be venné a várostól a Holt-Maros több száz­millió forintos költség­gel helyreállított szaka­szát. A HOHE ajánlatá­ról már értesültek az il­letékes önkormányzati bizottságok, amelyek úgy döntöttek: további tárgyalások szüksége­sek az ügyben. A Szegedi Hermán Ottó Horgászegyesület 1999-ben nyolc és fél millió forintért vette bérbe a várostól a tég­lagyári (Keramit, Tejes, Gu­mis, Temető) tavakat. A ti­zenhárom hektáros vízterü­let halászati jogát harminc esztendőre, 2029. december 31-éig kapta meg a HOHE. Akkor az egyesületi tagok­nak három és fél ezer forin­tos vízkezelői hozzájárulást kellett fizetniük. Ezt sokan sérelmezték, s átigazoltak más horgászegyesületekbe. A Holt-Maros esetében nem lesz ilyen, tagjainknak nem kell a zsebükbe nyúlni­uk, hiszen más megoldáson gondolkodunk - szögezte le Szabó György. Az egyesület önkormányzathoz eljuttatott ajánlatában az áll, hogy a halászati jog haszonbérbe vételéért egyszeri másfél millió forintot fizetne. Mindemellett a HOHE-nak kötelessége lenne a közel Horgász a Holt-Maros-parton. Ma még engedély nélkül fogja a halat. (Fotó: Gyenes Kálmán) nyolc hektáros terület rend­ben tartása. A számítások szerint a környezet tisztán tartása, a növényvédelem és a fű lekaszálása évente kö­rülbelül 8-10 millió forintjá­ba kerülne az egyesületnek. „Azt magam sem tudom, hogyan gazdálkodjuk ki a nyolcmillió forintot. Egy biztos: ha megkapjuk a két és fél hektáros vízterületet a várostól, a hozzánk tartozó horgászoknak nem kell majd vízkezelői hozzájáru­lást fizetniük. Az egyesületi tagok között egyébként van­nak olyanok, akik komoly beosztásban dolgoznak kü­lönböző cégeknél. Talán ők segíthetnének a terület rend­ben tartásában". Szabó György szerint egyébként nem pénz kérdése a bérbe­vétel, éppen ezért remény­kedik abban, hogy meg­egyeznek a várossal. Az önkormányzat város­rendezési, városüzemelteté­si, pénzügyi, jogi és ügyren­di, valamint víz- és csator­nabizottság már tárgyalta az anyagot. A bizottságokon kívül a Szegedi Víziközmű Működtető Rt., a Szegedi Városgondnokság és Novak István városi főépítész is el­mondta véleményét arról, hogy bérbe adható-e a Holt­Maros rehabilitált szakasza a horgászegyesületnek. Az SZVM Rt. álláspontja sze­rint nem célszerű bérbe adni a „jóléti célokat szolgáló", állami támogatással kialakí­tott területet; már csak azért sem, mert a Holt-Maros re­habilitációja még az első szakasz vonatkozásában sem fejeződött be, a máso­dik szakasz helyreállítása pedig csak 2002-2003-ban várható. Az SZVM Rt. attól is tart, hogy a Holt-Marosba szórt halcsalik és etetőanya­gok ronthatják a víz minő­ségét. „Egy városias kör­nyezetben lévő, mesterséges vízutánpótlással ellátott holtágszakaszt pedig nem előnyös megoldás kivonni eredeti funkciójából, a sé­tány és pihenési célú hasz­nosításból" - olvasható az rt. állásfoglalásában. Nóvák István városrendezési szem­pontokra és az építési sza­bályzatra hivatkozva nem javasolta a terület bérbeadá­sát. A városgondnokság azonban nem emelt kifogást az ellen, hogy a HOHE ha­tározatlan időre megkapja a holtágszakaszt. Makrai László, az önkor­mányzat városüzemeltetési és környezetvédelmi bizott­ságának elnöke lapunknak elmondta: az ügyben továb­bi tárgyalások szükségesek. A bérbeadással nem kell si­etni. A Holt-Maros jelenleg egyébként sem alkalmas haltelepítésre és intenzív horgászatra. Szabó C. Szilárd Napi egy pohár bor a hosszú élet titka? Száz év a rúzsai tanyán A napokban ünnepelte 100. születésnapját a rúzsai Bakó Jánosné. Juliska nénit két gyermeke, három unoká­ja, hat dédunokája és két ükunokája, valamint a tele­pülés polgármestere, Papp János és a gondozási köz­pont vezetője. Makra Ágnes köszöntötte. - 1901. szeptember 15-én születtem Csórván (régen így hívták Rúzsát). Alsóköz­pontban, vagyis Mórahal­mon anyakönyveztek - me­sélte a néni. 1921-ben kötött házasságot, és négy évvel később Ruki II.-ben, az Ül­lés és Rúzsa közötti tanyás részen férjével felépítették házukat. Szakembert nem hívtak a munkához, a vá­lyogtéglát maguk verték a közeli gödörben és a fedél­nek szánt nádat is ők vágták. Juliska néni a mai napig jó egészségnek örvend. ­Szemcseppen és néhány tab­letta fájdalomcsillapítón kí­vül mást nem kap - mondta a gondozási központ vezető­je. A nénit naponta megláto­gatják és segítenek neki a munkában. Amúgy teljesen önellátó. - Volt olyan, hogy egye­dül húzta fel a vízzel teli vödröt a gémeskútból, más­kor meg fát vágott - újságol­ta az egyik ápoló. Ebédet nem visznek neki, hiszen ki­kötötte, hogy maga főz. Kedvence a paprikás krump­li és a tésztaleves. De a zsen­ge malachúst is kisüti a zsír­jában. Erre azért van szük­ség, mert a tanyán nincs áram, így tartósítja a húst. Juliska néni ritkán jön be a gondozási központba, szivesebben tölti idejét a tanyán. (Fotó: Miskolczi Róbert) Kicsit rossz a szeme, de még most is szívesen olvas. Petróleumlámpa fénye mel­lett böngészi a Délmagyart, könyvek közül pedig a törté­nelmi regényeket forgatja. Állítása szerint a hosszú élet egyik titka, hogy napon­ta megiszik egy pohár bort. - A pusztamérgesi rizling­ben tényleg lehet valami ­tréfálkozott a központ egyik ápolója. Juliska néni tavaly megbetegedett és olyan gyönge volt, hogy nem bírt mozdulni. Az orvos fölírt neki gyógyszereket, amiből ő csak egyet-kettőt vett be. Persze borral. Két nap múlva pedig már vígan gyúrta a tésztát. K. T.

Next

/
Thumbnails
Contents