Délmagyarország, 2001. június (91. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-15 / 138. szám
PÉNTEK, 2001. JÚNIUS 15. MEGYEI TŰKOR 19 Mi lesz a csongrádi stadionnal? LABDARÚGÁS Munkatársunktól Fő a fejük a csongrádiaknak. Ezúttal nem a futballcsapat szereplése okozott gondot, hanem a stadion rekonstrukciójával adódtak problémák. Az történt ugyanis, hogy az Ifjúságiés Sportminisztérium csak azoknak a csapatoknak a pályájára ad felújítási pénzt, amelyekbe a helyi önkormányzat is beszáll anyagilag. Ez kissé mellbe vágta a csongrádiakat, akik erre a lépésre egyáltalán nem számítottak. Korábban ugyanis megegyeztek a rekonstrukcióval megbízott Stadion Invest Rt.-vei, hogy 44 millió forintos állami támogatás mellé önkormányzati szerepvállalásként betudható az elmúlt évben húszmillióért építtetett öltöző. Még az ISM-től is kaptak levelet, melyben a minisztérium tudatta a Tisza-partiakkal, hogy 44 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatást nyújt a csongrádi stadion felújítására. Március közepén még így volt, mostanra viszont változott a helyzet. - Azt az információt kaptuk. mivel csúsznak a beruházások, előtérbe kerültek a kisebb csapatok pályái - közölte érdeklődésünkre Pap István, a Csongrádi FC elnöke. - Pedig korábban azt mondták, csak 2002-ben kezdik felújítani a Sport utcai stadionunkat. Ez nem lenne baj, az viszont már annak számít, hogy az ISM az új öltözőnk árát nem tudta be helyi hozzájárulásnak a megszavazott 44 millió mellé. Azt mondták, azt az összeget világításra, illetve egy harmadik játéktér kialakítására kell fordítanunk. Az idő sürget, az önkormányzatnak napokon belül kellene tájékoztatni az ISMet, hogy Csongrád városa vállalja-e a hirtelen rászakadt, 22 milliós terhet. A kérdésről június 22-én döntenek a helyi szenátorok. Ma temetik Povik Sándort Az elmúlt szerdán, 79 esztendős korában örökre itthagyta családját, rokonait, ismerőseit, barátait Povik Sándor. A legendás sportvezető a Szeol AK labdarúgószakosztályának vezetőjeként ért el jelentős sikereket. Halálával nagy veszteség érte a labdarúgó-társadalmat. Sanyi bácsit a szegedi Dugonics temetőben ma, 13 órakor (a tegnapi számunkban tévedésből 15 órát írtunk) helyezik örök nyugalomba. Búcsú a közönségtől Munkatársunktól A labdarúgó NB II utolsó előtti fordulóját rendezik szombaton délután 5 órakor. A tizedik helyen álló Makó FC csapata az Erdei Ferenc téri sporttelepen a tabellán közvetlen előtte álló Jászberény együttesével méri össze tudását. A presztízsen kívül más tétje nincs az összecsapásnak; a hátralévő két fordulóban már nem tud egyik csapat sem javítani, de rontani sem jelenlegi pozícióján. - Az idényben holnap szerepelünk utoljára hazai környezetben, szeretnénk kellemes emlékeket hagyni közönségünkben - mondta Kolozsvári János, a Marosparti gárda edzője. - Annak ellenére bízom a sikerben, hogy a heti felkészülésünk nem alakult valami tökéletesen. Varga R. a kispályás labdarúgó-válogatottal Salgótarjánban szerepelt egy tornán, Kis K. főiskolai gyakorlati táborban vett részt, Dálnaki, Irsevics, Görög pedig egész héten vizsgázott. Várhatóan a következő összeállításban kezd a Makó: Irsevics - Görög, Dálnaki, Magyar, Kis K. - Bagi, Kondacs, Varga R., Krucsó v. Sümeghy - Hadár, Mádi. A további párosítás: Tiszaújváros-Demecser, Mátészalka-Orosháza, Abony-Diósgyór, Baktalórántháza-Gyula. Szabadnapos: Eger. Olimpiai elsők nyomában a Démász-Szeged fiataljai Csak az idő számít KAJAK-KENU A Maty-éri nemzetközi versenyen a németek az olimpiai bajnok egységet. Ez még nem meglepetés, ám a szolnoki ob-n és a szegedi Mol-kupán a szegedi kvartettnek sem kellett volna sok, hogy Storczék előtt végezzen. Mondhatnánk, hogy a Démász-Szeged VE kajakosainak edzője, Váradi Márton könnyű helyzetben van. Olyan csapattal dolgozik, amelyben hét fiatal, tehetséges sportoló vár a nagy kiugrásra. Ám hiába a sok kiválóság, a legnépesebb hajóban is csak négyen ülhetnek. A szolnoki ob-n és a szegedi Molkupán a Szélpál, Biczók, Molnár. Pusztay összeállítású gárdának jött ki a lépés. Kétszáz méteren előbb egy századdal kikaptak Storczéktól, majd holtversenyben a második helyen végeztek velük. És akkor még nem beszéltünk a Sadler, Almási, Juhász trióról, bármelyikük megfelelő és eredményes helyettes lehetne. - Tavaly, a felnőtt ob-n már kipróbáltuk a Szélpál, Biczók, Molnár, Pusztay négyest, és 200 méteren a másodikok lettek mondta a tréner, Váradi Márton. A Szélpál (jobbról), Biczók, Molnár, Pusztay kajaknégyes az idén kétszer már nagyon megszorította az olimpiai bajnok kvartettet. (Fotó: Karnok Csaba) - Ezért döntöttünk úgy, hogy az idén több számban is elindítjuk őket. A hét srác évek óta együtt készül, rengeteget dolgoznak, hajtják egymást, néha együtt járnak szórakozni is, tehát jól ismerik a másik erényeit és a hibáit. A kvartettben a 22 évével az ifi Eb- és vb-első Molnár a rangidős, az ifi Európa-bajnok Pusztay, a kétszeres ifi vb3. Biczók, valamint a tizenkétszeres magyar bajnok, Szélpál egyaránt fiatalabb nála. Tehetségesek és fejlődőképesek tehát, és ne feledjük: jövőre Szeged Eb-t rendez. Az eseményre Váradi szerint kötelező a kvalifikáció, az athéni olimpia idején, 2004-ben pedig a legjobb versenyzői korban lesznek Pusztayék. - A győzelem eléréséhez szükséges egy-két század lefaragásával kell a fiúknak foglalkozni, és akkor mindegy, ki az ellenfél. Magasra tettük a mércét; lehet, hogy egy esetleges negyedik hely is kudarc lesz. Remélem, a fiúk elhiszik, hogy nem csak a kiélezett harcra, hanem a győzelemre is képesek, és bárkit megverhetnek - zárta a beszélgetést az edző. Az első lehetőségre nem kell sokat várniuk a fiataloknak: mától Szeged ad otthont az első EB- és vb-válogatónak. Módi József Sakkünnep Munkatársunktól Holnap délelőtt 10 órakor Makón, a Közösségi Házban ünnepélyes keretek között adják át az NB I/B-s aranyérmeket a Makói SVSE sakkozóinak. A Maros-parti együttes révén hosszú idő után lesz ismét Csongrád megyének első osztályú gárdája. Tóth Noémi döntőbe várja a magyarokat „A gyerekek az elsők FF VÍZILABDA Szombaton elkezdődik a 9. női vízilabda Európa-bajnokság. Az eddigi kontinensviadalokon a magyarok egy aranyérmet (1991 Athén), négy ezüstérmet és egy bronzérmet nyertek. A medálgyüjteményből Tóth Noémi, a szentesiek egykori kiváló vizilabdása is alaposan kivette a részét, aki mostanában nem a gólokat lövöldözi, hanem tündéri ikreit teszi tisztába. - A lányok szombaton, a spanyolok ellen megkezdik Eb-szereplésüket. Nem fáj a szíve? - Jaj, dehogynem. Természetesen jó lenne a többiek között lenni, de számomra a család, a gyerekek az elsők; a mindössze három hónapos kicsinyeim mindenben elsőbbséget élveznek. A tévén keresztül szurkolok majd a lányoknak, a döntőt viszont élőben szeretném megnézni. - Ha már itt tartunk, melyik két csapatot várja a fináléba? - Optimista vagyok, biztos vagyok abban, hogy Drávucz Ritáék lesznek az egyik résztvevők. A csoportellenfelek közül több góllal jobbak a franciáknál, a spanyoloknál, de még a hollandoknál is, akik olimpiai együtteséből mindössze hárman maradtak. A papírforma alapján az Eb utolsó női meccsén Faragó Tamás gárdája vagy az olaszokkal, vagy pedig az oroszokkal találkozik. - Mi szólhat Szremkóék sikere mellett? - A tudáson túl a hazai környezet. Lelkileg rengeteget számít, hogy Budapest az Európa-bajnokság házigazdája. A válogatottal most először szerepelhettem volna idehaza világeseményen. Ilyen az én szerencsém... - Mikorra tervezi a visszatérését? - Az elsősorban a gyermekeimen múlik. Épp a napokban úsztam először a szülés óta, s nem mondhatnám, hogy rosszulesett. Egy biztos, elkapkodni nem fogok semmit. Az olasz Catania csapatához 2002 nyaráig szól a szerződésem, de már jelezték a vezetők, hogy számítsanak rám. Még csak 25 esztendős vagyok, hiszem, hogy lesz még bőven sikerben részem a pályafutásom további részében is. - Utoljára a múlt év áprilisában, Palermóban szerepelt a magyar válogatottban. - A mai napig érzékenyen érint ez az olimpiai kvalifikációs viadal. Egy meccs kivételével végig jól játszottunk, sajnos, a mindent eldöntő, ötkarikás szereplést érő, amerikaiak elleni találkozón nem ment annyira. Nagyon hiányoztunk Sydneyből... Drukkolok, hogy az Eb kárpótlást jelentsen, a tavalyi esztendőért. Szélpál László Könnyebb dolga lenne a magyar női válogatottnak, ha az együttesben Tóth Noémi is szerepel(het)ne. (Fotó: Gyenes Kálmán) Szegedi sikerek Békéscsabán Hét aranyat ért a Lelkesedés m SÚLYEMELÉS | Munkatársunktól Békéscsabán rendezték a súlyemelők területi minősítőversenyének harmadik fordulóját, melyen népes szegedi küldöttség vett részt. A Szegedi Lelkesedés SK közel húsz fiatalja elismerésre méltóan szerepelt: összesen hét első, hét második és két harmadik helyezést szereztek. A kék-fehér-feketék utánpótláskorú versenyzői közül kiemelkedett a kölyök korcsoportú Takács Tamás, a serdülő Sitku Gábor és Bérdi László, valamint az ifjúságiak közt az abszolút legjobb, Suhajda Tamás teljesítménye. Az SZLSK sportolóinak az eredményei: Kölyök korcsoport, 40 kg: 1. Takács Tamás 60 (27,5, 32,5) kg; 56 kg: 1. Babinyecz Krisztián 80 kg, 2. Gál Arnold 60 kg; 62 kg: 1. Bodó Dávid 60 kg; 69 kg: ...3. Kiss Attila 90 kg; 77 kg: ...2. Kocsis Dániel 77 kg. Serdülő korcsoport, fiúk, 56 kg: 1. Sitku Gábor 110 (50, 60) kg; 69 kg: 1. Bérdi László 157,5 (70, 87,5) kg, 2. Danyi Roland 155 kg. Lányok, 48 kg: ...2. Hufnágel Erika 52,5 kg. Ifjúsági korcsoport, 69 kg: ...2. Miholka Zsolt 160 kg; 77 kg: 1. Suhajda Tamás 190 (80, 110) kg, 2. Csikós Róbert 185 kg, 3. Tóth Sándor 170 kg. Junior korcsoport, 77 kg: 1. Csöke Ferenc 170 kg. Felnőtt korcsoport, 77 kg: ...2. Ocskó Attila 267,5 (115, 152,5) kg. Munkatársunktól Holnap délelőtt 9 órakor a Szegedi Squash Club Szabadidőközpontban rendezik meg az „Öt a tusa" csapatbajnokságot. A viadalon többek között részt vesz a Pick Szeged kéÖt a tusa zilabdacsapata, a Démász Szeged Vízisport Egyesület gárdája is. Az együtteseknek fallabdában, asztaliteniszben, lengőtekében, turulban és lábteniszben kell megmérkőzniük egymással. A főszervező. Pápai Miklós garantálja, hogy minden résztvevő jól érzi majd magát, a közönség pedig jól szórakozik a versenyen. Sportműsor Kajak-kenu Pick-kupa, válogatóverseny, Gróf Széchényi István evezős- és kajak-kenu pálya, Maty-ér, 9 óra. Tenisz CIB országos orvos teniszbajnokság, újszegedi Gellért Szabadidőközpont, 12. Szombat Birkózás MÁV Multi szolg. Kft-kupa, diák I-n. korcsoportos verseny, Szeged, SZVSE tornacsarnoka, 10. Kajak-kenu Pick-kupa, válogatóverseny, Gróf Széchényi István evezős- és kajak-kenu pálya, Maty-ér, 9 óra. Labdarúgás NB II: Makó-Jászberény, Makó, Erdei tér, 17. Tenisz CIB'országos orvos teniszbajnokság, újszegedi Gellért Szabadidőközpont, 9. Tömegsport Öt a tusabajnokság. Szegedi Squash Club Szabadidőközpont, 9. Vasárnap Kajak-kenu Pick-kupa, válogatóverseny, Gróf Széchényi István evezős- és kajak-kenu pálya, Maty-ér, 9 óra. Kosárlabda Országos diákolimpiai döntő, Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 8. Labdarúgás NB III, Alföld-csoport: FC Szeged-Szajol, Felső Tiszaparti stadion, Medovarszky, 17. Megyei I. osztály: SzőregMórahalom, Szőreg, Garas. Sándorfalva-Tisza-Uj, Sándorfalva, Veres. Balástya-Röszke, Balástya, Tóth A. UTC-Tápé, Szeged, Kertész utca, Soós. Bordány-Szentes, Bordány, Nagy S. DeszkSZVSE, Deszk, Halma. Tiszasziget-Kistelek, Tiszasziget, Bálint. Mindszent-Kiszombor. Mindszent, Gyenge. Valamennyi mérkőzés 17 órakor kezdődik, előmérkőzést 15 órától az ifjúsági csapatok játszanak. Megyei II. osztály: Astra-Gyálarét, Hódmezővásárhely, Galambosi. Szentmihály-Tanárképző, Szentmihály, ifj. Jéga Szabó. Kiskundorozsma-Szikáncs, Kiskundorozsma, Molnár. Fábiánsebestyén-Szegvár, Fábiánsebestyén, Kolarovszki. Nagymágocs-Csanytelek, Nagymágocs, Éberhardt. Üllés-Székkutas, Üllés, Ludvig. BaksTömörkény, Baks, Jéga Szabó. Zsombó-Szatymaz, Zsombó, Csuka. Röplabda Országos diákolimpia döntő, Szeged, Etelka sori munkacsarnok, 8. Versenytánc Évadzáró gálaműsor. Best Classic tánciskola gálaműsora, Szeged, Nemzeti Színház, 17. Tenisz CIB országos orvos teniszbajnokság, újszegedi Gellért Szabadidőközpont, 9. Tátvi/nő* xA avíct-; lOJtBYncfTGlié