Délmagyarország, 2001. június (91. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-02 / 128. szám

SZOMBAT, 2001. JÚNIUS 2. STEFÁNIA III. - Egy kis erdélyi faluból, Nyárádremetéből indultam el. Onnan hoztam magammal a szép csíki és székely népdalokat. - Az én jó apámnál... - Nem volt kedvesebb ember. Nagyon büszke volt, hogy a lányából ismert énekesnő lett. -Akkor voltam boldog... . - Amikor 1961-ben átjöttem Erdélyből, és elkezdtem a pályát, melyen elértem, amit elképzeltem. - Volt szeretőm tizenhárom... . - Talán még több is .volt. Szép lány voltam, mindig körülzsongtak az udvarlók. - Aki nekem mindenem volt... - A férjem, Grabócz Miklós. Az ő nógatására lettem magyarnóta-énekes. Koráb- Tizennégy évig játszottam Nagyváradon, azt hittem, színésznőként csinálok karriert. Nem gondoltam, hogy nótaénekesként ismer meg az ország. - Tagadom, tagadom... - Hogy egyszer meg kell halnom. - Álmodoztam valamikor... - Hogy egyszer nyugdíjba megyek és nyugodtan, boldogan élek. De kevés a nyugdíj, így most is fel kell lépnem. Azt hiszem, amíg élek, énekelni fogok. - Úgy még sosem volt... - Hogy valahogy ne lett volna. Ebben bíztam mindig. - Visszanézek életemre... - Minden szép és jó volt. Ha újra kezdeném, ugyanezt az utat járnám végig. Kemény György A tavaszt, a termékenységet köszöntő ünnepek sorában ősidők óta kiemelkedő a pünkösd. Régmúltban gyökerező, pogány, mágikus célzatú hagyományai ötvöződnek vallási elemekkel, babonás képzetei, világi cselekményei egyházi rituálékkal. A természet virágba borulását, a termés kötődését, a szaporodást köszönteni régesrégi ösztön és hagyomány, a pünkösdöt a római Floralia ünnepre vezetik vissza. A tavaszt dicsőítő ünneplések ősi, pogány rituáléihoz a kereszténységgel új tartalmat igyekeztek társítani, emlékeztetve részben az istennek az ötvenedik napon áldozatot bemutató pentekosté-ra (aminek nevéből lett a pünkösd), illetve a Szentléleknek az apostolok előtti megjelenésére. A pünkösdhöz kapcsolódó szokások közül a rex pynkesthyensis magyar nyelven először 1647-ben örökít tetett meg, amikor Geleji Katona !st\'án leírta, hogy egyesek „...királyi ruhába öltöztetvén, egy falkáig magokat királyok gyanánt viselik... de ez csak addig tart, míg a komédia elvégződik". A pünkösdi királyságot lóversenyen, szamárfuttatáson, későbbi időkben huszárlaktanyai ve. A bor ára A fa tövéből kötöm el a biciklimet. Azt a nagy fát azért ültették, legyen védett támasztékom. Harminckét éve bérletem van rá. A világ minden kincséért se akarom sérteni a titulussal, de odajön hozzám egy originál virtigli, ifjonti csavargónak látszó férfi. Azt mondja, nem kecmecel, borra kellene a pénz. Ketten vannak, szárazabb a torkuk, mint a forró aszfalt. Hatvanöt forint hiányzik. - Ecsém, ha nekem hatvanöt forintom lenne, helikopterrel járnék, nem ócska biciklivel. Szánalommá facsarodik benne a szó: - Hozzak másikat? Horváth Dezső Nézzük a tévét A

koncentrációnak van egy magas fokozata, azt is szokás ilyenkor mondani: lélegzetvisszafojtva figyel. Na, így voltam. Kedden este a magyar 2-esen Vacsorám Andréval címmel amerikai filmet adtak, feliratozva. Aki már elvből nem néz amerikai filmet, az először is nem sok filmet néz, másodszor talán ezt se nézte meg, mert talán nem vette észre, hogy ezt Amerikában csak gyártották, amúgy francia, a javából. Louis Malle a rendezője, az, aki Cousteau kapitánnyal csinálta 1955-ben A csend világát. És utóbb persze sok más filmet, nem csak dokumentumot. De a dokumentum szerelmese maradt. Ez a filmje is - látszólag abszolút filmszerűtlen. Legalábbis - ahogyan a filmszerűséget manapság hajlunk érteni, éppen az amerikai hatásra, vagyis: akció akció hátán. Nos, Malle filmjében nulla az akció és mindig „ugyanaz" a kép: két ember ül egy étteremben és beszélgetnek. Az emberi arcnál nincs semmi filmszerűbb - mondták valaha a klasszikusok, és Malle hisz ebben. Es bennünk. Ezért filmre vesz egy fordulatos, intellektuális, mégis roppant érzéki beszélgetést, amelynek témája: az ember. És miután sikeresen leszoktunk az emberi arc fürkészéséről, a beszélgetésről, de főleg a magunkról való beszélgetésről - úgy isszuk ezeket a képeket és szavakat, mint tengerben fuldokló a csepp édesvizet. Hogy miért van ez így? Erről szól a film. Arról, hogy nem akarunk lemondani a bennünket körülvevő, általunk teremtett, ezért magunkénak érzett, megszokott, ezért biztonságosnak gondolt - hamis világról. De nem tudunk lemondani az örökösen bennünk élő vágyról, hogy lemondjunk erről az álságos valóságról és elinduljunk valami igazabb felé, a valóságos valóságfelé, amit hol szabadságnak, hol költészetnek, hol szerelemnek nevezünk. Hogy úton legyünk, meglehet, kényelmetlenségben, de az élet látszata helyett a való életben, mint valami kerouaci hobó. Csábítva vagyunk, mint a Tavaly Marienbadban hősnője, hogy mintha-élet helyett éljünk végre, egymás melletti élet, egymás iránti közöny helyett - megismerjünk és megbeszéljünk végre. Föl akarunk menni a Mount Everestre, el akarunk menni a Grotowski által kiválasztott erdőbe egyedül lenni végre, ki a társas magányból. Föl akarunk lázadni, mint a Nagy Generáció a hatvanas években. £

s maradunk. Jól megszokott szerepeinkben. Kölcsönösen egymást rángató bábuk a nagy, hazudós színházban. Mintha élnénk, a saját börtönünkben. Kinézünk néha, egy Malle-filmmel. Elgondolkodunk. Ez minden. Jézust négerként és sombréróval is ábrázolják Mindenki másként imádja Beszélgetés Kovács Apollóniával Nóták nagyasszonya Kovács Apollónia előre figyelmeztet: nem szereti a sablonos újságírói kérdéseket. Nos, azt találtam ki, hogy nem kérdezek semmit, csupán a nótásfüzetből mondok egy-egy dalcímet. Ezekről mi jut eszébe a 75. születésnapját ünneplő művésznőnek? - Akáclombos kis falumból... ban színésznő voltam, Nagyváradon. - Egy-két pohár meg nem árt... - A szilvapálinkát és a konyakot szeretem. Ezekből egy-két pohárkával tényleg nem árt meg. - Van nékem egy kutyusom... - Mindig volt kutyám, a férjem halála után ők voltak a társaim. - Sose hittem volna... Pünkösdölő lányok a „kiskirálynéval" télkedésben, báli választáson szerzők egyetlen napos dicsőségére ma jószerével már csak a szólásmondás utal, miszerint: „Pünkösdi királyság nem nagy uraság!". A tavasz királynője kultuszban gyökerező másik szokást, a pünkösdölést az első leírásban Miskoltzy István szegedinek jegyzi, a legrégibb fennmaradt népi szövegéből Dugonics András örökít meg Etelka című művében. Az ünneplőbe öltözött szögedi kisleányok házról-házra járó, énekes-táncos játékát részletesen leírva Kovács János azt állapítja meg, hogy „...habár az egész pünkösdölésben a régi kultuszt, a keresztény vallás, illetőleg a bibliai szentlélek eljöveteléről szóló énekek helyettesítik, egészen egyházias dallamokkal; a legvégső verstöredékben azonban ismét világias dallam csendül meg az emlékeztető sorocskában", sőt, a „mimimamás" jókívánságokért cserébe pénzt kérnek kórusban. A „kiskirálynékat" a szegedi tájon zöld ággal, (a középkori hagyományok szerinti jelképpel), leginkább bodzával feldíszített udvarokon fogadták. A bodzát a régiek eltették, mert azt tartották, hogy a szélütötteket azzal kell megfüstölni, hogy meggyógyuljanak. Szegeden mágikus, egészségvarázsló célzattal piros pünkösd hajnalán szokás volt a Tiszában való fürdés, s a lányok a folyó partján, a fűzfák alatt fésülködtek, hogy olyan hosszú legyen a hajuk, mint a fűzág. A hagyományok szerint e napon sokfelé a várandós asszonyok fürdővizébe virágot tettek, máshol mindenki rózsaszirmos vízzel mosakodott, hogy egészséges legyen. A régi pünkösdi liturgia nyomaként babonás falusiaknál máig felbukkan a szokás, hogy a pünkösdi rózsák levelét (főleg a templomot díszítőkét) megszárítják és a betegek vizébe teszik, vagy teát főznek belőle gyógyítóként. A pünkösd valaha (lásd XVIII. századi perek!) a legfontosabb boszorkányjáró napok közé számított. S jeles idő- és termésjósló napnak is tartották, például ha esik ilyenkor, akkor rossz lesz a termés, üszkös a gabona. Szabó Magdolna Pünkösdi hagyományainkbál Királyság és boszorkányság A kereszténység első századaiban szinte annyiféle Jézus-képmás született, ahány képzőművész megjelenítette a megváltót. Míg Keleten hamar elterjedtek a Krisztus-ábrázolások szigorú szabályai, addig Nyugaton mindvégig jellemző a különböző kultúrák sajátos Jézus-képeinek türelmes elfogadása. A kereszténység legbecsesebb és egyben legvitatottabb ereklyéje a torinói Szent János székesegyház kápolnájában egy fahengerre göngyölve őrzött lepel, amelybe a hagyomány szerint a keresztre feszített Jézus testét burkolták a temetés alkalmával. A halotti lepel elülső oldalán egy meztelen, szakállas férfi teste rajzolódik ki, amelyen számos sérülés nyoma fedezhető fel. Olasz tudósok nemrég lefényképezték a lepel hátoldalát, és az elkészült képek szenzációnak számítanak. A különleges lencsékkel készített felvételekhez lapos érzékelőt juttattak be a lepel hátoldala és a vásznat védő alátétanyag közé. A tudósok az így készült fényképeken vérfoltokat találtak, emberi alak lenyomatát azonban nem. A szakemberek szerint ez azt bizonyítja, hogy a torinói lepel nem hamisítvány. Múltbeli kételkedők ügy vélték, hogy az emberi test lenyomata egy domborműről származhat, és hő hatására jöhetett létre. Ebben az esetben - olasz tudósok érvelése szerint - a hátoldalon is látni kellene a leképeződés nyomait. Nincs magyarázat A 4,36 méter hosszű és 1,1 méter széles lenvászon egyes vélemények szerint Krisztus halotti leple, míg mások szerint középkori hamisítvány. Egy azonban biztos: számos jelenséget mutat, amelyek a tudomány jelenlegi állása alapján nem magyarázhatók meg. Az ereklye furcsa titkára 1898-ban derült fény, amikor a torinói Secondo Pia ügyvéd és amatőr fotós húszperces exponálással fényképet készített róla. Miután előhívta a képet, döbbenten állapította meg, hogy a fényérzékeny lemezen - ahol normálisan a negatív képnek kell megjelennie - a leplen ábrázolt alak pozitív képe tűnt fel. Ebből az következett, hogy a leplen lévő kép megdöbbentő anatómiai pontossággal megrajzolt negatív kép. Ettől kezdve megmagyarázhatatlan talány: hogyan keletkezhet egyáltalán negatív kép egy darab vásznon? Ezzel a lepelhamisítás vádja is megkérdőjeleződött. Nehezen feltételezhető ugyanis egy középkori hamisítóról, hogy negatív képet tudott volna előállítani, hiszen ennek fogalmát sem ismerhette. A torinói amatőr fotós után legközelebb 1931-ben immár egy hivatásos fényképész, Giuseppe Enrie készíthetett néhány felvételt a lepelről, amelyek a tudományos vizsgálódások alapjává váltak. Azóta számos lepelkutató állt elő újabbnál újabb eredményekkel. 1973-ban megállapították, hogy a leplen nyoma sincs festékanyagnak, ugyanis a képmást magának a kendő anyagának sárgásbamára sötétedett rostjai alkotják. A képmás keletkezésének kérdésére azonban máig nem tudtak megnyugtató választ adni a tudósok. Legalább ennyire vitatott téma a lepel korának megállapítása. Egy svájci kriminológus professzor, Max Frei olyan növények virágporát mutatta ki a vásznon, amelyek Jézus életében is létezA torinói halotti lepel arcképe, ahogyan Guiseppe Enrie fotónegativján 1931-ben előtűnt tek a Közel-Keleten. Az életkor-meghatározás legújabb módszerével, a radiokarbon vizsgálattal végzett kutatás viszont árra az eredményre jutott, hogy a lepel keletkezése 1260 és 1390 közé tehető. Bár a módszer rendkívül precíz, mégis többen vitába szálltak vele. Nedves szakállal A torinói lepel eredetisége annak a kérdésnek a megválaszolása szempontjából sem mellékes: hogyan nézhetett ki valójában Jézus? Az első századokban ahány Krisztus-kép készült, annyiféleképpen ábrázolták a megváltót, például ifjú Apollónként, szakáll és bajusz nélkül, rövid, göndör hajjal. A megjelenítések különbözősége azzal magyarázható, hogy az evangéliumok nem nyújtanak támpontot Jézus küllemét illetően. A ma tipikusnak tekintett ábrázolás hosszú hajjal, szakállal és bajusszal - a 6. századtól kezdve mindenütt megjelent. Pintér Gábor, a Szegedi Hittudományi Főiskola egyháztörténésze a torinói leplen kívül két, hitelesnek tartott képmást említ: a Veronika-kendő véres Krisztus-arcát és az Abgárkép vér nélküli portréját. E két képmás kétféle ábrázolástípus alapja lett. Nyugaton a szenvedő Krisztus véres portréja, keleten Jézus nyugodt, összetapadt (nedves) szakállal ábrázolt arca terjedt el. A legendárium szerint egy Veronika nevű asszony törölte le a vért és a verítéket a keresztet vivő Krisztus arcáról, amelynek lenyomata rajta maradt a vásznon. Az Abgár-kép pedig a hagyomány szerint akkor keletkezett, amikor a beteg Abgár, Edessza uralkodója a gyógyításairól ismert Jézusért küldte követét. A megváltó azonban maga helyett egy kendőt küldött, amelyet vízbe mártott arcára borított, és képmása megjelent a vásznon. Ez a kép, vagy ennek másolata a középkorban kalandos úton Genovába került, ahol ma is őrzik. Kanonizált arcmások A keleti és a nyugati kereszténység között abban a tekintetben is különbség volt, hogy míg Keleten szabályokat alkottak Jézus ábrázolásának módjára, addig Nyugaton jóval nagyobb szabadságot élveztek a Krisztust megjelenítő képzőművészek. - A keleti kereszténység ikonteológiája a hűséges ábrázolásra törekedett, és hamar kialakult egy olyan kánon, amely a megjelenítés kompozícióját, színeit is pontosan rögzítette. Ezzel szemben Nyugaton nem volt igény Jézus ábrázolásának kanonizálására. Ehelyett mindig az adott kor divatjának és szokásainak megfelelően ábrázolták a szereplőket - mondja az egyháztörténész. Ebbe az ábrázolási pluralizmusba az is belefér, hogy a különböző kultúrákban a hívők gyakran önmaguk külleméhez igazítják a Krisztus-portrékat. így olyan alkotások is születtek, amelyeken Jézus indiánként, négerként, vagy sombréróval a fején jelenik meg. Hagadtts Szabolcs