Délmagyarország, 2001. június (91. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-02 / 128. szám

tefania RIPORT • KULTÚRA • TUDOMÁNY • ÉLETMÓD Moszkvába berobbant a nagyvilág Jézust négerként és sombreróval is ábrázolják • Dömötör-életműdíj Angyal Mária rendezőnek Csíksomlyó népe Bányászok Pünkösd Csíksomlyón A feljegyzések szerint 1440 óta látogatnak el a hívők Szűz Mária tiszteletére a parányi csíki faluba. Csíksomlyóra. A pünkösdi búcsújárás későbbről, János Zsigmond idejéből ered. A zarándoklat akár napokig is eltart, hegyenvölgyön ballagnak a zászlók alatt az emberek. Viszik a legapróbbakat, bevárják a gyakrabban pihenőre kényszerülőket. Erdély legkisebb falvaiből éppúgy jönnek, mint az anyaországból. A két hegy közötti nyeregben százezrek gyűlnek össze a szabadtéri oltárnál a misén. A rendszerváltás után különösen sokan találkoznak Csíksomlyón: imádkoznak, gyónnak, áldoznak a magyarok. Gyenes Kálmán fotói a zarándoklat megkapó pillanatait idézik. V. F. S. Fohász Gyenes Kálmán képriportja Gyónás . 'ív*,-*.j ^•haubbd Zarándoklat \/an Tolnai Ottó Versek \ könyve című kötetében egy gyönyörű darab, A gyönggyel töltött browning című, amelyikben Vrnik szigete fogy folyamatosan, mert egy kőbánya emészti, és a gonosz bányász bácsik lassankint elhordják a Földközi tenger azúrjából Vrniket. így aztán Vrnik volt, nincs és mivel csak a képzeletben van visszafelé; a mindent mindig visszaépítő képzeletben létezik majd Vrnik szigete. A valóság a süketen morajló azúr. Azokat az embereket irigylem. Tolnai Ottót is, akiknek belakta lelkét az a sziget, minden fűmag, repedés, bucka el van helyezve bennük, és mikor megállnak a parton, esetleg odahajóznak a sziget helyére, akkor olyan tisztán föl tudják idézni az egészet, hogy szinte ott van előttük, taposnak rajta, köhögnek a portól. Csodás lehet, nem túlzok, csodás. Mert ha így, akkor másképp is, akkor azon kiváltságosok közé tartoznak, akik szinte kézzel fogják a semmit, tudják milyen, ha valaminek ott a helye, nem csak tudják mi az, legmélyéről érzik, milyen mikor valaminek a létezés az Grecsó Krisztián Vrnik szigete előzménye, és a semmi jön úgy, mint következmény. Ettől a szigetről indulva mondom, hogy azt szerettem volna mindig, ha én megtanulok visszafelé gondolkodni, pontosabban azt, ha az agyam magától így kapcsol, kattan, mert az efféle visszafelé gondolkodásban nem az a lényeg, hogy mi, mármint micsoda lesz a vége, eredménye a nagy futamnak, hanem maga a működés. Meg is voltam rémülve sokáig, hogy mi lesz velem, én valahogy nem tanultam meg kitalálni magam, kitalálni magamból, és ennek következtében (vagy inkább ennek tetejébe) senkihez sem tudok segítségért fordulni, hiszen azt sem tudom, legalább azt kéne. Kérni. Vagy a kétségbeesés közepében kiáltani egyet. Egy jó savasat bőgni. Ami nem egyszerű, ki kell csak próbálni. Nem olyan piti ügy magunkban beszélni, esetleg üvölteni egyet, csak úgy, tényleg teljesen oktalan. Ehhez már vissza felé kell gondolni, és nem szabad a legkevésbé sem gyávának lenni. Mondok egy példát. Ha az ember például erős éjszaka ballag Makóról Apátfalvára, s az út derekán arra gondol, kipróbálja, mer-e üvölteni egyet, csak úgy a semmiért, persze nem azt, hahó, az a legbumfordibb gyávaság lenne önmaga előtt, hanem elereszteni egy torokhangot, amolyan farkasember jár a környéken formán, akkor nem lehet gyönge lelkű. Mert ha az, akkor folyton halogatni fogja, és már majdnem a falu határában jár, mire nagy nehezen kinyög valamit. És a gyávaságnak meg is lesz a jussa, mondjuk három véreb kiront egy tanyából, és akkor lehet vacogni tényleg. Nem beszélve arról, hogy semmi nem lesz a visszafelé gondolkodásból, az egész üvöltés csakazértis lesz, nem önmagáért, és mivel cél dolgozik mögötte, annyi szépség, finomság se lesz már benne, mint egy savanyú túrós lepényben. Akinek ilyenre futja csak, az gyáva, az nem tudja, hogy őrá miféle dolgok vannak itten ruházva, annak az akaratról sejtelme sincsen, az ilyen ember csak Vrnik szigetét tudja visszaképzelni, oda, ahol volt, de nem látja a helyét, hogy nincs ott, éppen a legfontosabbat nem veszi észre, a semmit.