Délmagyarország, 2001. június (91. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-23 / 145. szám

SZOMBAT, 2001. JÚNIUS 23. NAPOS OLDAL IV. Nézzük a tévét A

hiedelem, hogy a legolcsóbb és a legkönnyebb beszélgetős műsorokat csinálni, makacsul tartja magát tévés berkekben. Tény, hogy viszonylag olcsó. De hogy könnyű lenne? Meg kell nézni párat - botrányosak. Az ember azt hinné egyikről, na, ez alulmúlhatatlan, megnézi a másikat és belátja: dehogy! Persze, az „alanyok", a stúdiókba behívott vendégek között óriási különbségek lehetnek a tévés kommunikációs képesség szempontjából. De klasszikus beszélgetőműsorokból, mint Vitray Tamáséi voltak anno, már régen bebizonyosodott: nincs rossz alany, csak rossz riporter. A szakma rendkívüli mértékben fölhígult mostanra, nyomasztóan sok a felkészületlen, elképesztően műveletlen, a tévés újságírás alapvető normáit sem ismerő- kérdező ember. Gyakran gondolok arra, kész csoda, hogy komoly, saját szakmájukban kiváló emberek egyáltalán bemerészkednek még a tévéstúdiókba. (Félreértés ne essék: nemcsak a tévés újságírótársadalomban hemzsegnek a dilettánsok! A szakmai önkritika egyéb területeken is elkelne.) Üdítő kivételek szerencsére vannak, ilyen Bárdos András Mit szól hozzá? című műsora a Sateliten, esténként tízkor. Az egyik legutóbbi alkalommal Bródy Jánossal és Nagy Feróval beszélgetett. Olyan volt az egész, mint cseppben a tenger. Ötven percben érzékeny vázlat a mai Magyarországról. Az öreg rockerek magukról beszéltek, elmondták, mit gondolnak erről, meg arról, a nézők a mostani trend szerint SMS-eket küldözgettek, aki mégse, az meg lenyűgözve nézhette, milyen leleplező erejű bír lenni ez a közeg. A tévés beszélgetés. De ami a legérdekesebb, olybá tűnt nekem, magát Bárdost is lenyűgözte ez a számára bizonyára nem előszöri-egyszeri tapasztalat. Nos, a beszélgetés végén egyszer csak azt mondta, lehetséges, hogy ez csak egyes egyedül őt érdekli, de megkérdezi, mert kíváncsi: van-e értelme összeültetni egymással homlokegyenest ellentétes nézeteket valló embereket és végighallgatni a vitájukat? Benne volt ebben az újságíró önreflexiója, önkritikája, örökös kétkedése abban, jót csinál-e, jól csinálja-e. Nem a hiúság, hanem a felelősség. D

e benne volt a homo politicus is. Az állampolgár felnőtt és érzékeny kíváncsisága, aki látva a szellemi szakadékokat jobb sorsra érdemes társai között, több szem többet lát alapon kikéri a véleményt: érdemes energiát fektetni a kiegyenlítési törekvésekbe? A szabadelvű Bródy azi mondta, van értelme, ha értelmes emberek vitatkoznak. A MIÉP képviselőjelöltje, Nagy Feró azt mondta, van értelme. Mert ő, ha ilyen közel ül valakihez és ránéz, sokkal kevesebb rosszat gondol róla, mint akkor gondolna, ha sokáig nem látná... Jelkép és mementó Az épülő Nemzeti Színház. (MTI-fotó) A dél-pesti Duna-parton épülő Nemzeti Színház minden bizonnyal jelkép lesz. A politika zsarnokságának jelképe. Őszintén és szenvtelenül mondhatjuk ezt immár. Hiszen Siklós Máriának, a Budapesti Építészkamarából sorozatos etikai vétségek miatt kizárt építésznek a színházparódiája épül (még akkor is az, ha Mari néninek majd tetszik), el fog készülni, 2002. március 15-én megtartják benne a nyitóelőadást. Az ember tragédiáját Szikora János rendezi, Pap Vera lesz Éva, Ádám Szarvas József, Alföldi Róbert pedig Lucifer. A hírek szerint fellép az előadásban aJuronics Tamás vezette Szegedi Kortárs Balett. És? És akkor mi van? Csak nem fogunk utálni egy épületet? Csak nem fogunk utálni művészeket azért, mert elfogadják jó sorsukat? Hogy megvásárolta őket a politika? Na és? Pont ők, a művészvilág legkiszolgáltatottabb, mert legrosszabbul fizetett páriái álljanak ellent a kísértésnek? Hiszen csak azt csinálják, amihez értenek! Ráadásul végre - reméljük meg is fizetik érte őket. Mi kivetnivaló van ebben? Hogy akadtak, akik nem bizonyultak megvásárolhatónak? Tiszteletem. De mit értek el? Pusztán annyit, hogy nem velük-általuk, hanem másokkal épül a jelkép. Ugyanez lejátszódott a Nemzeti Színház szomorú történetében - az építészek körében. A lényeg, hogy lesz Nemzeti és Tragédia. Ha kockázatok és mellékhatások tekintetében ez nemzeti tragédiának bizonyul, azért egyáltalán nem merném felelőssé tenni sem az építészeket, de még Siklóst sem, sem a színészeket, de még Szikorát sem, meg még magát a Nemzet Színésze díjat (félmillió, havonta!) osztó rt.-igazgatókormánybiztost, Schwajda Györgyöt sem. Kizárólag és egyetemlegesen mindazok az akarnok és színházszakmailag (és minden-szakmailag) dilettáns politikusok a felelősek, akik úgy csinálják a politikát, hogy azt az állampolgárok még a hálószobájukból se legyenek képesek kizárni. Ezt nevezem a politika zsarnokságának. Amikor a politikusok csak a következő választásra gondolnak és eszükbe sem jut a következő nemzedék. Ahelyett, hogy a dolgukat végeznék, benyomakodnak a más dolgába. Mindenhova. Bankba, gyárba, gázszámlába, iskolába, művészetbe, tömegkommunikációba. Fölépíttetnek építészeti abszurdumot és tetetnek bele kampányideológiát. Elrontják a dolgainkat. Slusszpoén: a mi pénzünkön! Ennek a katyvasznak a jelképe lesz a Nemzeti. És reméljük, egyszer a mementója is. Sulyok Erzsébet Szegediek a MAGYarton A Hídember zeneszerzője: Másik János ## Megváltoztatom az idő múlását" rj. xu öbb mint harminc játékfilm, köztük a Meteo és a Gyermekgyilkosságok komponistája volt az elmúlt negyedszázadban Cseh Tamás szerzőtársa, a több hangszeren is kiválóan játszó Másik János zeneszerző és énekes. Ennek ellenére nevét sokan csak a most készülő Hídember című film kapcsán hallották először. X Másik János: szinte mulatságos, hogy mennyire nem figyelnek az emberek a zenére. (Fotó: Karnok Csaba) Júniustól december végéig látja vendégül a magyar kultúrát Franciaország a MAGYart elnevezésű fesztiválon. Az 1987 óta szervezett kulturális évadok eddig inkább távoli országokat mutattak be, az Európai Unióba igyekvő államok közül elsőként hazánkat hívták meg a francia szervezők. Szeged is részt vesz a fesztiválon. Bordeaüx-ban fotókiállításon látható a város szecessziós építészete. A Charivari színjátszó csoport Normandiában és a Cote d~ Azure-ön háromhetes turnéjuk alatt hét alkalommal adja elő Békés Pál A női partőrség szeme láttára című, francia nyelvre átültetett darabját Eric Blin, francia lektor rendezésében. A színdarab betekintést nyújt a 80-as évek Magyarországának hétköznapjaiba, egy rosszul fizetett fiatal értelmiségi életébe. A történet főhőse, Milán (Prifer Tibor András) épp a fordítandó aeronautikai értekezés egy mondatán rágódik új lakásában, ahol nincs ajtó, van azonban valami, ami ritkaságnak számít: telefon. A szomszédok kihasználják ezt, és szinte megszállják otthonát. A fordulatokban gazdag komédia szereplői igen színes egyéniségek. Grósz néni alakítója Ágota Gyöngyi, Mihócs Nándort Sümegi István testesíti meg, felesége, Lídia megformálója Nemes Nagy Ágnes, Petronella nővéré pedig Simon Ágnes. Az egyik szereplő balesete miatt Eric Blin nemcsak tévébemondóként, hanem Saciként is feltűnik a színen. Valter Szilárd szerepe szerint gyászhuszár és kutató. A társulattal tart Antal Zsuzsa is, aki a főiskolán kiírt pályázat győzteseként a legügyesebben foglalta össze mindazt francia nyelven, amit országunkról és Szegedről tudni érdemes. Dolgozatát, rövidítve, minden fellépés előtt felolvassák. W. A. - Magyarországon nem túl sok elismerésre számíthat az, aki filmzenék írására adja a fejét. Nem elkeserítő ez? - Annak idején a Meteoért Szemző Tiborral együtt megkaptuk a szemlén a kritikusok díját. Szinte mulatságos, hogy mennyire nem figyelnek az emberek a zenére, miközben a kép és a hang együtt alkotja a filmet. Negyedszázada dolgozom filmzeneszerzőként, és senki hozzá sem szól a munkámhoz. Néha kapok bókokat az interneten. A legnagyobb dicséretet az a hamburgi producer mondta nekem, akivel kétszer dolgoztam együtt. Bevallása szerint John Williamsre emlékeztetem - ő Hollywoodban dolgozik, a Spielberg-filmek zeneszerzője -, mert miközben nézi a filmet, esetleg egy motívumot sem jegyez meg, de amikor hallja a zenét, az egész film lepereg előtte. Egy fiatal rockzenekar is meglepetést okozott, amikor a tagok azt mondták: én egy szupersztár vagyok Magyarországon. Értetlenül kérdeztem, hogyan lehetséges ez, amikor soha nem szerepelek a médiában. Azt felelték: akkor is. - Es sztárnak is érzi magát? Legalábbis azóta... - Nem. - Mi a vonzó ebben a munkában, amiért mégis érdemes csinálni? - A sebesség. Megváltoztatom a jelenetek sebességét. Ennek a vágó örül a legjobban, mert egy nézhetetlen jelenetet is elviselhetővé lehet tenni a zenével. Gyorsabban múlik az idő. Vagy épp fordítva Megváltoztatom az idő múlását. - Varázsol? - Nagyjából. A zenétől hosszabb vagy rövidebb lesz egy képsor, más jelentést kaphat egy gesztus, átrajzolhatok szereplőket. Ez szobrászi munka. -A rendezők értékelik ezt a segítséget? - Nagyon. Ok választják a zeneszerzőt. Előfordul, hogy a rendező maga is ért a zenéhez, de legtöbbször a már elkészült munkák alapján döntenek valaki mellett. Én már több mint harminc játékfilmen dolgoztam, ezek közül tíz Nyugat-Európában készült. - A forgatás alatt már dolgozik? - Igen, előfordul, hogy előre kell dolgozni, mint például most a Hídember esetében. - Visszatetszést keltettek a nagy magyar szuperprodukciók. - Melyek is lennének ezek? - Elkészült a Honfoglalás és a Sacra Corona, forgatják a Bánk bánt... - És a Hídembert. Szerintem ennyi. Bereményi Gézát indokolatlanul támadják, ahhoz képest, amilyen tehetséges, a cipője mellett jár. Cseh Tamással együtt mi hárman, ha ugyanezt csináltuk volna az elmúlt huszonöt évben ezerötszáz kilométerrel nyugatabbra, akkor lenne egy házam Athénben, egy Párizsban, egy pedig Dél-Franciaországban. Ehhez képest mi van itthon? Ha lehetne, miden pénzt magunknak adnék. - Hogy látja ma a filmesek helyzetét? - Egyre rosszabbak a lehetőségek. Például három évvel ezelőtt egyetlen film, az Egy tél az isten háta mögött zeneszerzőjeként szerepeltem a filmszemlén. Napi 14-16 órát dolgoztam az elkészültéig, és a honoráriumból fél évig megéltem. Idén öt filmben voltam érdekelt, és mire kifizettek, már csak az adósságaimat tudtam visszaadni. Ha három hónap megfeszített munkáját nem fizetik meg, akkor pihenés közbeiktatása nélkül kezdem a következőt. Wagner Aniká Jelenet az előadásból. (Fotó: Miskolczi Róbert)