Délmagyarország, 2001. július (91. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-31 / 177. szám

KEDD, 2001. JÚLIUS 31. EGY SZÁZALÉK 7 f \ Búcsúzó repiadó Életbe lépett a reprezentációs költségekre vonatko­zó adórendelet módosított változata. A leglényege­sebb, s a legtöbb társaságot érintő változás az, hogy a jövő hónaptól meghatározott összeghatárig ismét adó­mentes a céges kávé. A nemrégiben napvilágot látott jogszabály 2,5 mil­lió forintig többek között elengedte az üzleti partne­rek vendéglátásának költségeit terhelő személyi jöve­delemadót. Ugyancsak az eredeti elképzelés módosí­tásának köszönhetően a vállalkozások árbevételük fél százalékát adómentesen költhetik reprezentációra. Megszűnik az a kötelezettség is, mely szerint a termé­szetbeni juttatás után 44 százalékos szja-t, valamint 11 százalékos egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. A reprezentációs kereten felül az új jogszabály sze­rint a vállalkozások adómentesen adhatnak üzleti aján­dékot saját dolgozóiknak, tízezer forintig. A korábban bonyolultsága és pontatlan megfogalmazása miatt végrehajthatatlannak ítélt jogszabály módosítása ezút­tal meghatározza, hogy melyek azok a szolgáltatá­sok, amelyek reprezentációnak minősülnek, s többek között tisztázott az üzleti ajándék fogalma is. O. K. K. Dolgozni „távban" divat Családbarát munkahelyek Olcsó, hatékony, csa­ládbarát, környezetkímé­lő és nagy szabadságot nyújt - többek között ezek az érvek szólnak a távmunka mellett, amely­nek lehetőségeit egyre több hazai, elsősorban nagy cég kezdi felfedez­A Matáv Rt.-nél a több mint 14 ezer foglalkoztatott közül jelenleg. Mindössze nyolcvanan, míg a Mol Rt.­nél 18 ezer dolgozójából 73­an dolgoznak távmunkában, ám ez a foglalkoztatási forma mindkét cégnél tovább bővül­het a jövőben - hangzott el egy nemrégiben tartott sajtó­tájékoztatón. A Matáv tájékoztatása sze­rint az új munkakultúra kiala­kítását azért támogatja a rész­vénytársaság, mert kedvező megoldást nyújt a munkavál­lalónak és a munkaadónak egyaránt. A dolgozó otthona elhagyása nélkül, saját időbe­osztása szerint végezheti munkáját, míg a munkaadó költségeit csökkenti a munka­helyet nem igénylő forma. A távközlési társaságnál a táv­munka hatékonyságát a beve­zető időszakban elsőként 80 alkalmazott részvételével vizsgálták, s az eredmények egyértelműen pozitívak vol­tak. A távmunka főként a konkrétan megfogalmazható és a mérhető, pontosan körül­határolható tevékenységeknél alkalmazható nagy hatékony­sággal. Az új alkalmazási for­mára így azok a munkatársak a legmegfelelőbbek, akik ön­állóan is képesek dolgozni. A Matáv Rt.-nél az informati­kus, termékmenedzser és érté­kesítési munkakörben dolgo­zók köréből kerülnek ki a táv­munkában dolgozók. A pozi­tív tapasztalatoknak köszön­hetően szeptembertől a társa­ság 130 főre emeli az e for­mában foglalkoztatottak szá­mát. A Mol Rt.-nél - munkája jellegéből adódóan - jelenleg 73-an dolgoznak így, harma­duk területi vezető, kétharma­duk a termelés, kutatás terüle­tén végzi munkáját Az olajtár­saság a jövőben szintén folya­matosan bővíteni kívánja a távmunkában foglalkoztatott dolgozók körét, elsősorban azért, hogy költségeket taka­MAGYAR NEMZETI BANK ^ Devizaárfolyamok Devizanem árfolyam 1 egységre, forintban Angol font 401.30 Ausztrál dollár 142.66 Cseh korona 7.29 Dán korona 33.16 Euró 246.88 Luxemburgi frank(100) 612.00 Finn márka 41.52 Francia frank 37.64 Görög drachma! 100) 72.45 Holland forint 112.03 ír font 313.47 Német márka 126.23 Olasz líra(1000) 127.50 Osztrák schilling 17.94 Portugál escudo! 100) 123.14 Spanyol peseta! 100) 148.38 Japán jen(100) 226.17 Kanadai dollár 184.15 Lengyel zloty 66.85 Norvég korona 30.94 Svájci frank 163.42 Svéd korona 26.65 Szlovák korona 5.72 USA-dollár 282.21 A nemzeti park - az élőhelyek rehabilitációjáért Új tájvédelmi körzet? A természetvédelmi te­rületek akkor tölthetik be feladatukat, ha emberi te­vékenység nem zavarja élőviláguk mindennapi lé­tét. Bizonyos területeket azonban először „vissza kell természetesiteni", s ez jelentős pénzmennyi­ségeket igényel. A Kiskun­sági Nemzeti Park Igazga­tósága keretei közt mű­ködő Pusztaszeri és a Mártélyi Tájvédelmi Kör­zet közül főleg az előbbi­ben folynak környezet­helyreállitási munkák. A park újabb tájvédelmi körzet kialakítását is ter­A kecskeméti központú nemzeti park, Bács-Kiskunon túlmenően, Csongrád megyé­ben is nagy területekkel ren­delkezik. - Ezek folyamato­san bővülnek, az igazgatóság 1997 óta 103 millió forintot fordított területvásárlásra ­mondja dr. Iványosi Szabó András, a nemzeti park igaz­gatóhelyettese. A legnagyobb munkák a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet területén folynak, mindenek­előtt vizes élőhelyek rekonst­rukciója kapcsán. A nemzeti park 25 millió forintból 700 hektáron már megoldotta a Baksi-puszta és a Büdös-szék vízszintentartását. Erre az egy­re folyamatosabbá váló szá­razság miatt volt szükség; a jelenlegi, rendhagyó csapa­dékviszonyokra nem lehet hosszú távon számítani. Az igazgatóság a már meglévő csatornahálózatra műtárgya­kat épített, s új csatornákat is kialakított. A Csaj-tónál 120 hektáros, felhagyott halasta­vat vásárolt meg a park, és be­lekezdett a tó természetvédel­mi szempontok szerint történő átalakításába. Eddig három hektáron alakítottak ki, állan­Mártélyi pillanatkép. A kedvező környezeti állapotok megőrzése iszapkotrást igényel. (Fotó: Tésik Attila) dó vízborítást biztosító mé­lyebb részeket, a kikotort föld­ből pedig költőszigeteket léte­sítettek az ott fészkelő mada­raknak. Mindez tízmillió fo­rintba került, a további tóáta­lakítás mintegy 60 millió fo­rintot igényel; a legtöbb pénzt a földmunkák viszik el. Dr. Iványosi Szabó And­rástól megtudtuk: a nemzeti park - a természetvédelmi tör­vény szellemében - az ősho­nos növényállomány újratele­pítésére is súlyt helyez. Baks határában például tavaly 50 hektárnyi tölgyest telepítettek, tízmillió forintért. A Mártélyi Tájvédelmi Körzetben ősho­nosnövény-állomány szem­pontjából kedvezőbb a hely­zet: a Mártélyi s a Körtvélye­si-holtág környékén jelentős területű, megújuló hazai nyár­ból, füzekből álló hullámtéri növénytársulás található. Itt inkább magának a Mártélyi­holtágnak az iszapterhelése okoz gondot. Hódmezővásár­hely önkormányzata elhatá­rozta a legveszélyeztetettebb holtágszakasz iszapkotrását, és a kikotort iszapot fölha­gyott, hullámtéri szántón he­lyezik el. - E tervet mi is tá­mogatjuk - mondja az igazga­tóhelyettes. Hozzátéve: az itt elhelyezett iszapréteg, kellő növényesítés után, nem mo­sódik be újra a vízbe, nem veszélyezteti a környezetet. A park harmadik tájvédelmi körzet - a Körös-éri - kialakí­tását is tervezi Csongrád me­gyében. Legnagyobb része Asotthalom környékén helyez­kedne el, s „tükörképe" a határ túloldalán, vajdasági területen lenne, a jugoszláviai termé­szetvédelmi szervekkel történő eurorégiós megállapodás alap­ján. Az átfogó munkákon túl­menően viszonylag kisebb fel­adatokat is megoldott a Kis­kunsági Nemzeti Park. Példá­ul két és fél millióból fölújított három madármegfigyelő tor­nyot - kettőt a Fehér-tónál, egyet a Csaj-tónál. A Puszta­szeri Tájvédelmi Körzet infor­mációs tábláinak tervezett cse­réje ugyanennyibe kerül, s új tanösvényeket ugyancsak létre­hoznak. Két éven belül - 15 millió forintos összegből - pe­dig, az erdei iskolák mintájára, létrehoz a park egy „pusztai iskolát" is, ami lehetővé teszi majd a szegedi gyerekek, diá­kok természetközeli oktatását. Ez is hozzájárulhat ahhoz: az új generáció már úgy kezelje kör­nyezetét, hogy ne legyen szük­ség tájrehabilitációs munkákra. Farkas Csaba A statisztika kedvező, a valóság kevésbé Kevesebb az állástalan? Munkatársunktól A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb közle­ménye szerint a munka­nélküliségi ráta 5,6 szá­zalék volt április és június között, ami egy százalék­kal alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt. A munkanélküliek száma április-júniusban 230 ezer volt, 37 ezerrel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. A köz­leményből az is kiderül, hogy munkavállalási korú, gazdasá­gilag aktív népességnek csak valamivel több mint 62 száza­léka volt jelen a munkaerőpi­acon április-június időszak­ban. A foglalkoztatottak szá­ma az utóbbi három hónap át­lagában elérte a 3,8 milliót, ami megközelítően 23 ezerrel haladja meg az előző év azo­nos időszakát jellemző adato­kat. Adminisztratív forrásból származó statisztika szerint június végén az országban re­gisztrált munkanélküliek szá­ma 360 ezer volt. Magyaror­szágon a munkanélküliek kö­zel fele - 46 százaléka - egy éve, vagy annál régebben ke­resett állást, a munkanélküli­ség átlagos időtartama 16 hó­nap volt április és június kö­zött. A második negyedéves je­lentés szerint a 15-24 éves fiatalok 10 százalékos mun­kanélküliségi rátája 1,7 szá­zalékpontos csökkenést muta­tott az előző év azonos idő­szakához képest. Az EU-or­szágokban a vizsgált időszak középső hónapját jelentő má­jusban ugyanerre a korcso­portra vonatkozó munkanél­küliségi ráta átlagosan 14,6 százalék volt - említi a közle­mény. A nyilvántartott, mint­egy 360 ezer munkanélküli közül 110 ezren kaptak mun­kanélküli-járadékot, 64 ezren jövedelempótló támogatás­ban, míg az utóbbit felváltó rendszeres szociális segély­ben 72 ezren részesültek. A második negyedévben a mun­kanélküliségi ráta az Észak­Alföldön volt a legmagasabb, 8,3 százalék, és Közép-Du­nántúlon volt a legalacso­nyabb, 3,8 százalék. A Dél­Alföld ezúttal a középme­zőnyben foglal helyet. E-mail: egyszaz@delmagyar.szeged.hu Szeged, Makkoserdő sor 30. 1 jQ Tel.: 62/489-872. ^^^^^^^ Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 99. KIA MOTORS-VÉRÓ Jel.: 62/236-498 A lehető legkedvezőbb ajánlat! PREGIO (6 személyes változatban is) r Goldolkodjon! Amennyiben az áfát vissza tudja igényelni, és 30%-os kezdő rész­lettel indul, kevesebb mint 350 000 Ft-ba kerül az új autója, plusz a havi részletek. RENDKÍVÜL EGYSZERŰ HITELÜGYINTÉZÉS t nnnnori i úfn helyett most 2 489 900 Ft + áfa - Hitel 48 hónapra Kezdő részlet (40%): 1 244 950 Fl Havi díj: 50 007 Ft - Lízing 60 hónapra Kezdő részlet (30%): 933 713 Ft Havi díj: 49 038 Ft USZOMEDENCEK Most valóra válhatnak álmai! Vállaljuk úszómedencék, szaunák gyártását, telepítését bármilyen méretben és formában, az Ön igénye szerint! Mindenféle extrával, készre szerelve, akár két hét alatt. Világítás, telepítés, fedés, fűtés és minden egyéb uszodatechnikai tartozékok, valamint kerti kiegészítők, szobrok, szökőkutak, kerti tavak és grillezők. További újdonságaink a masszázsmedencék és a fantasztikus gyógyhatású infraszűuna! Mi azért vagyunk, hogy az Ön kényelmét maximálisan biztosítsuk. LUXUSÉRZÉS ELÉRHETŐ ÁRON. Várjuk szeretettel Hódmezővásárhelyen és Szegeden. Szeged, Dorzsmai út 12/B. Hódmezővásárhely­Kishpmok, Szegedi út. Tel./fax: 62/239-155, 06-60/354-462 Szeptemberi rajt Szemerén DM /DV információ Hulladék gumiabroncso­kat feldolgozó üzem kezdi meg működését a tervek sze­rint szeptemberben a Borsod­Abaúj-Zemplén megyei Sze­merén. Az új üzem gépjármű ékszíjakat és vezérműszíja­kat állít majd elő az autógu­mikból kinyert anyagból. A vállalkozás mind a technoló­giát, mind a cégindítást il­letően egyedülálló. Az üzem működésétől azt várják a be­ruházók, hogy állandó mun­kahelyet képes biztosítani azoknak a szemereieknek, akik most szezonális, vagy közcélú munkából élnek. Ekevásár! Kimondottan erds szerkezetű francia, olasz és magyar ekék. Váltva forgató ekék -2 fejes 380 000 + áfától - 3 fejes ....1057000 + áfától - 4 fejes ....1244 000 + áfától Ágyekék - 2 fejes 254 000 + áfától -3 fejes 350 000 + áfától -4 fejes 554 000 + áfától Hitel és támogatás Csabaagro Kft Békéscsaba Tel.: 66/453-543

Next

/
Thumbnails
Contents