Délmagyarország, 2001. június (91. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-15 / 138. szám
18 KAPCSOLATOK PÉNTEK, 2001. JÚNIUS 15. REFLEKTOR Milyen bajnoki évet zárt a Tisza Volán SC? Dicséret az utánpótlásnak Nagy volt a legjobb Az EHF-kupában a spanyol Bidasoa ellen a Pick Szeged szoros küzdelemben esett ki a legjobb négy közé kerülésért vívott küzdelemben. (Fotó: Gyenes Kálmán) Kővári Árpád klubelnök: - Az összes csapatunk, a serdülőtől a felnőttig, az NB Iestől az NB Il-esig a dobogón végzett. S ez valamennyiünknek megnyugtató lehet, hiszen tartjuk az utánpótlás terén kivívott vezető pozíciónkat. Bihari Vilmos, a fő támogató, a Pick Rt. vezérigazgatója: - Csak a szépre emlékezem, amiből szerencsére volt részünk elég sok. Nagyon bízom abban, hogy legalább ugyanilyen szinten sokáig tudjuk még támogatni a csapatot. Kiihn András, a Csongrád Megyei Kézilabda-szövetség elnöke: - Az olyan rájátszásnak semmi értelmét nem látom, mint az elmúlt bajnokságban volt. Több volt a mérkőzés, több volt a kiadás, de az alapszakaszban kialakult sorrend nem változott. Az ilyen rájátszásnak csak akkor van értelme, ha legalább hat hasonló erősségű csapat van. A Fotex, a Dunaferr és a Pick Szeged messze kiemelkedik a mezőnyből, s mögöttük óriási az űr. Szerintem azért tart itt a magyar férfi kézilabda, mert nem szabtak gátat a Fotex-diktátumoknak. Miért kellett például megengedni azt, hogy a Veszprém határozza meg, hogy hová kerülhet kubai kézilabdás. A karibiak a magyar tehetségektől vették el a játéklehetőséget. Lengyel József, a szegedi Fürdő és Hőforrás Kft. igazgatója, támogató: - Azzal, hogy megengedte az országos szövetség, hogy külföldi játékosok szerepelhessenek a bajnokságban, sőt bevezették a külföldi magyar státust is, szinte tönkretették a férfi bajnokságot. Ami a Pick Szeged teljesítményét illeti, úgy látom, elindultunk felfelé. Azzal segítünk a legjobban, ha Djukics edzőt hagyjuk dolgozni. Szeri István, a Tisza Volán Rt. vezérigazgatója, a klub elnökhelyettese: - Külön szeretném megköszönni az ifjúsági és serdülőcsapat játékosainak és a velük foglalkozóknak a munkáját, hiszen eredményeik révén a magyar férfi kézilabda utánpótlás-nevelésének a vezető bázisa vagyunk. Nagyon bízom abban, hogy még nagyon sok tehetséges fiatal kerül ki Szegedről. Császár Béla elnökségi tag: - A klubvezetés igyekezett olyan körülményt biztosítani, ami a zavartalan munkához szükséges. Nem akarom a csapatot felmenteni, de ha tárgyilagosak akarunk maradni, akkor ki kell jelentenünk: nem volt szerencsénk, hiszen sem a bajnokságban, sem a kupákban nem a mi javunkra alakultak a dolgok. Gondolom, nem kell ezeket részletezni. Nagyon bízom abban, hogy az előttünk álló bajnokságban Fortuna is mellénk szegődik. Süli Jüwof Tehetségeket találtak SZVSE-aranyak FORDULÓ AZ NB IBEN. A 20. fordulót rendezik meg a labdarúgó NB I-ben (Borsodi Liga). Párosítás, péntek, 18.15: Vasas-Kispest (Sport 1). Szombat, 16.45: Győr-Újpest, DVSC-Sopron, Videoton-Dunaferr. FTC-ZTE (ml). BÖLÖNI LEMONDOTT. A magyarokkal azonos világbajnoki selejtező csoportban szereplő román labdarűgó-válogatott szövetségi kapitánya, Bölöni László lemondott tisztségéről. A hírt Mircea Sandu, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke jelentette be. Bukaresti újságok szerint, az edző már szerdán kétéves szerződést kötött a portugál Sporting Lisboa csapatával. A helyi lapok először május 25-én írtak arról, hogy Bölöni aki augusztustól irányította a nemzeti tizenegyet -, a Magyarország (2-0) és a I .itvánia (2-1) elleni világbajnoki selejtező után Lisszabonba távozik. Az FRF tíz napon belül nevezi meg utódját. A posztra Gheorghe Hagi pályázik a legnagyobb eséllyel. TÁNCOS ÉVZÁRÓ. A forráskúti Classic Alapfokú Művészeti Magántánciskola június 17-én (vasárnap), 17 órától a Szegedi Nemzeti Színházban tartja az évadzáró gálaműsorát. A közel kétórás programban szentesi, szegvári, hódmezővásárhelyi és szegedi növendékek, profi és kezdő láncosok lépnek fel. LELKESEDÉS-EREDMÉNYEK. Budapesten rendezték meg az atlétikai diákolimpia országos döntőjét, melyen a Szegedi Lelkesedés SKt is képviselő fiatalok szépen szerepeltek. A '86/87-es korcsoportban, a 100 m-es síkfutásban Bíró Rebeka 12.75 másodperces idővel a 3. helyen végzett. A makói Bartók Béla Általános Iskola tanulóját Kiss Ernő testnevelő készítette fel a versenyre. Ugyancsak a sprintszámban indult és a 4. helyen végzett Csala Attila. A '87/89es korosztályban a négypróbás Leczki Kamilla (Makó. Kertvárosi Általános Iskola, testnevelő: Hósné Lovas Éva) 717 pontos teljesítménnyel negyedik lett. TORNAGYŐZTES SZENTESIEK. Az egri Cretus-kupa serdülő leány labdarúgótornát az AL-KO Szentesi TE nyerte, miután a döntőben. 0-0-t követően hetesekkel legyőzte a Miskolci VSC-t. A legjobb kapusnak a szentesi Tolnai Erika bizonyult. A csapat tagjai: Tolnai. Nana, Farkas, Csonka. Üveges, Samu, Gazsi, Kedves, Fülöp. Kóbor. Mike, szakvezető: Krám Lehel. RúzsMolnár László. ARANYÁGI SIKEREK. Tiszaszigeten B és C kategóriás díjugratóversenyt rendeztek, melyen remekül szerepeltek a vásárhelyi Aranyági Ménes sportolói. Czurkó Szilárd Rokolya (C6) és Express (B3) nevű lovával, Tóth Ánna (B2 ifjúsági) pedig Andával az első helyen végzett. Czuczi István (B2 és B3) Jutkával 6. és'3. lett, Komlósi Zsolt (B3 ifjúsági) pedig Fáraóval ezüstös helyen végzett. A Mezőkovácsházán tartott viadalon, A1 kategóriás versenyen Czurkó Szilárd Express nyergében első lett. ÚJABB GYŐZELEM. A magyar férfi kosárlabda-válogatott újabb győzelmet aratott Éb-selejtező mérkőzésen. A mieink Máltán 138-43-ra diadalmaskodtak. Varga Mátyás legénysége jelenleg a románok mögött a második helyen áll a csoportban. ORVOSOK BAJNOKSÁGA. Madelhen megkezdődnek a küzdelmek az újszegedi Gellért Szabadidőközpontban, a CIB orvos országos teniszbajnokságon. A szervezők a viadal előtt is elfogadják még a nevezéseket. KÉZILABDA Miközben a magyar férfi kézilabdában javában folyik a vita, hogy Hajdú János szövetségi kapitány mennyire hibás abban, hogy ct válogatottunk nem lesz ott az Európa-bajnokságon, mivel elbukott a Svájc elleni selejtezőben, addig egyre több klubban teszik ki a „nyári szünet" táblát. A Pick Szeged kézilabdásai a szokásos összejövetellel zárták le az elmúlt bajnoki évet. De milyen is volt az? tettük fel a kérdést a klubhoz valamilyen szálon kötődőknek. Giricz Sándor, a bajnok ifjúsági csapat edzője: Számunkra nagyon zűrös volt. Ősszel a sérüléshullám, a tavasszal a zsúfoltság okozott gondot. Szerencsére nagyon jól sültek el a dolgaink. Az alapszakaszt három, míg a rájátszást négy pont előnnyel zártuk, s így az elmúlt négy esztendőt figyelembe véve megszereztük a harmadik bajnoki címünket. Bajusz Sándor, a Pick Szeged csapatkapitánya: Ennyire voltunk képesek, de nem tartom kudarcnak a harmadik helyet, hiszen nagyobb szerencsével eggyel előrébb is végezhettünk volna. Az erősítésekkel a következő bajnokságban sokkal jobbak leszünk. Orcsik István szurkoló, aki önzetlenül támogatja a csapatot is: - Bevallom őszintén: többet vártam. Különösen azért, mert a bajnokság elején olyan ígéretek hangzottak el, amelyek után joggal reménykedhettünk az előrelépésben. A döntő mérkőzéseken nem úgy muzsikáltak a játékosok, mint ahogyan a tudásuk és a körülmények miatt elvárhattunk volna. Munkatársunktól Első alkalommal rendezték meg az áruház parkolójában kialakított pályákon a Tesco-kupa utánpótlás-kézilabdatornát. Az eseményre nem kellett csábítani az általános iskolák csapatait: Örülünk, ha minél több eseményen vehetünk részt, mert a pénzhiány miatt a lehetőségeink fokozatosan beszűkülnek. Ezért minden alkalmat megragadunk, a gyerekeket sem kell nógatni - árulta el Mandl Gábor, az Odessza II. Általános Iskola testnevelője. A Tesco kezdeményezése KOSÁRLABDA Hazánkban évek óta megszokott dolog, hogy a nyári holtszezonban kosaras játékosbörzét rendeznek. Ezen az eseményen külföldi sportolók játszanak egymás között mérkőzéseket. A lelátón menedzserek, egyesületi elnökök és edzők figyelik árgus szemekkel a játékosokat. Idén nagyot változott a helyzet. A budapesti Körcsarnokba igazi sztárok is érkeztek, így már nemcsak Magyarországról, hanem Belgiumból. Hollandiából, Ausztriából, Görögországból, Törökországból is gyülekeztek szakemberek. dicséretes és eredményes. A színvonalas mérkőzések során több tehetségre felfigyeltek a szakemberek. - Három sráccal is beszéltem, akikre számítanánk a klubnál - mondta Teimel Zoltán, a Tisza Volán SC szakosztályvezetője - és mindnyájan úgy nyilatkoztak, volna kedvük nálunk sportolni. Az I. Tesco-kupát az Odessza II/A, míg a hetesdobó-bajnokságot a Rókus II. csapata nyerte meg. Az. I. Tesco-kupa eredménvei. A csoport: Odessza II/A-Rókus Il/B 17-8, R6akik kosarasokat szeretnének szerződtetni. Napok óta a fővárosban tartózkodik a Naturtex-Szedeák férfi kosárlabdacsapatának trénere, Bonifert Domonkos. Az A csoportba felkerült gárda edzőjét a tapasztalatokról kérdeztük: - Nem cz az első ilyen összejövetel, amelyen részt veszek, így van viszonyítási alapom \ mostani eseményen sok-sok kiváló játékost lehet látni. Igaz, ők számunkra megfizethetetlenek. Elég csak megemlíteni, hogy itt van a török Galatasaray fehérorosz centere, aki 350 ezer dollárt keresett egy év alatt - nagy a valószínűsége, kus II/B-Tarján III 14-3, Tarján III.-Odessza II/A 3-19. B csoport: Odessza II/B-Rókus II/A 8-10, Rókus Il/A-Tisza Volán SC 13-13, Tisza Volán SC-Odessza II/B 15-9. Helyosztók, az 5. helyért: Tarján Ili-Odessza II/B 7-17, a 3. helyért: Rókus II/B-Rókus IÍ/A 8-14, a döntőben: Odessza Il/a—Tisza Volán SC 19-10. Végeredmény: 1. Odessza II/A, 2. Tisza Volán SC, 3. Rókus II/A, 4. Rókus II/B, 5. Odessza II/B, 6. Tarján. A torna legjobb játékosa: Balda Ákos (Odessza II/A). hogy nem nálunk folytatja majd a pályafutását. Főként ötös, azaz centerposzton szereplő játékosokat figyelek. Több név is bekerült a noteszembe, egyelőre nem neveznék meg senkit. Többen kérdezték: mi újság Greennel és Elliottal? Az. amerikai kosaras a napokban hívott telefonon, kérdezte, mikor kezdjük a felkészülést? Elnökünk. Molnár Csaba és a menedzserük már mindenben megegyezett, csak az aláírás hiányzik a papírról. Erre napokon belül sor kerülhet és mindkét tengerentúli sportoló már hivatalosan is a miénk lehet. S. R. ATLÉTIKA Munkatársunktól Pusztamérgesen félmaratoni futóversenyt rendeztek, amelyen közel 50 sportoló állt rajthoz. A viadalon a Szegedi Vasutas versenyzői szerepeltek a legeredményesebben, két arany-, két ezüstés egy bronzérmet szereztek. Férfiak: 1. Farkas Géza, 2. Szűcs Gábor, 3. Szaloki Róbert (mindhárom SZVSE). Nők: 1. Juhász Krisztina (amatőr), 2. Szerencsi Ildikó (SZVSE), 3. Gyarmati Andrea (amatőr). SALAKMOTOR Debrecen adott otthont a salakmotoros Világkupa egyik előselejtezőjének, amelyen a magyar válogatottnak (Nagy Róbert, Magosi Norbert, Szatmári László. Szegvári Gábor) Finnország, Norvégia és Lettország legjobbjaival kellett megküzdenie. A mieink rosszul kezdtek: az első négy fordulóban két-két második és harmadik helyet szereztek, és ezzel jelentős hátrányba kerültek a finnekkel szemben. Mégis majdnem utolérték Magosiék a rokonokat, akik végül mindössze 1 pontos előnnyel végeztek az élen. Ez pedig sajnos azt jelenti, hogy míg a finnek rögtön a középdöntőbe kerültek, a mieinknek még egy nehéz kvalifikációs versenyen (Gdansk, július 1-3.) kell jól szerepelniük, hogy ott legyenek. Vigasz lehet, hogy a két exszegedi, Nagy Róbert (14 pont) és Magosi Norbert (13) volt a csapat húzóembere, előbbi az egész mezőny legszorgalmasabb pontgyűjtőjének bizonyult. - A nézők szempontjából izgalmas, színvonalas küzdelem zajlott Debrecenben mondta Nagy Róbert -, de megkockáztatom: Tihanyira szükségünk lett volna. Ezzel nem kívánom senkire sem rákenni az egyenes ági továbbjutás elmaradását, mert éppen én is lehetek a vétkes, egy pontot ugyanis elhullajtottam. Engem egyébként feldobott, hogy Szegedről többen is eljöttek, és szorítottak, szurkoltak a sikerünkért. Magam külön köszönetet mondok a Császár sörözőnek és a Tartex Munkaruházatnak, a támogatásuk nélkül nem motorozhattam volna ilyen jól. Csak a versenyre, az előttem álló feladatra kellett koncentrálnom. Az előselejtező végeredménye: 1. Finnország 48, 2. Magyarország 47, 3. Norvégia 14, 4. Lettország 6 ponttal. I. P. Szeniorok: 1. Barna László (SZVSE), 2. Szentirmai Péter (Bonyhád), 3. Csala Ernő (Pusztamérges). A viadallal egy időben rendezték meg a „Falu legerősebbje" versenyét, amelyen Kisfaludi József első lett, megelőzve Zsólyomi Attilát és Fődi Zsoltot. Hórihorgas kiszemeltek Tornatermet avattak Az osztályok látványos programjával avatták fel tegnap Szegeden a petőfitelepi Hunyadi János Altalános Iskola felújított tornatermét. A rekonstrukció 15 millió forintba került, amelyhez az önkormányzat is jelentősen hozzájárult. (Fotó: Gyenes Kálmán)