Délmagyarország, 2001. június (91. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-26 / 147. szám

KEDD, 2001. JÚNIUS 26. EGY SZÁZALÉK 5 Betegtájékoztató és aláírásgyűjtés Patikusok kék szalaggal Névre szóló levél a polgármestertől az egészségügyieknek Alapelvek és feltételek Bartha László polgármester névre szóló levelet juttatott el a napokban a szegedi kórházak és a rendelőintézet valamennyi dolgozójának, hogy meg­nyugtassa az orvosokat, ápolókat, asszisztenseket, egészségügyi szakdol­gozókat, kisegítőket, és eloszlassa aggályaikat a privatizáció kapcsán. Ér­tesüléseink szerint tegnap minden egészségügyi dolgozó megkapta a pol­gármester levelét, amelyet alább szöveghűen közlünk. Tisztelt Kolléganő/Úr! Mint Ön előtt is ismert, kb. másfél évvel ezelőtt a nyilvánosság előtt kezdődött el az a munka, amely a szegedi egészségügyi rend­szer átalakítását határozta el. Ebben a folya­matban alapvetően két fő cél fogalmazódott meg: az egészségügyben dolgozók helyze­tének javítása és a betegellátás körülménye­inek jobbítása. Az eltelt időszak alatt rend­kívül sok vélemény, tanács érkezett a város vezetéséhez. Az ajánlatkérés, mint Ön előtt is ismert, múlt év nyarán indult azzal a cél­lal, hogy bevonjunk más elképzeléseket, is­mereteket is e hatalmas feladat megoldásá­ba. A 2001. június 15-ei közgyűlésen az ön­kormányzat testülete úgy döntött, hogy a Fuziomed Kft.-vel további tárgyalásokat folytat. E tárgyalások koncepciójáról, az ál­talam alapelvként rögzített feltételek érvénye­sítéséről szeretném ezúton is Önt és munka­társait tájékoztatni. Azért, hogy a két fő alap­elvnek megfeleljünk, szakmai, pénzügyi és jogi garanciákat követelünk. Ami a szemé­lyi és munkavállalói garanciákat illeti, a kö­vetkező pontokhoz fogunk ragaszkodni: (Ezeket a garanciális élemeket már a külön­böző bizottsági üléseken több alkalommal is megfogalmaztuk, illetve többségüket a Fu­ziomed ajánlata már alapállapotában is tar­talmazza.) A Fuziomed vállalta, hogy min­den, a rendszerben dolgozó személlyel to­vábbra is szerződést köt, sőt tekintettel a mi­nimumfeltételekről szóló rendeletre, még további munkavállalókat is alkalmazni kell az egészségügyi szektorban. Tehát, az elbo­csátásoknakjogi akadálya van. A Fuziomed vállalta az első évben a minimum 25%-os át­lagbéremelést, majd ezt követően minden évben az infláció feletti, tehát reálértékben nö­vekedő bérek finanszírozását. El kell érnünk azt, hogy a létrejött alkalmazotti, munka­vállalói szerződésekben jogi szempontból minimum a közalkalmazotti jogviszonyhoz hasonló feltételeket teremtsünk. Lehetőséget kell biztosítanunk a munkavállalóknak arra, hogy önként dönthessék el, hogy milyen for­mában kívánnak dolgozni. Akik a vállalko­zási formát választják, azok számára 1 évig ingyen kell biztosítani a jogi és könyvelői te­vékenységet (inkubátorfunkció). Az egy év leteltével mindenki önként döntheti el, hogy továbbra is vállalkozó kíván-e maradni, vagy minden plusz feltétel nélkül visszatér az al­kalmazotti jogkörbe. Ami a gazdasági, illetve a betegellátás fel­tételeinek javítását illeti, a kb. 2 milliárd fo­rintnyi fejlesztést az első három évben vál­lalnia kell a befektetőknek. Az önkormány­zati törzsvagyon és az önkormányzat által megszerzett vagyonelemek továbbra is 100%­osan az önkormányzat tulajdonában marad­nak. A betegellátás minőségének és haté­konyságánakjavulása továbbra is - az Alkot­mányban biztosított jogoknak megfelelően ­minden beteg számára térítésmentes. Tisztelettel: dr. Bartha László Folytatódik a vizsgálat a szegedi nőgyógyász ügyében A szegedi patikusok körében nagy a tanácstalanság: kitegyék vagy ne tegyék a kamara betegtájékoztatóját. (Fotó: Karnok Csaba) Kitiltott tájékoztató A gyógyszerészek tiltakoznak a gyógyszerek ár­résének csökkentése ellen, mert: - az árrés nem a gyógyszerész jövedelme, hanem az a gyógyszertár bevétele, amelyből a működésé­hez szükséges kiadásokat fedezzük - a gyógyszereket nekünk kell megvásárolnunk az Önök részére a gyógyszer-nagykereskedőtől és az egészségbiztosító az általunk megelőlegezett ár nagyobb részét csak hetekkel később téríti meg - ha a gyógyszertárnak nincs elelgendő bevétele, a gyógyszereket nem tudjuk előre megvásárolni - a gyógyszertárat a gyógyszerészek saját vagyo­nuk kockázatára működtetik az Önök érdekében is - hivatásunk legfőbb parancsa az Önök szolgá­lata. Még nem készült el az igazságügyi orvosszakértői jelentés, ezért nem szolgálha­tott új részletekkel Balogh Zoltán alezredes, a Szegedi Rendőrkapitányság vezetője arról a nyomozásról, amelyet dr. Z. S. szegedi nőgyógyász ellen rendeltek el. Az orvos ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés alapos gyanú­ja miatt indult nyomozás. Feltételezhető, hogy Z. S. „magánrendelőjében törvény­sértő módon végzett orvosi beavatkozást, valamint a kö­telező előírások betartását mellőzve vállalkozott nő meddővé tételére". Balogh alezredestől meg­tudtuk: bár az ügyben már a rendőrség rendelkezésére áll­nak szakértői jelentések, az igazságügyi orvosszakértők jóval szigorúbb előírások szerint készítik majd el azo­kat a szakvéleményeiket, amelyeket a nyomozás során felhasználnak. Ezek alapján dönthetik majd el: gyanúsí­tott lesz-e az orvosból. Mint ismeretes, a felje­lentő azért fordult a rend­őrséghez, mert az orvos úgy kívánta magánrendelőjében meddővé tenni az asszonyt, hogy egy olyan szert fecsken­dezett szervezetébe, amelyet Magyarországon legálisan nem használhatna, hiszen a készítményt itthon még nem törzskönyvezték gyógyszer­ként. Ráadásul az asszony a szer ellenére teherbe esett, és folyamatosan nőgyógyászati panaszokkal volt kénytelen felkeresni az orvost, miköz­ben vélhetőleg többször is el­vetélt. Egyre romló állapota miatt más szakorvoshoz for­dult, és feljelentést tett a rendőrségen. Az ismert sze­gedi nőgyógyásznak egyéb­ként korábban is felvetődött a neve orvosi műhibaperek kapcsán. Információink van­nak arról, hogy a szegedi or­vosegyetemet két esetben is elmarasztalták, amikor egy csecsemő súlyos agykároso­dást szenvedett, illetve egy anya és gyermeke is meghalt a szülést követően. A beavat­kozásokat végző orvoscso­portnak mindkét esetben tagja volt dr. Z. S. is. Az orvos szakmai munká­ját egyébként Szegeden kívül Keszthelyen és Mosonma­gyaróváron is kritikákkal il­lették. A nőgyógyász ezután tért került vissza Szegedre dolgozni, és úgy tudjuk, a mai napig praktizál. Az orvos a nyomozás le­zárultáig nem nyilatkozik az ügyekről. Ügyvédjétől meg­tudtuk, nincs felhatalmazása arra ügyfelétől, hogy nyilat­kozzon, ám annyit elámít: a nyomozás menetéről nekik sincsenek bővebb informáci­óik, így azt sem tudják, ju­tott-e újabb adatok birtokába a rendőrség. K. B. A patikákban gyógysze­rért sorban állók zöme nem érti, mi is az az árrésrendelet és azt sem, valójában miért harcol immár hónapok óta a gyógyszerésztársadalom az egészségügyi miniszterrel. A sorban állók egyébként is csak egyre figyelnek, de arra nagyon, a gyógyszeráreme­lésekre. A többség arra nem is gondol: megtörténhet az, hogy nem tud hozzájutni szükséges gyógyszeréhez. Márpedig előfordulhat ez is, ha életbe lép a július elsejé­től bevezetni szándékozott új árrésrendelet A gyógyszeré­szek megpróbálják megértet­ni a polgárokkal, mi is törté­nik mostanság körülöttük? A Magyar Gyógyszerész Kamara minden hazai gyógy­szertárba - támogatásgyűjtő aláírási ívvel együtt - beteg­tájékoztatót küldött, amiben részletesen leírják, mi készül itt gyógyszerárrés ügyben. A halványkék papírra nyomta­tott tájékoztatót megkapták a gyógyszertárak a kamara or­szágos elnökségétől a múlt hét elején. Az országos tiszti­főgyógyszerész azonban a hét második felében megtil­totta a patikáknak a tájékoz­tató terjesztését, arra jogsza­bályra hivatkozva, amely szerint csak az ANTSZ által jóváhagyott, egészségügyi té­májú szóróanyagokat lehet Csatornafelújítási mun­kák miatt tegnap hajnal­ban augusztus közepéig lezárták a Victor Hugó utcát az Oskola és a De­ák Ferenc utca között. A színház felől érkező gép­járművek a hídfőnél nem hajthatnak be az Oskola utcába. A korlátozás első napján sok autós kény­szerült pótkörökre, hogy el tudjon jutni a Roose­velt térre. A felújítás okozta fennakadás nem­csak az autósokat, de a kerékpárosokat és a gyalogosokat is érinti. A kényszerű kerülőt az au­tósok viselik a legjobban. Nagy részüknek ugyan sok kellemetlenséget okoz, hogy kerülnie kell, ám a várakozó gépjárművek vezetői el­terjeszteni. A Magyar Gyógyszerész Kamara elmúlt szombati országos tiltakozó nagygyűlésén azonban úgy határoztak, hogy az ANTSZ tiltása ellenére kiteszik a be­tegtájékoztatót a gyógyszer­tárakban. A szegedi patikatulajdo­nosok körében tegnap nagy volt a tanácstalanság, mert nem tudták eldönteni, a tisz­tiorvosi szolgálatnak vagy kamarájuk szavának enge­delmeskedjenek, ezért egyes patikákban kitették a beteg­tájékoztatót, máshol ettől el­zárkóztak. mondták, a felújításnak örül­nek. Problémát főleg a parko­lás okoz. Az egyik autó sofőrje lapunknak arról pa­naszkodott, hogy mivel a környék le van zárva, a tilos­ban parkol. Ugyan átmehetne az utca másik végére, de egy­részt szerinte bonyolult oda­jutni, másrészt pedig nem ér rá, siet. Legjobban persze azok bosszankodnak, akiknek mindennap ezen a környéken kell vezetniük. Néhányan megjegyezték: szerencsésebb lenne, ha a munkák késő dél­után kezdődnének, amikor már lényegesen kisebb a for­galom. - Leginkább a gyalogosok okozhatnak gondot - mondta az egyik, felújítást végző munkás. A csövek cserélésé­hez ugyanis ötméteres gödröt kell ásniuk, és hiába figyel­A gyógyszerészek a beteg információban egyébként azt próbálják megértetni a lakossággal, hogy a drága, 3500 forintnál többe kerülő gyógyszerek esetében az ár­rés 650 forintos befagyasz­tása ellen azért tiltakoznak, mert ezzel az intézkedéssel 4 milliárd forintot vonnak ki a patikák működtetéséhez szükséges bevételekből. - Aj árrés a gyógyszer­tárak működését biztosító bevétel - magyarázzák a gyógyszertárvezetők -, ez nyújt fedezetet a gyógyszer­tár munkatársainak bérére, meztetik táblákkal a gyalogo­sokat, sokan mégis a veszé­lyesebb, de a rövidebb, meg­szokott útvonalat választják. A járókelők egy részének vé­leménye szerint botrányos, hogy a turistaszezon kellős közepén túrják fel a várost. A korlátozás legkevésbbé a ke­rékpárosokat érinti, bár őket sem kíméli. Nekik nem jelent gondot egy kis kerülő, és személyes tapasztalatunk sze­rint a bicajosok szemben a forgalommal is egészen jól el tudnak lavírozni. A környéken szolgálatot teljesítő rendőrök úgy vélik, az útlezárás és forgalomelte­relés miatt nem kell tartani a szabálytalanságok számának emelkedésétől. Szerintük nem lett balesetveszélyesebb a környék. Csik Gergely az energiaszámlákra, s arra, hogy megrendeljék a bete­gek számára szükséges gyógyszereket. Ha a gyógy­szertárak bevétele csökken, akkor veszélybe kerül az ed­dig kiegyensúlyozott gyógy­szerellátás. A kis patikák képtelenek lesznek bizonyos gyógyszereket, főleg a drága készítményeket beszerezni. A gyógyszerész kamara országos elnöke, Hávelné Szatmári Katalin a szombati gyógyszerész közgyűlésen úgy fogalmazott, hogy az árrésrendelet miatt csődbe jutó gyógyszerészektől „ba­góért" megveszik majd a patikákat. Mások ezt úgy fogalmaz­zák, ugrásra készen állnak a külföldi gyógyszertárláncok tulajdonosai, hogy a tönkre ment hazai gyógyszertára­kat megvásárolják. A Magyar Gyógyszerész Kamara szombati tiltakozó közgyűlésének határozata szerint folytatják az aláírás­gyűjtést, és a patikusok kék szalag viselésével tiltakoz­nak a patikai árrések csök­kentése ellen. Legutóbbi in­formációnk szerint a tárgya­lások a szaktárca és a gyógyszerészkamara között szerdán folytatódnak az ár­résrendelet visszavonásáról, vagy módosításáról. Kalocsai Katalin Mónus Áron kontra 168 óra A felperes jogai Budapest (MTI) Első fokon helyreigazítás­ra kötelezte a 168 óra szer­kesztőségét Mónus Áron íróra vonatkozó több állítása kap­csán hétfőn a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A szóbeli íté­let szerint a - Mónus Áron és a Magyarországi Zsidó Hitköz­ségek Szövetségének (Mazsi­hisz) peres ügyét is bemutató, a hetilap ez évi április 19-i szá­mának A gyűlölet joga című írása-valótlanul állította, hogy a másodfokú bíróság elutasítot­ta volna Mónus Áronnak Zol­tai Gusztáv, Kertész Péter és a Mazsihisz ellen benyújtott sze­mélyiségi jogi keresetét. A va­lóságban a Fővárosi Bíróság (FB) csupán szűkítette Mónus Áron pernyertességét. Csatomépítés kezdődött a Roosevelt téren Augusztusig tart a forgalomelterelés. (Fotó: Karnok Csaba)

Next

/
Thumbnails
Contents