Délmagyarország, 2001. szeptember (91. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-01 / 204. szám

2 BELFÖLD - KÜLFÖLD • 50Ü* > -T \ SZOMBAT, 2001. SZEPTEMBER 1. GLÓBUSZ Cseh-román vita a vízumról Románia töhh intézkedést hozott azután, hogy a cseh kormány bejelentette: októbertől vízumkötelezett­séget vezet be a Csehországba utazó román állampol­gárok számára. Tavaly több mint négyezer román ál­lampolgár kísérelte meg törvénytelenül átlépni a cseh­német határt, több mint nyolcszázán pedig politikai menedékjogot kértek Csehországban. A román hatósá­gokat éppen az utóbbi hónapokban nagy erőfeszítése­ket lettek a halárrendészet korszerűsítésére, hogy azt a európai követelmények szintjére emeljék, és ezzel elér­jék az Európai Bizottságnál a román állampolgárok­kal szembeni schengeni vízumkényszer feloldását. Ahogy a romániaiak Magyarországon keresztül Auszt­riát és (Szlovénián át) Olaszországot célozzák meg. ugyanezt teszik Csehországon keresztül Németország­gal. A módszer azonos. P. S. CSAK A LEGJOB­BAK! Az Európai Páriá­méul (EP) külügyi bizott­ságának jelentése kitart az EU fokozatos bővítése, azaz a tagjelölt kelet-eu­rópai országok kisebb csoportokban való fölvé­tele mellett - tűnik ki a Handelsblatt elemzéséből. A 12 jelöltről készült egyéni értékelések ösz­szességében kielégítőnek tartják az egyes államok felkészülését. A külügyi bizottság egyhangúlag hagyta jóvá a dokumentu­mot, így az várhatóan az EP jövő heti ülésén sem ütközik majd ellenállásba. Utóbbi azért fontos, mert a jelöltek felvételéhez nem csupán az egyes EU­tagországok parlamentjei­nek áldására (ratifikáció), de az EP jóváhagyására is szükség lesz. NINCS KEGYE­LEM... Ion Iliescu ro­mán államfő jelezte, hogy elutasítja az 1991. évi véres „bányászjárás­ban" játszott szerepéért 18 évi szabadságvesztés­re ítélt Miron Cozma ke­gyelemi kérvényét. ­Nem lenne helyénvaló a kegyelem, már csak azért sem, mert több más ügy­ben is per folyik Cozma ellen, és ha újabb bünte­tést szabnának ki rá, le kellene töltenie azt a büntetését is, amelyet most esetleg elengedné­nek neki - idézett a ro­mán Mediafax hírügy­nökség Iliescu nyilatko­zatából. A BÁSZRAI REPÜ­LŐTÉR. Irak megerősí­tette, hogy amerikai és brit harci gépek támadást intéztek a bászrai nem­zetközi repülőtér radar­berendezése ellen, amely ennek következtében tel­jesen megsemmisült. A lerombolt radarállomás a polgári légi forgalmat, a gépek le - és felszállását szolgálta. Az amerikai védelmi minisztérium tisztviselője a támadás után közölte, hogy F-l 6­os gépek részben kato­nai célú iraki radar ellen intéztek támadást az egyeztetett stratégia je­gyében. A volt agrárminiszter meglepő kijelentése Torgyán mellőzte a gazdaságot Budapest (MTI) Torgyán József volt agrár­miniszter a vezető kormány­pártot és a legfőbb ügyészt is élesen bírálta a Szabadi-ügy­ben felvethető miniszterelnöki felelősséget vizsgáló parla­menti munkacsoport pénteki ülésén. Budapesten. - A Fideszről köztudott volt, hogy minden szerződést aláír, de még soha egyet sem tartott be - mondta Torgyán József az MSZP-s és SZDSZ­es képviselőkből alakult testü­let egyik kérdésére válaszol­va. azzal kapcsolatban, hogy miért nem bízott a Fideszben. - Én mindig a polgári olda­lon fogok állni, de a kommu­nisták sokkal tisztességeseb­bek voltak velem és a pártom­mal szemben minden egyes ügyben, mint a mi barátunk, a mi nép-nemzeti együttműkö­dő partnerünk, a Fidesz - je­lentette ki a kisgazda pártel­nök. Hozzátette: egy ember sincs a családjában, akit ki ne rúgatott volna a Fidesz, akit ne üldözne, vagy gyalázna a vezető kormánypárt. Elmondta, hogy a Minisz­terelnöki Hivatal a heti rend­szerességgel tartott egyezte­tések miatt tudott az FVM Torgyán József a meghallgatáson. (MTI Telefotó: Soós Lajos) ügyeiről, így például arról is, hogy miként alakította át a tárca szervezeti és működési szabályzatát, bizonyos hatás­köröket a politikai államtit­kárhoz csoportosítva. Tor­gyán József azt mondta: a MeH-nél olyanok ellenőriz­ték az FVM-et, akiket ő, mint szélsőbaloldali elemeket, ki­rúgott a tárcától. Síkra szállt Szabadi Béla letartóztatásá­nak megalapozatlansága mel­lett, és volt politikai államtit­kárát nagy munkabírású, gaz­dasági ügyekben különösen precíz, lelkiismeretes, köz­gazdasági zseniként jelle­mezte. Torgyán József többször hangsúlyozta, hogy gazdasá­gi kérdésekkel sem pártel­nökként, sem miniszterként, sem Fradi-elnökként nem foglalkozott. Jelezte: szé­gyenletesnek és elfogadhatat­lannak tartja a Fradi eladását, és úgy látja, hogy vissza kell a klubot szerezni a nemzet számára. Választási megállapodást írt alá az MKDSZ és az MDF Kereszténydemokrata „áldozat n Budapest (MTI) A Magyar Kereszténydemokrata Szö­vetség (MKDSZ) választási együttmű­ködési megállapodást írt alá a Magyar Demokrata Fórummal pénteken - kö­zölte aZ MKDSZ sajtóirodája. A tájékoz­tatás szerint a megállapodás célja, hogy megkönnyítse a Fidesz és az MDF kö­zötti választási együttműködés létrejöt­tét. - Ezért az MKDSZ kötelezettséget vállal arra, hogy kezdeményezi a 2001 májusában a legnagyobb kormányzó párt­tal megkötött egyezmény módosítását és néhány, az MKDSZ részére már ko­rábban biztosított választókerületben az MDF által megnevezett jelöltet kívánja támogatni. Az MKDSZ ugyanakkor el­várja nagyvonalú és egyben a jobbolda­li erők összefogását erősítő gesztusának kellő súlyú ellentételezését - áll a köz­leményben. A szerződő felek kifejezték elkötelezettségüket a polgári Magyaror­szág értékei és a kormány munkájának folytatása mellett. A közleményből kide­rül, hogy az MKDSZ-nek az MDF-fel lét­rejött szerződése akkor lép hatályba és tartalma akkor lesz nyilvános, ha a Fidesz és az MDF közötti megállapodás meg­születik - valószínűleg lapzártánk után. Budapest (MTI) A kormány megoldást ke­res arra, hogy a műszaki, ad­minisztratív munkaterülete­ken dolgozó közalkalmazot­taknál is kiegészítse az idei évre garantált 8,75 százalékos keresetemelést - jelezte Orv Csaba, a Miniszterelnöki Hi­vatal politikai államtitkára a szakszervezetek képviselőivel a Parlamentben tartott pénteki tárgyalást követő sajtótájé­Kormány-szakszervezetek találkozó Keresetkiegészítés? koztatón. Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműkö­dési Fórumának elnöke el­mondta: 160 ezer dolgozóról van szó, akik nem kerültek be a különféle szakmai csopor­toknak nyújtott keresetkiegé­szítési körbe. Munkájuk vi­szont ugyanolyan fontos a közintézményekben és a felté­telezettnél magasabb infláció miatt keresetkiegészítés nél­kül igen hátrányos helyzetbe kerülnének. Ezért kérték a tárgyaláson, hogy ebben a körben 12,5 százalékra egé­szítse ki a kormány a kereset­emelést. Mint a szakszerveze­ti vezető elmondta: a kormány a kiegészítés mértékről, mód­járól még nem nyilatkozott, de a zárszámadási törvény ke­retei között megoldást keres a problémára. A találkozón a kormányzati és a szakszerve­zeti delegáció a márciusban kötött a közszféra felzárkózta­tását célzó megállapodás ed­digi teljesítését értékelte. Dúrban (MTI) Közös nyilatkozattal po­zitív jelzést kell küldeni a vi­lágba a rasszizmus ellen küzdő derék embereknek ­hangsúlyozta Kofi Annán ENSZ-főtitkár a rasszizmus, faji megkülönböztetés, ide­gengyűlölet és intolerancia elleni világértekezleten, amely pénteken nyílt meg a dél-afrikai Durbanben. Kofi Rasszizmus elleni konferencia Pozitív jelzés Annán nyitóbeszédében arra kérte a küldötteket, hogy lépjenek túl személyes néze­teltéréseiken, és állítsanak össze nemzetközi tervet az előítéletek elleni küzdelem­A konferencián a résztve­vők közötti leghevesebb vi­tára a közel-keleti válság és Izrael politikája, illetve a rabszolgaságért adandó kár­pótlás témájának megbeszé­lésekor lehet számítani. Annán utalt arra, hogy a holokauszt után a zsidóság érthetően érzékeny a rasz­szizmus vádjára, mindamel­lett „nem várhatjuk el a pa­lesztin néptől, hogy emiatt szó nélkül eltűrje mindazt a rosszat - megszállást, gaz­dasági blokádot, igazság­szolgáltatáson kívüli meg­torlásokat ami vele törté­nik". Magyar-szlovák kapcsolatok Chlebo bírál Pozsony (MTI) Jaroslav Chlebo szlovák külügyi államtitkár a héten az Európa Tanács országai­nak Pozsonyba akkreditált nagykövetei előtl bírálta Bu­dapestet, amiért a magyar kormány állítólag a szlová­kiai közigazgatási reform­mal kapcsolatos történések miatt diplomáciai lépéseket tett volna Strasbourgban. Az ET-diplomaták és az állam­titkár találkozójáról Pozsony kedden, az esemény napján nem közölt részleteket, csu­pán annak tényét rögzítette. Később azonban kiszivár­gott, hogy Chlebo igencsak „kemény hangon" reagált a magyar fél lépéseire és állí­tólag célzásokkal utalt arra, hogy az ET nagyköveti taná­csa úgymond a magyar dip­lomácia lépései miatt rendel­te el a szlovákiai közigazga­tási reform végrehajtásának ellenőrzését. RÖVIDEN A TISZA SZABÁLYO­ZÁSA. Emlékünnepséget tar­tottak a Tisza-szabályozás 155. évfordulóján Tiszado­bon, ahol 1846. augusztus 27­én kezdődött meg a folyó és völgyének vízügyi rendezése. A Tisza megzabolázását gróf Széchenyi István karolta fel, az ő irányításával kezdődött meg a folyó szabályozása a ti­szadobi parii magaslaton, az ármentesítés tervét pedig Vá­sárhelyi Pál dolgozta ki. 1881-ben az Országgyűlés el­fogadta a Széchenyi-Vásárhe­lyi-féle egységes szabályozási tervet. Az ünnepség résztve­vői megkoszorúzták a Tisza­dobon emelt Széchenyi-, Vá­sárhelyi- és Andrássy-emlék műveket. X VISEGRÁDI NEGYEK. Több magyar javaslatot is tá­mogattak a visegrádi orszá­gok környezetvédelmi mi­niszterei a pénteki csehországi találkozójukon - közölte a Környezetvédelmi Minisztéri­um. A magyar környezetvé­delmi miniszter javaslatára közös nyilatkozatban fordul­nak az EU illetékes főhatósá­gaihoz annak érdekében, hogy az ISPA-pályázatok so­rán a jövőben fokozottabban vegyék figyelembe a visegrá­di országok földrajzi, népraj­zi, városszerkezeti sajátossá­gait. ELEKTRONIKUS ALÁ­ÍRÁS. Az elektronikus alá­írásról szóló, szeptember 1­jén hatályba lépő törvénytől az e-kereskedelem, illetve az elektronikus pénzintézeti te­vékenység robbanásszerű fej­lődését várják a szakemberek. A törvény új jogintézményt hoz létre azáltal, hogy megte­remti a hitelesített elektroni­kus aláírás elfogadásának le­hetőségét és feltételeit. OLDALEGYEZTETÉS. Eredményes oldalegyeztetést folytattak a vasutas reprezen­tatív szakszervezetek pénte­ken a munkáltatóval 2000. februárjában kötött három éves megállapodás témájában. Az egyeztetésen mind a há­rom reprezentatív szakszerve­zet úgy vélekedett, hogy a MÁV a megállapodás több pontját nem teljesítette. A bé­rekkel kapcsolatos rész pedig minimálisan és nem érzékel­hetően teljesült, ami a külső körülmények miatt elfogadha­tatlan. A VSZ és a MOSZ úgy ítéli meg, hogy nem kell fel­mondani a megállapodásokat. A VDSZSZ azonban továbbra is a megállapodás felmondá­sát tartja indokoltnak. Dzurinda Jugoszláviában Közúti baleset Belgrád (MTI) Súlyos közúti balesetet szenvedett péntek reggel a Belgrá­dot Újvidékkel összekötő autóúton Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő autókonvoja. A szlovák kormányfő csütörtökön érkezett kétnapos látogatásra Jugoszláviába. Zorán Zsivkovics jugoszláv belügyminiszter a Beta hírügynökségnek elmondta, hogy a jugoszláv kormány egyik gépkocsivezetője és a szlo­vák kormányküldöttség egyik tagja halt meg a szerencsétlen­ségben. A belügyminiszter csak annyit tett hozzá, hogy sem Mi­kulás Dzurinda, sem pedig az őt kísérő miniszterek nem sérül­tek meg, s a szlovák delegáció megszakította a hivatalos jugo­szláviai látogatását. A 11 sérült közül hetet a belgrádi katonai akadémia kórházában ápolnak. A karambolt egy kragujeváci illetőségű Mercedes típusú gépkocsi vezetője okozta, aki hir­telen sávot váltott és nekiütközött a küldöttség egyik gépko­csijának. Kiegészítő családi pótlék Négyezer forint Budapest (MTI) Szeptemberben plusz egy­havi kiegészítő családi pótlé­kot kapnak az iskoláskorú gyermeket nevelő családok­nak - közölte a Szociális és Családügyi Minisztérium. A tájékoztatás szerint a 4 ezer forintos plusz kiegészítő csa­ládi pótlékot szeptember ele­jén, a szokásos havi összeg­gel együtt folyósítják, ami mintegy 530 ezer iskolás ko­rú gyermek számára jelent összesen 2 milliárd forintnyi tanévkezdési támogatást a leginkább rászorulók köré­ben. A kiegészítő családi pót­lék januárban váltotta fel a korábbi rendszeres gyermek­védelmi támogatást. A pót­lék folyósítását azok a csalá­dok kérhetik, amelyekben az egy főre eső jövedelem nem több az öregségi nyugdíj legkisebb összegénél, jelen­leg 18 ezer 310 forintnál. A sajtóiroda emlékeztet arra, hogy 13. havi támogatást ta­valy iskolakezdéskor folyó­sítottak először. TŐZSDE Budapest (MTI) A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 17,02 pontos emelke­déssel, 6360,17 ponton zárt pénteken, ami a csütörtöki záró értékhez képest 0,27 szá­zalékos erősödés. - Negatív tartományban nyitott az index az amerikai piacok csütörtöki esése után, a nap nagy részében unalmas kereskedés folyt, majd az egyesült államokbeli piac nyitásakor megélénkült a pi­ac, főleg a Matáv papírok fo­rogtak - mondta Vavrek Zsolt, ta Eastbrokers Befektetési Rt. üzletkötője. A részvénypiac forgalma 4,165 milliárd forint volt. Ti­zenkettő részvény ára nőtt, hú­szé csökkent. A négy vezető részvény a Richter kivételével erősödéssel zárta a napot. A Matáv 1,14 százalékkal 708 forintra, a Mol 0,49 százalék­kal 4120 forintra erősödött. Az OTP 1,03 százalékkal drágult, 14 ezer 700 forinton fejezte be a kereskedést. A Richter 0,62 százalékkal 16 ezer 100 forintra gyengült. A Matáv for­galma 2,183 milliárd, a Molé 567,497 millió, az OTP-é 171,587 millió, a Richteré 865,117 millió forint volt. Az Égis 11 ezer 700 forinton zárt, ami 1,74 százalékkal haladja meg a csütörtöki záró értékét, forgalma 211,29 millió forint­ra rúgott. A BorsdChem 4510 forinton zárt, 5,94 százalékkal alacsonyabban, mint előző nap. A TVK pedig 3,34 száza­lékot veszített értékéből, 2750 forinton fejezte be a kereske­dést. Az Eastbrokers szakértő­je elmondta: a kereskedés kö­zéppontjában a Matáv volt, ár­folyama nap közben 691 forin­tig esett vissza, majd 695 fo­rintra emelkedett, ám erről a szintről sokáig nem mozdult ki. Az utolsó fél órában azon­ban megjelentek a távközlési részvény befektetői, így jelen­tős drágulással zárta a hetet. A kárpótlási jegyek ára 3,98 százalékkal 410 forintra esett. Q ConCÖrde jjfl^^^J Tel. (62) 4X4-222 Szeged, Kossuth L. sgt. 10-12., www.cd.hu A Concorde Értékpapír Rt. szolgáltatása 2000, 1999, 1998 „Az év brókercége" (Budapesti Értéktőzsde) Délmaqyarország DÉLVILÁG Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főizerkesztő-helyettes: ÓRF1 FERENC • Szerkesztik: KOVÁCS ANDRÁS. SZÁVAY ISTVÁN. V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (életmód, kultúra, mellékletek). M1SKOLCZI RÓBERT (fotó), OLÁH ZOLTÁN (hír és információ). SÜ1.1 JÓZSEF (sport) • Délvilág szerkesztőségvezetó: ÚJSZÁSZ1 ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10.. Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged. Pf 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882 E-mail: szerkesz.loscg@dclmagyar.szcged.hu • 6800 Hódmezővásárhely. Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel /fax: 62/242-419. 6900 Makó. Deák F. u. 6. Tel.: 62/213-391. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel : 63/401 024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA A DÉLMAOYARORSZÁG KFT. • Ügyvezető igazgató: RÁSKAI-KISS ZSOLT. Kiadói titkársági fax: 62/442-958 • Kereskedelmi igazgató: PÁSZT1NÉ MÉSZÁROS ÉVA. Hiidetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged. Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÖTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06-80/821-821 • Előfizetésben terjeszti a Délmagyarorszíg Kft. • Előfizetési díj egy hónapra 1059 (Délmagyaiország). 940 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhtr Rt • ISSN 0I33-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kft. a Kisalföld Lapkiadó Társaság tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents